Indul az űrhajó


A film eredeti címe: Большое космическое путешествие
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.


















Az egykori Szovjetunió propagandájában jelentős helyet kapott az űrkorszakra való készülődés, nem mellesleg kihangsúlyozva annak jelentőségét, hogy mennyivel a Nyugat előtt járnak. (Ami egy darabig igaz is volt, később meg már nem feszegették annyira témát....) A filmgyártáson belül létezett egy "ifjúsági film"-nek nevezett kategória, ami az elnevezéséből adódóan a fiatal korosztálynak szánt mozikat fedte le. Néha vaskalapos elvekkel hadakoztak ugyan az alkotók, de összességében jól teljesítették a feladatukat. Számos olyan mozi készült a Gorkij Filmstúdió műhelyeiben, amelyekre szívesen emlékszik vissza az egykori célközönség. Ahogy elnézem a mostanság készült fiataloknak szánt történeteket, talán nem ártana újra elővenni azoknak az elvárásoknak, előírásoknak egy részét. Emelné a nívót. Az űrhajózás és a fiataloknak szánt mozik egyik sikeres találkozása lett a "Bolsoje kozmicseszkoje putyesztvije", vagyis hát a nálunk "Indul az űrhajó" címmel vetített gyermekfilm.
Három, sok ezer társuk közül a legjobbnak bizonyuló, okos és életvidám tizenéves gyermek jut ahhoz a lehetőséghez, hogy hosszabb időt töltsenek el a kozmoszban. Cél: hogy a tudósok megismerjék a világűr a fiatal szervezetre gyakorolt hatását. Ám pár nap után a felnőtt parancsnok beteg lesz, szigorú karanténba kerül. A fiatalok magukra maradnak és saját tudásukra kell számítsanak, mert a rádiókapcsolat a Földdel csupán mérsékelt segítséget tud nyújtani. Pedig máris közelít egy meteorfelhő...
A mozi nem akar nagyon tudományos lenni, az akkori tizenévesek problémaira, érdeklődésükre számot tartó érdekességekre koncentrál. Az űrjeleneteken túl van gokart verseny jelenet, családi egyenetlenség, bimbózó, félénk fiú-lány kapcsolat, szigorúan az illendőség határain belül. A főhősök okosak, talpra esettek, de azért igazi gyermekek. A humor végig kíséri az összes kalandjukat. A film a 'visszapillantó" technikát alkalmazza, rövid jelenetekben ismerkedhetünk meg a kis kozmonauták hátterével. Az űrutazás képei elég ügyesek és látványosak voltak akkor egy szűk költségvetésű mozihoz képest, bár a pénzhiány szülte kényszermegoldások a mai nézőnek már szembetűnőek. Nem nyújtják el a problémák felbukkanását és a megoldásukat, és ez nagyon alkalmas a tartós figyelemmel hadilábon álló célközönség érdeklődésének ébren tartására. Fokozza az élvezhetőséget Alekszej Ribnikov varázslatos zenéje, amely éveken át sláger volt a rádióban. El kell ismerni, igen jól sikerült, az andalító, érzelmes dallamok máig működő képesek, mit sem vesztettek az erejükből. Mindez nem mondható el már a kozmosz képi megjelenítéséről, amin erősen rajta hagyta a nyomát a kérlelhetetlen technikai haladás. Ami akkor szokatlan és unikum volt, mára ott van, - jobb kivitelben - szinte minden háztartásban. A történet kellően ifjúsági ahhoz, hogy máig működjön, a gyermek szereplők meglepően jók, különösen a később komolyzenei karriert befutó Mila Berlinszkaja. Nagyon eredeti jelenség. A film hangulata sem lett avíttas, aki a technikai részétől el tud vonatkoztatni, élvezheti a fordulatokat. Aranyos film, mely tud úgy szórakoztatni, humorral és némi feszültséggel, hogy semmi erőszakot nem tálal a nézők elé. (Tehát, lehet így is, kedves jelenkori művészek...)
Nem gondolom poéngyilkosságnak, ha leírom, hogy az első űrsétát végrehajtó Alexej Leonov rövid feltűnése a lezárásnál akkor nagy dolognak számított. Az egy óránál alig hosszabb mozit közösen és nyugodtan nézhetik meg a nagyszülők és az unokák, nem kell semmi kellemetlen magyarázatot igénylő jelenettől félni. Ha kellően ifjú a csemete, a kritikai érzéke még csak bimbózó, hajlamos lesz belefelejtkezni a történetbe. A "vén-tinédzserek" nosztalgia faktorára pedig bízvást lehet építeni. Már néhányan jelezték, akik egykor látták, hogy élvezetes volt az újranézése. Különösebb rizikó faktor nélkül lehet hát kísérletezni.




Kár lenne tagadnom, hogy csak ismerkedem a szovjet tudományos fantasztikus játékfilmekkel. Aktualizálva az esetemre, azt is írhatnám, hogy ez az én nagy űrutazásom. Ismerkedem a gyerekkoromban kihagyott lehetőségekkel. Hiszen én is ahhoz a korosztályhoz tartozom, akikről Oldfan mint „vén-tinédzser”-ekről írt. Gyermekkoromban nem láttam ezt az alkotást, mégis amikor először láttam ismerős volt az a hangulat, amit magából árasztott a film. Ismerős volt a gyerekfőhősök talpraesettsége (Az „Utánam srácok” Andrisa jutott az eszembe.) a jelmezek szabása, (Lehet, hogy furcsa, de a „Csillagok küldöttje” című csehszlovák filmsorozat Majkájára asszociáltam a gyerekek ruhája alapján.) és a film zenéje… A dalokat magukat még eddig soha nem hallottam, de a belőlük áradó életigenlés nagyon ismerős volt. Igen, ez (is) olyan film, amit az ember szívesen megnéz gyermekeivel. (És közben titokban figyeli utódjának, utódjainak reakcióit.) Persze az is eszembe jutott, hogy a mai ifjak többsége, nem feltétlenül vallaná be, hogy tetszett neki a film. Időnként lehetőségem van bele-belelátni nem rokon gyerekek életébe is. Elkeserítő, hogy arányaiban milyen sokan, milyen korán kezdenek hentelős és más horrorfilmeket bámulni. Természetesen többnyire a szülők tudta nélkül. Pedig nyolc-tíz évesen nem ezeket kellene nézniük. Értem én, hogy azt gondoljuk, hogy sokat változott a világ, de ennyit azért nem. Ahogy régebben, úgy napjainkban is szüksége van az embernek a szépségre, a jóra, a pozitív érzelmekre. Szükségünk van ilyen filmekre! Még most is, „vén-tinédzser”-ként is!
Nem állítom, hogy így, felnőttként, tövig rágtam volna a körmömet az izgalomtól a mozifilm megtekintése közben. De mégis magával ragadott egyfajta nosztalgiaérzés. Úgy éreztem, a hangulata a gyermekkorom filmjeit jellemezte. Furcsa volt egy kicsit… mert most láttam először.

Az alkotás cselekményéről én nem írnék semmit, de befejezésül szeretnék megosztani egy érdekességet a filmmel kapcsolatban. A forgatókönyvet az a Szergej Mihalkov (1913-2009) írta, aki a Szovjetunió himnuszának szövegét is szerezte. (1944. március 15.-éig az Internacionálé volt a himnusz, ezt váltotta a Mihalkov-Alekszandrov szerzőpáros dala.)
1977-ben felsőbb kérésre egy kicsit át kellett dolgozni a szöveget. 1991-ben megszűnik a dal himnuszként funkcionálni. 2000-ben átírt szöveggel „felébred” tetszhalott állapotából és azóta is ez az Orosz Föderáció himnusza. Nem akarnék belebonyolódni az életrajzába, de annyit azért megjegyeznék, hogy ő egyben Nyikita Mihalkov, a híres filmrendező édesapja is.



Az érdeklődők a feliratot megtalálhatják itt.
Jó szórakozást!

Büntető

A film eredeti címe: Штрафной удар
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
a fájl kiterjesztése: srt.
















A Büntető című 1963-ban készült filmmel folytatnám azt a sorozatot, melyben megpróbálok Vlagyimir Viszockij filmjei közül minél többet bemutatni e blog oldalain. Főleg olyan alkotásokat, amelyek nem voltak láthatóak Magyarországon illetve ha bemutatták is, de már elfeledték azokat. A Büntető Viszockij ötödik filmje – kutatásaim szerint – sohasem volt elérhető a magyar közönség számára. A cím szigorú tartalmat sejtet, de ezt a büntetőt jégkorong-nyelven kell érteni. Igazi komédia, de lehetne termelési filmként, vagy propaganda-sportfilmként is besorolni. A szocialista tábor sajátos műfajai voltak ezek, amikbe beleillik a Büntető is, hasonlóan jó humorral, mint akár a magyar filmgyártásból vett példa, a Civil a pályán. A humor és vaskos (ön)irónia mellett természetesen a nevelési célzat is átjön a filmen, persze nem marad el a morális tanulság levonása sem. De összességében a film értékéből semmit sem vonnak le ezek a mindenki által ismert sajátosságok, amelyek nemcsak a korabeli szovjet, de a béketábor többi országának filmművészetét is jellemezték. A film szokás szerint pontos korrajz, a korabeli gépjárművek, autóbuszok, hotelszobák a retro rajongóinak is csemegék, továbbá a 60-as évek téli sportágaiból, többek között a sisak nélkül játszott jégkorongból is kaphatunk ízelítőt.

A főszereplők
A történetben az egykori állattenyésztőből járási sportvezetővé kinevezett Kukuskin (Mihail Pugovkin) elhatározza, hogy a soron következő téli szpartakiádot megnyeri a Petrovszki járás csapatával. Mindezt abból a célból, hogy további vezetői karrierjét megalapozza. Biztosra akar menni, ezért egy távoli, 1000 kilométerre lévő nagyvárosból, a járás pénzén „szerződteti”  Koroljovot, a „profi” jégkorongozót (Vlagyimir Trescsalov). Koroljov pedig elhozza klubtársait, többek közt a tornász Nyikulint (Vlagyimir Viszockij), egy könnyűatlétát (Igor Puskarjev) egy gyorskorcsolyázót és egy bokszolót. A problémát ezután két dolog okozza: az egyik, hogy a nőcsábász Koroljov balszerencséjére megismerkedik egy agilis újságírónővel, Milovanovával (Lilija Alesnyikova), aki persze gyanút fog. A másik pedig, hogy ha tornásznak kell lovagolnia, atlétának kell síugrania és bokszolónak kell műkorcsolyáznia, abból sok jó nem sülhet ki...

A fenti bekezdésben a „profi” idézőjelbe tétele természetesen azt jelenti, hogy akkoriban hivatalosan nem létezett profi sport. A filmben szereplő sportolók is főiskolai szünetben, illetve munkahelyükről fizetés nélküli szabadságot kivéve tudnak résztvenni a sporteseményen. Továbbá az amatőr sportban az ilyen jellegű eseti vagy meghatározott célra való „szerződtetés” is ismeretlen fogalom, főleg ha ez sikkasztott pénzből történik. A főszereplő bűnlajstromában ezek mellett csak enyhébb tétel az, hogy a szigorúan amatőr alapon működő szpartakiádon, sportszerűtlenül, a vetélytársaknál jóval nagyobb tudású versenyzőt szerepeltet a biztos nyerés reményében.

A film alapeseménye a szpartakiád, a keleti blokk sajátos propaganda és sport rendezvénye volt. Érdekesség, hogy a nevét Spartacusról, az ókori rómában raboskodó gladiátorról és rabszolgáról kapta. Hasonló rendezvényeket már a háború előtti Németországban is tartottak. A Szovjetunióban a 20-as években terjedt el, többek között azért, mert a NOB sokáig nem vette fel a Szovjetuniót tagjai közé, ezért egyfajta olimpia-helyettesítő rendezvényként is szolgált. Külön szpartakiádot tartottak a fegyveres erők, a SZU köztársaságai, sőt még a szakszervezetek is. Rendeztek külön nyári és téli szpartakiádot is. Magyaroszágon is rendeztek, sőt, ma is rendeznek szpartakiád névvel sportversenyeket, természetesen már politikai háttér nélkül.

Vlagyimir Trescsalov
De térjünk vissza a Büntető című filmre. 1963-ban forgatta a Gorkij filmstúdió. Rendezője a később jónevű filmessé vált Venjamin Dorman. Egyes kritikák úgy fogalmaznak, hogy ha nem Viszockij lenne az egyik szereplő, akkor ez a film ma már nem is kerülne említésre. Ez persze túlzás, hiszen a férfi főszerepet Mihail Pugovkin nagyszerűen játssza. Róla e blog oldalain már volt szó egy-egy film kapcsán, TroA pedig e bejegyzés után bővebb információval szolgál az ismert szovjet színészről. A film többi szereplője nagyon fiatal. Vlagyimir Trescsalov - aki ezekben a korai időkben Viszockij barátja is volt - Oroszországon kívül kevéssé ismert művész, annak ellenére, hogy számos filmben szerepelt, egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig. Érdekes tény vele kapcsolatban, hogy 21 évesen, 1958-ban, késelésbe keveredett, ami miatt két év börtönbüntetésre ítélték. Befolyásos ismerősei révén egy év múlva szabadult, de a művészi tevékenységtől egy időre eltiltották. Ezalatt trolivezetőként dolgozott. Lilija Alesnyikovának ez szintén az első filmjei közül való. Később ő is hazája ismert színésznőjévé vált. Egyértelműen a forgatókönyvet jegyző Jakob Kosztyukovszkij támogatásának tulajdonítják a filmben szereplő számos fiatal színész szereplését.


Vlagyimir Viszockij
Viszockij ebben a filmben még a második vonalban szerepel és ahogy egy kritika írja, „ne legyünk túl szigorúak vele”, legfőképpen az életkora miatt. A forgatás során a jövőbeli Taganka-i Hamlet mindössze 25 éves. A 60-as évek elején Viszockij élete nagyon nehéz volt mind erkölcsileg, mind anyagilag. Ekkoriban romlott meg a Puskin színházban az amúgy is nehéz kapcsolata a főrendezővel, aminek következménye volt elbocsátása 1962 augusztusában. Jól jött neki tehát, hogy beválogatták a Büntető szereplőgárdájába. Kosztyukovszkij elmondta, hogy szinte azonnal szoros és jó kapcsolatba került Viszockijjal, hamar kiderült, hogy ideális a szerepre. Rendkívül jól alakította a férfit, aki életében először ül lóra. Ugyanakkor az emlékezők megjegyzik, hogy Viszockij egy másik szerepről cserélt, mert eredetileg a könnyűatléta-síugró szerepét kapta volna meg, helyette ő alakította a tornász Nyikulint. „Specialitásom a ló és a nyújtó”. Ez a filmbeli szállóige ismertté tette, sőt még egy koncertjén is mintegy poénból, így konferált fel egy számot évekkel később. A filmben elhangzó szándékos félreértések közül az egyik alap az, hogy a főszereplő Kukuskin, korábbi állattenyésztési szakkifejezéseit összekeveri a sportkifejezésekkel, sőt sok esetben teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a sporthoz egyáltalán nem ért. A „síugrás” kifejezésre erősen rácsodálkozik, de ugyanígy a „ló” számára a négylábú állatot, nem pedig a tornaszert jelenti. Ezért gondolja természetesnek, hogy a lólengésben specialista tornászt lóversenyen is lehet indítani. Ennek a félreértésnek az eredménye a sokak által emlegetett és orosz tévéműsorokban Viszockijt emlegetve sokszor bejátszott lóverseny jelenet. Számára első alkalom volt, hogy lóra kellett ülnie egy filmben. Kénytelen volt tehát a forgatás előtt gyakorolni, 1962 novemberében és decemberében leckéket vett lovassportból. Az edző véleménye szerint „Vlagyimir sportos srác volt, aki ahhoz képest, hogy kezdő volt, jól ülte meg a lovat.” A lovasverseny felvételei a moszkvai lóversenypályán voltak. Viszockij így emlékezik: „Ez volt az első alkalom, hogy meglehetősen bonyolult trükköket kellett filmen csinálnom, nevezetesen, amikor a ló az akadály előtt volt, csináltam egy hátraszaltót és egy másik ló nyergébe érkeztem. De ezt, persze, nem lehetett megcsinálni - ez csak egy rémálom és csak a filmekben lehetséges…”

A forgatás 1963. januárjában indult, a távoli Alma-Atában és a városhoz közel található sípályákon. Az emlékek szerint Viszockij a hosszú forgatásokat itt is a gitárjával és némi vodkával tette elviselhetővé nemcsak maga, de színészkollégái és a stáb többi tagja számára is.
Akkoriban Abramova volt a felesége. Egy neki szóló levelében ezt írta: „ Itt rettenetesen unatkozom. A tegnapi forgatási nap reggel nyolctól este hatig tartott és hideg volt. Ha láttad volna hogy néztem ki! Olyanra csináltak, mintha leestem volna egy lóról. A kezem gipszben, a fejem bekötözve és zúzódásaim vannak. Szinte mindenki azt hitte, hogy engem megvertek (jó a sminkes).” Sajnos ez volt az egyetlen Kazahsztánban  felvett Viszockij-jelenet, amely bekerült a filmbe. Egy másik levélben írja, hogy van még egy jelenet,  le kell a hegyekből síelni, amit ő nem akar,  mert eléggé ijesztő, de a rendező ragaszkodik hozzá. Végül a filmbe ez a jelenet nem került bele. Így a forgatás alatt Viszockijnak volt bőven szabad ideje és ezalatt az idő alatt „nem mindig az »Egészségügy« folyóirat ajánlásaival összhangban töltötte idejét.” Ezt az igen finom és humoros kifejezést a későbbi emlékiratokból idézik. A fiatal színészgárda (főleg Viszockij, Trescsalov és Puskarjev) a hosszú forgatási napok közötti estéket részegeskedéssel töltötte, amely a rendező Dorman véleménye szerint már-már a munka rovására ment. Viszockij volt az egyik központi figurája a mulatozásoknak. A síbázison nem lehetett vodkát kapni, de Vlagyimir ezt is megoldotta, mert a városban elég hamar ismeretségekre – és vodkára - tett szert. És hát a gitár. Mindig játszott és énekelt. Fent tudott lenni egész éjjel, mesélt és énekelt. A gitár mindig nála volt. Érdekelte a folklór. Alma-Atában a piacokat járta, érdekelték a kazah hétköznapi emberek és a dalaik.

Volt olyan eset, hogy forgatási nap maradt el a fiatal szereplőgárda fegyelmezetlenségei miatt.
Sőt, az is előfordult, hogy egy jelenetben, egy kávézóban, kefirt kellett inniuk és pogácsát enniük. Ezt sem Viszockij sem és Puskarjev nem állhatta és elküldtek néhány embert, hogy szerezzenek vodkát. A forgatáson ezután vodkát ittak, Dormannak pedig azt mondták, hogy hígított kefír… Ültek, itták a „kefírt” , ment a felvétel. A végén a rendező észrevette, hogy kissé kapatosak a színészek, a nyelvük nehezen forog. Viszockij és Puskarjev a smink ellenére is ki van vörösödve és úgy néz ki rosszul vannak. Dorman ekkor nagyon  összeveszett velük.  Puskarjev emlékezett arra, hogy Dorman minden alkalommal azt mondta: „ez a két ember sírba visz engem.” Az idézett eseteknek persze meglett a következménye,. Amint visszaértek Moszkvába, Viszockijt azonnal kitiltották a Gorkij stúdióból. Ez a tilalom a hatvanas évek végéig érvényben volt. Nehéz megmondani, ez kit érintett érzékenyebben, a színészt vagy a stúdiót, de gyaníthatóan inkább a stúdiót. Viszockij vesszőfutása ekkoriban ért ugyanis véget. A Taganka Színházban igazi otthonra talált és karrierje komolyan elkezdett felfelé ívelni.

A fordítás során találkoztam néhány érdekességgel, illetve néhány olyan névvel, amit érdemes külön megemlíteni:
- A Szovjet Sport Mestere. 1935-ben alapított díj, amit minden évben kiosztottak az év         legkiemelkedőbb sportolóinak. Ez nem hasonlítható össze a magyar „Év sportolója” címmel, mivel a szovjet díj tömegesen odaítélt díj volt, 1992-es megszűnéséig több mint 250.000 sportoló kapta meg. Különböző fajtái, fokozatai voltak, például a sakkozók teljesen külön díjban részesültek. A díj 1992 után átalakult, ma az Orosz Sport Mestere kitüntetést adományozzák az arra érdemeseknek.
- Radzs Kapur (1924-1988), indiai filmszínész, rendező, producer. Az indiai filmgyártás egyik legnagyobb alakja.
- Narinjanyi, Szemjon Davidovics (1908-1974), szovjet újságíró, dramaturg. A Pravda egyik főmunkatársa volt.
- A filmben az újságírói műfajok különbségére próbálnak rámutatni az elnevezések. Ezeket nem         emeltem át a fordításba. A cselekmény szempontjából nem éreztem lényeges különbségnek,               hogy a „tárca”, mint újságírói műfaj vagy a „cikk” szerepeljen egy adott mondatban. Természetesen vannak különbségek, de jelen esetben nem okoz problémát az egyszerűbb elnevezés. Az újságírónő egy mondatában ezt mondja: „Ez lesz életem első tárcája”. Ezzel utal arra, hogy első, nagyjelentőségű, kiemelt tárcáját írja az újságban. Én ezt úgy fordítottam, hogy: „Ez lesz életem első vezércikke.” Remélem ez esetben elegendő a cikk-vezércikk különbségtétel. Talán kissé köznapibb ez az elnevezés.

Hogy mennyire vegyük komolyan ezt a filmet? Szerintem csak annyira, amennyire a korabeli nézők és persze az alkotók komolyan vették. A bejegyzés elején párhuzamokat kerestem a magyar filmgyártás hasonló darabjaival. Anélkül, hogy a film poénját lelőném, annyit megjegyeznék, hogy a filmben az elkövetett nyilvánvaló kisebb-nagyobb kihágásoknak nincsenek olyan jogi következményei, mint például az Állami áruházban, a forgatókönyv  itt megelégszik a negatív hősök feletti társadalmi ítélettel, a megvetéssel, a kigúnyolással. Talán ebből is látszik, hogy nem egy komoly népnevelő alkotást, hanem egy valódi komédiát láthatunk.

Átadom a szót a blog gazdájának, aki e film kapcsán bemutatja Pugovkin életét és munkásságát.
                                                                                                      
                                                                                                                        Amundsen

Mihail Pugovkin
Mihail Ivanovics Pugovkin 1923. július 13-án született Rameski nevű kis faluban. Érdekességként megemlítem, hogy egyesek szerint eredetileg a családneve nem Pugovkin, hanem Pugonykin volt. Maga az érintett ezt több interjújában is cáfolta. Gyermekkorában sokat nélkülözött, mert a család szegénységben élt. Persze ebben az időszakban ez egyáltalán nem volt egyedülálló jelenség. A világháború és az azt követő Polgárháború, majd az ezután következő nemzetközi elszigeteltség, párosulva az ideológiai alapon hozott rossz gazdasági döntésekkel azt eredményezte, hogy a Szovjetunió lakosainak jelentős része nehéz anyagi helyzetben élt. Az ifjú Pugovkin hamar kimarad az iskolából, csak három osztályt végez el. Már gyermekkorában megismerkedik a paraszti munka nehézségeivel. Ugyanakkor színjátszó tehetsége már ekkor nyilvánosságra kerül. Nem kell rosszra gondolni! A falusi mulatságok, lakodalmak alkalmával szórakoztatta a nagyérdeműt. A család 1936-ban Moszkvába költözik, ahol a leendő színész villanyszerelő szakma kitanulásába kezd. Munka után Kaljajev drámai és színjátszó körében tölti az idejét. F. N. Kaverin az elismert rendező itt, ennek a szakkörnek az egyik előadásán ismeri fel benne a tehetséget. A 16 éves fiút leszerződteti a Sztretenka Drámai Színházhoz. 1939 és 1941 között kisegítő színészi feladatokat lát el.  1940-ben (vagy 1941-ben forrástól függően) meghívást kap egy forgatásra. Az elismert filmes rendező Grigorij Ljovovics Rosal az egyik filmjének (Дело Артамоновых) epizódszerepét kapja meg. A forgatás befejező napja 1941. június 22.-e  volt. E nap mégsem e miatt az esemény miatt lett nevezetes…
A "Burattino kalandjai" szereplői, és múltjuk...
A náci Németország fegyveres erői ezen a napon megtámadják a Szovjetuniót. Két nappal később Pugovkin önkéntesnek jelentkezik. E tettével követi apját, és fivéreit. Remélem a kedves olvasók nem haragudnak meg egy kis kitérő miatt. Szóval, néhány héttel ezelőtt olvastam egy számomra érdekes írást. Az Alekszej Tolsztoj műve alapján készült „Burattino kalandjai” című kétrészes mesefilm szereplőiről szólt. Leírta, hogy mi lett a filmben szereplő gyermekszínészekkel. Illetve a felnőtt színészek „előéletének” nem annyira ismert tényeiről olvashattam. No nem valami zaftos történetekre kell gondolni! Számomra akkor és ott tudatosult, hogy ezek az emberek, akik olykor önfeledten „bohóckodnak”, olykor drámai pillanatokat szereznek nekünk, gyakorlatilag mindannyian (férfiak és a női színészek egy része is) háborús veteránok. Sőt nem kevesen közülük frontkatonai szolgálatuk során kitüntetéseket szereztek. Számukra nem csak arról szólt a háború, hogy elmentek a front mögé, és a frissen összeácsolt színpadok kuplékat énekelgettek a harcosoknak. Nem, ők fegyverrel a kézben szembe néztek a halállal. Akár nap mint nap. És a keserves évek után, képesek voltak váltani. Nem gyűrte le őket a veteránok betegségei, hanem szinte ott folytatták az életüket, ahol a háború előtt abbahagyták. Az átélt borzalmak ellenére, vagy épp azért, képesek voltak újra nevettetni, újra szórakoztatni.
Pugovkin a 1147-es felderítő lövészezrednél szolgált. 1942 októberében Vorosilovgrádnál (ma Luganszk) súlyosan megsebesül. A kórházi kezelés közben a lába el kezd üszkösödni. Szerencséje van, hosszas küzdelem után az orvosok (és természetesen az ápolók) áldozatos munkájának köszönhetően nem kell amputálni a végtagját. A gyógyulása sokáig tartott. (Van egy történet ami szerint Pugovkin mikor megtudta, hogy tervbe van véve lába csonkolása azt mondta az orvosnak: „Doktor! Én nem lehetek félábú. Én színművész vagyok!”) A kórházi kezelés időtartalma alatt tartalékos állományba kerül. Miután elbocsájtják az egészségügyi intézményből Moszkvába megy. 1943-ban a moszkvai Drámai Színház deszkáin szolgál. Első jelentős színházi sikerei ekkora datálhatóak. Ebben az évben kezdi el a színművészeti tanulmányait is. Ezeket a tanulmányokat meg kell szakítania mert 1944-ben újra aktív állományba kerül. Vitalitása miatt frontszolgálatra alkalmatlan, ezért frontkatonáknak szóló kultúrműsorokban lép fel.
A háború után Murmanszkba, majd Vilniuszba szerződik. Ezután a film felé fordul. Számtalan alkotásban szerepel. Néhány filmjéhez ehhez a blogon is találhatunk feliratot (Lehetetlen!, Robertnek hívták), vagy a magyar televízióban is láthattuk (Halló itt Iván cár!). Számtalan filmszerepe közül számára azok voltak a legkedvesebbek, amelyeket Gajdaj-jal közösen készített. Mind a hat.
1947-ben megnősül. Ebben a házasságban születik egy lánya. 1959-ben elválik. 1961-ben újra házasodik. Harminckét év boldog házasságban él második feleségével. Az ő esetükben igaz a szólás: csak a halál választotta szét őket. (1991.04.01.)
Pugovkin 1991 júliusában Jaltába (Krím-félsziget) költözik. Itt egy kulturális központot szervezett. Természetesen a színjátszással a központban. 1999-ben költözik vissza Moszkvába. Élete folyamán több mint száz (101) mozifilmben szerepelt. Legtöbbje vígjáték volt.
Cukorbetegsége súlyosbodása után 2008. július 25.-én eltávozik az élők sorából. (A halál közvetlen okaként van olyan forrás, ami a stroke-ot jelöli meg.) Négy nappal később eltemetik a Vaganykovszkij-i temetőbe. Utolsó kívánsága szerint barátja Alekszandr Abdulov közelébe.

Az érdeklődők a filmhez tartozó magyar nyelvű feliratot itt találhatják meg.
Köszönjük Amundsen a fáradozásaidat! 

Horda


A film eredeti címe: Орда
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
kiterjesztése: srt.















Már gyermekkoromban kedveltem a történelmi témájú filmeket. Egy-egy sikerültebb alkotás után „kutatómunkát” végeztem. Önszorgalomból. Kíváncsi voltam, hogy mennyi volt a valóság, és mennyi a fikció a filmben. Talán ezért is van, hogy rövid históriai összefoglalót írogatok egy-egy ilyen jellegű filmhez tartozó bejegyzéshez. Nem árt az, ha az ember kontextusba tudja helyezni a történetet. Legalábbis így gondolom…

A XIV.század közepén járunk. VI.Ince pápa (sz.1282 vagy 1295 - megh. 1362) követeket küld az Aranyhorda földjére. A küldöttség célja, hogy rábírják a nagykánt, hogy Avignont, a pápa székhelyét, ne pusztítsák el a mongol hordák. Igen ám, de az európaiak akaratukon kívül, a mongol hatalmi harc szemtanúivá válnak. Így kezdődik ez az 2012-es készítésű történelmi film. Így kezdődik, és szinte észrevétlenül megismerkedünk a Horda mindennapjaival, a belső hatalmi harcaival. Amely eseménysor részeként feltűnik a tulajdonképpeni főszereplő, a főhős, a pravoszláv egyház által szentként tisztelt Alekszej.
A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, ügyleve arra, hogy a látvány valósághű legyen. Nem véletlen az, hogy megtekintését 16 év felettieknek javasolták Oroszországban.

Mielőtt belekezdenék a rövid történelmi összefoglalóba, úgy érzem egy nagyon fontos dolgot tisztázni kell. A film címe az, hogy Horda. Ez a szó a magyar köznyelvben pejoratív mellékzöngével rendelkező kifejezés. Általános jelentéstartománya: vad, szilaj csapat. Lásd például: A vademberek hordái elárasztották az erdőt.
Ugyanakkor a történelem tudományában közel sem ezt jelenti a szó. A horda ázsiai nomád népeknél (kirgizek, mongolok, tatárok stb) olyan életközösséget jelent, amelyben kialakult hierarchia van. A Horda pedig kifejezetten a mongol-tatár népesség államszervezetét jelenti. Semmilyen pejoratív érzet nem társul ehhez a fogalomhoz. A Horda felépítése, szervezete különbözik az Európában megszokott (földműves) társadalmak államszervezetétől. De államszervezet. A Horda népei nem úgy éltek, mint például Észak-Amerika nomád törzsei. A mongol állam lényegében egy mozgó hadsereg volt. A nagykán korlátlan hatalmú uralkodó volt, akit a kuriltájon (nagygyűlésen) választottak meg. Ugyanakkor a bírói hatalom független volt az uralkodótól. Az állam vezetője a törvényeket betartatta, de nem szeghette meg. A hadsereg szervezett alakulatokból állt. Tízes, százas, ezres csoportokra osztották a harcosokat. Minden férfinak 17 és 70 éves kora között kötelező volt a szolgálat. Kötelesek voltak három lóval harcba vonulni, amely közül csak egyik volt a málhásló. A váltott lovak biztosították, hogy kora legmozgékonyabb serege volt a mongol horda. A törvények megszegőire kemény büntetés várt: halálbüntetés vagy szibériai száműzetés. 

Az úgynevezett Aranyhordával, annak harci egységeivel már az Árpád házi királyok idején megismerkedett a magyarság. Ezt az eseménysorozatot már az általános iskolában is megemlítik és  az „1241-42-es évi tatárjárás”-nak szokták nevezni. Mivel ez a magyar történelem egy igen rövid (bár annál intenzívebb) szakasza, azért túl sok szót nem pazarol rá az oktatásunk. Ezért is gondoltam arra, hogy összeszedem és röviden vázolom az eseményeket.
1223-ban addig ismeretlen népek érkeztek a délorosz sztyeppékre. A Kalka folyó partján összegyűlt orosz seregek megütköznek a jövevényekkel. Akik nem voltak mások, mint Dzsingisz kán felderítői. Persze ezek a nomádok jóval többen voltak, mint a mai hadseregek felderítői. Körülbelül 25 000 lovas érkezett Belső-Ázsiából. A Vlagyimir által alapított egységes Rusz már régóta nem létezik. A keleti szlávság állama egymással rivalizáló fejedelemségekre hullott szét. Állandó a küzdelem a Rurik ivadékok között. A vlagyimiri örökséget mind magának szeretné.
Ennek ellenére, ebben az esetben közösen lépnek fel az új ellenséggel szemben. Akik viszonylag csekély számuk ellenére harcedzett harcosok. Útjuk során már meghódították Perzsiát, Azerbajdzsánt, Grúziát. (A mongol taktika része volt, hogy kétszer foglalták el a kiszemelt területet. Először az úgynevezett felderítőkkel, majd később a fősereggel.) Így tehát az orosz hercegeket nem érte teljesen váratlanul a támadás. A kunokkal szövetkeztek és elhatározták, hogy közösen küzdenek meg az ellenséggel, még mielőtt azok a szláv területeket veszélyeztetnék.
Így került sor a  Kaszpi-tengerhez közeli Kalka folyónál az ütközetre. A küzdelem több napig tartott, és a létszámbeli főlényben lévő orosz-kun csapatok vereségével végződött. Ezután Dzsebe és Szübötej kánok által vezetett csapat feldúlta a Krímet, átkelt a Volgán és megtámadták a kámai bolgárokat. Majd visszafordultak és hazamentek a Szir-darjától északra elterülő pusztákra. Ennyi volt a dolguk.
Dzsingisz halála (1227) után birodalmát fiai felosztják egymás között (1229). A nagykán Ödögej lett. 1235-ben a mongol nagygyűlés elhatározza, hogy a káni seregek elfoglalják az egész világot. Egy időben három fele támadnak: Dél-Kína, Korea, Perzsia és a Kaukázuson túli területek, illetve az orosz területek felé. 1237-ben Batu kán átkel a Volgán, és ezzel elkezdődik a harc az orosz lakta területekért.
Vaszilij Grigorjevics Jan (1875- 1954, eredeti családneve Jancseveckij), nem tévesztendő össze a festővel, híres trilógiája, amelynek az eredeti címe A mongolok betörése (Нашествие монголов) is erről az időszakról szól. Ez a regényfolyam magyarul is megjelent: Dzsingisz kán, Batu Kán, és Tatárjárás címen. Általában fanyalogni szoktak a magyar olvasók az első két kötettel kapcsolatban, mert az író sok magyarázó jegyzetet fűzött a regényekhez. Persze van akinek ez zavaró lehet. Gyakorlatilag egy olvasmányosan megírt történelmi tablót kap az aki rászánja az időt a három könyvre. 
A mongol támadást mindig megelőzte az adófizetésre való felszólítás. Az aki megfizette a váltságdíjat ezután a mongolok védelmét élvezték. A hódítók nem törekedtek arra, hogy a meghódítottakat saját képükre formálják. Vallási kérdésben rendkívül megengedőek voltak (főleg ha az akkori európai gyakorlatot nézzük). A meghódított városok belső ügyeibe nem szóltak bele. Számukra a legfontosabb a váltság beszedése volt. Nagyon fejlett volt az adórendszerük, különös tekintettel a behajtási részlegre. Egyébként maguk a nomádok is sokszínűek voltak vallási értelemben. Az ősi sámánhit követői mellett muzulmánok és keresztények is voltak közöttük. A keresztények nesztoriánusok voltak. (Az epheszoszi zsinat [431] után Nesztorioszt kizárják az egyházból, és elhagyja a Római Birodalom területet. Később követői lettek a szír és a mezopotámiai keresztények.) A mongol nesztoriánusok vallási konfliktusként is tekintettek az ortodox szlávokkal folytatott küzdelemre. Vannak olyan történészi feltételezések, hogy a templom felégetések egyik oka épp ez a vallási intolerancia által gerjed gyűlölet volt. Mert általában csak akkor romboltak templomot a mongolok, ha az ott szolgálok az ellenfeleiket támogatták, és/vagy menedéket nyújtottak nekik.
A rjazanyi hercegek ellenálltak Batu felhívásának, és ennek következménye az lett, hogy a korabeli krónikás szerint Rjazany környékén csak füstöt és hamut lehetett látni.  1238-ban a vlagyimiri terület is erre a sorsa jut. Felégetik a két fővárost, Vlagyimirt és Szuzdalt. De olyan kis város mint Moszkva sem kerüli el ezt a sorsot. A mongolok tovább haladnak Tver, Jaroszláv felé. Máig sem tudni pontosan miért, de Novgorodot ekkor nem támadják meg.
1239-ben Batu csapatai folytatják a terjeszkedést. A következő év decemberében elfoglalják Kijevet. Ezután a galíciai fejedelemségen a sor. 1241-ben a mongol sereg  kétfelé válik. Az egyik fele Lengyelországot támadja, a másik Magyarországot. 1241. április 11.-én Muhinál legyőzik a magyar király és vazallusai seregét. Decemberben átkelnek a Dunán, és elfoglalják Budát. A magyar királyt, IV. Bélát, egy csapat tatár egészen Splitig üldözi. A nagykán halálának híre utoléri a harcolókat, és Batu a visszavonulásról dönt. Hiszen eleget kell tennie törvényes kötelességének és meg kell jelennie Karakorumban, a kánválasztó nagygyűlésen. Ekkora már a Rurikok egykori birodalmának területe a mongol birodalom része lett. Bármilyen furcsa, de a mongol hódítás nem csak fájdalmat, vért, könnyeket hozott az orosz emberek számára. A tatárok véget vetettek a testvérgyilkos polgárháborúnak. Későbbiekben elősegítette Moszkva megerősödését, és a Moszkva vezette orosz állam létrejöttét. A orosz ortodox egyház, a pravoszláv egyház, megerősödését, egységesedését is elősegítette, meggyorsította a tatár iga. Ugyanis a mongol vezetés számos előjogot biztosított az orosz egyháznak. A mongol közigazgatás két dolgot tartott fontosnak: a leigázottak fizessenek adót, és ismerjék el a nagykánt uralkodójuknak. 1243-ben Batu visszatérő csapatai letelepednek a Volga folyó és egy jelentős kereskedelmi út találkozásánál, és megalapítják Szarajt, ami majd az Arany Horda fővárosa lesz. Orosz szempontból ez a város ugyanolyan fontos központ lett, mint Karakorum. Ezt legelőszőr a vlagyimiri nagyfejedelem Jaroszláv értette meg. Mindkét központtal igyekezett jó kapcsolatot kialakítani. Batutól megkapta ajándékba a romokban heverő Kijevet. Ám a nagyfejedelem nem költözött minden orosz városok anyjába, hanem továbbra is Vlagyimirban élt, és onnan irányította fejedelemségét. Ő volt az első, aki jó kapcsolatot épített ki a hódítókkal. Ezért cserébe Batu rátámaszkodva intézte az orosz ügyeket.
1245-ben Batu mindhárom orosz nagyfejedelmet magához hívatta. Jaroszláv mindenben betartotta a mongol etikettet. Átment a két égő máglya között (a megtisztulási szertartás), délnek fordulva meghajolt Dzsingisz árnyéka előtt (pogány szertartás, az ős tisztelete), és meghajolt Batu előtt. A galíciai Danyiil is megtette ezeket a dolgokat. A csernyigovi Mihail nem volt hajlandó meghajolni Dzsingisz árnyéka előtt, ezért megölték. A pravoszláv egyház később ezért szentté avatja. Batu védnöksége nélkül senki nem tarthatta meg hatalmát. Az oroszok belső életébe nem szóltak bele, de a fejedelem választói jogot megtartották maguknak a tatár kánok. Ugyanakkor mindig csak Rurik leszármazottat neveztek ki. Mindegyik fejedelem kapott jarlikot, így közvetlenül mindegyik bemehetett a kánhoz. Ugyanakkor a káni kinevezést megvétózhatták Karakorumban. Itt hal meg Jaroszláv amikor nagyfejedelmi kinevezését megerősíteni szeretné. A nagykán és anyja nem siették el a dolgot, mert nem szívlelték Batut. És vica verse.
A Jaroszláv által elkezdett mongol politikát Novgorod új ura, Alekszandr Nyevszkij folytatta. Geopolitikailag két dolog között kellett választania. A mongolok vagy a pápa. Kelet vagy a Nyugat. Ez az orosz politikai elit évszázados újra, meg újra felbukkanó választási lehetősége. (Már a Rusz megalapítójának, Vlagyimirnak, a Vörös Napocskának is döntenie kellett ebben a kérdésben. És napjainkban is ez a helyzet. Jelenleg Putyint, a putyini Oroszországot eltaszítja magától Európa. Belekényszeríti Kína ölelésébe. Bár vannak apró jelek, hogy a vezető európai politikusok kezdenek ennek a veszélyére rájönni. Az is igaz, hogy ha a globális folyamatokat nézzük, akkor ezek a politikusi megnyilvánulások csak csalóka szirénhangoknak tűnnek.) IV. Ince pápa 25 fős ferences missziós csoportot küld Szarajba és Karakorumba. Alekszej Nyevszkij számára nem kérdés, hogy kinek az oldalára álljon. Húsz éves (1240) amikor részt vesz a Néva parti ütközetben, amikor a svéd kereszteslovagokat megsemmisítik a novgorodiak. 1242-ben a Csud-tónál a livóniai lovagrend seregét semmisíti meg. Ennek ellenére nem túl népszerű városában, Novgorodban. Külpolitikailag szüksége van támogatásra a nyugati hódítók ellen. Ezt csak a Vlagyimir-Szuzdali fejedelemségtől, és a mongoloktól kapja meg. Alekszandr testvére, a vlagyimir-szuzdali fejedelem, Andrej elveszi feleségül Danyiil lányát. Batu kinevezi Alekszandr-t nagyfejedelemmé. Karakorumban Batu támogatásával megdöntik a tatár régensnő hatalmát. 1452-ben  Alekszandr-t kinevezik egész Rusz nagyfejedelemévé. 32 évesen Vlagyimir-Szuzdal, Novgorod-Pszkov, Polock-Vityebszk nagyfejedelme lett. A mongolok az orosz belpolitikai helyzetet megoldandó, megtámadják Alekszej és Danyiil csapatait is. (A történészek napjainkban megegyeznek abban, hogy Alekszandr kérésére történt ez a hadjárat.) Még 1248-ban ajánlatot kap a pápától Alekszandr. Az üzlet lényege az, hogy a novgorodi fejedelem akkor kap segítséget ha áttér a katolicizmusra. A pápai segítség délibábját Alekszandr elutasította. Azt kell mondani, hogy igaza volt. Ugyanis Danyiil semmilyen katonai, gazdasági segítséget nem kapott a pápától (Végül 1254-ben galíciai Danyiil koronát kap a római egyház fejétől, és ezután Kis Rusz királyává koronázzák.) a mongol támadás kivédésére. Ennek ellenére sikerül visszavernie a mongolokat.
II. Kirillt, Danyiil kancellárját, metropolitának választják. Niceába utazik, de nem Kijevbe tér vissza, hanem Vlagyimirbe. Ez azt jelenti, hogy az orosz ortodox egyház központja ettől kezdve nem Kijev. Kirill támogatta Alekszandr külpolitikáját. Az orosz egyház teljes autonómiát kapott. A mongolok nem szóltak bele az egyházi kinevezésekbe, nem szedtek adót az orosz egyháztól. Megengedték a hitélet nyilvános megélését. Az 1261-ben muzulmánná lett Berke kán támogatta, hogy Szarajban ortodox püspökség alakuljon. Biztosították az egyházi vezetőknek, hogy a nagyfejedelemtől ne függjenek. Semmilyen tekintetben. Ugyanakkor az orosz egyház Rusz egységének a szószólója is lett. A különböző fejedelemségekben élőket összekötötte a közös hit, az egyazon vallási közösséghez tartozás. Gyakorlatilag az orosz ortodox egyház megszüntette a keleti szlávság politikai széttagoltságát. Az egyház legfőbb feladata a hit, és az ortodoxia védelme volt. Erre csak a Nyugatról jövő ideológia, a katolicizmus jelentett veszélyt. Alekszandr Nyevszkij halála (1263) után, az orosz fejedelmek politikáját a mongolbarátság jellemezte. A tatárok segítségével kívánták a terjeszkedő Nyugatot megállítani. Tagadhatatlan, hogy az akkori európai behatolási kísérletek egyik fő célja a területszerzés mellett az oroszok ortodox kultúrájának felszámolása volt (katolizáció).
Berke kán halála (1266) után a mongolok között is kitörnek a hatalmi harcok. A meggyengült központi hatalom egyik legbiztosabb jele, hogy a szövetséges orosz fejedelmek is egymás torkának esnek (1280). A polgárháborús időszak másfél évtizedig tart orosz földön. Ennek a belső küzdelemnek az egyik gyümölcse lesz Moszkva jelentőségének megnövekedése. Közben a ismét megszilárdult központi hatalom, a mongolok egyből be is avatkoztak az orosz fejedelmek örökösödési küzdelmeibe. A harcok azzal záródnak, hogy a nagyfejedelmi rang mindörökre Moszkvához kötődik. Iván Kalita (1283 körül-1340) az új nagyfejedelem, aki egyébként Alekszandr Nyevszkij egyik unokája volt. Pjotr metropolita is Moszkvába költözik, így a világi és az egyházi hatalom ismét ugyanabban a városban székel. Iván szorosan együttműködik a mongolokkal, ezzel biztosítja országa békéjét. Felszámolja a banditizmust, ezért Moszkva és környéke vonzza az embereket, a befektetéseket. Hiszen a vidéket a béke, a biztonság jellemzi. Miközben a moszkvai fejedelmek fokozatosan növelik a fejedelemség területét, addig az északkeleti területen ezzel ellentétes folyamat zajlott. Az ottani fejedelemségek aprózódtak. Az orosz ortodox egyház is a moszkvai politikát, a terjeszkedést, a keleti szláv egység helyreállítását támogatta.

Nyugati részen a 14.században egy új, nem keresztény állam erősödik meg: Litvánia. A század közepére az ország Pszkovtól a kijevi területekig, a Volga felső folyásától Volhíniáig terjedt. A lakosság többsége szláv volt. Ugyanakkor a litvánok, a mongolokhoz hasonlóan, meg sem próbálták befolyásolni alattvalóik vallási meggyőződését. Moszkva és litvánok konfrontáció elkerülhetetlen volt. Mindkét félnek ugyanaz volt a célja: a teljes Rusz birtoklása. A moszkvai fejedelem mongol segítségre támaszkodott, míg a litvánok a Moszkvával szemben ellenséges orosz fejedelmekre. A baltiak előretörésében része volt annak, hogy egyes litván vezetők felvették az ortodox rítusú kereszténységet. Az embereknek elegük volt az anarchiából, a polgárháborúból. Az új hatalom nyugalmat, vallási toleranciát és közbiztonságot biztosított. A mongol kánok katonai ereje már nem a régi volt. Próbáltak kiegyezni a baltiakkal. 1368-ban a litvánok megérkeznek Moszkvához, de elfoglalni nem tudják a várost. Persze közben Litvánia is két tűz között volt. Két nagy ellensége volt. Moszkva és a Német Lovagrend. Ennek ellenére 1370-ben, és 1372-ben is megpróbálják elfoglalni az orosz várost.
Dzsanibeg kán, Özbeg kán fia, 1342-1357 között volt az Aranyhorda uralkodója. A film cselekménye gyakorlatilag ebben az időszakban játszódik. Expanziós külpolitikájának fő céljai a moszkvai nagyfejedelemség, és Litvánia voltak. Nagy erőkkel vonult a Krím félszigeten található Kaffa kikötőváros ellen 1343-ban. A város elestét, az genovai felmentő csapatok meghiúsították. Dzsanibeg nem adta fel a Krím megszerzésére irányuló terveit, és két év múlva ismét támadott. Nem is tehetett mást, mert a Horda gazdasága folyamatos katonai expanzióra épült. Az 1345-ös támadás is kudarccal végződött. Ennek fő oka a tatár seregben kitörő pestisjárvány volt. Feltételezés szerint a genovai hajósok innen hurcolták be, és terjesztették el Európába a kórt. Így jutott be a Fekete Halál kontinensünkre. Az 1356-os azerbajdzsáni hadjáratát már belpolitikai céllal vívta a kán. A Hordában a teljes hatalmat újra a nagykán, azaz saját maga, kezében szerette volna összpontosítani. Mint minden nagykánnak, neki is Dzsingisz birodalmának feltámasztása volt az életcélja. Dzsanibeg halála, 1357-es meggyilkolása, után a Horda belső viszonyai zűrzavarossá váltak. Belviszály belviszályt követett, és ez elvezetett az Aranyhorda felbomlásához.
A filmnek ez a konkrét történelmi háttere, mégis aki ostromot, nagy csatákat vár az csalódni fog. Ez nem egy csihi-puhis alkotás. Egy nagyon jól elkészített, a korabeli viszonyokat jól bemutatni kívánó filmmel van dolgunk. A cselekmény fő vonala nem a Horda harcainak bemutatása. A film főszereplője egy pravoszláv szent, Alekszej. Az ő életének egy rövid szakasza a film témája.
Alekszejt nem a film készítői találták ki, ő nem egy képzeletbeli személy. Jelevferij Fjodorovics Bjákont néven látta meg a napvilágot valamikor 1292 és 1305 között. Édesapja bojár volt. A család kiemelkedő helyet foglalt el a bojár családok között a 13.-14.században. Moszkvai születésű, és már kora gyermekkorában megtanul írni és olvasni. Még nincs húsz éves, amikor elhatározza, hogy szerzetes lesz. A fogadalma letételekor a Szimeon nevet vette fel. Nem hagy fel a tanulással. Elsajátítja a görög nyelvet. Theognotusz metropolita észrevette szentségre törekvő életvitelét, és a  szolgálatát kísérő spirituális ajándékokat. Utasítja Alekszejt, hogy hagyja ott a kolostorát és foglalkozzon egyházi ügyekkel. 1350 vége felé felszentelik Vlagyimir püspökévé. Egyházi karrierje itt nem ér véget, 1354-ben, Theognotusz halála után, ő lesz az új metropolita. Az orosz ortodox egyházat ebben az időben belső viszályok osztották meg. Az ok az volt, hogy Romanusz (vagy Roman) aki Litvánia és Volhínia metropolitája volt és Algirdas litván nagyherceg támogatását élvezte, úgy gondolta, hogy nem a moszkvai metropolitának kellene vezetnie az egyházat. Alekszej Konstantinápolyba utazik, hogy Callictus pátriárka segítségét kérje ez ügyben. Ekkor kinevezik Moszkva és minden oroszok metropolitájával. (Van olyan forrás amely szerint Kijev és minden oroszok metropolitájáva nevezik ki. Magam nem vagyok abban a helyzetben, hogy eldöntsem ezt a kérdést. De ez nem is egy lényeges probléma. Legalábbis számunkra. A metropolita ekkor már száz éve nem Kijevben él. A kazár birodalom legyőzése után Kijev elveszti először katonai, majd gazdasági fontosságát. II. Kirill elköltözése a városból azt is jelezte, hogy egyházi értelemben is elvesztette jelentősségét. A kijevi metropolita nem Kijevben székelt Kirill döntése után. Moszkva jelentőségének megnövekedését az is jelezte, amikor Kirill utódja Pjotr Moszkvába helyezte át székhelyét. A cím körüli vitának nincs jelentősége történelmi szempontból. Napi politikai szempontból azonban lehet.)
Ezzel kifogta a szelet a litvánok vitorlájából. Hiszen így Moszkva lett az orosz egyház szellemi központja.
Jelenet a filmből
1357. augusztusában Alekszejt az Aranyhorda központjába hívják. Az ok roppant „egyszerű” volt. Tajdula hatun (úrnő) megvakult, és bár a nagykán édesanyja muszlim volt, mégis a szentéletű metropolita közbenjárásában bízott. „Ez meghaladja az erőmet, de hiszem, hogy Isten visszaadja a vaknak a látását, és megsegít engemet is.” – ezzel a kijelentéssel indult az útnak Alekszej.
Ugyanakkor a metropolita nem csak a vallási kérdések foglalkoztatták. Ennek az egyik oka talán éppen az, hogy bojárcsaládból származott, és számára természetes volt, hogy bel- és külpolitikai kérdésekben hallhatja a hangját. Alekszej tevékenysége miatt Róma nem engedte meg a Német Lovagrendnek, hogy kereszteshadjáratot vezessenek a tatárok ellen. Így Algirdasnak esélye sem volt, hogy visszafoglalhassa a Lovagrendtől a megszállt litván területeket. (Később fia Jogaila [Jagello] katolikus hitre tér, jelezve Róma iránti elkötelezettségét. Ezzel lehetősége lett arra, hogy Litvániát Lengyelországgal egyesítse.)
1380-ban a Kulikovo-mezei csatában, a moszkvai Dimitrij vezette sereg megveri a mongolokat. Az Aranyhordában felszínre kerültek a vezetők ellentétei. Közben Litvániában is trónviszály alakult ki. Mindez a két körülmény jelentősen hozzájárult, hogy Moszkva felemelkedhessen.
Egyes történészek szerint Alekszej erőteljes hatással volt Dimitrijre. A belpolitikában a központi hatalom megerősítése, külpolitikában pedig a fejedelemség területének növelése volt a cél. Rusz helyreállítása, Moszkva központtal.
A Kulikovo-mezei csatával nem zárultak le a tatár-orosz ellentétek. Mégis jelentőssé vált az orosz győzelem. A csata előtt az egyház képviselői megáldották a pravoszláv vitézek fegyvereit. Ezáltal a harcosok nem csak nemzeti, hanem spirituális célokért is küzdöttek. Új eszmeiség jött létre az oroszok között: Győzünk, mert velünk az Isten!

Az orosz nacionalizmus napjainkig legfőbb célkitűzése Rusz helyreállítása. Évszázadokon át ez volt az orosz külpolitika egyik legfőbb mozgatórugója is. (Persze miután a Romanovok elérik ezt a célt, az idea "tovább fejlődik", és megjelenik a pánszlávizmus eszméje.) Nem véletlen, hogy a keleti szláv népek testvérisége napjainkban is fontos szlogenje a Kremlnek. Van az orosz nemzettudatnak egy másik fontos összetevője is, ami a Horda korából ered.
Alekszandr Puskin szavaival: "Oroszországnak magasztos rendeltetés jutott…Végtelen rónái elnyelték a mongolok erőit s ez megakadályozta,hogy Európa legvégső határáig előtörjenek; a barbárok nem merték a hátukban hagyni a leigázott Oroszhont, és visszatértek keleti sztyeppjeikre. A fejlődő kultúrát a szétmarcangolt és halódó Oroszország mentette meg..."
Az tény, hogy a mongol hódítás nem csak megakasztotta az orosz társadalmi fejlődést, hanem jelentősen át is alakította azt. A városi vecsék demokráciáit felváltotta az önkényuralmi jegyeket viselő sajátos feudális rendszer. A tatár iga napjainkig rányomja bélyegét az orosz társadalomra.
A Puskin idézet gondolatvilága erősen hasonlít arra, ahogy a magyarok az oszmán törökökkel folytatott harcaikat értékelik. Mindkét gondolatkör néhány híve úgy gondolja, hogy a Nyugat hálátlan, mert "amíg mi elvéreztünk, addig ők gazdagodhattak, fejlődhettek. És cserébe nem kaptunk semmit." És ebben a frusztráció az ami veszélyes, mert így könnyen eljuthat az ember a küldetéstudatos nemzeti érzelemig. Ami szerintem veszélyes dolog. Ráadásul igazságtalan is. Hiszen amíg a keleti veszedelmeket feltartottuk, addig a nyugat-európai államokban is véres háborúk dúltak. De ez egy másik történet...

A történelmi áttekint után szeretnék a feliratban található kifejezés értelmezésében. Tekintettel arra, hogy a történelmi tárgyú szakkönyvek is használják ezen kifejezéseket meg sem próbáltam megfelelő magyar kifejezéssel helyettesíteni. Mindez szerintem egybevág azzal, hogy a film készítői is igyekeztek a minél nagyobb történelmi hűségre.
Pajcza : fémből vagy fából készült kerek, vagy ovális medálszerűség. A rajta található jelek, jelzések igazolták, hogy viselője a kán embere.
Jarlik : a kán által kiadott oklevél, engedély vagy rendelkezés. Amikor új kán került a Horda élére, akkor az előző kán jarlikjai érvényüket vesztették. Az regnáló kánnál meg kellett újítani ezeket a bullákat. Formáját tekintve a jarlik egy körülbelül húsz centiméter széles papírszalag volt. Főként fekete tintával írtak rá, a fontosabb részeket pirossal vagy arany színnek írták. A tatár közigazgatás írásbelisége a török nyelv volt.
Kizják : préselt, szárított tehéntrágya.
Arhi : pálinka. A tejből készült pálinkát Mongóliában, Észak-Kínában, és Dél-Szibériában hívják, hívták így. A kumiszból lepárlás útján állítják elő az arhit (vagy másképp arkhit). A Chinggis márkájú (mongol gyártású) arhi alkoholtartalma 39%-os. A kancatejből készült kumisz alkoholtartalma jóval kevesebb (kb. 2%).
A film történetében fel-felbukkan egy elterjedt hiedelem. Ez a babonaság a (jurta) küszöbéhez kötődik. Tilos volt a küszöbhöz hozzáérni. Az animista ősi hiedelem szerint a küszöbben laktak az ősök szellemei. Az aki hozzáért, az háborgatja az ősöket. Honfoglaló őseink között is elterjedt volt ez a nézet.

Van egy érdekes párbeszéd a filmben. A moszkvai herceg és Alekszej beszélgetése ez:
 "- Elfelejtetted, hogy Isten tesz csodát, nem az ember?
  - És mi van akkor? Az Istenünk irgalmas vagy nem? Csodát tenne értünk és megbánná azt? Vagy    nem mindenható ő?
  - Nem hallgatlak téged.
  - Velem mi lesz? Velem mi lesz, Perunhoz imádkozzak? A csodatevő nénikéhez menjek?
    A Fürdő Öregjéhez forduljak?
  - Kelj fel herceg, ne szégyenkezz!"

Sokatmondó párbeszéd. A történelem könyvek Vlagyimirhez, a Rusz megalapítójához kötik a keleti szlávok megkeresztelésének folyamatát. (Erről írtam a Vlagyimir herceg című rajzfilm kapcsán.) Az ember hajlamos idealizálva, leegyszerűsítve gondolni régmúlt időkre. Azt gondolhatjuk, hogy Rusz megkeresztelése után a pogány vallást elfelejtették az emberek. De ez nem így volt. Soha egyetlen nemzet életében nem volt így. (A magyar történelem tanúsága is az, hogy első királyunk halála után még nagyon sokáig virágzott az ősi kultusz.) Bizonyítható, hogy az Orosz Birodalom egyes részein még a 17.században is gyakorolták az ősi szláv vallást. De tovább megyek! A tavalyi év vége felé kezembe került Ferdinand Ossendowski (1876-1945) egyik könyve. Ezt olvasva olyan kép alakult ki bennem, hogy az ősi szláv hit egyes elemei tovább éltek, és a 19.század végi, 20. század eleji népi vallásosság szerves részét képezték.( Ráadásul a 20.századi Európában új jelenségként megjelent, és a szélsőséges nacionalisták között népszerűvé is vált, a kereszténység előtti ősi hit reneszánsza.)
Ebben a párbeszédben a moszkvai herceg kétségbeesésében arról beszél, hogy ha Alekszij nem segít neki, akkor kénytelen lesz az ősi szellemi lényekhez fordulni segítségért.
Perun az ősi szláv főisten, a csodatévő nénike nem más mint a boszorkány (Baba Jaga kultusz). A Fürdő Öregje pedig...
A bannyik (банник) a Fürdő Öregje egy szellemi szellemi lény. Bent lakik a (gőz)fürdőben, és az a feladata fenntartsa ott a rendet, betartassa a fürdőben honos magatartási szabályokat. Hiszen az az a hely ahol nem szabad zajongani, trágárkodni, obszcénul viccelődni. Tilos naplemente után fürdőbe menni. ( “Ночью в баню не ходи – там шиши парятся!” - Éjjel a fürdőbe ne menj, ott elpárolog a pénzed.)
A Fürdő Öregjét nagyon meg lehet azzal sérteni, ha a fürdőben található izzó köveket nem vízzel, hanem oda nem illő folyadékkal (sör, kvász) locsolják le.
Egyáltalán, tilos a fürdőben alkoholt inni! ( “Байничек вина не пьёт и нам до пару не велит!” - A Fürdő Öregje nem iszik bort, és nekünk még a szagát se engedi.) De másnaposan sem lehet ám fürdőzni!
Nagyon fontos a fürdő tisztasága is! Ezért miután az emberek befejezték a fürdőzést, az utolsónak ott kellett hagynia egy vödör tiszta vizet, egy seprűt, és egy darab szappant. Mindezt az Öregnek...

A hiedelem szerint egy fürdőben több Öreg is lakhat. Ilyen esetben mindig van egy vezetőjük. Őt hívják bannyij gyéduskának (банный дедушка), a fürdő nagypapájának. A fürdők szellemei nagyon szeretnek küzdeni. Időről- időre összekapnak más szellemi lényekkel (például a domovoj-okkal, a házi szellemekkel, vagy a vízi szellemekkel).
Persze ha nincs más, akkor egymásnak is nekimennek.
Úgy tartják, hogy a Fürdős ismeri a jövőt, és kész arra, hogy megmutassa azt az embereknek.
Alapvetően láthatatlan személy ő, de időnként láthatóvá válik.
Szeret egy nagy kutya alakjában testet ölteni, de felveszi seprű, vagy egy széndarab alakját is. De leginkább egy alacsony, hosszú vizes hajú, nagy szivárványos szemű férfiként jelenítik meg. Időnként seprű van a kezében.
Úgy gondolom, hogy ennyiből is tisztán látszik, hogy a szlávság ősi hiedelemvilágának egyik oszlopos tagjával van dolgunk. És egy keresztény hercegnek nem illik ilyen személlyel kokettálnia. Még ha nagyon el is van keseredve, akkor se...

Az orosz fürdőzési szokások nemzedékről-nemzedékre hagyományozódtak. Maga a Fürdős kultusza bizonyítja, hogy az orosz fürdőzési szokások a Rusz megalapításánál is régebbi. (Tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy több mint ezer évesek.)
Érdekességként megemlítem, hogy bár maga a fürdő egy különálló ház, amely abban különbözött minden más háztól, hogy szentkép (ikon) nem függhetett egyetlen falán sem. (Hagyomány volt, hogy minden lakóházban volt egy szeglet, amelynek szakrális jelentősége volt. A falon itt függtek az ikonok is.) Ennek az volt az indoka, hogy a fürdőház túl profán hely ehhez.
A különböző tiltások ellenére történt ezekben a fürdőkben azért egy s más...
Az orosz családok elég szűkösen éltek. Nem csak a zord éghajlat miatt, hanem a lakhatás szempontjából is. Ha a párok egy kis intimitásra vágytak, ezt leginkább épp a fürdőben találták meg.
Úgy gondolták, hogyha nincs ikon a fürdőben, akkor az ott "véletlenül" megeső dolgokról nem is lesz a Mennyeieknek tudomása.
A kunyhóban történő fürdőzés után gyorsan el kell hagyni az épületet, és egy vödör hideg vizet kell a fürdőzőnek magára önteni. Alternatív megoldás egy közeli tóba, vagy folyócskába való beleugrás, esetleg ha belehempergőzik az ember a hóba. És csak ezután mentek haza az emberek.
Ennek a szokásnak a módosulása az, hogy napjainkban az emberek a gőzfürdőzés után letusolnak, megmosdanak.
A hagyományos megoldást ma már csak virtuskodók gyakorolják. 
Régi paraszti babona volt, hogy akinek rosszat akartak annak azt mondták, hogy: "Menj a fürdőbe!" Ugyanis az ördög, pokol szavak kiejtésétől féltek, így maradt a fürdő, a tisztátalan hely, mintegy szinonimaként számukra. Ahol ráadásul egy ősi, pogány szellem székel a Fürdős...   Amely szellemnek áldozatot is bemutattak. Volt aki rozskenyér darabot hagyott ott fürdőzés után. Hogy ne éhezzen az Öreg. Ha valaki megszegte a hagyományt, az várhatta a büntetést. Ami lehetett elcsúszás a fürdőben, véletlen leforrázás vagy bármilyen baleset. Ilyenkor a Fürdősnek egy élő fekete kakast kellett vinni engesztelésként. Az élő jószágot elásták a fürdő küszöbe alá. Magam úgy gondolom, hogy lehet hogy ez a nomádok vallási elképzelésének hatása már.
A hagyományos orosz fürdő abban (is) különbözik napjaink fürdőitől, hogy annak idején nem csak a testüket mosták ott meg az emberek, hanem a ruhájukat is.
V. Hajev mint Iván herceg. Jelenet a filmből
A filmet Andrej Poroskin rendezte, a forgatókönyvet Jurij Arabov írta.

Főbb szerepekben:
Makszim Szuhanov - Alekszij metropolita,
Andrej Panyin  -  Tinibeg kán,
Róza Hajrullina - Tajdula úrnő,
Alekszandr  Jacenko - Fegyka,
Vitalij Hajev - Iván herceg,
Innokentij Gyakajarov - Dzsanibeg kán.

A feliratban a főbb tatár nevek átírásánál nem az orosz, hanem a magyar szakirodalomban már meghonosodott átírást használtam. A feliratban található evangéliumi idézetet a Szent István Társulat kiadványából idéztem.

A felirat megtalálható itt.



    
Végül, de nem utolsó sorban szeretném a köszönetemet kinyilvánítani Alex-nek. A Pópa című film magyar nyelvű felirata kapcsán kerültünk kapcsolatba egymással. Akkor és azóta is mindig szán rám időt. Ugyanis őt szoktam megkeresni, amikor úgy érzem, hogy szükségem van felvilágosításra az ortodox liturgiával kapcsolatban. Elfoglaltságai ellenére mindig készséges (és türelmes) hozzám.
Nagyon köszönöm neki az irántam való jóindulatát!

Természetesen e filmhez készített magyar nyelvű felirat készítésél is megkerestem. Szakított időt arra is, hogy a mozit a felirat első verziójával megtekintse, véleményezze.

De ennél sokkal többet is köszönhetek neki, és családjának!
Nélkületek nehezebb lett volna a januárom!
Köszönök mindent!