Filmelőzetesek 1. - Bosszúállók, Menyasszony, Elsők ideje

Az első előzetes posztban három alkotás előzetesét tekinthetjük meg. Ezek mindegyikének közös jellemzője, hogy még Oroszországban sem kerültek bemutatásra.
Kezdésképpen egy más, a magyar híroldalakról is ismerős film, a Védelmezők hivatalos előzetesét tekinthetjük meg. Oroszországban még sosem forgattak szuperhős alakulatról szóló filmet, Sarik Andreaszjan rendező ezt a hagyományt törte most meg. A film története szerint a Szovjetunióban létezett egy titkos szervezet, a Patriot, ennek irányítása alatt a különféle tagköztársaságokból összeválogatott, különleges képességekkel rendelkező emberek dolgoztak. Ők voltak a Védelmezők
(Защитники). A Szovjetunió megszűnésével a csapatot feloszlatták,a csapat tagjainak titkolniuk kellett a különleges képességeiket. Azonban egy napon Oroszország olyan fenyegetéssel került szembe, ami miatt újra hadrendbe kellett állítani a csapatot, mert senki más nem segíthetett.A szuperhős filmeket lehet kedvelni, vagy nem kedvelni, ahogy az összes többit is. Az USA-ban már több részt is megért a Bosszúállók,hogy a Zascsitnyikiből készülnek e további részek, azt majd az idő,és a film fogadtatása  eldönti. Azt sem árt tudnunk az előzetes megtekintésekor, hogy ezt a filmet a töredéke összegből forgatták le, mint amennyiből egy Bosszúállók rész készül. Pedig 2003 óta az állami támogatási rendszernek köszönhetően sokkal jobbak az orosz filmesek pénzügyi lehetőségei, mint bármikor a 90-es években.




Egy kemény horrofilm előzetese következik, pedig a címe alapján nem arra számítunk. A film címe Невеста, vagyis Menyasszony. A történet szerint 19.század közepén az Orosz Birodalomban élt egy igen furcsa, szokás: halott rokonokkal közös fotót készíteni a temetés előtt. Násztya miután összeházasodik Ványával,javasolja neki,hogy menyjenek le Ványa rokonaihoz, akik egy szinte kihalt vidéki kisvárosban élnek. Az érkezés után, minél több időt töltenek együtt a rokonokkal, annál inkább hatalmasodik el a félelem Násztyán. Azután egyszer egy fiókban, olyan fotókat talál, amelyeket még a 19. században készítettek, halott rokonokkal. Ekkor már sejti, hogy ezek a fotók, csak egy szörnyű tradíció apró részei…


A harmadik alkotást úgy gondolom,hogy nyugodt szívvel nevezhetem a bejegyzés legjobbjának. A film címe Время первых (Elsők ideje).
Ez a film az űrkutatás egyik legjelentősebb mérföldkövét mutatja be, a Voszhod-2 űrhajó repülését, amelynek része volt a világ első űrsétája. Az űrhajó személyzatét Pavel Beljajev parancsnok, és Alekszej Leonov fedélzeti mérnök alkotta. Alekszej Leonov hajtotta végre a történelmi űrsétát, amely kis híján tragédiába torkollott. Ugyanis a világ legjobb katapultüléseit jelenleg is tervező és gyártó Zvezda tervezőiroda nem számolt a túlnyomás olyan nagy mértékű megnövekedésével a ruhában, mint ami Leonov űrbe lépése után történt. Ez persze nem csoda, hiszen sem nekik, sem senki másnak a Földön nem voltak ilyen jellegű korábbi tapasztalataik. Leonov űrséta szkafandere olyan mértékben felfújódott, hogy az űrhajós egyszerűen nem fért vissza azon a speciális zsilipen, amin keresztül korábban kilépett az űrhajóból. Egy szigorúan tilos, és életveszélyes eljárással,a ruha nyomásának csökkentésével sikerült visszajutnia az űrhajó belsejébe. A film kendőzetlenül mesél erről, és az igencsak kalandos leszállásukról is. A film készítésében maga Alekszej Leonov is közreműködött ami garantálja,hogy egy szakmailag magas színvonalú filmet láthat majd a közönség. A filmben Alekszej Leonov szerepét Jevgenyij Mironov játssza, Pavel Beljajevet pedig Konsztatnin Habenszkij.A filmet 2017 április 12-én(az űrhajózás világnapján) mutatják be az oroszországi mozik 2D és 3D formátumban:


 

                                                                                                                                                                         GSG

Borisz Godunov


A film eredeti címe: Борис Годунов
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
a fájl kiterjesztése: srt.















Ismét egy felirat, amely nyelvezete klasszikus, és amihez nem használtam fel a már létező nagyon jó műfordítás(oka)t. Gáspár Endre, Németh László Puskin fordításaival semmi gondom nincs. Talán könnyebb lett volna a soraikat belepasszírozni az srt-be. Nem tettem meg, és hasonló indokkal, mint a Szaltán cár esetében.
El nem tudjátok képzelni mennyi örömet tud okozni a felfedezés. Mennyire letaglózó tud lenni az eredeti szöveggel való találkozás. Mennyivel többet, mást (is) tud nyújtani.
Emlékszem még a Csendesek a hajnalokra. Arra, hogy mennyire megfogott az eredeti szöveg nyelvezete. Akkor és ott értettem meg, hogy az a mű több mint egy háborús (vagy háború ellenes) regény.
Emlékszem a Csendes Donra. Kevesen tudják, hogy a Bondracsuk féle hétrészes televíziós sorozatba is belefogtam. Megfogott az eredeti nyelvezete a műnek. Ám tudomásomra jutott, hogy a sorozat rövidített változatát bemutatta az egyik televíziónk. Így nem láttam értelmét folytatni a munkát.
Pedig nagyon élvezetes volt a solohovi szöveg. Más a hangulata, mint a Makai féle fordításnak. Ami szintén nagyszerű! A műfordító igyekszik visszaadni, számunkra magyarok számára élvezhetővé tenni az alkotást, de az eredeti szöveg... Az az eredeti szöveg. Az eredeti hangulat csak abban található meg.
Itt van a Borisz Godunov című mű. Alekszandr Szergejevics Puskin örökbecsű műve. Ebből készült ez a filmes feldolgozás. A film koncepciója eléggé elcsépelt. Adva van egy "ősi" szöveg (Puskin verses drámája), helyezzük modern környezetbe.
Nagy cucc! Ezt már annyian, annyiszor "eljátszották" már! Van ennek még értelme?
A film kapcsán azt kell, hogy mondjam: igen!
A szöveg szinte süt, miközben a filmet nézzük. Jól összeáll a képi világ, és a hozzá tartozó szöveg. Mindez úgy, hogy nincs a puskini dráma megerőszakolva. Félelmetes tud lenni a film!
No nem olyan értelemben, hogy ijedezne tőle a néző.
Félelmetes, hogy Puskin mennyire modern. Nem csak a szemléletmódja, hanem a nyelvhasználata is.
Gáspár Endre. 1940.
Annak idején Gáspár Endre nagyon jól megfogta a művet, és helyes történelmi kontextusba helyezte.
Ám ez a film kiragadja az eredeti környezetéből a sztorit, és a mába helyezi.
Puskin szövege tökéletesen alkalmas erre a kísérletre. Gáspár nem tudhatta ezt, mikor a fordítást készítette, így meg sem próbálhatta a szöveg alakítása során ezt is figyelembe venni. Bár ha belegondolunk, nem is feladata ez a munkájának. Egy fordítás óhatatlanul is csak az eredeti mű egyfajta értelmezése lesz. Bár előfordul (nem is kevésszer), hogy az elkészült fordítás egy kicsit több, egy kicsit más (talán időnként jobb is) mint az eredeti mű. Eszembe jut egyik általános iskolai tanárom, aki azt mondta nekünk, hogy igazából az eredeti nyelvén bontakozik ki az irodalom szépsége. Ez is egy jó ok arra, hogy nyelveket tanuljon az ember.

A film szerintem túlmutat a gáspári Borisz Godunovon. Hogy ez jó-e, vagy sem, döntse el a néző! Mindenesetre én nem tartott ártalmasnak, hogy egy új szövegvariánssal ismerkedjen meg a film nézője.
Nem gondolom, hogy versenyezhetnék bármilyen szempontból a műfordítók alkotásaival. Nem is volt célom. Bár a dráma (szöveg)szerkezetét meghagytam, az elsődleges szempontom nem az volt, hogy irodalmi értéket hozzak létre, hanem hogy megmutassam a mai napig modern Puskint. Remélve azt, hogy legalább valami kicsi átjön abból, hogy miért élő még ma is Puskin költészete. Hiszen hány olyan költő van (gondoljunk csak például a magyar irodalomra), aki kétszáz év után már avittnak tűnik. A költő, az író igazi nagyságát nem a jelen, hanem a jövő nemzedék ismeri fel! (Még akkor is, ha vannak méltatlanul elfeledett alkotók is.)
Másodsorban azért sem a műfordítást "dolgoztam bele" a felirattáblába, mert bármelyik magyar műfordítást vettem volna alapul, nem csak csonkolnom, hanem kiegészíteni is kellett volna. Nem tartottam volna helyesnek, hogy a már klasszikusnak számító sorok az enyémekkel keveredjenek.

A film képi világa nagyon tetszik. Néha "megdöbbentett" az, hogy látom a szöveg szó szerinti megvalósulását. Ezek a kis nüanszok nagyon ott vannak! Rengeteg apró kis utalást találtam (ez által is), amik napjainkról szól. Ezen utalások jó része napjaink orosz valóságáról szól, és egyúttal bizonyítja, hogy mennyire aktuális, és modern Puskin a mai napig. Magam az orosz közállapotokat csak felületesen, és érintőlegesen ismerem. Éppen hogy csak. Ha nekem, mint felületes és tudatlan szemlélőnek ennyi minden feltűnik, mennyi minden lehet a műben egy, az ottani viszonyokat perfekt módon ismerőnek?
A magyar közállapotokat ismerők, és abban élők számára félreérthető utalást is találtam. Pimen és Grigorij beszélgetése közben elhangzik a "galíciai bojár" kifejezés. Sajnos, hazai antiszemitáink meghonosították nyelvünkben a "galíciai jöttment" nyelvi leleményüket. No most, ebben a kontextusban galíciainak lenni nem azt jelenti, mint amit Hegedüs püspök (? kifejezni szokott ezzel a terminussal. Talán éppen ezért nagy talány számomra, hogy miért püspök még egyáltalán!) elvtársainál. Nem burkolt zsidózásról van szó.
Itt, Puskinnál, ezt a jelzőt szó szerint kell ezt érteni. És lehet beleérezni egy kis lenézést, egy kis részvétet, körülbelül olyat, mint ahogy a szegény rokon iránt éreznek az emberek. Ezzel, ilyen megnyilatkozással magam is találkoztam már. (Mármint a határvidékiekkel kapcsolatban.) Nem bántó, hanem inkább (le)sajnálkozó előítélet (?) ez. Jól le(vagy körül)írni nem tudom, de amikor elhangzik mindez, egyből felismeri (és megérti) az ember. A klasszikus orosz irodalmat olvasva is találkozhatunk ilyen odavetett (vagy erre utaló) megnyilatkozásokkal. Mindezeknek történelmi, és kulturális okai vannak. A történelmi okból következik a kulturális.

Puskin modernségét mi sem példázza jobban, mint az, hogy mind a hivatalos kultúrpolitika, mind az avantgarde megtalálta és megtalálja őt a mai napig.
Lera és Renáta: Puskin, köszönet hogy élsz (2012)
Politikai rendszerek jönnek, és mennek, de Puskin marad. A hatalom felhasználja a költő műveit, időnként életének eseményeit a maga céljára, ám Puskin nagyobb mint a propagandisták. Utat tőr magának az emberek szívéhez. A hatalom birtokosai, és azok szolgái soha nem tudják az életművét kisajátítani. Hiába próbálják. Mi lehet ennek az oka?
Talán a költő időszerűsége, és modernsége. Talán az, hogy önmaga sem simult be a rendszerbe. Ő egyszerre az örök lázadó, és a helyét kereső tehetséges ember. Aki nem lehet beskatulyázni, aki ragaszkodik elveihez, miközben próbál a fennálló keretek között élni, létezni. Műveiben megtaláljuk az embert annyira jellemző szenvedélyeket. Saját érzéseit, vágyait megosztja velünk, így személyes tud lenni. Mindenkor, mindenkinek. Olyan mintha nekünk, rólunk írna. Olyan mintha kortársunk lenne. Ezért nem furcsa, hogy napjainkban is inspiráló. (Nem olyan túl régen, 2012-ben, például két avantgarde eszközökkel élő zenész kiadott egy zenei Puskin montázst. Érdekes alkotás. Szerintem a nyelv, az idézetek mondanivalójának ismerete nélkül is egy élmény hallgatni a művet. Nálam egy időben ez szólt a kocsiban.)

Makszim Szuhanov mint Borisz Godunov
Nem tagadom elég lassan haladtam a felirat elkészítésével. Lassabban, mint terveztem. Sokkal jobban átjött így a mű mondanivalója (mondjuk ez nem véletlen), mintha nem mélyedtem volna bele az eredeti nyelvezetbe. A munka közben egyre jobban érlelődött bennem a gondolat, hogy újra kézbe kellene vennem Shakespeare Hamletjét is. Legalább olyan filozófiai mélységeket taglal ez a mű is, mint az. Nem véletlen, hogy Puskin helye megkérdőjelezhetetlen a világirodalomban.
Godunov monológja a hatalomról, a hatalmasság viszonya a népéhez, önmagához, messze túlmutat a valós történelmi eseményeken. Az ember és hatalom viszonyát úgy tárgyalja, hogy legszívesebben előírná az ember: Mindenki aki hatalmat szeretne magának, olvassa el és értelmezze a monológot. (Tudom, sokat kívánnák politikusainktól, és a lehetséges aspiránsoktól.) Értelmes embernek, abban biztos vagyok, hogy elmenne a kedve az egésztől. Már ha megérti miről is szól a kormányzás.
A dráma ezen üzenete nagyon jól kiegészíti a Hamlet mondanivalóját. A dán királyfi történeténél azonban jóval kevesebbszer feldolgozott ez az orosz dráma. Méltatlanul kevésszer. Mondjuk legalább nem készült (eddig még) belőle kommersz feldolgozás. Legalábbis tudtommal.

Jelenet a filmből
 Az örök érvényű morális gondolatok mellett, "helyi", aktuális üzenetekkel is teletűzdelt a film. A képi világ teljességgel alkalmas arra, hogy elvonatkoztassunk a szabványos, belénk csontosodott beidegződésektől. Teljes sikerrel elvisz bennünket a történelmi realitástól, és kiszélesíti a dráma értelmezési tartományát.
Talán még egy jelenetet megemlítek, ami nagyon megérintett.
A cselekmény szerint épp Dimitrij halálát mesélik el egymásnak a szereplők. Előttünk, nézők előtt megelevenedik a jelenet. Igen ám, de a szereplőkön lévő korhű jelmezek nem középkoriak. A katonai egyenruhán, a gyermek ruháján láthatjuk, hogy a 20.század elején járunk. Egy 20.századi cárevics meggyilkolása elevenedik fel előttünk. Nem fikció ez! 1918. július 17-ről 18.-ára forduló éjjelén, Jekatyerinburgba, kivégezték a cári családot. Az orosz történelem egy fordulópontja ez. Van olyan vélemény, hogy ezzel az eseménnyel vált visszafordíthatatlanná az a tragédia sorozat, ami a GULÁG-ban csúcsosodott ki. Olyan változásokat indukált az orosz társadalomban, melyek kihatottak az egész világra. Ha előbb nem, akkor innentől minden polgári gondolkodású ember tudhatta, hogy nem kollaborálhat az új hatalommal. A cári közigazgatásban szolgálok tízezrei vonultak passzív rezisztenciába. (Természetesen nem mindenki, voltak akiknek a tovább szolgálás nem okozott lelkiismeret furdalást. De nem ők voltak a többség.) Megnyílt az út az első generációs értelmiségiek (akik zömmel nem oroszok voltak, hanem különböző más nemzetiségekhez tartoztak) számára a karrier útján. Ezen ifjak forradalmi lendülete, és tapasztalatlansága, idealizmussal ötvözve rengeteg szenvedést okoztak. Főként az államalkotó nemzeteknek. Ugyanakkor furcsa paradoxon, hogy általánosító (és felületes) világunkban épp az oroszokat teszik felelőssé mindazért a rosszért, ami 1917 és 1990 között történt.
Az 1918. július 17.-én kezdődő események elkövetőire sem mondhatjuk, hogy oroszok voltak. Több nációhoz tartoztak, többek között magyarok is voltak köztük.
Leninék úgy gondolták, hogy ezzel a gyilkossággal biztosítani tudják, hogy ne legyen visszarendeződés. A bolsevikok számára nem maradt más csak a győzelem, vagy a halál. Tehát egyszerre volt a múlt eltörlésének eszköze, és a végső elkötelezettségük megpecsételése a kivégzés.
Ez a 20.század elejei cár(evics) gyilkosság a mai napig foglalkoztatja az ott élőket. Egy korszakot végérvényesen lezárt az orosz társadalom életében. Az új korszakot folyton korrigálni kellett, és kell; ezért is tekinthetnek erre az eseményre, mint valamilyen végpontra.
A Habsburgok visszatérhetnek (az osztrák trónról lemondtak, de a magyarról nem), de a Romanovok soha nem fognak.

Végtelenül megfogott ahogy a film készítői a klasszikus szöveghez viszonyultak. A képi megjelenítés időnként a pimaszság határait súrolja. Ezt maximálisan pozitív értelemben értem. Igyekeznek mindig egy kicsivel többet kihozni a szövegből, mint ami benne van. A belénk rögzült klasszikus értelmezésnek, időről-időre újabb értelmezést ad. Jó példa erre az a jelenet, amikor Grigorij és Marina randit beszélnek meg egymással. "Szökőkútnál várlak holnap." - interpretálja Gáspár Endre a puskini mondatot. Az eredeti mondatban a фонтан szó szerepel, ami nagyon helyesen szökőkútnak lett fordítva. Mert hát a fountain (elsősorban) ezt jelenti. Erre mit tesznek a filmesek?
A randi helyszíne egy úszómedence. Nincs ebben semmi baj! Hiszen a fontan használatos kút, vízmű, medence értelemben is. De! Elsősorban a történelmi környezet miatt, és a beszédhelyzetből sem erre a helyszínre asszociálna az ember. (Hanem a klasszikus szökőkútra.) Így nincs más "dolgunk", mint nyelni egyet, (titokban) a bajszunk alatt egy mosolyt elnyomni, és nézni, hallgatni tovább a filmet.
Se szeri, se száma a filmben ezeknek a megoldásoknak. A puskini szöveget időről-időre átértelmezik, és pimaszul arcunkba nyomják az "újfajta" szituációt. Ez az egyik erőssége a filmnek.


A történelmi háttér

Úgy gondolom, hogy a film (és az eredeti dráma) teljesebb megértéséhez feltétlenül ismerni kell a történelmi hátteret.  Nem kívánom a dolgot bő lére ereszteni, de egy ki minimális áttekintést azért teszek. Mivel az eseményeknek előzménye is van, ami nélkül nehezen értelmezhető a szituáció, hát kezdjük azzal.
A 16. században a Moszkvai Fejedelemség területe hatalmasat növekszik. A 15.század közepétől számítva hetven év alatt a hatszorosára. A két és fél évszázados tatár uralom egyértelmű nyertese lesz a város. A moszkvai nagyfejedelem a tatár iga ellenes harc élére áll.  Szisztematikusan szabadítja fel az oroszok által lakott területeket. Az orosz egyház támogatása nagyon fontos volt e küzdelemben. A vallási vezetők politikai, erkölcsi és ideológiai bázis nyújtott a moszkvaiaknak.  III. Iván, és fia Vaszilij korára szinte valamennyi ősi orosz föld a birtokukba került.  Persze ez azzal járt, hogy az állam katonaivá vált. Gyakorlatilag minden a hadseregnek lett alárendelve, a viszonyítási pont maga a sereg volt. A közigazgatási, gazdasági intézkedéseknek egyetlen célja volt, a hadsereg ellátása, fenntartása. Tulajdonképpen egyfajta katonaállammá alakult.
(Ha nagy vonalakban kitekintünk, azt kell mondanunk, hogy ez napjainkig lényegét tekintve nem változott. Hiszen az ország területi gyarapodása nem áll meg, egészen a 19. század végéig. A 20.század első felében zajló Polgárháború óta, pedig az integritása megőrzéséért is szüksége van az országnak erős, hatékony hadseregre. A  jelentős ásványanyag készletet, vagy annak egy jelentős részét, éhes és tőkeerős [nem helyi] csoportok szeretnék kihasználni, elvenni, saját maguk javára felhasználni. Emiatt a mai napig erős a katonai lobbi politikai ereje az országban. Az ország stratégiai céljai között szerepel a meleg tengeri kikötők birtoklásának vágya is. Évszázados félelme az orosz külpolitikának, hogy ha nincs [meleg tengeri] kikötője, akkor gazdaságilag megfojtják az országot.  Ezért ragaszkodik például napjaink orosz vezetése a szíriai katonai támaszpontjához, vagy ezért nem engedte Ukrajnának a NATO tagságot. Illetve, mivel ennek a klubnak a belső ügyeihez nem tud érdemben hozzászólni, így inkább megfosztotta az országot attól, amire a NATO is vágyott.)
Az orosz állam a 16.század végén

IV. Iván (1530-1584) korán trónra lép (három éves édesapja halálakor), de mivel szellemileg nem érett még az uralkodás feladatára, az ország vezetése ebben az időszakban a bojárokra hárult. 1543-ban azután változás állt be. Főtanácsadóját lefogatta, kivégeztette. Új időszak köszönt be az állam, és az ifjú nagyfejedelem életében. Makarij metropolita kezébe vette az ifjú neveltetésének kérdését. E szép eufémizmus annyit takar, hogy elkezdte tanítani az ifjút. Hiszen a bojárok uralma alatt szó sem lehetett ilyesmiről. Hiszen egy tanult embert azért nehezebb hosszabb időn át megvezetni, mint egy tanulatlant. Ez vezethette az ősi nemesség képviselőit, amikor elhanyagolták a gyermeket. Makarij az, aki sugalmazta az ifjú Ivánnak, hogy vegye fel a cári címet. Ez 1547-ben meg is történik.

Belpolitikailag elég instabil az ország.  Nem akarom húzni az időt, így nem térnék ki mindenre. Az ország irányítása a Zaharjin-Jurjevek, Makarij metropolita, Adasev és Szilveszter pópák kezében összpontosult. Ezen érdekcsoportok az ország hosszútávú érdekeinek megfelelően igyekezték igazgatni Iván birodalmát. Szükség volt a változtatásokra, hiszen a közigazgatási módszerek az elmúlt évszázadok alatt semmit nem változtak. A módszerek nem változtak, de az ország területe hatalmasra nőt. Az egész a cár tulajdonát képezte. Mindenki a cár szolgája, rabszolgája volt. Még a legelőkelőbb bojár is, hiszen bármikor elvehette az uralkodó az összes földjét. Azon fejedelmek, akik önként csatlakoztak a moszkvai Ruszhoz a következő módszerrel vesztették el anyagi függetlenségüket. A csatlakoztatott területét a cár elcserélte vele. Adott egy szebbet, jobbat esetleg nagyobbat. Így a fejedelem lemondott a saját földjeiről. Igen ám, de az új terület már nem az öröksége, hanem a cár ajándéka volt, így bármikor elvehető. Az országban egzisztenciálisan mindenki Ivántól függött. Egyes területek felé kormányzót nevezett ki a cár a bojárok közül. Ezek a hivatalnokok tudták, hogy egy-két évre szól csak a megbízatásuk, ezért igyekeztek anyagilag a maximumot kihozni a hivatali idejükből. Korruptság, és törvénytelenség jellemezte őket. (A gazdasági, és politikai korrupcióval a keleti szlávság a mongol uralom révén ismerkedett meg. Ugye van az keleti szokás, hogy ajándékot kell vinni a bírónak, az uralkodónak, ha az ember elé járul… Ennek akár racionális magyarázata is lehet. Hiszen valamiből neki is meg kell élni, fenn kell tartania az udvarát. Igen ám, de amikor valaki a köz- vagy állami szolgálatáért kap ellátmányt, akkor nincs semmi jogalapja a plusz ajándék elfogadásának, elvárásának. Márpedig ebben az estben már volt hivatalos államtól származó jövedelme az államhatalmat gyakorlónak.)
IV. Iván nevéhez fűződő reformok legfontosabbika a hadseregreform volt. A seregek egységes főparancsnokot kaptak, így háború esetén nőt a hatékonyság. Létrehozta  a sztrelec (lövész) ezredeket. A lovashadsereg alapjainak lerakása is ekkor történik meg.
Megreformálják a jogi kereteket. Szóba kerül az egyház tulajdonában lévő földek állam általi kisajátítása, ám ebből azután nem lesz semmi. (Ekkor és itt merül fel először ez az ötlet.) A közigazgatási keretek újraszabása is megtörténik.

Belpolitikai helyzetét a cár, talán paradoxnak tűnhet, de katonai terjeszkedéssel próbálja megszilárdítani. Kazányi és az Asztrahányi Kánság elfoglalása. (1552 és 1556) Majd megtámadja a német lovagrend által működtetett Livóniát. (1558-1582)
1560-ban felesége Anasztászija halála után leszámol  politikai ellenfeleivel. A terror nem kíméli közvetlen tanácsadóit sem. Az elítélések, kivégzések elérik az alsóbb társadalmi szinten lévőket is.
1565-ben kettéosztja az országot. Megalakul az opricsnyina, és a zemscsina. Az utóbbit a bojár duma vezetésére bízza, az előbbiben pedig személyesen a cár uralkodik továbbra is. A zemscsina sem független a cártól, a legfontosabb kérdésekben továbbra is ő dönt ott is. Az opricsnyinában vizsgálóbizottság ellenőrzi a földesurak megbízhatóságát. Aki nem felelt meg, annak annyi volt. Helyére a cárhoz lojális nemest neveztek ki. Ezekből alakult meg azután a testőrgárda. Opricsnyikoknak nevezték őket. Ruházatuk fekete volt. Lovasként egy seprűt, és egy kutyafejet hordozták. Ezek a jelvények azt jelképezték, hogy az opricsnyik az árulókat, mint hű kutya kiszagolja, megbűnteti, és még a csontjaikat is kiseprűzi az országból. Rendszeresen betörtek a zemscsinában, ahol raboltak, fosztogattak. A reform ideje véget ért, megérkezett a terror időszaka.
Az 1570 évek végén 1580-as évek elején a gazdasági pusztulás hatalmas méreteket öltött az országban. A háborús kudarc (livóniai háború), és a belső terror (bár az opricsnyinát 1572-ben megszüntették) tönkretette Oroszországot. A tartalékokat felélték.  IV. Iván halálakor egy romokban álló országot hagyott el.
Borisz Godunov (1552-1605) 13 évesen kerül Iván udvarába. Húga a cár fiának (Fjodor) felesége lesz, ő maga pedig opricsnyik. Iván cár halála után Fjodor lesz az uralkodó. Nem igazán alkalmas az ország vezetésére, ezért nem is engedik a döntések meghozatalának közelébe. Gyakorlatilag régensek irányítják helyette az országot. Ezek egyike sógora is. A belső hatalmi harcok során, öt év alatt, Borisz Godunov lesz az ország legfontosabb döntéshozója.  Ravasznak, előrelátónak és taktikusnak kellett lennie, hiszen IV. Iván alatt nem számított életbiztosításnak a cár közelsége. Könnyen elhulltak a cár legközelebbi emberei is. Ám Godunov végig Iván bizalmában tudott maradni. Hogy azután annak halála után, egyből megtagadhassa  addigi életmódját.
1591. május 15.-én Uglicsban meghal Dimitrij cárevics. Halálának körülményei máig tisztázatlanok.
Épp játszik a pajtásaival, amikor…
Késsel játszanak. A cárevics kezében a kés, amikor epilepsziás rohama lesz, és halálosan megsérti a késsel magát.
Játszik az udvaron a pajtásaival, amikor az egyik nevelőnőjének a fia leszúrja.
Nagyjából ez a két variáció valamelyike történhetett.  Ami biztos, a cárevics vérben a földön. A cárnő a nevelőnő gyermekét vádolja, majd lincselésbe torkollik az esemény. A később Godunov által kirendelt vizsgálóbizottsági jegyzőkönyvek nem elsősorban a cárevics halálának pontos kivizsgálására való törekvést rögzíti, hanem inkább az eset utáni lincselésre koncentrál.
1598. január 7.-én meghalt Fjodor cár, az utolsó Rurik uralkodó. Februárban Godunov megválasztatja magát cárnak. Bár első intézkedései hatalmának bebetonozása volt, eltávolítatta politikai vetélytársait, mégsem folytatta azt a kíméletlen hatalomgyakorlást, ami Ivánt jellemezte. Külpolitikai sikereket ér el.  A kifosztott, megnyomorított országon megpróbál adminisztratív módon segíteni, ám az 1601-1603 közötti éhínség sokat ártott politikai megítélésének. Annak ellenére, hogy maga tevékenyen részt vett az élelmiszerhiány okozta szenvedések enyhítésében. Megpróbált fellépni az élelmiszer spekuláció ellen. Az országból hiányzott a munkáskéz (háborúk, éhezések hozadéka). A moszkvaiak között rendszeresen osztott szét pénzt, hogy ezzel is enyhítse az ínséget. Erre azonban a vidéki nincstelenek a fővárosba igyekeztek. Godunov látta, hogy nem tudja finanszírozni a jótékonykodást, beszüntette azt. Igen ám, de az azóta Moszkvába csődült tömeg nem tudott (alultápláltság miatt nem volt ereje) visszamenni otthonába, így a fővárosba maradtak. Jelentős részük ott halt éhen. A nagy éhínség kiélezte a társadalmi ellentéteket.
A jobbágyság Szent György napi kiváltságát szüneteltette. Ezen a napon megszűnt a röghözkötöttség, odaköltözött a földműves ahová akart. (Erre utalnak a filmben is.) Olyan volt ez nekik, mint napjaink magyarországi emberének az EU-s munkavállalás.
A kiváltság megszüntetése elégedetlenséget szült a jobbágyság, és a nagybirtokosok között. (A nagybirtokon jobb volt az életkörülmény.  A kisbirtokos jobbágyai oda vágytak. A nagybirtokosok pedig a plusz munkáskéztől estek el a kiváltság felfüggesztése miatt.)

Hét évvel a kis cárevics halála után, felbukkan Lengyelországban (pontosabban a Lengyel-Litván Királyságban, a Rzeczpospolita Polskában) valaki,aki azt állította, hogy ő Dimitrij. A mai napig nem tudni pontosan ki volt, de hogy nem Dimitrij cárevics az biztos.
Andrej Merzlikin, mint ál-Dimitrij. Jelenet a filmből

A Borisz Godunovval szemben politizáló bojárok felkapják a szóbeszédet, hiszen belpolitikai céljuknak tökéletesen megfelel. A választott cár legitimitását megkérdőjelezhetik ezzel az üggyel.
Az ál-Dimitrij először a Pecserszkij-kolostor apátját szerette volna meggyőzni arról, hogy önmaga az élő cárevics. Az apát elzavarja. Ezután a kijevi vajdánál próbálkozik. Hasonló "sikerrel". Nem sokkal ezután (1603) nyomtalanul eltűnik. Amikor újra tudunk róla, akkor már Wisiowiecki családnál él, akik elhiszik (vagy úgy tesznek, hogy elhiszik) cári származását.
Az ál-Dimitrij a kozákok közé megy.
14-17. században a kozákok olyan szabad emberek voltak, akik kiszakadtak eredeti közösségeikből, és vagy alkalmi munkából éltek, vagy katonai szolgálatot teljesítettek a határvidéken. A 15. századtól egyre több szökött jobbágy tűnik fel közöttük. Ők a feudális önkény, és a kötelezettségek elől menekültek a Határvidékre. A kozákság etnikailag vegyes összetételű.

Az állandóan terjeszkedő lengyel-litván nemesség állandó konfliktusba került a kozákokkal, mert nem tudták elfogadni a feudális rendszeren kívüliségüket. Moszkva felhasználta a kozákságot területi nagyságának növeléséhez. Még akkor is, ha a viszonyuk nem mindig volt baráti.
A zaporozsjeiek ebben az időben rossz viszonyban vannak a cárral. Így könnyen kaphatóak egy kis vircsaftra. Történészek szerint, számukra csak ürügy volt a Moszkva elleni harcra az, hogy Dimitrij él, és hogy nagyobb joga van a trónra, mint Borisz cárnak. Valószínűleg, igazából ők sem hittek az álcárnak.
III. Zsigmond lengyel király felkarolja ál-Dimitrij ügyét. Számára kedvező lenne, hogyha a közelgő svéd-lengyel konfliktusban támogatná őt egy baráti Oroszország. Ez Boriszszal elképzelhetetlen. Ám, egy másik uralkodóval, aki ráadásul neki köszönhetné Monomah-sapkáját...
A Romanovok 300 éves Monomah-süvege
A király megtalálta a megfelelő embert, embereket, akik azután igazolták, hogy valóban él a meghalt gyermek. Innentől hivatalosan is lehetett a "problémával" foglalkozni. Egy bökkenő volt még azért. A pápai engedély megszerzéséhez szükség volt a pravoszláv álcárnak katolizálni. Az ál-Dimitrijt könnyű volt meggyőzni, sőt ígéretet tett arra, hogy siker esetén az orosz népet is pápistává teszi. Megkezdődik a zsoldos toborzás is.
A moszkvai hatalom lassan ocsúdik a kábulatból. Kiderítik, hogy a Dimitrijként bemutatkozó litvániai nem más, mint Grigorij Otrepjev, (A történelemtudomány mai állása szerint ez az állítás több mint valószínű, hogy igaz, de 100%-osan bizonyítani nem lehet.) egy kolomnai nemes szerzetesnek állt fia. A leleplezési kisérletet Krakkóban sikeresen blokkolták. Borisz igazán akkor kezdte komolyan venni az eseményeket, amikor híre jött a doni kozákság fegyveres készülődésének.
Közben az orosz állam gabona behozatalra szorul. (Emlékezzünk, éhínség van az országban) Minden egyes Litvániából érkező élelmiszer szállítmány az ál-Dimitrij egy-egy lázító kiáltványát is hozza magával. Hiába Borisz sikeres külpolitikája, a nehéz gazdasági helyzet miatt egyre nő az emberek elégedetlensége.
Az álcár serege 1604 őszén megindul, hogy megszerezze a cári trónt. Kezdetben akadálytalanul haladt a behatolás. Az első kemény falat Novgorod-Szeverszkij volt. Trubeckoj herceg, és Pjotr Baszmanov vezetésével, körülbelül ezer moszkvai sztrelec védte az erődöt.
Az első komoly csata 1604. december 21.-én volt. A cári csapatokat megfutamították, de a trónkövetelő seregei nem tudták kihasználni a helyzetüket.
Az ál-Dimitrijt cserben hagyják lengyel zsoldosai (nem kapták meg a jussukat). Ugyanakkor rengeteg kozák csatlakozik hozzá. Mégis fel kell hagynia az ostrommal, és visszább kell vonulnia.
Dobrinyicsinél újabb ütközetre kerül sor 1605. január 21.-én. A cár seregei győznek, de nem üldözik az ellenséget. A trónkövetelőt már a kozákok is kezdik elhagyni. A cár seregéből is elkezdtek haza szállingózni az emberek. Az ok, utánpótlás hiánya.
Tavasszal az ál-Dimitrijhez újabb 4000 fős kozáksereg csatlakozott. Bár a lengyel katonák elhagyták, ám az elégedetlenkedő orosz földművesek közül is rengetegen csatlakoztak a pártütő sereghez.
Ekkor, 1605. április 13.-án, 53 éves korában váratlanul meghal Borisz Godunov. A halál oka pontosan nem tudható. Beteges volt már, előző évben szélütést is kapott, de olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy megmérgezték, vagy öngyilkos lett.
Pjotr Baszmanov és Katirjev-Rosztovszkij herceg, a cári seregek főparancsnokai, nem Fjodorra Borisz fiára, hanem Dimitrijre eskették fel katonáikat. Hogy mi is történt, miért volt ez a pálfordulás? Pontosan nem tudni, de valószínűsíthetjük, hogy Baszmanov felmérte, demoralizált seregével értelmetlen tovább háborúznia.
Moszkvában a köznép felhasználásával puccs történik (Borisz családját eltávolítják a palotából).
(És valahol itt ér véget Puskin drámája is...)
Az ál-Dimitrij tíz hónapig uralkodik, mint cár (1605. július 30.-án koronázzák cárrá.). Az új cár elveszi feleségül Marina Mniszcehet. Elterjed a hír, hogy katolikussá akarja tenni a népet (a pravoszláv egyház, és a katolikus egyház újraegyesítésén keresztül), amitől a bojárokat kirázza a hideg.
1606. május 17.-én palotaforradalom megdönti a cár hatalmát. A cárt megölték, feldarabolták, elégették, betöltötték egy ágyúba, és kilőtték Lengyelország irányába.


Néhány megjegyzés a felirathoz

A film legelső jelenete mindjárt egy olyan rész, ami az eredeti verses drámában nem szerepel. Nem is szerepelhet. Egy anya, és gyermeke verset olvasnak éppen. Egy mai, modern költőnő versét. A Zinaida Gippiusz által írt költeményrészlet nem véletlenül került a filmbe.
Zinaida Gippiusz
Gippiusz (1869-1945) az orosz szimbolista költészet egyik magalapítója. Extravagáns viselkedésével ma is nagyon trendi lenne bizonyos, magukat haladó gondolkodóknak tartó körökben. Rendszeresen férfiruhákban járt, szépirodalmi munkáiban, ha önmagát emlegette, akkor mindig hímnemű kifejezéseket használt. Írói álnevei is mind férfinevek voltak.
A kortársai szerint kifejezetten szép volt. Nőies alakját nadrágkosztümbe rejtette, gyakran hordott monoklit. Ugyanakkor, azt mondják, hogy a hangja fiús volt. Kihasználta megjelenése nőiességét, és hangja fiússágát. Az általánosan elfogadott nemi szerepek közötti határt át-átlépte. Szeretett kalandozni ezen a senkiföldjén. Ugyanakkor nem volt homoszexuális. (Több botránya is volt nős férfiakkal.) De egyáltalán nem volt elutasító a férfi homoszexualitással szemben. Sőt, érdekes módon bizonyos fokig vonzották az ilyen férfiak. (Ilyen érdeklődésű férfit választott azután férjnek is.) Irodalomkritikusként is tevékenykedett, ezen munkássága során gyilkos kritikával illette a nők számára írt szentimentális regényeket.
Férjével, Dimitrij Szergejevics Merezskovszkijjal (1866-1941), jól kiegészítették egymást. A férj-feleség kapcsolat mellett, irodalmi alkotóműhelyt is alkottak. Egy idő után filozófiai "kirándulásba" kezdtek. Megalapították a Vallásfilozófiai Társaságot. Úgy gondolták, hogy az ortodox egyház letévedt a krisztusi útról, és ezért az ő reformtörekvéseikre szükség van.
Az 1905-ös események (véres vasárnap) a politika felé taszította a házaspárt. Ezután élesen kritizálták a cári rendszert. Ennek ellenére a '17-es októberi forradalomra (már a kitörése idején is), olyan eseményként tekintettek, mint ami Oroszországot a Végbe, a Pusztulásba sodorja. Néhány év elteltével nyugatra disszidál a házaspár. 1927-ben, Párizsban, létrehozzák a Zöld Lámpa irodalmi társaságot. A Szovjetunió német megtámadása után a férj egy német rádióműsorban üdvözölte a német támadást, és a bolsevizmus elleni harcra buzdított. Legalábbis egy 1944-es fasiszta újságcikk ezt állította. A híresztelés nyomán kollaborációval vádolták meg a költőnő férjét. Gippiusz elszegényedve, nélkülözések között halt meg.
Az ok amiért egy versrészlete belekerülhetett a filmben, az lehet hogy hagyatékában találtak egy forgatókönyvet, amit férjével közösen írt, amely Puskin Borusz Godunovának feldolgozása volt.
Nem tudom, hogy ez a 2011-es feldolgozás merített-e ebből a forgatókönyvből, mindenesetre ezt a néhány másodpercet tekinthetjük egyfajta tisztelgésnek az írónő előtt. ( A filmet rendezte, és a forgatókönyvét Vlagyimir Mirzojev írta.)

Jelenet a filmből
Ebben az alkotásban van még egy jelenet, amelyet a magyar fordítások nem tartalmaznak. Ez az amikor Marina (Agnija Ditkovszkite) és Ruzja (Olga Jakovleva) beszélgetnek. (A történetben látszólag nem a társalgáson van a hangsúly. Hiszen Ruzja mintegy kozmetikusként segít megszépülni [nem mintha olyan nagyon szüksége lenne rá] Marinának. És eközben beszélgetnek.)
Ez a jelenet nem található a hivatalos Puskin műben. A cenzúra hatására végül nem került bele. A félreértések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy a cári cenzornak nem csak politikai értelemben kellett átnéznie az irodalmi alkotásokat. Egyfajta lektori tevékenységet is elláttak. Tehát nem csak tiltottak (esetlegesen), hanem segítették, támogatták is a szerzőket.
A kritikai kiadásokban (természetesen) szerepel ez a jelenet is.
A film végén található Baszmanov és Borisz közötti párbeszéd egy része sincs benne a magyar fordításban. (Úgy gondolom, így talán érthető, és akceptálható, hogy miért nem használtam fel egyetlen műfordítást sem a felirat elkészítéséhez.)

Néhány kifejezés magyarázata:

Morva fekély - pestis,
holop            - rabszolga, hízelgő. Napjaink szlengjében droid (Nem tudományos-fantasztikus irodalom által használt értelemben!) kifejezés értelmében is használatos.

Kulcsszavak a műben:

Az a néhány kifejezés, amelyet most fel fogok sorolni teljesen szubjektív módon válogattam ki. Az én személyes véleményem szerint ezek a kifejezések fontosak a műben.

Дьячок
Jelentése: felszentelt pap, hivatalnok, írástudó, lelkész, tisztviselő, ügyintéző, zsoltáros, templomszolga, papi tudós, templomi felolvasó.
A fordítás folyamán igyekeztem mindig a leginkább célszerűnek tűnő jelentést figyelembe venni. Ugyanakkor vegyük észre, hogy a szó jelentéstartományában bőven belefér az egyházi tevékenységet végző, és az állami tevékenységet végző személy is. Ennek elsődleges oka az, hogy a Középkor folyamán az főként az egyházi személyek privilégiuma volt az írásbeliség. Így azon állami hivatalokat is betöltötték, betölthették amelyekhez szükséges volt a betűk ismerete, használata.
Ám a film rendszeresen, és látványosan túlmutat a történelmi múlt eseményein így ez a kifejezés, és ennek használata óhatatlanul egy nagyon fontos kelet- és közép-európai kérdést érint. Igen, az Állam és az Egyház szétválasztásának kérdéskörét. Szét kell-e választani, és ha igen akkor mennyire? Ha teljesen, akkor mi a helyes viszonyulása egymáshoz a két intézménynek?
Ezen kérdéskörre a megfelelő választ napjainkban, nem csak a mi régiónkban nem tudják megadni a politikusok, de az utóbbi időkben, mintha egyre nyilvánvalóbbá válna, hogy a nyugat-európai, és az észak-amerikai módi sem feltétlenül megfelelő. Egy nagyon fontos filozófiai kérdésről van szó, melyre mintha eddig sehol nem tudták volna megadni a jó (és tökéletes) választ. A sikeres, az egyén szempontjából (és az egyén melyik szempontjából!) prosperáló gyakorlati megvalósításról már nem is beszélve. Úgyhogy (úgy vélem) kijelenthetem, hogy egy örök (vagy legalábbis addig tartó, amíg meg nem szűnik az idő az Univerzumunkban) belpolitikai konfliktus rejlik ebben a kérdéskörben. Így ebben a kifejezésben is. Számomra érdekes volt, hogy amikor elhangzik ez a kifejezés, akkor a nevezett szereplő(k) épp milyen (egyházi vagy világi) ruházatot hordanak.

Самозванц
Jelentése: csaló, szélhámos, önjelölt trónkövetelő, bitorló.
Az ál-Dimitrijre használja Godunov, és köre. Egy szó, és annyi minden benne van. Annyira jól jellemzi ez a kifejezés az Andrej Merzlikin által megformázott karaktert. Három szótagú szó, de minden benne van.


Az Arhangelszkij Székesegyház

A felirattáblák szerkesztése közben egy kicsit "csalnom" kellett. A karakterszámok miatt az Arhangelszkij Székesegyház nevét lefordítottam. Így lett a szövegben Arkangyal Székesegyház.
Így tudtam "megfelelni" a "szabványos" karakterszámnak.
Ezt az épületet egyébként Szent Mihályról nevezték el.  







Parancs könyv
Разрядные книги

Számadó könyvek, vagy parancskönyvek. A feliratban én ez utóbbi kifejezéssel éltem.
Olyan könyvek voltak ezek, amelyekbe feljegyeztek minden olyan megbízást, amit az orosz állam eszközölt bárkivel kapcsolatban. Minden hivatalos dokumentum másolatát tartalmazta. A katonai, bírósági polgári kinevezéseket is belevezették ezekbe a könyvekbe. Körözéseket (bűnügyi értelemben) is tartalmaztak. 1471-ben kezdték az első könyvet írni, és 1682-ig folyamatosan vezették ezeket a könyveket. Fontos államigazgatási dokumentumgyűjtemény.
Életem folyamán dolgoztam olyan munkahelyen, ahol hasonló funkcióval vezettek ilyen dokumentumot, és a hivatalos neve az volt, hogy Parancskönyv. Mivel, szerintem, a számadó könyv téves asszociációt is okozhat, ezért úgy gondoltam, hogy megfelelő ha a már a magyarban egyébként is használt kifejezéssel fordítom eme dokumentum gyűjtemény nevét.

A filmhez tartozó felirat itt található.


Rendhagyó bejegyzés - Fivérek

A film eredeti címe: 鋼刀
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
kiterjesztése: srt.
















E rendhagyó bejegyzéssel egy újabb "belső sorozat" indul a blogon. Az ötlet nem teljesen az enyém, és eleinte ódzkodtam is ettől. Hiszen orosz nyelvű filmekről, és a hozzá kapcsolható dolgokról találhatóak írások itt.
Végül beadtam a derekamat, és megbarátkoztam a gondolattal, hogy a vosztok fogalmát egy kicsit bővebben értelmezzem. Néhány, rendhagyónak szánt, írás szándékom szerint meg fog jelenni a blogon. Az ötlet nem tőlem származik, mégis az én munkámmal indítok. A bejegyzések egyike sem orosz filmről fog szólni, de valamilyen módon kapcsolódik az orosz, és a szovjet filmgyártáshoz. Mindegyik, kivéve ezt, a legelsőt. Ez a rendhagyók között is rendhagyóbb.
Ugyanakkor a Rendhagyó sorozatban megjelenő filmek feliratának linkjei nem lesznek elérhetőek a Feliratok fülre kattintva.

Már nem emlékszem pontosan, hogy néhány hónappal ezelőtt, hol, milyen körülmények között találkoztam legelőszőr ezzel a filmmel. Az biztos, hogy valamelyik orosz oldalon. Meglepett milyen kevés infó van róla. Az egyik orosz forrás szerint a film 1933-ban, a másik szerint 1935-ben játszódik. Maga az alkotás pontosan nem árulja el magáról, hogy mikori történetet dolgoz fel. Egyetlen konkrét időhatározó van benne: öt év múlva.
Körülbelül behatározható azért a dolog. Az egyik dialógusban szóba kerül, hogy a Hexi-szoroson nem fog átjutni az ellen. Ez a terület Kína Gansu tartományában található. Ez a Selyemútnak az a része, amely a Sárga Folyót, pontosabban annak észak-nyugati vonalát követi. Ez a Tarim medencét (Észak-Kína) köti össze Közép-Ázsiával. Ebből úgy sejtem, hogy a Nagy menetelés (1934-1936) utolsó fázisának vége felé járhat a film.
A másik érdekes dolog, hogy bár egy háborús alkotásról van szó, mégsem árulja el a film, hogy pontosan ki küzd kivel.
Jelenet a filmből.
Az azért sejthető, hogy a vörös ruhacsíkkal ellátott katonák a kínai kommunista hadsereg. Az ellenük küzdők a Kuomintang harcosai (sapkarózsa alapján). Kevéssé ismert hazánban, hogy a kínai polgárháborúban nem két fél küzdött egymással. Mao és Csang Kaj-sek emberei mellett, különböző hadurak is kivették a részüket a küzdelemből. A japánok megjelenéséről már nem is beszélve. Úgyhogy a testvérháború tétje egyszerre volt a hatalom megszerzése, és az ország egységesítése.
Általában elmondható az alkotásról, hogy kevés konkrétumot tartalmaz, annál több lehetőséget ad az asszociációra. És ez az, ami megfogott benne!
Véleményem szerint, sokkal figyelemre méltóbb, mint ahogy első megtekintés után gondolná az ember. Ez egy távol-keleti film. Európai szemmel nem biztos, hogy könnyen befogadható.

Mielőtt internetes ismeretségbe kerültem volna Oldfan-nel mindösszesen két japán filmet láttam. Az írásainak megjelenése ezen a blogon, közvetett módon, kibővítette az ez irányú ismereteimet. Ajánlott, küldött filmeket, és én megnéztem. Kérdezte a véleményemet, közöltem a fenntartásaimat. Ellátott információkkal, amivel a japán kultúra sajátosságainak egy-egy érdekességét mutatta meg. Ezzel kívánta elérni, hogy jobban el-és befogadjam a látottakat. Önszorgalomból elolvastam Arthur Koestler (Keszler Artur, 1905-1983) Japánról, a japán kultúráról szóló könyvét (Lótusz és robot 2.). Ez is sokat segített azután. Nem csak a japán filmek elfogadásánál, hanem ennél a filmnél is. Ott a távoli Keleten annyira másként látnak mindent. Annyira átszövi a képes beszéd, az allegória a kultúrájukat. És ezt a filmet is mintha elsősorban maguknak készítették volna.

Újabban megint rászoktam arra, hogy több részletben nézek filmeket. Ennek egyetlen, prózai oka van. Időhiány. Ám ezt a filmet nem csak ezért láttam darabokban. Az első részlet megtekintése után nagyon nagy esélye volt annak, hogy ez az alkotás is azok közé kerül, amiket soha nem fogok végignézni.
Ennek egyik oka a film látványvilága volt. Nagyon művi az egész. Gyakorlatilag stúdióban vették fel az egészet, és jól megspékelték számítógépes effektekkel.
A színészi munkával nem volt gondom, a szinte mimika nélküli játékon nem akadtam fenn. Oldfan és Koestler után mit várhattam volna?
Az sem volt probléma, hogy gesztikulációval időnként, mikor érzelmeket kell kifejezni, a színészek túljátsszák a karaktert.
Ilyen ez a távol-keleti színház!
A képi világ túlzásait is jól tudtam már venni.
Rég elmúlt az az idő, amikor abbahagytam egy kínai történelmi film nézését, mert a szurdokban haladó karavánt az égből lógó (szemmel láthatóan felfüggesztés nélküli) kötélen lecsúszó harcosok megtámadják.
Ilyen könnyen már nem adom fel!

A filmben lévő jelképek, utalások viszont foglalkoztattak. Jó néhány emberrel beszélgettem ez ügyben. Mindenkitől kaptam egy kicsit kínai ügyben. A harci jelenetekben található természetellenes túlzások, mint megtudtam, teljesen természetes egy távol-keleti filmben.
Egyik ismerősöm mutatott egy 2017-es kínai naptárt. Ajándékba kapta a vásárlása után. Mivel hitük szerint a nevezett év a kakas éve lesz, ezért a falinaptár (indokolatlanul sok) kakast tartalmazott. Nézetem a hónapokhoz tartozó képeket, és ez a film jutott az eszembe. Mert olyan műviek voltak azok a képek! Természetellenesek. Természetellenesen tökéletesre (?) törekedők.
A kép alján fű (közeli kép, látszanak a fűszálak), felette nád (de csak a felső egyharmad, és mind friss zöld), majd víz. A túlparton dombos táj, skandináv típusú házzal. Háttérben magas hegyek. A füvön kakas (ezen a képen szerencsére csak egy darab). Borzasztó. A fiúk jók Photoshopban!
Na, valami ilyesmi ennek a filmnek a képi világa is.
Megtudtam, hogy a film eredeti címe (鋼刀) többet, mást is jelent, mint az angol, és orosz címe.
Nem csak (fiú)testvéreket jelent, hanem pengét, nagyobb kést is. És a filmet ismerve azt kell mondanom, hogy jó lett a címválasztás.

A történet nem túl bonyolult. Mondhatni lineáris. Adva van két testvér, két utcagyerek. Elég sablonos események után elszakadnak egymástól. Katonák lesznek. Az egyikük azt a feladatot kapja, hogy tíz zenész hölgyet kísérjen el Gao városába, ahol azok majd újévi koncertet fognak adni.
A film egyik mondanivalóját tekintve nagyban hasonlít a Harcosok szövetsége című dél-koreai alkotásra. De a kivitelezésben ég és föld a különbség.

Ami számomra igazán ijesztő volt, az a film sugallt üzenete.A filmben nem ázsiai (hanem fehér) karakter kettő van. És bár mindketten csak néhány másodpercig szerepelnek a filmben, mégis ábrázolásuk megalázó. Mindkét karakter prostituált. Az elsővel szemben még negatív érzelmek is indukálódhatnak az emberben. Ez szerintem fontos, mert rajta kívül az összes karakter semleges. Az európai prosti mocskos. (Nem fizikálisan.) A film kétharmadánál egy bordélyba érkeznek a szereplők. Az itt látható örömlányok ugyanúgy semlegesen vannak ábrázolva, mint a film kínai szereplői, de van közöttük egy fehér is. Aki, bár a semleges kategóriába még belefér, a legkihívóbban viselkedik. Ő a "csali", ő a "reklámarc".
Találkoztam olyan véleménnyel, hogy napjaink Kínájában az állami propagandában is, előkelő helyett foglal el a Nagy Kínai Birodalom eszmeisége. A különböző szappanoperák, melyekből hazánkban is vetítenek egyet-kettőt, mind az ősi, császári Birodalomba játszódik. Az ott élő emberek gondolkodásában szeretnék meghonosítani, hogy a kínai civilizáció a legősibb, és legnagyobb. A Kínai Birodalom egyedülálló. A benne élők pedig... Ebbe a vonulatba simán belefér az európid ember lenézése. És szerintem ezért ilyen a filmben az fehér karakterek ábrázolása. Sőt, maga a történet (tekintve, hogy sematikusan ábrázolja az eseményeket) nem is igényelné az európai karaktereket.
A Fivérek című filmben az egymással szemben álló kínaiak, tetteik ellenére, (szinte) tiszteletreméltónak vannak ábrázolva. Egy kivétel van. Egy angol divat szerint öltözködő kínai, aki a burzsujt, vagy a gengsztert személyesíthet meg.
Nem mondhatjuk, hogy a film marginális csoport véleményét fogalmazza meg. Nem, mert a China Film Group Company a legnagyobb filmgyára az országnak, és állami kézben van.

Innen nézve magam részéről jogosnak tartom, hogy a következő amerikai adminisztráció vezetője a legfontosabbnak országa gazdaságának rendbe rakását, és a kínai gazdaság befolyásának csökkentését tartja. Trump már a választási kampányában hangoztatta, hogy fel kívánja mondani a szabadkereskedelmi szerződést Kínával. Ez gazdasági háborút fog jelenteni. Ez egyértelmű. Ugyanakkor hosszú távon ez lehet az egyetlen út az újabb nagy (és rendkívül véres) háború elkerülésére. A történelem folyamán az erejüket vesztett (vagy annak gondolt) birodalmak soha nem adták át a helyüket önként a feltörekvőknek. És Kína egy ilyen feltörekvő. Gazdasági ereje jelentős. Katonailag még nem az, de ha a gazdasága így fejlődik, akkor szükségszerűen a világ legerősebb katonai államává is kell válnia. Hiszen, ha másért nem is, akkor Afrikáját (amely ásványi anyag kitermelésének jelentős részét már most felügyeli - lásd még imperialista terjeszkedés fogalma) meg kell majd védenie.
Propagandakép 2014-ből
Innen nézve, jelenleg úgy tűnik,  a Szovjetunió felbomlása utáni éveket az USA külpolitikusai eltékozolták. A régi reflexeik alapján próbáltak világcsendőrök lenni. Azzal foglalkoztak, hogy Oroszországot körbe szorítsák NATO bázisokkal, és nem foglalkoztak eléggé Kínával. Az ukrán válság kirobbantásával Moszkvát akarták gyengíteni, ám ehelyett a kínai-orosz közeledést segítik elő. A szankciók bevezetést követően megkezdődött a szorosabb gazdasági kapcsolatokról szóló előszerződések megkötése. Ezt figyelmeztetésként is vehették volna. Kína nem engedheti meg, hogy Oroszország összeroppanjon, mert a vezetése tudja, hogy ők lennének a következők.
Napjainkra erősödni látszik azon moszkvai érdekcsoportok befolyása, akik azt szeretnék elérni, hogy Oroszország teljesen forduljon el Európától, és csak Kelettel (Kína, India) foglalkozzon, velük szövetkezzen. Véleményem szerint, ez (is) tragikus eseményekhez vezetne.
Szükséges lenne, hogy az EU és az USA külpolitikai tevékenységét felülvizsgálja, korrigálja. A trumpi megnyilvánulásokból lehet olyan következtetéseket levonni, hogy az USÁ-ban olyan érdekcsoport került hatalomra, amelyik nem feltétlen Oroszországgal kíván elsősorban konfrontálódni. Ez elhozhat Ukrajnában is egy enyhülést. Természetesen nem egyből. Valószínű, hogy az ukrán polgárháború befagy, és ez konzerválhatja az EU gazdasági lehetőségeit is. Politikait nem, mert nincs neki. Még ha vezetői ezt nem is így gondolják. Szóval, az elkövetkező években változások állhatnak be világpolitika főbb irányaiban, de biztonságosabb biztos nem lesz a világunk. Reménykedhetünk, hátha kapunk még egy kis haladékot a következő nagy világégésig. Mindenesetre az egyvilágos álmoknak, úgy tűnik, egyenlőre annyi.
Persze, az sem jó, hogy George Orwell 1984 című könyve egyre inkább nem egy regénynek, nem egy negatív utópiának, hanem prófétikus műnek tűnik. Sajnálatos, hogy (az orwelli értelemben vett) Eurázsiában meghozzák azokat a törvényeket (amelyek szigorúan a mi, és a demokrácia védelmében) elhozhatják a Gondolatrendőrség korát. (Ráadásul a Brexittel tényleg létrejöhetne Óceánia is. Főleg, ha az USA új adminisztrációjával nem fog összedolgozni az EU. Félelmetes!)
Talán tényleg az lenne nekünk európaiaknak a legjobb, ha az USA gazdaságilag újra magára találna. (Az adott ország gazdaságának valós teljesítményét a GDP nem feltétlenül jellemzi hibátlanul. A jólétben hívőknek a figyelmébe ajánlom a Római Birodalom esetét. Nevezett ország viszonylag jó GDP adatokkal rendelkezett, lakosai jól éltek. Főként ha a hunokkal, vízi gótokkal, vandálokkal hasonlítjuk össze őket. Mégis összeomlott a Birodalom azok katonai agresszivitása miatt. A GDP-től függetlenül.)

Nem igazán tudom eldönteni, hogy pontosan mi is lehet a film alkotóinak a célja, mi lenne az ő üzenetük. Két üzenetet is ki tudok belőle olvasni. Két egymásnak ellentmondó üzenetet.
Az emberi kapcsolatok fontosabb az Eszménél, vagy az Eszme fontosabb az emberi kapcsolatnál?
Itt Európában egyszerű a válasz. És ott? Hiszen a piros rongyosnak fontosabb az Eszme. Fontosabb az azonos ideákat vallók közössége, mint a vérségi kötelék. Legalábbis, egészen addig, amíg...
Vagy a filmnek van egy másik üzenete is? Nevezetesen, hogy a múltban volt ami volt, mi mégis egyek (kínaiak) vagyunk! Az Egykína-elv emberekre vonatkoztatott kiterjesztése?
Valószínűleg igen, ha így van, akkor ez az egységes birodalmi nemzettudat propagálása lesz.

Maga a propaganda Kínában több ezer éves múltra tekint vissza. Mégis a 20.században Európától sok mindent átvettek. A kommunista és náci propaganda elemei a hivatalos kínai véleményformálásra nagy hatással volt. A császárság utolsó éveiben (20. század eleje) az európai befolyás jelentős volt az országban. (1896: titkos orosz-kínai szerződés. Katonai szerződés és a Kínai Keleti Vasút koncessziós szerződése. 1897-1898: Német és az orosz érdekszférák elosztása Kínában. Ezek mellett léteztek angol, francia, japán zónák is. 1899: Hay-jegyzék. Az USA is részt kér a tortából.) Ezért, az elégedetlenkedők nem csak az államhatalom ellen lázadoztak, hanem az európai kulturális befolyás ellen is. A mandzsuk (császári család) bukása (1911) után az ország különböző hadurak prédájává válik.
1916-ban véget ér Jüan-Si-kaj diktatúrája, és liberális kormány alakul Kantonban. Az új kormány 1917. augusztusában hadat üzen Németországnak, belépnek az 1.világháborúba. Az 1917-es oroszországi események erősen éreztetik hatásukat Kínában. A két legnagyobb hadúr szövetséget köt, és megdöntik a kormányt. 1921-ben megalakul a Kínai Kommunista Párt. Az országon sztrájkhullám söpör végig. 1924-ben a Koumintang hozzálát egy forradalmi hadsereg létrehozásához. Politikai ellenfeleik is militarizálódnak. Nyílt fegyveres konfliktus tőr ki a két tábor között.1926-ra a Koumintang gyakorlatilag kettéválik. 1927. március 24.-én angol intervenció Sanghajban.
Kínai kommunista kivégzése, Sanghaj 1927
1927-ben fellázadnak a kommunisták Nancsangban. Véres harcok után, gyakorlatilag két nagy fegyveres csoport alakítja jelentősen a kínai belpolitikát. Az egyik a magát nemzeti pártnak tartó Koumintang (KMT, Csang Kaj-sek vezetésével), a másik a Kínai Kommunista Párt.

Szün Jat-szen (1866-1925. A Kínai Köztársaság első elnöke [1912. január 1- 1912. február 14], a Kuomintang egyik megalapítója.] amikor a szovjetek segítségét is igénybe vette (1920), a Nyugat elfordult tőle, és mozgalmától. A nemzeti alapon végrehajtott reform elképzeléseit egyetlen európai hatalom sem támogatta. Utódja a nemzeti párt élén Csang Kaj-sek.
A Koumintang és a kommunisták között a küzdelem közel 50 évig tartott.
1931-ben bekebelezi Japán Mandzsúriát. Miután Sanghajt megtámadják a japánok, a Kuomintang népszerűsége elkezd csökkenni. A hódítók elleni küzdelemből a kommunista párt sokat profitál. Csang Kaj-sek sikeres hadjáratot vezet (1935. október) a kínai Vörös Hadsereg ellen. A Párt rákényszerül a Hosszú Menetelésre. Átcsoportosítja erőit északra.
Érdekes a Hosszú Menetelésre való emlékezés. A 80 000 fős sereg egytizede érkezik meg északra. Kimerülten. Mégis, a propaganda hatására a mai napig nagyon sokak úgy vélik, hogy egy dicsőséges út volt. Mindezt nem lehetett csak hatékony propagandával elérni. 1961-ben két festőművész egy nyolc részből álló festménysort alkotott, ami ezt a túrát mutatja be. Sehol semmi szenvedés, semmi jele a nélkülözésnek, az éh- és fagyhalálnak. Büszke, bátor, jókedvű férfiak vonulnak katonás rendben. Magát ezt az eseménysort napjainkig felhasználja a kínai propaganda. A nehéz feladatok okozta kihívások szinonim eseményeként.
1936 végén megpróbálják elérni, hogy az összes politikai erő egységesen lépjen fel a japán agresszióval szemben. Ám Csang Kaj-sek nem akar egységfrontra lépni, együtt küzdeni Mao Ce-tunggal. A kommunista vezető, és a Koumintang jobboldalának vezetője közötti végső összecsapás a 2. világháború utánra tolódik. Ám az Antikomintern Paktum aláírása (német-japán szerződés, 1936. november 25) után egy hónappal a Koumintang vezetője kénytelen együttműködni Maoékkal.
A gazdasági bajok (1932-1945 között 2500%-os hiperinfláció), a termelés szétzilálódása (háborús pusztítás miatt), az emberi szenvedések, az éhínségek mind-mind politikai veszteség Csang Kaj-sek számára.
Az 1938-as év jelentős katonai sikereket, a december pedig jelentős amerikai pénzügyi kölcsönt hoz a nemzeti párt által vezetett kormánynak.
1940-re a japánok megerősítik kínai, és indokínai pozíciójukat.

A háborús propaganda plakátokon a színeknek nagy jelentősége volt. A vörös a kommunistákat jelképezte, a kék a Koumintangot.
Jól látható, hogy a démoni alak maszkja egy európait mintáz.  A Koumintangot jelképező alak marionett bábukat írányít, akik a kép alsó részén háborús kegyetlenségeket követnek el.
Ez egy japán plakát, amely azt a célt szolgálta, hogy a kínaiakat eltántorítsa a KMT támogatásától. (Azok akik úgy gondolták, hogy túlzás az amit a filmben szereplő európai karakterekről írtam, azoknak szeretném a figyelmét felhívni arra, hogy egy régi előítéletre, sztereotípiára való "rájátszásról" lehet itt szó. A háborús japán propaganda által sugallt állítás legújabb kori felmelegítése. Persze, egy európai mit sejthet mindebből? Mit tudhat a Távol-Keleten honos előítéletekről?)

Ebből a szempontból, mármint a színek szempontjából, érdekes a film megjelenése is. Mondhatni, szinte fekete-fehér alkotással van dolgunk, ám néhány tárgy (és a vér) színes.
A filmben a visszaemlékezések viszont mindig színesek.

A KMT jelképrendszerében a kék égen világító nap jelképezte a szervezetüket.
Ezért is jelenik meg a kínai kommunisták plakátjain Mao, mint nap.
A párt vezetője elfoglalja, kisajátítja azt a pozíciót, amit a nemzeti párt magának tartott volna fenn. Maoék plakátjainak fontos üzenete a nép, és a kínai Vörös Hadsereg katonáinak kapcsolata. Azt sugározzák a plakátok, hogy azonos osztályhoz tartoznak, azon körülmények között élnek, éltek a harcosok, és a köznép.
Kapcsolatuk szimbiózison alapul. Ez azért közel sem felelt meg a történelmi tényeknek. Hiszen a polgárháború alatt a vöröskatonák is ugyanúgy viselkedtek (raboltak, öltek, fosztogattak, erőszakoltak), mint ahogy háborús körülmények között elő szokott fordulni.

A filmben, cselekedetei alapján, talán egy fokkal emberségesebbnek tűnhet Tiencsin, mint a bátyja. Ám a pátosz mögött mindkét esetben ott van a keleti emberek hagyományos elképzelése, viszonya a a halálhoz. Ami a morális értékrendet is mássá teszi. Úgy érzem, hogy a film furcsaságai ellenére érdekességgel, tanulsággal szolgálhat számunkra is.
A felirat letölthető innen.

Furcsa lehet egyeseknek, hogy egy az orosz filmekkel foglalkozó blogon miért kapott helyett egy 2016-os kínai film. Egyrészt azért, mert a magyar felirat az orosz közvetítéssel készült. Voron nekiállt, és elkészítette a fordítást, amit felhasználtam. A Batafurai team & SOUND-GROUP release csapat szinkront is csinált a mozgóképhez, és így terjesztik, terjesztették.
Másrészt az, hogy főként a 20.századi orosz történelem kapcsolódik a kínaihoz. Nem csak a novemberi pétervári események voltak hatással Kínára, hanem nagyon sok orosz menekült is oda a Polgárháború alatt. Paszternák Zsivágójában olvashatunk erről is, mint egyes szereplők lehetőségéről, de talán Nina Fedorova az, aki a keleti emigrációról szívbemarkoló módon írt. Az 1940-ben megjelent Семья című regénye (amit magyarul már 1942-ben, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt kiadásában, Atyuska árvái címmel kézbe vehettek kis hazánkban) egy családról szól, akik a politikai változások miatt Kínában telepednek le. Egy panzió üzemeltetéséből próbálnak megélni. Élik az emigránsok megszokott életét, ám a történelem nem hagyja nyugton őket. A körülöttük zajló változások hatással vannak az ügyfélkörükre, és így rájuk is. Szerintem a legdrámaibb a könyvben nem is az ami le van írva, hanem ami nincs. Csak ajánlani tudom az elolvasását!
Nyina Fjodorova
Az írónő 1895-ben született a Poltavai Kormányzóságban található Lohvicában. Teljes neve Antonyina Fjodorovna Rjazanovszkaja.
Gyermekkorát a Bajkál vidékén töltötte. Szentpéterváron diplomázik le történelem-filológia szakon. A novemberi forradalom után elhagyja hazáját, és Harbin városába (Észak- Kína, Heilongjiang tartomány fővárosa) költözik. Itt orosz nyelvet, és irodalmat tanított a helyi gimnáziumban. 1923-ban hozzámegy Valentin Rjazanovszkij történészhez. (Két fiú gyermekük születik, mindketten történészek lesznek.) 1936-ban a család átköltözik Tiencsinbe (Hopej tartomány, negyedik legnagyobb város Kínában), majd 1938-ban tovább mennek az USÁ-ba.
Leghíresebb regénye (Atyuska árvái) 1940-ben jelenik meg angolul. Saját maga fordította le. Az orosz nyelvű kiadás 1952-ben jelenik meg először, New Yorkban. A kézirat orosz nyelven íródott, de mert csak latin betűs írógépük volt, ezért angolos átírással megírva.
A könyvet nagyon jól fogadta az orosz emigráció. Következő regénye (Дети) 1958-ban jelenik meg Frankfurt am Mainban. Ezen kívül még két regényét (Театр для детей , 1964; Жизнь, 1966) adják ki. Szinte élete végéig tanított a University of Oregonon. Élete utolsó éveit San Franciscóban töltötte. 1985-ben Oaklandben hal meg.

Sok sikert a könyvhöz, sok sikert a filmhez!

A karnevál éjszakája

A film eredeti címe: Карнавальная ночь
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.
















A karnevál éjszakája

Ezúttal Eldar Rjazanov, újévi vígjátékáról szól a poszt. Rjazanov a szovjet filmvígjátékok egyik nagymestere, ez az alkotás volt az első nagyjátékfilmje, és rögtön az év legnézettebb mozija lett.

A Kultúrház dolgozói lelkesen készülnek az újévi műsorra, amikor kiderül, új igazgatót kapnak. Ogurcov elvtársnak pedig egészen más elképzelése van arról, hogyan kell szórakoztatni szilveszterkor a szovjet polgárokat. Senki sem szeretné a már elpróbált programot megváltoztatni, különösen nem egy olyan unalmasra, amit Ogurcov szeretne, ezért összefognak, hogy túljárjanak az új igazgató eszén.

Ezzel a remek és alkalomhoz illő filmmel kívánok kellemes ünnepeket a blog olvasóinak.

                                                                                                                     Bodor András



A felirat megtalálható itt.

Mese Szaltán cárról

A film eredeti címe: Сказка о царе Салтане
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.
















Egy igazi orosz népmeséből készült rajzfilmhez prezentálok feliratot nektek. Egy Puskin által írt verses költemény adja a film alapját. Adta volna magát a dolog, hogy a felirathoz felhasználjam Kormos István remek műfordítását. Vagy Kapuvári Béláét.
A két műfordítás is rendelkezésünkre áll! Ha verset, vagy versből származó idézettel van dolgom, ha lehetséges akkor a már létező magyar műfordítást szoktam használni. Egyrészt célszerűnek is tartom, másrészt hol versenyezhetnék én bármelyik költőnkkel?
Ebben az esetben mégis kivételt tettem. Nem azért mert úgy gondolnám, hogy felnőttem a feladathoz. Van egy kedvenc elfoglaltságom. Igen ritkán szoktam "hódolni" neki. Van néhány nem magyar nyelvű könyvem. Ezek között van egy kétnyelvű Puskin verseskötet is. Szeretem olvasgatni ezt a könyvet. Elolvasom az eredetit, majd a műfordítást. Elmélkedem egy kicsit ezek után. Nem irigylem azokat, akik műfordításokat készítenek. Nehéz, időnként lehetetlen teljesen visszaadni a sorok tartalmát. Sokszor nagyon nehéz "mindent" beleírni a magyar változatba.
Minden jó műfordítás egy kicsit (vagy nem is kicsit) más, mint az eredeti mű. Az eredeti egy változata. Akár szinte már önálló műremek is lehet.
Gondoltam egyet, s magam örömére (is) elkészítettem eme verses meséjéhez (pontosabban a hozzá készült rajzfilmhez) a magam fordítását.
A fordítás során nem törekedtem arra, hogy megpróbáljam visszaadni az eredeti vers ritmikáját, rímképét. Arra törekedtem, hogy az eredeti mondanivaló "jöjjön át" elsősorban.
Kormos István
Természetesen felmerült bennem a kérdés, hogy nem lenne-e jobb, illendőbb, a Kormos-féle verset felhasználnom?
Számomra felért volna egy szentségtöréssel, ha a klasszikus fordítást feldaraboltam, illetve ahol kellett volna kiegészítésekkel bővítettem volna. Emlékszem, Amundsen a Kis tragédiák kapcsán hasonló dilemmába került, mint én ennél a feliratnál. Úgy gondolom, akkor és ott ő a leghelyesebb döntést hozta meg. Ennek ellenére én ezzel a felirattal egy másik ösvényen indultam el. De két cél lebegett a szemem előtt. Az egyik, önző módon, az volt, hogy a Puskin meséjébe "elmerüljek", és hogy kivételesen ennek nyoma is maradjon. A másik az volt, hogy hétköznapibb nyelvezettel is elérhető legyen az a klasszikus mese. Ezért is rendeltem mindent az eredeti szöveg tartalma alá. Titokban remélve, hátha e rajzfilm hatására előveszi, vagy előveszi újra, valaki neves költőnk, Kormos István fordítását. Mert érdemes.
Még akkor is, ha itt-ott nem egészen úgy, és az van leírva, mint amit, és ahogy Puskin leírta. De hát ilyen a művészi szabadság! Hiszen tagadhatatlan, hogy Kormos fordítása remek.
Ugyanezt el lehet mondani Kapuvári Béla fordítására is. Jól kiegészítik egymást a versek, mégis egy kis hiányérzetem van bennem. A Kapuvári-féle fordítás, véleményem szerint, közelebb van tartalmilag, formailag a puskini verses meséhez. Ez nem értékítélet lenne a részemről, csupán csak véleménynyilvánítás. Nem kívánom rangsorolni, mert nem is lehet, a két fordítást. Van ami az egyikben tetszik, van ami a másikban.

A Kormos-félében a legjelentősebb eltérés az eredetihez képest talán az, hogy milyen sorrendben jelennek meg a kereskedők Gvidon hercegnél, és Szaltán cárnál. Én úgy értelmezem, hogy a megjelenési sorrend Puskinnál a portékák értékével van összhangban. Kormos sorrendje más, és szerintem ennek is, bármilyen furcsa, az az oka, hogy az értéksorrendet meg kívánta tartani. Azt gondolom, úgy vélhette a fordító, hogy az bizonyos árucikkek értékei megváltoztak az idők folyamán, és talán ezért változtathatott a sorrenden.
Puskin versében található szavakkal történő játékot érzékeltetni nem tudtam. De nem én vagyok az egyetlen! :)
Mindezek ellenére remélem sikerül (majd) ismertebbé tenni mind az eredeti verset, mind a kiváló magyar műfordításokat.

Magát az eredeti verses mesét Puskin 1831-ben írta meg, és következő évben jelent meg először nyomtatásban. A hagyomány úgy tartja, hogy Alekszandr Puskin ezt a fabulát (is) dajkájától Arina Rogyionovától hallotta először. Ugyanez a "forrás" úgy tudja, hogy a költőt ugyanez a hölgy vezette be az orosz nyelv szépségeiben. (Hát nem romantikus? Egy földműves származású, iskolázatlan nő bevezeti az egyszerű népi nyelv szépségeibe, azt a fiatalembert, aki bár a szüleitől főként francia beszédet hallott, mégis megreformálja, újjá teszi az orosz költészetet.)



Néhány gondolat a felirathoz

Úgy vélem, hogy köztudott, hogy a Szaltán név a szultán szóból származik. Az sem ismeretlen, gondolom, hogy a Gvidon név az olasz Guidio eloroszosodott alakja.
Szerepel a mesében még valaki, Csernomor apó. Neve eredeztethető a Fekete-tenger nevéből (Csornoje more).






Jó szórakozást kívánok a meséhez!

A felirat letölthető innen.

18-14


A film eredeti címe: 18-14
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















18-14. Ez a film címe. Két dologra utal egyszerre. A cselekménye 1814-ben játszódik. Nem sokkal vagyunk Napóleon oroszországi hadjárata után. Az orosz csapatok már kiterjesztették honvédő harcukat, már idegen területeken ütik-vágják az egyesült európai haderőt. Ám mégsem erre az eseményre fókuszál a film. Nemhogy csatajelenetek nincsenek az alkotásban, de még katonák sem szerepelnek benne. Az egész film a hátországban játszódik. Cárszkoje Szelóban vagyunk, ahol nem is olyan régen az orosz császár egy líceumot alapított. Nemesi ifjak részére. A végzősök 18, a gólyák 14 évesek. 18-14.
A film egy bűnügyi történet. Egy történelmi környezetbe helyezett krimi. Megismerkedhetünk Cárszkoje Széló pompájával, a Líceum falai között uralkodó állapotokkal.
A film alapja kicsit hasonlít Borisz Akunyin krimijeire.  (Persze említhetném Steven Saylort, és az ő ókori krimijeit is.) Ott is, itt is valóságosnak tűnő történelmi miliőbe van helyezve a történet. Fontos a környezet, a szerzőknek fontos a környezet történelmi hűsége. Ez viszi el a kitalált karaktereket, és a sztorit. Ugyanakkor épp ez a historikus hűségre való törekvés az, ami sokak számára esetleg nehezen emészthetővé teszi a művet, ezeket a műveket. Főleg, ha a kulturális különbségek vannak az alkotók, és a művet befogadni szándékozó között. Ez lehet iskoláztatási, és lehet eltérő történelmi- és nemzettudatból származó probléma. Mindezek ellenére egy népszerű dologról van szó. Olyannyira, hogy magyarul is jelent már meg ilyen könyv. Mindenek előtt Fehér Béla Kossuthkiflijére gondolok most. Azt a könyvet olvasva is lehet olyan érzése az embernek, hogy a szerző számára a történelmi hűségnek megfelelő környezet legalább olyan fontos, mint maga a regény cselekménye. És én ezt, az ilyen megközelítést, nagyon jónak találom! Még akkor is, ha az így létrejövő produktumot igazából egy nem feltétlenül széles réteg tudja maradéktalanul élvezni. (Persze, akik Jókain "nevelkedtek" azok nem ijednek meg egy kis latintól, egy kis némettől a magyar mondatokban. A jegyzetek elolvasása, nem zavarja meg őket a cselekmény élvezésében.   A permanens, legalább harmincöt éve tartó iskolareformjaink következtében, egyre kevesebben ismerik az értő olvasás titkát. És ez, az ilyen művek széles körben való elterjedésének ellenében hat.)
Talán a legégetőbb az a kérdés, hogy az ilyen historikus igénnyel is megírt művek, hogyan tudnak "átjönni" a "vásznon". És a puding próbája az evés - ahogy az angol mondás tartja.

Szóval, adva van a Cárszkoje Szélói Líceum, amelynek környékén gyilkosságok történnek. Adva van egy nyomozó, Ananij Feodoszevics Borzjuk (Igor Csernevics alakítja), aki megpróbálja kideríteni, hogy ki, vagy kik lehetnek a tettesek. Munkája során akadályokkal találkozik. Hiszen a főnemesi környezet nem feltétlen nyílik meg előtte. A láthatatlan akadályok ellenére vajon sikerül-e neki kiderítenie az igazságot?
A Líceum neves hallgatói (Alekszandr Puskin [Sztanyiszláv Belozerov], Anton Delvig [Alekszandr Bikovszkij], Iván Puscsin [Iván Makarevics], Alekszandr Gorcsakov [Sztyepán Balaksin], Wilhelm Küchelbecker [Iván Martinov]), akik később többek között az orosz kultúra jelentős személyiségeivé válnak, vajon hogyan élik meg mindennapjaikat, a nemrégen alapított cári oktatási intézményben?
Van-e összefüggés közöttük, és a bűncselekmények között?
Vajon a főúri világ zártsága meg tudja-e akadályozni az igazság kiderülését?
Bár lehet, hogy igazából nem is a bűnügyekre koncentrál a film? Mindenki döntse el maga!

Nekem úgy tűnik, hogy a film készítőit nem feltétlenül csak a megtörtént bűnügyi eset inspirálta a mű elkészítésére. Persze, akit csak ez érdekel, az is megkapja amit vár. A mozi legkisebb, legjelentéktelenebbnek tűnő jelenetei is valós eseményeken alapulnak. A források ezekben az esetekben, nem csak irodalmi visszaemlékezések, hanem időnként versekben is megfogalmazódott emlékek. E bejegyzésben néhány ilyen verset is beiktattam. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Puskin költészetének egy másik, személyes, aspektusát is felvillantsam.
De előtte nézzük meg, hogy a filmben szereplő karaktere a valóságban milyen karriert futott be, a történelem tudomány szerint.


Egy kis segítség azoknak, akik szeretnének kicsit jobban eligazodni a történet szereplői között, avagy egy kis "képes könyvecske" arról, hogy ki kicsoda  a filmben

A történet egy kis baráti társaság körül bonyolódik. A "galeri" legismertebb tagja Alekszandr Szergejevics Puskin. Róla most nem kívánok megemlékezni. A barátairól annál inkább. Nem mintha Puskin nem érdemelné meg a dolgot, de róla sok minden tudható, illetve a róla szóló ismeretanyag viszonylag könnyen pótolható. Magyar nyelven is elérhető, megismerhető az életrajza, az életműve (jelentős része).
A filmben időnként becenevén is megemlítik. Ő a Majom (Обезьяна).

Alekszandr Mihajlovics Gorcsakov
Alekszadr Mihajlovics Gorcsakov (1798-1883)

Hercegi családba született. Édesapja Mihail Alekszejevics Gorcsakov herceg, aki vezérőrnagy a cári hadseregben, és édesanyja pedig Jelena Dorothea Ferzen baronessz volt. A hölgy a szentpétervári szász követ, Gustav von der Osten-Sacken (1727-1793) özvegye. Ebből, az első házasságból, egy fiúgyermek született, Karl, aki mentálisan beteg volt. Ő lett később Alekszandra Osten-Sacken Iljinicsna férje, aki Lev Tolsztoj nagynénje.

Alekszandr a cári Líceumban ismerkedik meg Puskinnal. Barátok lesznek. Itt ebben az iskolában szerzi meg klasszikus, és irodalmi műveltségét. Az ékesszólás, az irodalmi érzék diplomáciai munkái (diplomáciai jegyzékek stílusa), beszédein visszatükröződik.

1819-ben a kammerjunker bírósági rangra kinevezik. (A szó eredete német. Szobanemes. Olyan nemes, aki beléphet az uralkodó szobájába. Más kifejezéssel kamarás. Feladatuk védelmi jellegű volt. Ezt a rangot I.Péter vezette be Oroszországba. Az Orosz Birodalomban a bírósági rangtábla, amit gyakorlatilag mint életpálya modellt reklámoznának napjainkban, legalsó rangja. I.Sándor 1809. április 15.-án [a julián naptár szerint 15.-én] megszünteti ezt az elnevezést.) 1820-1822 között Karl Nesselrode (orosz diplomata) mellett van a troppaui, ljubljanai, veronai kongresszusokon. 1822-1827 között londoni nagykövetségi titkár. 1828-től a berlini követség tanácsadója. Az 1833-as év már Firenzében találja, innen a következő állomás Bécs, ahol szintén nagykövetségi tanácsadó.1841-ben Stuttgartba küldik, hogy Olga Nyikolajevna Romanova és Karl Fridrich württembergi koronaherceg házasságát kieszközölje. Az esküvő után 12 évig rendkívüli követként szolgál. 1850-ben, korábbi megbízatása mellé, még egy wittembergi beosztást is kap. Az orosz érdekek képviseletét kitűnően végzi a németek között. Négy év frankfurti szolgálata alatt közeli barátja lesz Otto von Bismarcknak.
Bismarck támogatta a szoros német-orosz együttműködést. (Történelmi, politológiai elemzésekben a mai napig bismarcki vonalnak, irányzatnak nevezik azt az áramlatot, és politikai hagyományt amely az orosz-német tengely jövőjében hisz, azon munkálkodik.)
Gorcsakov nem támogatta I. Miklós cár török politikáját. Diplomáciai hadjáratot szervezett az isztambuli kormány ellen, személyes ismeretségeit, kapcsolatait is felhasználva szorosabb együttműködést próbált elérni Poroszországgal, és Ausztriával. Kitör a Krimi háború (1853-1856). 1854 nyarán Bécsbe ismét kerül, ahol eleinte ideiglenes, majd később végleges nagykövet lesz. Kritikus időszak ez az orosz diplomácia életében. Hiszen a hálátlan Ausztria (vö. 1849-es orosz beavatkozás a magyar szakadárok ellen, melyet az orosz uralkodó szövetségi szerződés alapján, bécsi kérésre követett el) kész lenne Franciaországgal, Nagy-Britanniával együttműködni Oroszország ellen.
Az I. Miklós cár halála után tartott bécsi konferencia (amely célja a krimi háború befejezése, a békekötés volt) nem vezet eredményre, a feszültség nem enyhült. Viszont Gorcsakov tevékenysége sikeres, Ausztria leválik a francia-angol tengelyről, és kinyilvánítja semlegességét. Szevasztopol eleste után, a bécsi orosz diplomácia erőteljes akciója után, a felek Párizsban megegyeznek a béke feltételeiről. Ez a béke lezárta az orosz diplomácia egy korszakát. Oroszország ezután aktívan nem avatkozik be Nyugat-Európa ügyeibe. Nesselrode visszavonul, utódja a külügyminisztérium élen Gorcsakov lesz (1856. április). Gorcsakov a be nem avatkozás politikáját folytatta az európai országok belügyeiben, miközben az orosz álláspontot mindig következetesen képviselte. Nem mondott le arról, hogy országa érdekeit érvényesítse. Tevékenysége következtében jelentősen javul a francia-orosz viszony. 1863. március 27.-én Poroszország megegyezik Oroszországgal, amely következtében az orosz csapatok könnyebb helyzetbe kerülnek, hatékonyabban tudnak fellépni a lengyel felkelők ellen. (Az 1863. januári felkelés spontán eseményként, egy sorozás elleni tüntetéssel indult.) Gorcsakov diplomácia levelezése segít abban, hogy se ne szigetelődjön el Oroszország, se ne avatkozzanak be az európai hatalmak az orosz belügybe. Ezt az időszakot tartják diplomáciai karrierjének tetőpontjának.
Az 1866-os porosz sikerek után, az orosz-porosz kapcsolatok még szorosabbá válnak. Ausztria, Franciaország Oroszország kegyeit keresi, de Gorcsakov állhatatos marad, kitart a szoros porosz-orosz koalíció mellett. 1870-ben a határozott orosz diplomáciai fellépésnek köszönhetően Ausztria kimarad az európai háborúból (francia-porosz). Ezért a háború után, I.Vilmos porosz uralkodó táviratban mond köszönetet II. Sándor cárnak. Poroszország eléri célját, és ezt kihasználva Gorcsakov érvényteleníti a párizsi béke 2. cikkelyét, így Oroszország újra tarthat haditengerészetet a Fekete-tengeren. (Az orosz bejelentést gyakorlatilag tudomásul vették az európai hatalmak. 1871-es londoni egyezmény.)
Bismarck szakít barátjával, a porosz diplomácia az osztrákhoz közelít. Berlin ellensúlyozni szeretné a az oroszok megnövekedett szerepét. Az ütközőzóna a Balkán.
A porosz-orosz viszonyba a szakadás 1875-ben áll be. Ekkor az oroszok a franciák mellé állnak egy vitás ügyben, a poroszok ellenében. (Ez az eseménysor vezet el először a hármas szövetség létrejöttéhez, majd 1893-ban a francia-orosz szövetséghez, ami egy jelentős lépcsőfok az 1907-ben létrejövő hármas [francia-angol-orosz] antant létrejöttében.)
1877-ben Oroszország hadat üzen Törökországnak. A háború végén (1878) létrejön Bulgária, sikerül teljesen függetlenednie Szerbiának, és még a területe is megnőtt. A békekötés legnagyobb vesztese a török fél. Ekkor kerül sor a berlini kongresszusra (1878, június 13-július 13.)
Berlini kongresszus (Balra Gorcsakov és Disreali)

Gorcsakov személyesen nem túl aktív. Ekkor kapja vissza Oroszország Besszarábiát (először 1812-ben kerül ez a vidék a cár fennhatósága alá, de az 1856-os párizsi békekötéskor Moldvához csatolták), ekkor kapja meg Románia Dobrudzsát. Anglia javasolja, hogy Bosznia-Hercegovinát osztrák csapatok szállják meg.
1879-ben Bismarck már Oroszország elleni védelmi szövetség megkötésén fáradozik.

1880-ban a Puskin emlékmű avatásra Gorcsakov nem tud elmenni, de interjút adott ezen esemény okán. Ekkoriban rajta kívül csak Sz. D. Komovszkij él a Líceum valamikori hallgatói közül. (Nem sokáig, mert nevezett még azon év júliusában eltávozik az élők sorából. Nem sokkal a megemlékezés után.) Gorcsakov politikai pályafutása a Berlini Kongresszussal gyakorlatilag befejeződött. Megtartja államkancellári tisztjét, de már semmilyen ügyben nem jár el. Névleg 1882. márciusáig miniszter marad.
A következő évben Baden-Badenben meghal.

Iván Ivanovics Puscsin (1798-1859)
Iván Puscsin
Édesapja Iván Petrovics Puscsin altábornagy volt, aki részt vett az 1769-1774-ig tartó orosz-török háborúban. Későbbi szenátor.
Fia 1798-ban született Moszkvában. Az ifjú 1811 és 1817 között jár a Líceumba. Majd tüzértisztként szolgált a testőrgárdában. Már 1814-ben csatlakozik egy titkos társasághoz (Священную артель).
1817 októberében zászlós, 1820. áprilisától alhadnagy, 1822. decemberétől hadnagy. Konfliktusba kerül Mihail Pavlovics nagyherceggel, ezért kilép a katonai szolgálatból. (1823. január 26.)
1825. január 11.-én, Mihajlovszkojéban találkozik A. Sz. Puskinnal, és közli vele, hogy ismer egy titkos társaságot. Összeismerteti a költőt Gribojedov színésszel.
Szentpétervárra nem sokkal a dekabrista felkelés kitörése előtt érkezik meg. Az események elfojtása után, a bíróság bűnösnek találta, és halálra ítélte. Az ítéletet életfogytig tartó kényszermunkára módosítják. Schlüsselburg várába zárják (1826. július 29.), majd Szibériába kerül. 1856-ban tér vissza a száműzetésből. 1857. május 22.-én megnősül. Felesége Natalja Dimitrijevna Apuhtinya, a dekabrista Mihail Alekszandrovics Fonvizin özvegye, lesz. Élete hátra lévő részét felesége birtokán tölti.

Anton Antonovics Delvig (1798-1831)
Anton Delvig

Moszkvában született. Elszegényedett balti német bárói család sarja. A család teljesen eloroszosodott, úgyhogy Delvig már nem is tudott németül.
Apja az Asztrahányi Ezrednél szolgált vezérőrnagyként.
Édesanyja, Ljuba Matvejevna, a híres csillagász Kraszilnyikov unokája.
Delvig 1811-ben kerül a Líceumba. Lusta volt tanulni, de hamar elkezdett verseket írni. Első verse 1814-ben jelenik meg nyomtatásban. A vers címe Párizs elfoglalása (На взятие Парижа).
Az elsők között végez a Líceumban (1817). A Hegyi és Sóügyek Osztályán szolgált (dolgozott), majd innen távozva a Pénzügyminisztérium alkalmazottja lett. 1821 és 1825 között segédkönyvtáros a Birodalmi Közkönyvtárban.
1825-ben megnősül. Felesége Szofja Mihajlovna Szaltikova. Házuk az egyik legjelentősebb irodalmi szalonja Pétervárnak. Irodalmi estjeiket olyan költők látogatják, mint Puskin, Baratinszkij, Zsukovszkij, Pletnyov, Jázikov. 1825 és 1830 között kiadói tevékenységet is folytat. Íróként nagyon keveset írt. Élete utolsó éveiben a Belügyminisztériumban szolgált.
Tífuszban halt meg.

Konsztantyin Karlovics Danzasz (1801-1870)
Konsztantyin Danzasz

Jean-Baptiste d'Anzasa (1738-1821) elzászi királyi ügyész unokája. Az vádhatósági képviselő nagyapát halálra ítélte egy forradalmi törvényszék, ezért ő Oroszországba menekült. Fia Karl, a tavricseszkiji gránátosoknál szolgált, mint vezérőrnagy. Kétszer házasodott, a két Korf nővért vette el, így a kurlandi nemességhez is tartozott. A második házasságából született Konsztantyin.
Borisz testvére (1799-1868) a Szenátus vezető ügyésze, Karl (1809-1885) Tambov kormányzója volt.
Konsztantyin Danzasz is a Líceum első hallgatói közül való. Nagyon hamar összebarátkozott Puskinnal, és Puscsinnal. Ő egy medve, de aranyos maci. ("Он был медведь, но мишка милой.")
Az iskola tanári kara az ifjú képességeit nem tartotta sokra. Dühödt, durva, ápolatlan, és hálátlan jelzőkkel illették. 1817-ben a végzett, a legalacsonyabb minősítéssel fejezte be tanulmányait. Katona lett. A műszakiaknál zászlós, majd a kaukázusi hadtestnél százados (kapitány) lesz. Részt vett a perzsa hadjáratban ( 1827, 1828, 1829), a török elleni európai hadjáratban (1828-29). A harcokban megsérül, kitüntetik. Alezredese jellemzése szerint: szorgalmas, jó mentális állapotú, nemes erkölcsű, nagyon szerény ember.
Pável Nascsokin özvegyét, Vera Alekszandrovnát, nőül kéri, de visszautasítják. 1857-ben magas rangja (tábornagy) ellenére visszavonul. Családja nincs. Az unokahúgánál éri a halál. Evangélikus létére katolikus temetőbe temetik el Szentpéterváron. A temetőt 1936-ban bezárják, ezért sírját áthelyezik egy másikba (Tyihiviszkij).
Az 1837. január 27.-ei párbajnál Puskin segédje. A párbajozás tiltott volta, és mert a halálos áldozat miatt nem lehetett a dolgot eltitkolni, akasztófára ítélték. Kérésére az ítéletet megváltoztatták. A Péter-Pál Erődben két hónap várfogságot kapott. A büntetése letelte után két évvel kapott csak kitüntetést (Szent Sztyaniszláv Rend, 2.fokozata).

Vilgelm (Wilheim) Karlovics Küchelbecker (1797-1846)
Wilheim Küchelbecker

Eloroszosodott német nemesi család gyermeke. Apja Karl, szász nemes, és foglalkozását tekintve államtanácsos. Három testvére van. Gyermekorát a család litvániai birtokán tölti. 1811-ben kerül a Líceumba. Egyik rokona, Barclay de Tolly hadügyminiszter, ajánlásával sikerül a felvételt elnyernie.
Végső vizsgája 1817-ben nagyon jól sikerül, ezüst kitüntetést, és ösztöndíjat is kap. Ebben az évben ugyanahhoz a titkos társasághoz is csatlakozik, amelynek Puscsin már három éve a tagja.
Ezután Puskinnal együtt a külügy szolgálatába áll. 1817-20 között egy tanítóképző főiskolán tanít latin és orosz nyelvet. 1820 augusztus 9.-én otthagyja addigi állását. Szeptember 8.-ától A. L. Nariskin kamarás titkára. Németországba, és Dél-Franciaországba utazik. 1821-ben, Párizsban, előadásokat tart szláv és orosz irodalom témakörben. A nagykövetség kérésére leállítják az előadásokat. Küchelbercker visszatér Oroszországba.
1821 végétől 1822 májusáig Jermelov tábornok kaukázusi seregében tisztként szolgál. Egy párbaj miatt kénytelen otthagyni a szolgálatot, és visszamenni a békés hátországba. Húga szmolenszki birtokán él. 1823-ban Moszkvába, 1824-ben Szentpétervárra költözik.
Két héttel a dekabrista felkelés előtt az Északi Titkos Társaság tagja lesz. A Szenátus téren van a lázadás idején, ahol kétszer megpróbálja lelőni a cár fivérét, Mihail Pavlovics nagyherceget. A zendülés leverése után külföldre menekülne. Felismerik, letartóztatják Varsó külvárosában, 1826. január 19.-én. Láncra verve Szentpétervárra viszik, és ott a Péter-Pál erődbe zárják. Ugyanezen év július 10.-én húsz év kényszermunkára ítélik. Augusztus 22.-én a büntetés mértékét 15 évre csökkentik. ekkor még Schlisselburg-ban van, innen viszik Szibériába. 1836. január 20.-án érkezik meg Barguzimba (Irkutszk tartomány). Fivére már itt éli gazdálkodó életét. Házában térítésmentesen
folytatja irodalmi munkásságát. Verseket, elégiákat , kritikákat ír, és fordít, oktatja a helyieket.
1837. január 15.-én feleségül veszi a barguzini postamester lányát.
Saját kérésére elhagyhatja Barguzint, és az Aksinszkiji erődbe megy. 1844-ben engedéllyel innen is tovább áll.
1846. januárjában engedélyezik, hogy Tobolszkba menjen gyógykezelésre. Augusztus folyamán itt hal meg tbc-ben.

Szergej Dimitrijevics Komovszkij (1798-1880)
Szergej Komovszkij
Lengyel nemesi családból származik. 1807 és 1811 között a szentpétervári német iskolában tanult. 1811-ben kerül a Líceumba.
Malonovszkij igazgató a következőképpen jellemzi: tehetséges, félénk, érzékeny, tisztelettudó, nem ellenkező, szereti a rendet és a tisztaságot, kíváncsi, előzékeny, udvarias, óvatos, nagyon szorgalmas. Mozgékony, fürge.
Társai Rókának, Rókácskának, (a családi címer alapján), és Fiszkálnak (Besúgónak) is nevezték. Utóbbi nevet azért érdemelte ki mert sérelmeit rendszeresen elpanaszolta Csirikov oktatónak.
A Líceum után az oktatási minisztériumba került. 1841-ig szolgálta az oktatásügyet. 1843-tól az Államtanács titkos tanácsosának segítője.
Líceum minden évfordulóján részt vett (1818, 1819, 1828, 1832, 1834, 1836).
1851-ben amikor Annenkov elkezdete gyűjteni anyagát a Puskin életrajzához, Komovszkij megírta a Visszaemlékezés a gyermek Puskinrá (Воспоминания о детстве Пушкина)-t. Négy fia, és két lánya született. Szentpéterváron temették el, sírja nem maradt fenn.

Néhány név... Egy baráti társaság. Ugyanaz az alma mater, ugyanazok a hatások, de mennyire különböző sorsok! Ez egyszerre döbbentő, és reményt adó. Mutatja, hogy nem tudjuk befolyásolni utódaink sorsát. Úgy tűnik, mindenki a saját sorsa kovácsa. Ez egyszerre jó, és egyszerre rossz. Láthatjuk, hogy a viszonylagos esélyegyenlőség sem determinál. Ma nem lehet bebetonozni a jövőt. Lehetetlen, és esztelen vállalkozás. Mindent megadhatsz az utódaidnak, de a sorsukat nem befolyásolhatod. A felsorolt úriemberek mind jó házból származtak. Mind azonos nevelést kaptak. Életpályájuk mégis a két szélsőség. És ami közte van. Ez azért, szerintem elgondolkodtató...

Mind Puskin barátai voltak, így ház mindegyikőjükhöz is szól a költő:

Diáktársaimhoz


Barátaim! Víg óra jő,
                  Künn csend és nyugalom van,
Hát abroszt, serleget elő;
                  Aranyló bort, de nyomban!
Kelyhünkben pezsgő sistereg.
                  Seneca, Tacitus, Kant:
Sok ósdi fóliáns minek
                  Foglalja asztalunkat?
Tudós bolondok, el velük –
                  A földi tér miénk lett;
Tudunk mi inni nélkülük –
                  El, hideg eszü vének!
Vajon egy józant hogy lelünk
                  Diákok asztalánál?
Mindenesetre elnökünk
                  Kiválasztása ránk vár:
A részegnek jutalmat ad –
                  Puncsot s grogot a tálból,
Néktek pedig, spártaiak,
                  Tiszta vizet pohárból.
Kéj s lustaság apostola,
                  Vale, Galics barátom!
Epikurosz kisöccse, a
                  Lelked a borban ázzon,
Fejedre koszorút boríts.
                  Légy elnökünk, te áldott,
És még maguk a cárok is
                  Irigylik a diákot!
Delvig, mit alszol, nyújtsd kezed!
                  Ébredj, ne légy ma renyhe!
Nem katedra alatt heversz,
                  Latintól szenderegve.
Itt látod cimboráidat
                  S a flaskát, borral töltve,
Múzsánkra emeld poharad,
                  Parnasszus léhütője!
Kópé, kezet rá, töltsd szinig
                  Kupád – s ürítsd ki végre,
S szórd epigrammák százait
                  Barátra, ellenségre!
Te pedig, ifjú dalia,
                  Világnak széltolója,
Tiéd lesz Bacchus temploma,
                  Minden egyébre spongya!
Bár részeg, bár diák vagyok,
                  De jámborságra vágyom –
Habzó pohárral adjatok,
                  Küzdelmeteket áldom!
S te léhütők közt léhütő,
                  Ki csínyekre születtél,
Merész atléta, lókötő,
                  Ki lelkem társa lettél,
Törjünk palackot, kupicát
                  Platov egészségére,
S igyunk megint, puncsot kozák-
                  Sapkába töltve végre!
Egyeneslelkű cimborám,
                  Kezed kezembe add csak,
Hagyjuk, míg körbejár kupánk,
                  Pedánsnak az unalmat:
Nem először iszom veled,
                  Nem először veszekszem;
Töltsünk baráti serleget –
                  S kibékülünk, de menten.
Hagyjuk a ceremóniát,
                  Lelkembe zárlak téged –
Töltsük szinültig a kupát,
                  Értelem, isten véled!
De mit látok? kettőzve mind
                  A tárgyak körülöttem;
Szobánk megindul és kering,
                  Homály borong előttem!
Hol vagytok, társaim? hol vagyok?
                  Bacchusra, szóljatok már!
Fejét füzetre hajtva ott
                  Már mindenik szunyókál.
Író, talán te éberebb,
                  S mindünknél józanabb vagy;
Wilhelm, szavald a versedet,
                  Hogy tüstént elaludjak.




Baka István fordítása

Puskinra is jelentős hatással voltak a Líceumi évek. Mind a társak, mind az oktatók. Hogy is vall erről élete egyik főművében:

"Mikor békésen fejledeztem,
S a líceumi kert ölelt,
S Apuleiust már falni kezdtem,
De Cicero nem érdekelt,
Tavasszal, titkos völgy ölében,
Hol szólt a hattyú hangja mélyen,
S fénylő tavaknál várt a csend,
A vers Múzsája megjelent.
Megfényesült diákszobában
Lakmározni kezdtünk korán
Az ifjú eszmék dús torán,
Megénekelte zsenge vágyam,
A gyermek-vígságot, reményt,
A múlt nagyságot, régi fényt."


A. Sz. Puskin: Anyegin   8.fejezet 1 versszak, Áprily Lajos fordítása 




Szerintem a film egyik erénye, hogy megpróbál betekinteni egy 18.század végi, 19. század eleji (közepi) liberális felfogású iskola légkörébe. Figyelem! Ez nem az a liberális felfogást jelenti, amire a mai meanstream politika hivatkozik. Ez nem a napjainkban túlpropagált újliberalizmus.
A filmben a klasszikus, önmagát is korlátozni képes filozófiával "találkozhatunk". Azzal amiben annak idején (2-300 évvel ezelőttől kezdődően a 20. század közepéig) a nagy libertiánus gondolkodók, és államférfiak hittek, és megéltek. Nem a napjainkban "tomboló", marxizmussal (a PC beszéddel, és intoleranciával is ) megtermékenyített, önmagát az erkölcsi relativizmusnak alárendelő (közben klasszikus értékeit már rég elvesztő), magát liberálisnak, progresszívnek (időnként esetleg baloldalinak) tartó, hit alapú, eszme dogmái "tűnnek fel" a film dialógusaiban. Hanem a felvilágosodás korának liberális elvei. Így egy kicsit tükörként is tud funkciónálni a film. Ha figyelmesen nézzük, rádöbbenhetünk, hogy mennyit változott a liberalizmus az elmúlt néhány évtizedben. És valljuk be, nem az előnyére.
De e kis kitérő után, ismét nézzük a tényeket!   

Cárszkoje Szelo, a Cár Faluja, nem egy átlagos település.
1710-ben I. Péter Szentpétervártól körülbelül 20 kilométerre dél felé, a felesége Jekatyerina (1707 óta voltak házasok) részére átadott egy birtokot. Ezt a területet hívták később a Cár Falujának. Területe 107 hektár, egy nagy angolkert tóval, és impozáns épületekkel.
Az elsőnek felépített palotát a cárnéról nevezték el. Ennek az északi szárnyában helyezték el később a Líceumot. De nem ez az egyetlen épület a kertben.
A Líceum épülete napjainkban
A Cárszkoje Szeloi Császári Líceum 1811 és 1843 között működött. I. Sándor cár 1810. augusztus 24.-én aláírt egy rendeletet, ami alapján létrehozták az iskolát. Az iskola célja az volt, hogy a nemes családok gyermekeit felkészítse az állami szolgálatra. (az eredeti terveket a háború miatt egy kicsit módosítani kellett, hiszen az elképzelés szerint elsősorban a cári gyermekek képzése lett volna a líceum dolga. De ezt a felháborodás, és a háborús kiadások miatt módosították, így minden nemes gyermeke előtt nyitottak voltak az iskola kapui.) A cél az lett, hogy az állam képezzen felvilágosult tisztségviselőket az apparátusa számára. A gyermekek 10-12 éves korukba kerültek az intézménybe. (Természetesen korlátozott számban vették fel őket, a legelső évfolyam harminc főből állt.)
1811. október 31.-én (julián naptár szerint 19.-én) nyílt meg a Líceum. Az iskola eredetileg az oktatási kormányzat alá volt rendelve, de ez megváltozott 1822-ben (ekkor a hadügyhöz került az intézmény). A képzési idő kezdetben hat év volt. Különböző tantárgyakból kellett vizsgát tenni. (Etika, logika, közgazdaságtan, jogi ismeretek, az isteni törvények ismerete; orosz, latin, francia, német nyelv és irodalom, retorika; orosz és világtörténelem, földrajz; fizika, matematika, csillagászati alapismeretek, statisztika, földrajzi számolások; kalligrafikus írás, rajz, tánc, vívás, lovaglás, úszás.) A tantárgyak az idő folyamán változtak. Az alapképzés után azok számára akik katonai pályára szerettek volna lépni az iskola biztosította a továbbképzési lehetőséget.
A Líceum Chartája megtiltotta a diákok fizikai fenyítését. (És nem nehéz belátni, hogy ez mennyire újszerű volt a korszakban!)
Az első oktatók között ott lehetett találni Jean-Paul Marat testvérét, Boudry professzort is.
Carszkoje Szeloban egy huszárezred is állomásozott, így lehetősége volt a diák Puskinnak, és társainak, hogy megismerkedhessenek Csaadajevvel (akit 1817-ben vezényeltek, természetesen ezredével együtt, Cárszkoje Szelóba), aki nem csak katona volt, hanem filozófus, és író is.
A diákok megismerkedhettek az iskola falai között a nyugat európai irodalommal, és filozófiai munkákkal. Mindez nagy hatással volt a kamaszodó diákokra. És még annyi minden más is:
Emlékezés
Воспоминание
 
(Puscsinhoz)

Cimborám, emlékszel arra,
Nyájas csöndesség ölén
Búnkat habzó, tiszta borba
Hogy fojtottuk, te meg én?

Hogy rejtőztünk, szót se ejtve,
Sötét sarkunk rejtekén,
Bacchussal lustán heverve,
Őrjárat se járt felénk?

Emlékszel a suttogásra
Puncsos serlegek körül,
Meg a néma kupicákra,
S hogy pipánk előkerült?

Felparázslott, s gyönyörűen
Szállt a füstje örömül!...
Hirtelen pedáns üvölt fel
Valahonnan messzirül.

S a palackot összetörtük,
Serleg? Nyisd az ablakot!
Mindenfelé szétöntöztük
Puncsot és a drága bort.

Elmenekülünk sietve –
S a veszélynek nyoma sincs!
Orcánk bíbort játszik erre
Szónkban elme s szív megint,

Tiszta jókedv nevetése,
Merev, bágyatag szemek,
Részeg tompaságra érett
Bacchus víg igézete.


Ó, barátaim, szivemben
Éltek mindörökre hát!
Mindenkor, ha víg a kedvem,
Rátok emelek kupát.

                                                                                Baka István fordítása


Mugen-mugen rajza



Néhány szó a feliratról

Először is szeretnék egy kis segítséget nyújtani a nevekben való eligazolódáshoz. felsorolom a baráti társaságnak a tagjait, és a hozzájuk tartozó (filmben elhangzó) beceneveket. Talán így könnyebb lesz a bejegyzésben található száraz életrajzi adatokhoz hozzákapcsolni a filmben szereplő lurkókat.

A. Gorcsakov         - Frant,
A. Puskin                -  Majom,
I. Puscsin                -  Jeannot (kiejtve Zsanno),
A. Delvig                - Toszja,
K. Danzasz             - Medve,
W. Küchelbecker    - Kljuha,
Sz. Komovszkij      - Fiszkal (Besúgó).

A feliratban található versidézeteket, tekintettel arra, hogy magyar nyelvű műfordítást egyetlen esetben sem találtam, magam készítettem el.

Nézzük akkor az elhangzásuk sorrendjében:



Mihail Lomonoszov: Óda a napról mikor Őfelsége Jelizaveta Petrovna császár- és uralkodónő 1747-ben Összoroszország trónjára emelkedett
Itt olvasható az eredetije. A mű 1747 végén íródott.


„Ahogy az eszme könnyedén megváltoztat bennünket.
Szeretjük, és egy óra múlva utáljuk.
Ahogy dicső a mai nap, a holnap átok!”

Eredetileg ez egy Küchelbecker vers részlete. Puskin felhasználja a Kapitány lánya című prózai művéhez. A harmadik fejezet elején található mottóként. Az eredeti műben. Ugyanis a Honti Rezső féle magyar műfordítás ezt a mottót nem tartalmazza.

„Vacsorára túl sokat ettem
És Jakov véletlenül bezárta az ajtót.
Én voltam az barátaim,
És kuchlerbeckeresen beteg is lettem!"

Az eredeti vers megtalálható itt. Ennyi. Ez egy négysoros epigramma.


Az "Olga, A Kyproszi keresztlány..." kezdetű vers (O. Masszon a vers címe, és 1819-ben írta Puskin) "csonkoltan" szerepel a filmben. Majdnem teljes, de a forgatókönyvben meghúztak az eredeti művet.
Az eredeti vers itt olvasható.
Olga Masszon egy pityerburgi (jól, és közismert) kokott volt. Az ifjú Puskinra nagy hatással lehetett, hiszen a Vidám ünnep (Веселый пир) című versét is Olga ihlette. (Tatyána Grigorjevna Cjavlovszkaja [1897-1978] ezt a megjegyzést fűzi az O. Masszon-hoz. A költő a Vidám ünnep folytatását tervezte, ám a második versszak nem készült el teljesen. Ezért verseskötetekben csak a függelékben szerepeltetik a folytatást.)
A filmben Olgát Emilíja Szemjonovics Szpivák alakítja. (Az Államtanácsosban ő alakítja Litvinovát.)


"Barátom! Életben maradtam,
De volt akit ledöntött a halál:

Szazonov volt a szolgálóm,
És Pesel a gyógyítóm!"

E sorokkal zárul a film. Talán mondanom sem kell, hogy ezt is Puskin írta. 1816-ban.
Az eredeti vers kicsit hosszabb. Nem sokkal, csak két sorral.
 Заутра с свечкой грошевою
    Явлюсь пред образом святым:
    Мой друг! остался я живым,
    Но был уж смерти под косою:
    Сазонов был моим слугою,
    А Пешель — лекарем моим.



És most jöjjenek a kifejezések!

 Oszlopos nemesség (столбовое дворянство) - Az örökletes nemesség tagjait hívták így a cári Oroszországban. Nevüket a nemzetségtáblákról kapták. A 17.század elejétől léteznek olyan listák, amelyekben felsorolják a nemesség tagjait. Ezek a listák könyvalakban is megjelennek, és összeírás alapján minden nemes szerepel bennük. A mű(vek)ben oszlopba rendezve szerepelnek a nevek, innen ered a kifejezés. Minél régebbi összeírásban szerepel a család, annál autentikusabbnak tartották a nemességét.

Gogol-mogol, vagy gogel-mogel - italféleség. Mindkét elnevezés ismert, és használt mind nálunk, mind a posztszovjet térségben. Elkészítésének receptje megtalálható itt.
A filmben is feldolgozott gogol-mogol ivászat 1814. 09. 05.-én történt.

Bulocska - Kerek esetleg ovális alakú pékárú. Formája hasonlít a zsemlére. Különböző finomságokkal megtöltik sütés előtt. Vagy rászórják a külsejére (pl. a mákot) és így sütik meg. Bulocskának hívhatják a muffint, a brióst, a zsemlét, a kakaóscsigát, a tekercseket, a lángosszerűségeket. A pogácsát, a krémeseket mind-mind nevezhetik így.

És végül, de nem utolsó sorban egy mellékszereplőről szeretnék megemlékezni.
Ő Varfolomej Vasziljevics Tolsztoj (?-1838).  A filmben Fjodor Bondracsuk alakítja. Sokat nem tudok róla, de annyit igen, hogy Cárszkoje Szeloban valóban fenntartott egy úgynevezett jobbágyszínházat. Az ilyen típusú intézményekben a színészek voltak jobbágyok (és nem a nézőközönség). Az ilyen színház fenntartása úri huncutságnak számított.

És hogy milyen bűncselekmények történtek valójában Cárszkoje Szeloban?
Két év leforgása alatt 8-9 rablást, és 6 vagy 7 gyilkosságot követett el a tettes, akit 1816. március 18.-án letartóztattak. További sorsa ismeretlen.



A filmhez a felirat megtalálható itt.
Jó szórakozást!