Pityer FM, Szentpétervár


A film eredeti címe: Питер FM
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
a felirat kiterjesztése: srt.















Pityer FM, Szentpétervár


Mása egy képzeletbeli rádióadó, a Pityer FM (ami a sors különös játékából ugyanazon a frekvencián ad, mint a budapesti Tilos rádió) műsorvezetője. 
Egyik nap az épp házasodni készülő Mása (Jekatyerina Fegyulova) elhagyja mobilját, amit az épp külföldre utazni készülő építészmérnök, Maxim ( Jevgenyij Ciganov; Csata Szevasztopolért, Bordély lángjai, Breszti erőd stb) talál meg. Akkoriban (2005) egy kinyitható Samsung telefon még értékes dolognak számított. Látszólag nincs nagy baj, csak egy találkozót kell megbeszélniük, hogy Maxim visszaadja a telefont. De ez a találkozó valahogy mégsem akar összejönni. Mindeközben a mobiltól függetlenül mindkét fiatalnak el kell döntenie, hogyan tovább. És végül a telefon sorsa is másként alakul, mint azt egy hollywoodi vígjátékban várnánk.
Erről szól ez a bűbájos film, és közben a városból is bemutat nekünk egy kicsit, de úgy, hogy aki megnézi ezt a filmet, annak kedve szottyan azonnal repölőre pattanni, és ellátogatni Szetpétervárra (becenevén Pityerbe).
Jó játék lehet, ha máshogy nem, a Google Street view alkalmazásával megkeresni a történetben érintett
helyszíneket. Ehhez itt van egy kis segítség:

http://skydrinker.livejournal.com/256084.html

A zenét is igen ügyesen sikerült összeválogatniuk az alkotóknak (áltálában szentpétervári együttesek dalaiból). A Cskalovszkaja megállói jelenet közben például a Markscheider Kunst Kvasa-Kvasa cím
ű száma:

Az együttesnek három másik műve is szerepel a filmben, például a főcímzene is tőlük van.
Kedvencem még a Мумий Тролль — Такие девчонки című dala.


A  ГОРОД 312  Вне зоны доступа (kb.: Nincsen térerő) című száma dijat is nyert. (Ez amúgy a Gorkovszkaja megállói jelenetben szól.)



A filmben emlegetett ,,Grebenscsikov dala a telefonról'' pedig nem más, mit a film zárózenéje, az Akvárium együttes 212-85-06 című dala még 1985-ből. (https://ru.wikipedia.org/wiki/212-85-06)


Bár, ahogy Maxim elfütyüli, abból nem ismertem rá. A dalszöveg angol fordítása itt található:
http://www.planetaquarium.com/discography/trans/2128506552.html


Még szólni szeretnék a film egy láthatatlan epizódszereplőjéről, Csizsik-Pizsikről, akit csak a főszereplők beszélgetésében tűnik fel egyszer. Ez nem más, mint egy kedves pintyszobor a Fontánka folyó (igazából a Néva egy mellékága) partfalában, amit remekül lehet pénzérmével dobálni a rakpart tetejéről. A  Csizsik-Pizsik című gyerekversnek állít emléket.



A kép forrása:http://www.ostashkov.ru/foto/show-49610/#img)
                                                                                                               Bodor András

A felirat megtalálható itt.

Otthon




A film eredeti címe: Дом
A felirat tulajdonságai:
FPS: 23,976
kiterjesztése: srt.
















Alekszandr Sz. Puskin
Barátom, már elég

Barátom, már elég! A szív nyugalmat áhít,
nap napra múlik, és mind elvisz egy parányit
az életünkből; ám azt hittem, élhetek
együtt veled, de lásd, épp most halunk mi meg.
Boldogság nincs sehol - kívánság, béke van csak.
Már régen álmodom külön sorsot magamnak –
letört rabszolga én, szeretnék szökni már
szebb tájra, hol derűs gyönyör s új munka vár.

                                         Franyó Zoltán fordítása

A film cselekménye Dél-Oroszországban játszódik. Valamikor napjainkban. Elhagyva a városok nyüzsgő hangyabolyát a sztyeppén találjuk magunkat. Itt az orosz rónaságon magasodik egy nagy ház. (És természetesen néhány gazdasági épület is.) E ház egy család otthona. Egy nagy családé. Több generáció él itt. Az ő mindennapjaikba pillanthatunk bele. Láthatjuk, ahogy szeretnek, és utálnak. Már ennyi is elég lehetne egy érdekes filmhez. Hiszen a nemzedékek közötti érdekellentétek ábrázolása örök témája a művészeteknek. Minden generáció máshogy áll neki az életnek. A legidősebbek képviselik a tradíciót, az ifjabbak... Ugye milyen egyszerű az egész? Olyan könnyen sematikussá tud válni a téma! De ebbe a hibába nem esnek bele a film készítői.
A család matuzsálemének, a  nagyapának, a születésnapjára összegyűlnek a házban még a család távolba szakadt tagjai is. Hazatér a legidősebb fiú is Moszkvából. (Sok-sok év után.) Hogy azután magával hozza a problémáit is. Nagy a család, mindenki máshogy próbált boldogulni az életben. A moszkvai fiú például gengszter lett. De van a családban afganisztáni veterán, és értelmiségi pályára kerülő is. És ott vannak a házastársak... Ennyiféle-fajta ember között óhatatlanul is konfliktusok gerjednek.
A történet ráadásul az ország (európai részének) déli részén játszódik. Nem egy egyszerű vidék az. Nem is volt soha. Az élet, a megélhetés nehézsége keménnyé teszik az embert, az embereket. Az elpuhult világban egész más a probléma megoldás legitim válfaja, mint a vadonban. Ahol tényleg farkasává tud válni az ember saját fajának.
A bűnöző életvitelt folytató fiú (és szociális háttere) garantálja, hogy ne csak egy szimpla családi drámát lásson az érdeklődő. Egy bűnügyi történetet is kapunk a dráma mellé. Mert a bűn létezett a múltban is, és van a jelenben is. És a bűnnek mindig van következménye. És bátran kijelenthetem, hogy a bűn következménye mindig tragédia. Előbb vagy utóbb, de elkerülhetetlen a szomorú vég. És ez nem csak egy jól hangzó gondolat. Ez a valóság.
Körülbelül olyan háromnegyed éve részese voltam egy beszélgetésnek. Arról szólt, hogy szülőföldemen már gyakorlatilag senki nem él azok közül akik a nyolcvanas évek végén "nagymenőknek" számítottak. (Persze nem a fehérgallérosokról beszélgettünk. Szerintem, ha nem is annyira látványosan, de az ő történetüknek vége sem irigylésre méltó.) Néhányan elmenekültek az ország másik felébe, van aki hajléktalan lett, de a többség, a valamikori rongyrázók, kint vannak a temetőkben. Kit a jólét vitt el, kit a golyó. Volt néhány évük arcoskodni. De csak ennyi.
A filmben szereplő maffiózó fiú ( Szergej Garmas) a családi házba, a Család Otthonába, is bevonzza a bajt. Ezzel biztosítják az alkotók, hogy akik nem szeretik a "lelkizős" filmeket, azok is élvezni tudják ezt a mozit. Olyan puskaporos lesz a Samanov család születésnapi partija!

Oleg Pogogyin
A filmet rendezte és a forgatókönyvet írta Oleg Pogogyin. Főként televíziós munkákat vállal (mindkét minőségében), sorozatoknál bábáskodik. A bűnügyi témájú alkotások a "szakterülete". Eddig négy mozifilmet rendezett, és ezek közül mindegyiknek a szcenárióját maga írta.
Számomra azért lett személye egy kicsit érdekes, mert a film egyik katartikus jelenete (Khmm... Hogy is fejezzem ki magamat?) feltűnően hasonlít a Szovjetuniót szolgálom egyik jelenetére. Túl sok az egyezés, annyira kevés a különbség... Ráadásul mindkét jelenet a filmek egyik csúcspontja!
Azt gondoltam találok valami átfedést az alkotógárdák között. De semmi...
Így hát maradnak a tények: Pogogyin filmje 2011-ben készült.
2011. november 10.-én volt a premierje. Ugyanezen év december 1-jén jelent meg DVD. A Szovjetuniót szolgálom premierje 2012. február 26.-án volt, ugyanazon év júniusában (27.-án) jelent meg DVD. Túl közeliek a dátumok ahhoz, hogy elhamarkodottan gyanúsítgassunk. Vagy volt akkor valami a levegőben, vagy van még egy film valami hasonló jelenettel... (Persze, az is lehet, hogy csak képzelősöm, túlasszociálom magamat.)
Mindenesetre ez a hasonlóság semmit nem von le egyik film értékeiből sem!

A címével volt egy kis gondom. A Дом nagyon sokáig Ház munkanéven futott. A számítógépemen a mai napig ez a mappa neve, amelyben gyűjtöttem a fordítás során termelődő anyagokat. (Amik a felirat végleges elkészülte után egy fájl kivételével digitális szemetekké váltak.) Kezdetektől fogva nem voltam a magyar (ideiglenes) címmel kibékülve. Úgy éreztem nem adja vissza jól a film hangulatát, üzenetét. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem az életem folyamán már többször is fürdés közben "villantak be" megoldások, ötletek. Volt már így munkahelyi (munkavégzési) problémával, személyes gonddal kapcsolatban is, és legutóbb ezzel a címmel kapcsolatban jártam így. (Nem tudom mi kapcsolat van a karom szappanozása és az elmém között, de valami lehet.)
Otthon.
Az a Ház, több mint egy ház. Az a Samanov család otthona. Ott él a kilencvenéves nagypapa, oda gyűlik össze a család apraja-nagyja. Ott történnek a családdal kapcsolatos fontos események. Samanovék egy tradíciónális közösség. A patriarkális berendezkedés jellemzői dominálnak az idősebbek fejében. Bár egyikük-másikuk (de igazából mindegyikük) tudja, hogy ez a családmodell nem működik. A társadalom megváltozott. A megváltozott gondolkodásmód még a sztyeppe közepére is beszivárog. A család tagjai hiába nem kedvelik egymást, hiába vannak konfliktusaik, mégis összejönnek abban az épületben. Hiszen az az épület több mint egy Ház, az az Otthonuk.
Egyébként az orosz címben lévő szónak is van ilyen jelentése. Tulajdonképpen az történt, hogy (vagy a kezem szappanozása, vagy a hajam mosása közben) túl tudtam lépni egy beidegződésen. Van egy szó, ami egyszerre tud jelenteni egy rideg, személytelen épületet, és jelenthet egy meleg, szeretetteljes légkört árasztó közösséget. Egy épületet, ami több mint egy épület.
Ahogy az a sztyeppei ház is sokkal több, mint egy épület. Teljesen összefonódik Samanovékkal. Mintegy szimbiózisban élnek. Amíg áll a Ház, addig lesznek Samanovék is!
Hogy ez jó, vagy rossz? Mindenki döntse el maga!

Valamikor 2011 vége, vagy 2012 elején határoztam el, hogy feliratot készítek ehhez az alkotáshoz. Annyi minden közbejött! Pedig még az Opensubtitles felületén is megkeresett (2014 őszén) ICR, és figyelmemben ajánlotta ezt a filmet. Persze válaszoltam neki, megírtam hogy egy ideje már tervbe van véve a dolog. Ő ezután a türelméről biztosított.
Kedves ICR!
Köszönöm a türelmedet!
A filmhez a felirat megtalálható itt.

Végezetül a filmben is hallható orosz népdalt itt is meg lehet hallgatni:

Tegyétek boldoggá a nőt!

A film eredeti címe: Благословите женщину
A felirat tulajdonságai:
FPS: 29,97
a fájl kiterjesztése: srt.
















Ezt a filmet bátran ajánlom mindenkinek! Mindenkinek aki szereti a történelmi filmeket, mindenkinek aki szereti embertársát, mindenkinek aki nem szégyelli önmaga előtt az érzelmeit.
Ha nagy szavakat akarnék használni, akkor azt mondanám, hogy egy nagyívű, az orosz irodalomból ismert, családregénnyel találkozik az, aki megnézi Sztaniszlav Govoruhin filmjét. ( Aki például A Fekete Macska Bandája rendezője, a Függőleges című film társrendezője. De az ő nevéhez fűződik, többek között, az 1985-ös Grant kapitány gyermeki című öt részes sorozat is. De nem csak direktor, hanem tevékeny forgatókönyvíró is. Talán a két legismertebb ez irányú ténykedése a Russzkij bunt és a 20.század kalózai című filmek forgatókönyve. Színészként is ismerhetjük jó pár alkotásból. Feltűnik ebben a filmben is, ő alakítja a hadosztályparancsnokot. De láthatjuk például, többek között, a 9.század című filmben is.)
Igen, így is lehet erre az alkotásra tekinteni.
Adva van egy harmincas évei közepén járó elvált katonatiszt (Alekszandr Balujev), aki megismerkedik egy tizennyolc éves leányzóval (Szvetlana Hodcsenkova). Kettejük kapcsolatáról szól elsősorban ez az alkotás. Nagy a kísérés, hogy a történelmi részletekben elvesszen az ember. A film teljes, mélyreható értelmezése talán megkívánná ezt. Most mégsem bonyolódnék ebbe bele. Hiszen ennek az alkotásnak a fő üzenete az emberi kapcsolatokról szól. A két főszereplő  a történelem viharain át keresi a boldogságot. A film cselekménye egy évtizednyire a Polgárháború végétől kezdődik, és az ötvenes évek közepén fejeződik be. Egy kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ez az emberöltönyi időszak a teljes sztálini korszak a Szovjetunió történetében. És ezzel a megállapítással már be is indult a pavlovi reflex, gyanítom, minden kedves olvasónál. Ezt elsősorban Hruscsovnak, a hruscsovi intrikának "köszönhetjük". Elborzadva szokták emlegetni, hogy bizonyos közvélemény kutatás szerint (amit nem is olyan régen végeztek), a harmadik legnépszerűbb történelmi személy az Orosz Föderáció lakói között Sztálin. Az internetes társadalom magyar szekciójának világtudósai szerint ez azért van, mert a mai putyini Oroszország a Szovjetunió reinkarnációja. Ez így, ebben a formában egy nagy butaság. Semmi másra nem jó ez a megállapítás, csak hogy félrevezessen embereket, csak arra jó, hogy negatív indulatokat generáljanak.
Kis hazánkban (is) Sztálin általános megítélése hruscsovi alapokon áll. Napjainkban is. A grúz halála utáni hatalmi harc győztese az ukrán származású Nyikita Szergejevics Hruscsov lett. Nevezett személy a sztálinizmus elleni harc kifejezést csak a politikai ellenfelei vonatkozásában használta. Mindenki sztálinista lett, aki az útjában állt. Pedig önmaga is Sztálin szekértolója volt, a sztálinizmus túlkapásaiban ő is tevékenyen részt vett. Nem gondolom, hogy különb lett volna a főnökénél. Ha politikai tevékenységét elemezzük, akkor megállapíthatjuk, hogy pártfőtitkár korában is a sztálinizmust kívánta építeni, csak a sztálini kultusz, maga Sztálin nélkül. Nem is tehetett mást, hiszen a Generalisszimusz mellett szocializálódott politikai értelemben. Ott volt, ahol a fontos dolgok történtek, de abban a szellemi pezsgésben, filozófiai disputában ami például a '30-as években jellemezte a párt vezetőit nem vett részt, nem tudott részt venni. Bármilyen hihetetlennek tűnik egynémelyeknek, de ebben az időszakban még nem dogmatikus az ideológia. A mindennapi kihívásokra a politikai elit keresi a filozófiai, ideológiai válaszokat. Sztálin intellektusával kiemelkedik a többiek közül, így tud az eszme vezére lenni. Nem volt buta ember. Sőt! Churchill kifejezetten jó véleménnyel volt Sztálinról. Persze, erre ma már nem illik emlékezni, nem illik ezt felemlegetni.
Miért népszerű napjainkban Sztálin az OF lakói között?
Nem feltétlenül a kommunista nosztalgia miatt. A szovjet cár kemény kézzel fogott hozzá országa gazdaságának  megváltoztatásához. Ez nagyon sok emberéletet követelt. (Mifelénk főként ezt szokták felemlegetni vele kapcsolatban. Mármint az áldozatok számát. Persze nem csak a munkatáborok lakói áldozták életüket. Nagyon sokan el sem jutottak ilyen táborokba, hiszen kivégeztek őket.) Ugyanakkor az erőteljes, erőltetett iparosítás nélkül ma nem lenne Oroszország, és nagyon jó eséllyel a 3.Birodalom rabszolgái lennénk mi is. (A német nácik ideológiája szerint a magyar az szolganépnek számított. Ez eggyel jobb kategória, mint amiben az oroszok voltak, és kettővel jobb mint amiben a zsidók szerepeltek.)
A '17-es második (októberi) forradalom után elkezdődő Polgárháború során a nyugati hatalmak (az antant, kiegészülve Németországgal, Japánnal) egyik legfontosabb dolga az volt, hogy az új, szovjet állam ellen gazdasági embargót hirdessen. Az 1.világháborúba beleroppanó gazdaság számára ez akár halálos döfés is lehetett volna. A meghirdetett hadikommunizmus egyszerre volt a társadalom egyes rétegei számára véres elnyomás, és gazdasági kiút keresés. A hatalom új birtokosai keresték a lehetőséget (a hadikommunizmus kudarcai után ezért jött a NEP), keresték az ország túlélésének lehetőségeit. A Szovjetunió éhínség közepette született meg, és a nagyhatalmak mindent megtettek, hogy minél nehezebben lábaljon ki az ország ebből a helyzetből. (Olvastam olyan véleményt mely szerint a Szovjetunió történelme nem más, mint permanens gazdasági válság, és annak menedzselésének története. Európa és Észak-Amerika embargói, elszigetelési politikája egyértelműen felelős volt ezért a helyzetért. E szerintem hibás politika lökte azután a szovjet vezetést az olasz fasisztákhoz, majd a német nácikhoz. Mussolini, Hitler és Sztálin is ki kívánt törni a nemzetközi elszigeteltségből. Gyakorlatilag ez az európai nagyhatalmi politika provokálta ki a Molotov-Ribbentrop egyezményt. Úgy látszik a politikusok semmit nem tanultak, mert az EU-USA páros napjainkban is ezt a veszélyes politikát kultiválja. Pedig a szankciókkal még soha nem értek el semmi politikai hasznot Oroszország ellenében. Csak szenvedést az egyszerű embereknek.)
Kannibalizmus, Povolzse 1921.
Rendkívüli és kegyetlen idő volt ez. Magam ezért sem látom értelmét az ilyen-olyan rendszernek mennyi áldozata volt című gumicsontrágásnak. Túl sok a felelős, és minden oldal érintett, ahhoz hogy könnyedén megnevezhessünk egy bűnbakot.
A villamosítás, a nehézipar, a gépgyártás fejlesztése, a Bajkál-Amur vasútvonal, és több gigantikus beruházás tízezrek, százezrek életbe került. De ezen beruházások nélkül megsemmisült volna 1941-42-ben az egész ország.
Úgy gondolom, hogy az orosz közvélemény ezért is rehabilitálta Sztálint. (Meg természetesen a birodalmi nosztalgia miatt.) Nem kívánom védeni a sztálini rendszert! Olvasmányélményeim alapján úgy gondolom, hogy a rendszer keménysége, kegyetlensége nagyban függött a vezető acélosságán, a személyiségébe belenevelt kaukázusi tradíciókon is. Politikai ellenfelek olykor vendettának beillő likvidálása inkább a grúz népszokásokból eredeztethető, mint Marx Tőkéjéből.
Szerencsétlen, vészterhes időkben egy hegylakó kezébe került a hatalom. Így tudott kiteljesedni az országos tragédia. (Oszip Mandelstam versében a kremljovszkava gorca [kremlbéli hegylakó] kifejezés erre a kaukázusi mentalitásra utal.)
Kicsit elkanyarodtam... Elnézést!
Szóval a filmben megjelenek a korszakot, korszakokat jellemző nehézségek, körülmények. Megemlítődnek fontos események. De úgy gondolom, nem szükséges ezekre kitérni. A Kwantung hadseregnél, a vjazmai ütközetnél fontosabb dolgokról szól ez a film.

Boldoggá tenni a nőt.
Egyáltalán, boldoggá tenni az embertársunkat.
Mi ez, ha nem az élet értelme?
Itt vagyunk a Földön egy rövidke ideig. Ki eddig, ki addig. Az élet egyszeri. Nincs replay. Csak akkor tudunk boldogok lenni, ha megpróbálunk mást, másokat boldoggá tenni. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjam az anyagi javak nem tesznek boldoggá. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjam, igazán akkor örül az ember, ha örömet tud okozni másnak. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjam, az élőknek kell megadni a tiszteletet, a megbecsülést. Mert az élők tudnak örülni ennek. Csak addig tudok tiszteletet, megbecsülést, szeretet adni amíg élek, amíg él az akit szeret, megbecsül, tisztel az ember. Kevés idő van erre. Még ha lehetőségem van élni  bis hundert und zwanzig ,az is kevés.
A film első megtekintésekor többször eszembe jutott Makszim Gorkij, és az egyik regénye. Az Anya. A film főszereplője egy önfeláldozó életet mutat be, hasonlóan a gorkiji alakhoz. Sajnos, mindkét karakterhez hasonlót ma már lámpással kellene keresni. Nem állítom, hogy ilyen személyek nincsenek, de azt igen, hogy nagyon kevesen vannak.
Szvetlána Hodcsenkova

A Szvetlána Hodcsenkova által alakított hölgy gyakorlatilag mindent feláldoz a szerelméért. Óhatatlanul felmerül az emberben, érdemes így élni?
Szerintem erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. Mert egy film végződhet happy end-del, de a valóságban ritkán látni a boldog véget.
Akkor hol van a határ? Meddig éljen az ember másnak?
Magam nem tudok jó választ adni erre a kérdésre. Pedig megpróbáltam én is ezt az utat. Hát nem egy happy az életem. Pedig mostanában kapok apró jeleket, hogy volt értelme a dolognak. Volt és van is értelme, de megérte-e nekem?
Nem fizettem-e mindezért túl nagy árat?
Talán ezek a kérdések azok, amik miatt megfogott engem ez a film?

Valamikor a nyáron Oldfan az egyik levelében feltett nekem egy kérdést. Írtam neki, hogy ne haragudjon, de most sietek, majd később kifejtem a véleményemet a felvetésével kapcsolatban.
Azóta se válaszoltam neki erre. Kérlek Oldfan, ne haragudj ezért! De most itt a válaszom. Ez a film az. Igen, a zajos, erőszakos alkotásokkal elnyomjuk magunkban (és másokban is) a lényeget. Igen, ez baj. Sokkal fontosabb dolgok vannak az életben, mint amikkel hajlandóak vagyunk foglalkozni. A csihi-puhis filmekre mint eszközökre tekintek. Mézesmadzagok. Hátha valaki rákap az izére, és ilyen filmet is megnéz, mint a Tegyétek boldoggá a nőt! Mert szerintem ez az alkotás is segíthet abban, hogy bele tudjunk majd nézni abba a Tükörbe. Abba amelyet talán most még igyekszünk kikerülni, mert tartunk attól amit megláthatunk. Pedig a szembenézés szükséges.

A címben szereplő Благословите kifejezés elsősorban áldást jelent (felszólító módban). Ugyanakkor a liturgikus irodalomban az áldás kifejezés szinonimájaként használják a boldog szót is. Úgy gondolom, nincs nagy tartalmi különbség ha megáldani és/vagy boldoggá tenni szeretnék egy hölgyet. Ugyanakkor ismerek olyan álláspontot amely szerint a két szó nem helyettesíthető egymással. Szerintem igen.
Hiszen a Boldogság maga az áldás.


Boldog Karácsonyt, és Új Évet!








A filmhez a felirat megtalálható itt.

Kistragédiák

A film eredeti címe: Маленькие трагедии
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















Kistragédiák
(Маленькие трагедии)

Ezzel a felirattal folytatnám azt a munkát, amelyben Vlagyimir Viszockij munkásságát szeretném az érdeklődők elé tárni. Ez a film pedig egészen különleges a sorban, ugyanis ez Viszockij utolsó filmje. Igaz, kicsit kilóg a sorból, hiszen ez nem mozifilm, hanem egy tv-film, sorozat volt. (Csakúgy, mint a Találkozás helyét megváltoztatni tilosA Fekete macska bandája) A filmet Mihail Svejcer (1920-2000) rendezte, aki korábban már híressé vált a Feltámadás (1960) illetve a Mr. McKinley menekülése (1975) című filmjeivel.

A film 1979-ben készült, bemutatásra került Magyarországon is, a televízió vetítette. Mint mindig, most is próbáltam az eredeti szinkron nyomára bukkanni, hiszen alapelvem szerint, ha van szinkron, akkor azt a filmet egyszer még biztosan le lehet adni a jelenkor bármely erre alkalmas tévécsatornáján. (Mint ahogy nemrégiben részletet láttam egy Kalocsay Miklós emlékműsorban a Fizetés nélküli szabadságból, amely e blog oldalain már szerepel.) Mivel szinkronnak nem találtam nyomát sehol, így nekiláttam e nagyon fontos, háromrészes film magyar feliratainak elkészítéséhez.

Nagyon fontos kiemelni, hogy a háromrészes film feliratainak egy része a már meglévő műfordítások szerkesztése. A műfordítások Jékely Zoltán, Radó György,Gáspár Endre, Lothár László, Harsányi Zsolt munkái. A műfordítások a múlt század elejéről-közepéről valók, esetenként nyelvezetük ennek megfelelő. Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy még akkor is a műfordítások szövegéhez ragaszkodtam, amikor teljesen egyértelműen mást mondott a szereplő. Sem a verses kötöttségektől, sem az értékes és szép műfordítástól nem térhettem el. Ugyanakkor mindezek nem vonatkoznak azokra a részekre, amelyekhez nem  állt rendelkezésre verses vagy kötött szövegű műfordítás. (Például az Egyiptomi éjszakák ilyen.) Itt szabad szövegű fordítással oldottam meg a feliratot.

Első pillantásra a film nem más, mint néhány Puskin-mű filmes változatának összessége. A művek felsorolva: Jelenet a Faustból, Egyiptomi éjszakák, Mozart és Salieri, A Fukar lovag, Don Juan kővendége, Dínomdánom pestis idején.

Nagyon nehéz recenziót írni ehhez a filmhez, valójában ennél, amennyit foglalkoztam vele, jóval többet igényel. A rendező, Svejcer érzi és érti, hogy a térben és időben különböző kistragédiák mondanivalója valahol közös. Bennem is gondolatokat indít el, kérdéseket vet fel, amikre a különböző Puskin művek eltérően, de mégis hasonlóan válaszolnak. Például a Don Juan kővendége  mondanivalója évszázadok óta ismert, a szerelem és az élvezetek halmozásáról, az igazi szerelem elérhetetlenségéről. De valójában nem ugyanezek az élvhajhászások köszönnek vissza a Dínomdánom pestis idején megnézése közben? A szeretet erősebb a halálnál. A halál árán Salieri nem győzheti le Mozartot… és folytathatnám.


Szóval mint említettem, bővebb elemzésre nem vállalkoznék. Maradok a cselekmények és a filmrészletek felsorolásánál, talán olyan apró dolgokra is fel tudom hívni a figyelmet, ami első megnézésre nem tűnik fel azonnal.

Első rész:

Nyikolaj Kocsegarov -  Faust
A kezdő kistragédia a Jelenet a Faustból. Közben a Faust-vázlatként ismert Puskin műből van benne egy részlet. "Молчи. Ты глуп и молоденек И не тебе меня учить, Ведь мы играем не из денег, А только б вечность проводить." A Faust után Puskin halotti maszkját láthatjuk a felrobbanó hajót követően. Majd az Egyiptomi éjszakák kezdődik. Ebben a kistragédiában számos olasz nyelvű részlet hangzik el, ezeket Z.A barátom, Milánóban élő magyar újságíró fordította le magyarra.

"Я царь, я раб, я червь, я бог!" ezzel a felirattal kezdődik a mű filmes változata, amely Gyerzsavin, Gavrila Romanovics (1743—1816) 1784-es Isten című ódájából egy részlet. Ez a rövid mondat az eredeti Puskin műben is szerepel, a második fejezet elején. Az Egyiptomi éjszakák közben, a fogadói jelenetben egy másik műből van beleszőve egy részlet. Ez pedig a kevéssé ismert A koporsókészítő. Az Egyiptomi éjszakák átmegy a Mozart és Salieribe. Méghozzá úgy, hogy a két kistragédia két főszereplője is beszélget egymással, ami szándékosan egy nem odaillő jelenet. Közben részletet hallunk A varázsfuvolából, Papageno belépőjéből.

Zolotuhin és Szmoktunovszkij - Mozart és Salieri
A Mozart és Salieriről ezt írta a korabeli kritika (Filmvilág 1983/6. szám, Reményi József Tamás): …a mindenkori filmes átdolgozások egyik mintadarabja lehet. Svejcer hűséges maradt az írott szóhoz, de egyetlen apró mozzanattal korábbra helyezte az eredeti mű dramaturgiai hangsúlyát, hogy a műegészet képileg kifejezhetőbbé tegye. Puskin szövegezésében nyilvánvaló, hogy Mozart sorsa akkor pecsételődött meg, amikor bemutatta új művét, végképp nem hagyva kétséget zsenialitása felől, s az irigységében felkorbácsolt Salieri mérlegelni kezdi „a sors rendeltetését”. A film tájékozódási pontja viszont Salieri önkéntelen kifakadása, nyomban a bemutató befejeztekor: „Mozart, te nem vagy méltó magadhoz!”, amellyel műnek és magatartásnak az ő számára érthetetlen viszonyára céloz. A művészet iparosemberének, akivel kimódoltan berendezett dolgozószobájában, „az alkotás szentélyében” találkozunk először, akit személyzete nesztelen illemmel szolgál ki, aki úgy érkezik riválisának próbájára, mint a megtestesült kollegialitás (hisz ezzel önmaga értékének-céhbeliségének is adózik), elviselhetetlen, hogy a zseni a művészetből is nyugodtan csúfot űzhet. Csúfot űzhet abból, aminek az iparos is mundérját hordja, ami neki szent, hiszen nem ura, csupán alázatos szolgája lehet. Mozart korábbi csínytevése tehát a hegedűjén nyikorgó vénemberrel így válik öniróniából, a zene megpaskolásából Salieri gyilkos (!) hatású kigúnyolásává. (Svejcer az eredetileg fürge kis jelenetet ezért is tölti föl kínos lassúsággal fokozódó feszültséggel. A rendező úgy játszatja el e mókát, hogy az Salieri szemszögéből csak durva és szándékos sértésként fogható fel.)
Az utolsó jelenet véglegessé teszi Salieri vereségét: még bosszúját sem élvezheti ki. Mozart a maga halálának is ura, gyilkosa előtt megközelíthetetlen és megalázhatatlan. Ellenkezőleg, egy hanyagul odavetett mondata Salierit alázza meg – „...a gonosztett és a géniusz / E két sajátság össze sohse fért”. Salieri feloldhatatlan kétségbeeséssel marad magára.
A Puskin művét ismerők egyetérthetnek velem abban, hogy ezt a végső dialógust úgy reprodukálni, ahogyan Svejcer tette, korántsem magától értetődő megoldás. Ehhez persze két olyan színészre volt szüksége, mint a Salieri mélységes fájdalmát, szenvedéseit megjelenítő Innokentyij Szmoktunovszkij és a gyermekien eltökélt Mozartot játszó Valerij Zolotuhin. Kettejük arc-viadalának emléke aligha fog elhalványulni bennünk.

Szergej Jurszkij - Egyiptomi éjszakák
A Mozart és Salieri után visszatérünk az Egyiptomi éjszakákba. A film utolsó elhangzó mondata: "Szörnyű század, szörnyű szívek." Ez pedig már átvezet a Fukar lovagba, ami a második rész első epizódja.

Második rész:

A Fukar lovag cselekményei után ismét visszatérünk az Egyiptomi éjszakákba. Mintha a főszereplő olasz improvizátor a Fukar lovagot adta volna elő a színpadon. A második előadása már az eredeti Puskin szöveggel egyezik, ez a Kleopátra című költemény. Ugyanakkor már szinte meg sem lepődünk, amikor az Egyiptomi éjszakák mellékszereplői a háttérben olyan párbeszédet folytatnak, ami eredetileg a Fukar lovagban hangzik el... Sem térben sem időben, sem témában nem illik ide.
Nyikolaj Burljajev - Fukar lovag
(Ez az egész film tényleg olyan, mint egy zavaros, ám valóban mesterien megkomponált álom, minden részében Puskin-művekből összeállítva.)  A filmben elhangzik egy név, George Sand bárónő neve. A férfias keresztnév csak felvett, valójában Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804. július 1. – 1876. június 8.)  ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista. A szalon-jelentben a Kleopátra kapcsán a vendégek vitát kezdenek az élet feláldozhatóságáról a szerelem oltárán. A házigazda érvelései már a Vendégek a nyaralóba készültek című befejezetlen Puskin elbeszélésből valók. A szalonból ismét idő- és térváltással máris a Don Juan kővendége cselekményeiben vagyunk. Meglátjuk végre Viszockijt - utolsó szerepében. Az első párbeszédben Don Juan és az Egyiptomi éjszakák olasz improvizátora "átbeszélget" a két kistragédia között.

Harmadik rész:

Viszockij - Don Juan
A film a Kővendéggel folytatódik, az eddigiektől eltérően egészen pontosan követve az eredeti mű cselekményének időrendiségét. Itt találkoztam egy fent említett, nem először szereplő jelenséggel, amely meg kell említeni.

Don Juan ezt mondja: "Здравствуй..."  A műfordításban pedig: "Én jöttem. Laura!" volt írva.
A feliratban a műfordításnak megfelelő magyar mondatot szerepeltettem. Akadt olyan sor, amihez nem volt műfordítás, egyszerűen hiányzik az általam fellelhető példányokból. Ez a sor, illetve mondat így hangzik: "Так, разврата, Я долго был покорный ученик." A fordítást a mű angol fordítása segítségével oldottam meg.

Az utolsó Kistragédia, a Dínomdánom pestis idején az eredeti művel nagyjából azonos módon van filmre írva.
Alekszandr Trofimov - Dínomdánom pestis idején

Átolvastam a Kistragédiákkal foglalkozó, ezt megemlítő orosz nyelvű oldalakat. Nagyon emlékezetes mindenki számára a nagyszerű Egyiptomi éjszakák Szergej Jurszkij által alakított olasz improvizátora, vagy Nyikolaj Kocsegarov Faust megformálása. Vagy Nyikolaj Burljajev a Fukar lovagban, Alekszandr Trofimov a Dínomdánom pestis idején-ben. Zolotuhin és Szmoktunovszkij remeklését is ide említve a Mozart és Salieriben. De mindenekelőtt a film azzal vonult be a történelembe, hogy ez Viszockij legutolsó filmje. A filmet 1980. február 29-én mutatták be Moszkvában, július 1-én került sor a nemzetközi bemutatóra. Viszockij sohasem láthatta a teljes kész filmet, csak részleteket, ezeket is csak az utószinkron során. (Egyes források szerint nem is akart elmenni a február 29-i bemutatóra, mondván, hogy látta már a filmet a szinkronstúdióban.)

A rendező, Svejcer már 1972-ben elkezdte a Kistragédiák forgatásának előkészítését. Problémát jelentett, hogy nem kapott pénzt a  forgatásra, a film létrejöttét kizárólag Szergej Lapinnak, a Gosztyeleradio akkori elnökének köszönheti, aki egyrészt nagyra becsülte Svejcer korábbi munkásságát, másrészt nagy Puskin rajongó volt. Már hét évvel a film születése előtt eldöntötte, hogy amennyiben valaha leforgathatja a filmet, a Kővendégben, Don Juan szerepét csak Viszockij játszhatja. Számára egyértelmű volt, hogy Viszockij pont az a Don Juan, amit Puskin elképzelt és megírt. Viszockij emberi tulajdonságai, bátorsága, kiállása, a veszélyekkel való szembenézése, egész élete, beszédmódja… ez mind a puskini Don Juan volt. Ugyanakkor Svejcernek végtelen küzdelmeket kellett folytatni a Kulturális Minisztériummal, a Goszkinoval, mert ezek tisztviselői egészen egyszerűen nem akarták megengedni, hogy Viszockij kapja a szerepet. Számos próbafelvételt kellett készítenie más jelöltekkel, de végül sikerült elfogadtatnia az állami hivatalokkal Viszockij szerepeltetését. A kritikusok nagyra értékelték Viszockijt ebben a szerepben. Igazi áttörésnek tartották a Don Juan ábrázolást, Puskin költői világának szép és világos bemutatását.

Ez a film összefonódik Viszockij utolsó egy évével. 1978-1979 stresszes időszak volt Viszockij életében. Minden perce le volt foglalva, szinte kíméletlenül hajtotta magát. Koncertek és színház között szorított időt a forgatásra. Hogy mennyi elkötelezettség és szenvedély volt a munkájában, arra bizonyíték, hogy egy alkalommal súlyosan megfázott, 39 fokos láza volt, de Svejcert biztosította arról, hogy bejön a forgatásra.

A film bemutatása idején Viszockij alig volt Moszkvában. Koncertkörúton volt Taskentben, Jaroszlavlban, Minszkben és Tbilisziben. Áprilisban Frankfurtba utazott, majd Kanadában adott koncertet. Leo Schmidt, a kanadai koncertek egyik szervezője néhány órával az egyik koncert előtt beszélt Viszockijjal a szállodában. Így emlékszik vissza: „ Ez már egy másik Viszockij volt. Őszes, az életbe belefáradt ember. Leültünk, elkezdtünk beszélgetni. Hirtelen a szívéhez kapott, az ajkai elkékültek. Kiderült, hogy a gyógyszerei nem voltak nála. Muszáj volt elmenni nitroglicerinért…”

1979 tavaszán a Politechnikai Múzeum nagytermében volt meghirdetve egy Viszockij-est. Ez számára nagyon fontos volt, hiszen ez lett volna az első olyan est, ahol mint költő lépett volna fel. Ez egy áttörés lehetett volna, a színész Viszockij számára. A Kulturális Minisztérium és a Központi Bizottság engedélyezte az előadást. Eleinte minden simán ment, már a plakátok is ki lettek nyomtatva. De egy nappal az előadás előtt a központi Bizottság Propaganda Osztálya visszavonta az előadás engedélyét. Kommentár nélkül…Viszockijnak csak abból tűnt fel, hogy valami nincs rendjén,  hogy eltűntek az előadás plakátjai. „Látod” – mondta gyerekkori barátjának – „kijövök a színházból és már egy senki vagyok. Egy naplopó…”

A végén visszatérnék egy kicsit magára a feliratra. A film szövegének nagy része az eredeti Puskin szöveggel megegyező volt. Ezeknek léteznek magyar műfordításai. Viszont a felirat és a fordítás elkészítésénél egy sosem tapasztalt problémába ütköztem. A magyar műfordítások sajátos tagolását nem mindig lehetett a felirattáblák kötöttségeinek megfelelően alkalmazni. Próbáltam magam ahhoz tartani, hogy a műfordítások formai megjelenését a táblákba is átvigyem. Főleg a sorkezdő nagybetűket szerettem volna minél több helyen megőrizni. Ahol ez nem sikerült, ott az ok az volt, hogy a táblák tagolása természetesen nem követte a magyar műfordítások tagolását. Tehát egy sor,  itt nem biztos, hogy egy sor volt. Néhány esetben, ha a feliratsor közepére esett a műfordítás sortagolása, ott nem írtam nagybetűt. Illetve ha a két kritikus sor között sok másodperc telt el, kénytelen voltam összevonni. Sajnos még így sem sikerült teljesen az eredeti külalakot megőrizni, hiszen a versben eredetileg benne lévő zárójeleket egyáltalán nem, a kötőjeleket pedig esetenként nem tettem bele. Ezek a feliratok külalaki szabályainak végképp nem feleltek volna meg.

                                                                                                                           Amundsen


A feliratok megtalálhatóak itt:
1.rész
2.rész
3.rész.

Bárka


A film eredeti címe: Ковчег
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















Már nagyon régen terveztem, hogy feliratot készítek ehhez a filmhez. Magam nagyon kedvelem ezt az alkotást. Vidám hangulata magával ragadó. Nem véletlen. De erről majd egy kicsit később!

Jelenet a filmből
A film cselekménye szerint adva van egy fiatal, tizennyolc éves lány, Kátya. Vidéken él és szerelmes egy uszály szkipperébe. Itt álljunk meg egy pillanatra! Nem vagyok hajózási szakember. Sokáig azt gondoltam, hogy a szkipper és a hajóskapitány ugyanaz a fogalom. Hát nem! A szkipper jelentése valahol a fedélzetmester és a kapitány között van. Több mint fedélzetmester, de kevesebb mint hajóskapitány. Én maga úgy gondolom, de ha valaki pontosan tudja kérem javítson ki, hogy a hajó jellege miatt (uszály, bárka) van szükség erre az elnevezésre.
Szóval, van ez a szkipperünk (Jevgenyij Szigyihin, akit a Haggyállógva Vászka című magyar filmből is "ismerhetünk"), aki valamikor bokszoló volt. A lány (Karina Razumovszkaja) álmodozó lelkületű, ezért elszökök otthonról, hogy szerelmével lehessen. Így hát együtt utaznak. A bárka célja: Moszkva.
A fővárosban csak egy éjszakát töltenek el. Egy éjszakát, ami nagyon sok mindent megváltoztat az életükben.



A film forgatókönyve Gennyadij Skpalikov (1937-1974), a neves filmdramaturg, Móló (Причал) című munkáján alapul. Persze tudom, hogy ez a név nem cseng ismerősen a legtöbb magyar filmrajongó számára. Segítek egy kicsit. Ő volt a Moszkvai séta (készült: 1963) című film forgatókönyvírója is. Jött Jurij Kuzin és elővette ezt a régi filmtervet. Szelek a zsebben (Ветры в карманах) címmel írta meg az új szcenáriót.
Az eredeti forgatókönyvet 1960-ban nyújtotta Skpalikov a Moszfilm vezetőségének.  De a projektből nem lett semmi. A cég egyik vezetője, V. Kitajszkij, öngyilkossága miatt leállt a munka. Kitajszkij nagy támogatója volt az ügynek. Később több rendező szimpatizált a gondolattal, hogy mégis filmet készít az ötletből. Különböző okok miatt egyik nekibuzdulásból sem lett semmi. Kezdtek úgy tekinteni az ötletre, mint ami el van átkozva. Ekkor, 2001-ben, jött Kuzin és belevágott a dologba. Az eredeti ötletet átdolgozta és megrendezte ezt a filmet. Ez volt a második filmje (rendezőként nem túl termékeny, eddig összesen három film fűződik ily módon a nevéhez). Az első, a Balkezes (Левша, Der Linkshander), például Cannes-i filmfesztiválon is díjat (második helyezés) nyert 1999-ben. Ez egy tizenkilenc perces rövidfilm, ami a gyerek Adolf Hitlerről szól. Német nyelvű és fekete-fehér (bár pontosabb lenne, ha barna-fehért írnák). A film arról szól, hogy az akkor még gyermeki ártatlansággal rendelkező Hitlert az egyik tanítója megpróbálja "ránevelni" a jobb kézzel való írásra. A tanítói erőszakra a gyermek megmakacsolja magát. Megkeményedik a lelke. Bűntudat nélküli agresszív farkassá válik. Ezt a nagy lelki törést később sokaknak kell majd megszenvedniük...
Ilyen "múlttal" vágott bele Kuzin a Bárkába.

A felirat megtalálható itt.
A film pedig itt:
https://mega.nz/#!9AFWiSwa!4TJQv_mzsaFnH0qvlJRhJMk7KT6vnczxZnLw1Nh9m1U

Remélem sokak tetszését elnyeri majd ez az alkotás!





Raszputyin

A film eredeti címe: Распутин

A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
kiterjesztése: srt.















Raszputyin, áldás vagy átok?
Egy titokzatos férfiről, Raszputyinról szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek. Szinte csak és kizárólag negatív és/vagy titokzatos dolgokat lehet róla hallani. Mondjuk tett ő ezért elég sokat, de ellenfelei is sikeresen gyilkolták karakterét. Már életében is szélsőséges véleményeket fogalmaztak meg róla. Élete utolsó éveiben valóságos hecckampány áldozata volt. Az egyszerű szibériai (vidéki) sztralec túl nagy befolyásra tett szert a cári udvarban. Népszerű volt a cári család tagjai között, és ezt ki is akarták használni különböző érdekcsoportok. De Raszputyin önjáróvá vált. Konfliktusokat gerjesztett, hatalmi játszmákba bonyolódott. Azt gondolta, hogy az orosz monarchiában elég, ha az ember háta mögött az uralkodói pár áll. A cár, és a felesége...
De II. Miklós nem tudott megfelelő védelmet adni kegyencének. Akit szinte mindegyik társadalmi csoportban utáltak. Utálta az egyházi vezetőség, az arisztokrácia, a középosztály, az értelmiség, a forradalmi mozgalmak tagjai. A bolsevikok a hatalom átvétele után, az akkor már rég halott, Raszputyin emlékét tovább gyalázták. Hogy juthatott idáig egy egyszerű, falusi ember?
Először erről essék néhány szó:
Verhoturje, női monostor 1910
Grigorij Jefimovics Raszputyin a régi pravoszláv időszámítás szerint 1869. január 10.-én született a Tobolszk-Tyumen megyei Prokovszkoje faluban. Szülei szabad parasztok voltak.  A falu pópája oktatgatta a hamar félárvaságra jutó fiút. A tanulás számára azonban csak a szent szövegek biflázását jelentette. Írni és olvasni nem ekkoriban tanult meg.  Korán felfigyeltek azon képességére, hogy  időnként megérezte a jövő egyes eseményeit.  A hagyomány szerint gyermekként több tolvajt is leleplezett csodálatos metafizikai képességével.  A kamaszodó Raszputyin élénken kezdett érdeklődni a női nem után. Sokat csavargott, és az itallal is kapcsolatba került.  A törvénnyel tizenhét évesen gyűlt meg először a baja. A rendőrségi akták szerint iszákosság, leánygyalázás, lopás bűntetteivel jelentették fel.  Ugyanebben az időszakban állítólag megjelent neki Szűz Mária, aki felszólította, hogy szentelje életét az igaz hitnek, és azt hirdetve járja a vidéket. Grigorij hosszú időre eltűnik a faluból.  Azután hirtelen újra felbukkan és feleségül veszi Paraszkjeva Fjodorovna Dubrovnyinát (1887).  Az ifjú férj nem maradt otthon, továbbra is el-eljárt. Kolostorról-kolostorra vándorolt. Még a görögországi Athosz-hegyén is járt. (A terület 1850 és 1880 között az orosz cár gyámsága alatt állt.) Ellenségei szerint ebben az időben is iszákos és nőcsábász életmódot folytatott. Aktív vallásossága miatt a faluja pópája, Pjotr Szemjonov, nem különösebben kultiválta Grigorijt. Raszputyin házában egy imatermet kívánt berendezni, ahol ő maga hirdette volna az Igét. A pópa úgy gondolta, hogy az általa eddig birtokolt vallási monopólium megszűnik. Ráadásul Grigorij Jefimovics tehetséges, jó szónok volt, és kisebb gyógyulások kísérték szolgálatát. Így hát érthető, hogy egyre több követője lett Raszputyinnak. A pópa bepanaszolja a tobolszki püspöknél. A vád az volt, hogy a sztralec szektát szervez maga köré, és bacchanáliákat rendez. Egyházellenesnek nevezte, valamint azt állította, hogy a hívektől kapott pénz eldorbézolja. A püspök vizsgálatot rendel el, és mindent rendben találnak. De hogy ne legyen ennyire egyértelmű a dolog, meg kell jegyeznem, hogy van olyan forrás amely szerint Raszputyint a püspök a vizsgálat lezárása után eltiltja a prédikálástól, és a nyilvános áhítat tartásától. (Persze, az sem kizárt, hogy mindkét változatban van igazság. A pópa megkapja amit szeretne, és Grigorijt sem lehetetlenítik el a falu előtt.) Az indoklás szerint azért, mert a sztralec a klisztek szektájához tartozik.

Raszputyin és családja, 1890
A probléma ezzel az volt, hogy a köztudatban úgy volt (És ez a vád a mai napig él. Ennek az egyik oka talán az, hogy a szexualitással szinte mindent el lehet adni. A hazugság is hihetőbb, ha van benne valami kis pikánsság.), hogy a klisztek istentiszteletek mindig szexuális orgiába torkoltak. (Tegye fel a kezét az, aki nem hallotta ezt a vádat más vallási közösséggel, vagy közösségekkel kapcsolatban! A római korban a korai keresztények is megkapták ezt a stigmát.) Szerencsénkre van (magyar nyelven is elérhető) forrásunk a fentebb nevezett vallási közösség szokásaival kapcsolatban.

"Midőn Novgorod tartományban, a lubani  vasútállomás körüli erdőkben vadásztam, egy ideig a kis Mardsino faluban tartózkodtam. Nem messze a falutól volt a Galicin hercegek birtoka. A Galicin a Rurikok leszármazói, egyike ez Oroszország legrégibb nemesi családainak.

Egy este házigazdám, egy Bazil Batonim nevű paraszt titokzatosan a fülembe súgta:
- Nem akarja megnézni a Chlyszt-ek radenyá-ját (vallásos szertartását)? 
Tudtam, hogy a Chlysztek szektáriusok és hogy az ő radenyájukat különös vadság jellemzi, tehát beleegyeztem puszta kíváncsiságból. Hogy elkísérem házigazdámat. 
Már este kilenc óra volt s a sötét őszi este leereszkedett. 
Hazulról elindulva, a hercegi birtok felé haladtunk. Gazdám egy nagy, szegényes kunyhóba vezetett az udvar hátsó részében. 
A nagy csarnok sötét volt, mert csak a falak mentén elhelyezett hét viaszgyertya világította meg. A levegő fojtó volt, férfiak és asszonyok, felnőttek és egészen fiatalok, köztük kis  lányok is , össze voltak zsúfolva a szobában. A túlsó végében egy fehér terítővel leborított asztal volt, az egyetlen gyertya világánál észrevettem rajta egy, a régiségtől megfeketedett szentképet, egy nagy szenteltvíztartót és egy fatáblába kötött vastag könyvet. 
Az oltárt helyettesítő asztal közelében állott egy erős termetű paraszt, akinek hosszú, fekete haját egy keskeny szíj szorította homlokához és akinek patriárkai szakálla igen rendes és ápolt volt. 
Mihelyt a tömeg rendes sorokba állott és a lábak dobogása és a suttogás megszűnt, a hatalmas termetű paraszt felolvasott a könyvből néhány régi szláv szöveget, homlokára és mellére keresztet vetett, minden egyes keresztvetés után letérdelt és a földig hajolt. Észrevettem., hogy mozdulatai mindig gyorsabbak és hevesebbek lettek és hogy a gyülekezet szeme erősen a „pap”-ra volt szegezve. A „pap” egyszerre csak felugrott s felkiáltva: „Imádkozzál és áldozzál!”  a szoba sarkában álló vesszőnyalábból kiragadott egy vesszőt (oroszul chlyszt) s evvel elkezdte ütni fejét és vállát.Midőn a vessző suhogva hasította a levegőt, eszembe jutottak a dervisek véres misztériumai, melyeknek szemtanúi voltam Törökországban és Krimben. E közben a „pap” ledobta kabátját és ingét s derékig mezítelenre vetkőzött. A vesszőzés folyton gyorsabb és erősebb lett. Háta már tele volt sávokkal, a vér már kiszivárgott és vörös szalagokban folyt végig a hátán. Erre az egész tömeg, köztük házigazdám is, felkapott egy-egy vesszőt a csomóból. Megkezdődött a tömeges vesszőzés. Az erős és hajlékony vessző suhogása összevegyült a tömeg jajgatásával és nyöszörgésével s kezdték már ledobni ruhájukat, hogy még növeljék kínjaikat.
A „pap” folyton ütve önmagát, elkezdett egy lábon forogni. Mások is elkezdték utánozni és néhány perc múlva az egész tömeg elkezdett forogni, ütötte egymást, nyöszörögve jajgatott és ordított kísérteties, fájdalmas hangon. 
Rövid idő múlva néhányan kifáradtan a földre estek, végre maga a „pap” is elvágódott, de a többiek tovább ugráltak és forogtak a földre bukottak testén gázolva. 
A levegő sűrű volt a gőztől, a halálra kínzott testek kigőzölésétől, a csizmák és piszkos ruhák bűzétől. Valaki eloltotta a gyertyákat, csak az oltáron levőt hagyta égve. Alig lehetett látni a félig meztelen hím és női testeket egy rakásban, kimerülve, vérrel beszennyezve, félig holtan. 
Ilyen volt a radenya."

Érdekes, hogy felekezeti konfliktusoknál a szexuális eltévelyedés vádja mindig előkerült a történelem folyamán. (És nem voltak ez alól kivételek a khlisztek sem.) Ám a katolikus Ossendowski leírása alapján láthatjuk, hogy a khlisztek esetében sem erről van szó. Egyszerű (?) vallásos extázis, extatikus események zárták le az istentiszteletüket. Az ilyen, rajongó (ezzel az eufémisztikus kifejezéssel is szokták illetni az önkívületi jelenségeket) hozzáállás egyáltalán nem volt idegen a kereszténység kezdeti időszakában. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a judaizmusban sem ismeretlen a jelenség (lásd kezdeti hászidizmus). De említhetném a keringő dervisek transzát is (az iszlám szufizmust), vagy a 19.század végi, 20.század eleji szellemtáncos indiánokat is. Pneumatológiával komolyan foglalkozók szerint, nem a fizikai jelenség számít, hanem annak a forrása. Hiszen a megjelenési forma lehet hasonló, de csak az számít hogy az eredeti a mennyből származik, az utánzatok meg lentről. És ha végig gondoljuk Raszputyin életét, akkor ugyanezzel a dilemmával állunk szemben: ördög vagy szent volt a sztralec?
Annál is valószínűbb, hogy a tobolszki püspök salamoni ítéletet hozhatott, mert a falu két részre szakadt. Raszputyin, és a pópa követőire. Az első gyógyulások, amik tényleg összefüggésbe hozhatók a sztraleccel, 1903-ban történtek. Ugyanakkor abban a korszakban nagyon hiszékenyek, és babonásak voltak az Orosz Birodalomban élők. (A lengyel származású Rudolf Ossendowski fentebbi idézetét tartalmazó könyv épp erről a témakörről szól.) Ezt nem szabad elfelejtenünk akkor, amikor Raszputyin életével kapcsolatos dolgokról elmélkedünk.
 Mindenesetre gyermekei születése (Dimitrij 1895, Marija 1897) sem késztette életmódja megváltoztatására. Egy Baszmakova nevű gazdag özvegyasszony kitartottja is volt állítólag egy ideig. A hölgyet követte Szentpétervárra, ahol (1906-tól kezdődően)  többször is együtt laktak. Maga Raszputyin 1905-ben utazik először Szentpétervárra, az ország fővárosában. Ebben az időben élénk szellemi pezsgés van itt. Papok, szerzetesek, zarándokok utaznak oda, hogy találkozzanak, beszéljenek, lássák  Johann von Krondstadt-ot. Persze a másik oldal is aktív! Az okkultizmus, a spiritizmus iránt érdeklődés is hatalmas. Ami ebben az időben egy európai jelenség. Elég ha a korabeli Párizsra, vagy Budapestre gondolunk. Hasonló okkult ébredés volt a 1920-30-as évek Berlinjében is.
Szent Kronstadti János
Raszputyinnak sikerül személyesen is találkoznia Iván pópával (Johann von Kronstadt, Kronstadti Szent János). A szent ember ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen szolgálja fel Grigorijnak a vacsorát. Ez hatalmas megtiszteltetésnek számít. Ezután Raszputyinnak teológiai vizsgát kell tennie, és utána hivatalosan is sztraleccé minősítették. Ez a két esemény az egyházi karrier lehetőségét hordozta magával.
A gazdasági problémák, a hibás politikai döntések miatt csökkent a rezsim népszerűsége. Az uralkodó körök úgy vélték, hogy egy győztes háború csökkentheti az országban lévő belső feszültségeket. Az 1905-ös orosz-japán háborúban elszenvedett vereségek azonban pont ellentétes folyamatokat indukáltak. A belpolitika irányítói által mutatott keménység, erőszakosság az 1905.január 9.-ei véres sortűz a cár népszerűtlenségét erősítette. A cári családot elszigetelték az orosz valóságtól. Gyakorlatilag semmit nem tudtak országuk valós helyzetéről, problémáiról. Az anyacárné módszeresen rombolta a cárné (és rajta keresztül a cár) tekintélyét. A cárnénak, II. Miklós feleségének, gondot okozott a származása. Háta mögött csak a német nőnek hívták. Az arisztokrácia nem fogta fel, hogy a cári tekintély, a rendszer tekintélye. Ha bármilyen indokból romolják a cár nimbuszát, akkor magának a rendszernek az alapjait kezdik ki. A társaságban elszigetelt cárné a transzcendenciába menekült. Rengeteg „csodatevőt” mutattak be neki az udvarhölgyek, és a cári család nőtagjai is. Persze ezzel újabb témákat adott az intrikusoknak.
Ilyen környezetben, 1905. november 14.-én (régi időszámítás szerint november 1), Raszputyint bemutatják a cárnak. Grigorij elnyerte az uralkodó jóindulatát, így a szentpétervári társasági élet kedvence lett.
II.Miklős és családja
1909-től az a hír kezd elterjedni Raszputyinról, hogy hipnotikus képességei miatt vannak sikerei a nőknél. Mindezt egyre számosabb ellensége terjeszti róla.
A cárevicset, Alekszej Nyikolájevicset, ez év őszén baleset éri. Ez az ő esetében nagyon veszélyes dolog, mert vérzékeny. Az állapota gyorsan romlik, az orvosai tanácstalanok. Anasztaszija nagyhercegnő Carszkoje Szeloba viszi Raszputyint. A cárevics édesanyját rábeszéli, hogy engedje be a kisfiúhoz a sztralecet. Grigorij hosszan imádkozik a gyermek ágya mellett. Alekszej jobban lesz, a dagadása lohadni kezd. Ezt megerősíti az orvosa is. A csodálatos gyógyulás Raszputyin renoméján nagyon sokat emel. Mindennapos vendég lesz a cári családnál. A cári házaspár megkedvelik a szibériai parasztot. Szeretik nyers stílusát, ami annyira más mint az udvarban megszokott hízelkedés. A cári szimpátia természetesen kitudódik, e miatt egyre többen keresik Grigorij kegyeit.
Rosszakarói paráznasággal vádolják. Még a cárnét és a nagyhercegnőket is hírbe hozzák vele. Persze ezek a híresztelések főként nem Raszputyinnak ártottak. De miért, és kik akartak a sztralecnek ártani? Eleinte sokan azt gondolták, hogy Raszputyin egy buta marionettfigura, akit könnyen irányíthatnak, és általa könnyen befolyásolhatják az uralkodót. De csalódniuk kellett. Raszputyin önjáró volt. Nem hallgatott gyakorlatilag senkire. Újra elkezdett italozni, és nőzni. Ezzel az igaztalan pletykáknak is alapot ad. Az ellenségei mindent megtettek, hogy megbuktassák. A sztralecet többször megpróbálták eltenni láb alól. Az első ilyen eset 1910-ben történt.
Közben Raszputyin szentpétervári lakásán mindennap megtartott szeánszai egyre jelentősebbek lettek. Szó szerint mindenki megfordult ott. Persze, hogy pletykák forrásai lettek az onnan kiszivárgó információk. Kiszínezve, eltorzítva, kitalációkkal fűszerezve. Persze ez nem azt jelenti, hogy Raszputyinnak ne lett volna sáros, ebben-abban…
1910-ben különböző újságok elkezdték szellőztetni botrányos magánéletéről. Gúnyversek, karikatúrák jelentek meg a sztralecről. A cárné önmérsékletre utasította Raszputyint. Többen szerették volna elérni, hogy száműzzék. Közben a cár utasítására korlátozzák a sajtószabadságot. A közhangulat Raszputyin ellen fordul, bár a cári döntés nem, vagy nem csak a Raszputyin ellenes írások miatt hozták meg. A cár utasítja Grigorijt, hogy költözzön szülőfalujába. Néhány hét múlva a sztralec szentföldi zarándoklatra megy.
A cárevics 1912 októberében elkezdett csillapíthatatlanul vérezni. Az orvosok sikertelenül próbálkoznak a gyógyítással. Alekszej e hónap 10.-én felveszi a halotti szentséget. A cárné következő nap megkéri Anna Virubova udvarhölgyet, hogy táviratozzon Prokovszkojéba.
Raszputyin visszatáviratozik: „Ne félj. Isten látta könnyeidet, és meghallgatta imáidat. A fiad élni fog…”. És tényleg. Miután a cárné megkapja a levelet, a fia állapota javulásnak indul. Ez mind a cári házaspár, mind Viburova előtt megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a sztralecnek gyógyító ereje van. Úgy gondolják, hogy a dinasztia sorsa a szibériai kezében van.
Újra a család állandó vendége lesz Grigorij. „Audienciái” ismét teltházasok. Ellenségei is aktivizálódnak. Politikusokon kívül több neves egyházi személy is károsnak tartja újbóli befolyását.  Az Igaz Orosz Emberek Szövetsége zsidóbarátnak tartja. Az ok, titkára származása. Az IOESZ-nak nagy szerepe volt a cári birodalomban fel-felgyúló antiszemita kampányokhoz.
1914. június 29.-én újabb merényletet kísérelnek meg Raszputyin ellen. A késelés után, kórházi ápolásra szorul. A külpolitikailag legválságosabb időben (egy nappal előtte lövik le Ferenc Ferdinándot Szarajevóban) a kórházban lévő sztralec nem tudja befolyását a béke érdekében felhasználni. Az angol, francia nagykövetség kifejezetten rosszalja, hogy Raszputyin nyíltan a háború ellen agitál. Tehát elmondhatjuk, hogy nem csak hazai, hanem külföldieknek, a nemzetközi politikával foglalkozóknak is útjában van.
A gyilkosság kísérlet mögött Iliodor Trufanov szerzetes állt. Raszputyin így gondolta. A bíróság szerint az elkövető, egy Guszeva nevű nő, vallási-politikai őrületében követte el a tettét. Grigorij a kórházból táviratokat küld a cárnak, óva inti a háborútól. Felgyógyulása után „rendeléseit” főként olyanok keresik fel, akik hadi megrendeléseket szeretnének elnyerni. Ebben az időszakban lesz szokása Raszputyinnak, hogy papírfecnikre írt üzeneteket küld a végrehajtó hatalom vezetőinek.  A nála kilincselők kéréseit, így próbálja meg teljesíteni. Gyakorlatilag politikai hatalma nincs, kéréseit vagy figyelembe veszik, vagy nem. Pénzügyekkel nem foglalkozott sohasem. Sokat jótékonykodott, és titkára kezelte a kasszáját. Hiszen a látogatói közül mindig is voltak olyanok, akik anyagi javakkal próbálták honorálni közbenjárását, közbenjárásait.
A harctéri kudarcok, és a sok éve tartó ármánykodás meghozta gyümölcsét. Egyre többen vélték úgy, hogy a német származású cárné elárulja országát a német császárnak. Titkokat közöl vele, hogy a cári csapatok minél reménytelenebb helyzetbe kerüljenek, és a cár rákényszerüljön a különbékére. Ebben a konspirációs teóriában természetesen Raszputyin is szerepet kap. Ő az összekötő a cárné és a császár között. Más verzió szerint német kém, vagy titkos ügynök. A rágalmazás alapja csupán annyi, hogy a sztralec mindig is a háború ellen lépett fel. Nem támogatta Oroszország katonai fellépését a központi hatalmak ellen. Álláspontja szerint Oroszország csak veszíthet a háborúval.  Nagyon sokaknak könnyebb volt az összeesküvésben hinniük, mint hogy szembenézzenek a valósággal. Oroszország gazdasági és katonai ereje, az országban élők helyzete nem engedte volna meg az újabb (az 1905-ösnél ráadásul sokkal nagyobb) katonai kalandot. És ha már nyilvánvalóvá vált a baj, akkor bűnbakokra volt szükség. Raszputyin esetleges politikai befolyását sokan bizonyítottnak látták abban, hogy a minisztériumok élén nagyon nagy volt a fluktuáció. Mindez ahhoz vezetett, hogy Grigorij életének utolsó éveiben közutálatnak örvendett.
(Mindezt jól példázza néhány korabeli visszaemlékezés. Alexandra Rachmanova Szerelem, cseka, halál címmel megjelent naplójából kiderül, hogy a nemesi származású írónő bakfis korában az otthoni beszélgetések során egyértelműen tapasztalta a Raszputyin ellenességet. Tanulmányai révén új közegbe kerül. Az egyetemisták, főiskolások akik döntően nem nemesi származásúk, szinten erősen Raszputyin ellenesek. Az orosz közvéleményben az egyik téma amiben társadalmi konszenzus volt, az maga Raszputyin megítélése.)
1916-ban a Dumában már nyíltan arról szónokoltak képviselők, hogy Raszputyin minden baj forrása. Féliksz Juszupov herceg, saját bevallása szerint, Puriskevics képviselő beszéde hatására döntött úgy, hogy megöli a sztralecet. Magáról a gyilkosságról csak a résztvevők közül két ember írt visszaemlékezést: a képviselő és a herceg.
A gyilkosságra többen szövetkeztek: Juszupov, Puriskevics, Pavlovics nagyherceg, Szuhotyin gárdakapitány, és Lazovert sebész. A készülő merényletbe nagyon sokan be voltak avatva. Többek között az angol és francia nagykövet is. A képviselő és a katonatiszt (Szuhotyin) tagjai voltak az IOESZ-nek. Juszupov személyesen is ismerte Raszputyin, mivel többször felkereste őt. Úgy gondolta, a sztralec kigyógyítja majd őt a homoszexualitásból. Dimitrij Pavlovics szexuális érdeklődése azonos volt Juszupovéval. Puriskevicsről azt tartják, hogy antiszemita, jobboldali radikális, és monarchista volt. Az IOESZ-nek szinte alapításától tagja, és aktív mozgalmi embere volt. A Fekete Százak vezetőségéhez is köze volt.
A gyilkosság 1916. december 16.-17.-ére virradóan esett meg.
A gyilkosok szerinti így történt az eset:
Kevéssel éjfél előtt az összeesküvők összegyűltek a Juszupov-palotában. Az egyik pince helységet berendezték. A kandallóban lobogott a tűz, előtte hat személyre megterített asztal. Rajta mérgezett aprósütemény, és frissen őrölt ciánkáli két kristálypohárba. Juszupov elment Raszputyinért, annak lakására. Azt mondta a sztralecnek, hogy a felesége, Irina, meg szeretne ismerkedni vele. A hölgy ebben az időszakban nem tartózkodott Péterváron. A két férfi háromnegyed egy felé érkezett a palotához. Juszupov levezette a sztalecet a pincehelységbe. Több mint félórás beszélgetés után volt hajlandó Raszputyin inni a preparált borból. Ezután megette az aprósüteményt is. A méreg hatástalannak bizonyult. A herceg eloson, hogy tanácsot kérjen Puriskevicstől. Végül egy revolverrel a kezébe visszamegy a pincébe. Lövések dörrennek. Az összeesküvők lerohannak a pincébe.
A halott Raszputyin
Szuhtyin felveszi Raszputyin bundáját, kucsmáját, kalucsniját. Lazovert az átöltözött gárdakapitányt Raszputyin lakásához viszi. Utána irány az állomás. (Megtévesztő manőver.)  A többiek a palotában várnak. Közben Juszupov visszamegy a pincébe, és észreveszi, hogy a sztralec nem halt meg. Raszputyin felkel, és támolyogva megpróbál távozni. Grigorij az udvaron van, amikor a képviselő utána lő. Végül, állítása szerint, főbe lövi.
A lövések zaja a rendfenntartókat a palotához csalja. Az összeesküvők közlik mi történt. Juszupov szerint Raszputyin még mindig él, ezért ólmos bottal ütni kezdi. Ezután lefekszik aludni a palotába. Kinn a katonák segítségével egy függönybe tekerik a holttestet, és a Néva folyóba elsüllyesztik.
A gyilkosság kísértetiesen hasonlít az 1883.december 16.-án végrehajtott Szudjekin alezredes elintéző merénylethez. (Lásd még az Államtanácsos bejegyzést.) Maga Trockij így vélekedett az ügyről: ”… egy rossz ízlésű emberek számára megrendezett jelenet volt.”
Az gyilkosok azt gondolták, hogy amikor tettük kiderül, akkor elindul majd egy nemesi felkelés. E helyett a nyomozás indult meg. December 19.-e délutánján megtalálják a holttestet is. Dimitrij nagyherceg és Juszupov herceg mindent beismernek, majd a cár száműzi őket. (A nagyhercegnek Perzsiába, a hercegnek Kurszk kormányzóságbeli birtokára kell utaznia.) A nyomozás befejezésére is utasítást ad az uralkodó. Az elhunyt patológiai vizsgálatát sem fejezték be. A testen három lőtt sebet találtak. Egyik sem volt halálos, bár volt köztük fejsérülés is. A holttest gyomrában negyven köbcentinyi barnás, alkoholszagú folyadék volt. A tüdeje vízzel, és algával volt tele. Mérget nem találtak a szervezetben. Lazovert doktor a halálos ágyán beismerte, hogy lelkiismereti okból a mérget egy ártatlan szerrel helyettesítette. Ám minden másról, ami azon az éjszakán történt, hallgatott. A fejlövést Raszputyin nem hátulról kapta, hanem szemből. A bemenet a homlokon található. Ez lehetett az utolsó lövés, és ekkor már a hátán fekhetett. A többi lövés bemenete hátul volt. A hulla kezei össze voltak kötözve. Friss horzsolásnyomok voltak a csuklón, tehát amikor a vízbe dobták, még élhetett. A test tele volt véraláfutásokkal, zúzódásokkal. A herék össze voltak zúzva. A sérülések alapján valószínűleg valaki kasztrálni szeretett volna.
A teljes kasztrálás 1917.március 8.-án, az exhumálás után, történik meg. Az esetről jegyzőkönyv készül. Minderről tudott, és egyes források szerint a tett felbujtója is volt,  Alekszandr Kerenszkij az IK vezetője. Az ikon, amit Raszputyin a cárnétől kapott, és amelyet eltemettek vele, ugyancsak az Ideiglenes Kormány prominens tagja tulajdonába került.


Nagyon sokáig készült ez a felirat. A nyersfordítással tavaly (2014) nyár közepén készültem el. Eltettem "pihenni". A nyár vége felé egyre egyértelműbb lett, hogy valami baj van az egészségemmel. A tünetek már az év elején elkezdtek jelentkezni... Idén januárba be kellett egy rövid időre feküdnöm a kórházba. Otthon, a lábadozás ideje alatt elkezdtem megírni ezt a bejegyzést. Közben más jellegű ügyintézést is elfoglalta az időmet. Hogy-hogy nem, amikor augusztus legvégén ismét elővettem a projektet, nem találtam meg a gépemen az addig megírt piszkozatot. Nos, sebaj! Uccú neki, megírom újra!
Szóval volt időm elmélázgatni Raszputyinon. (Neki álltam olvasni róla, néztem dokumentumfilmet.) Ki volt ő? Ördög vagy szent? Szélhámos, vagy egy naiv szibériai paraszt? Nehéz kérdések ezek. Nehezen megválaszolható kérdések. Sok függ attól, hogy milyen szemüvegen keresztül nézi a történetet az ember. Ha véleményt akarunk alkotni erről a filmről, akkor óhatatlan, hogy véleményt kell alkotnunk Raszputyinról is. Hiszen ez egy életrajzi film, ami így vagy úgy, de leteszi a garast valamelyik oldalon.
 Raszputyin rengeteg filmben szerepel. Leginkább a személye köré költött mítosz miatt. Már életében emblematikus figura volt. Gyűlölet, és rajongás vette körül. A politikusoknak, függetlenül az ideológiától, nagyon jó bűnbak volt. Írtam, hogy a háború sikertelensége miatt frusztrálódók benne találták meg minden baj forrását. Halála után nem sokkal azonban összeomlik a cári rendszer. De az ország új vezetői is a régi bűnbakot használják propaganda céljaikra. A cári időszakban hazaáruló, intrikus volt, az új időszakban a régi gonosz rendszer megjelenítője. (Hollywood számára pedig egy könnyen felhasználható, elpusztíthatatlan karakter.) E szellemben készült egy nagyszerű film Raszputyin munkásságáról, még a hetvenes években. Egyáltalán nem reális az a kép a sztralecről, ami abban az alkotásban megjelenik. Az nem a történelmi Raszputyin, hanem amilyennek az akkori rendszer láttatni akarta. Benne van minden előítélet, és rágalom. Minden, ahogy az új hatalom propagandistái láttatni szerették volna a szibériait. Mégis, ennek ellenére, egy nagyon érdekes, és jó film az.
Ez a feldolgozás, én úgy érzem, megpróbál egy, a valódihoz nagyon közelítő Raszputyin képet megmutatni nekünk. Ami nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Nem egy szentet látunk, de nem is egy ördögöt.
Nem mondhatjuk, hogy szentéletű a sztralec (ahogy a valóságban sem volt az), de azt se hogy gátlástalan  törtető lenne, aki kihasználja a környezetében lévők hiszékenységét.
Volt időm gondolkodni Raszputyinon. Ennyi idő után kialakult bennem egy határozott elképzelés róla, bár van egy-két (nagyon) homályos részlet is.
Szerintem, egy egyszerű, nem túl bonyolultan gondolkodó szibériai parasztról van szó, aki egyszerre élt szabados életet, és próbált istenfélő is lenni. Életének különböző korszakaiban váltakozik, hogy Isten keresés, és az ivással kombinált csajozás fontossága. Van olyan időszaka, amikor egyszerre próbálkozik mindkettővel. Egyesek khliszt tanításnak tartják (magam szkeptikus vagyok ebben a kérdésben), hogy minél nagyobb a bűn, annál nagyobb lesz a kegyelem. Tény, hogy nagyon sok magát kereszténynek gondoló ember rendszeresen immorális cselekedeteket hajt végre, mert úgy gondolja a gyónás, a bűnvallás esetleg különböző szent cselekedetek, megszabadítják az isteni törvény megszegésének következményétől. Lehet, hogy Raszputyin is így gondolta...
Lehet hogy az egész élete az önmagával folytatott harcról szólt?
Én nem tudom a választ. Pedig ez a válasz dönti el, hogy mi volt ő.
Mondhatnánk rá, hogy szélhámos volt. Ez lenne a legegyszerűbb. De akkor hogyan gyógyult meg a cárevics? Többször is.
Korabeli szkeptikus vélemény szerint, nem Raszputyin imája hatására gyógyult meg Alekszej. Az a pletyka terjedt, hogy az egyik orvos beadott a kisfiúnak egy elixírt, és utána imádkozott csak Raszputyin. Jó sztori, csak nincs értelme.
Azért hívták a sztalecet, mert az orvosok tudománya befuccsolt. Egy orvos ahelyett, hogy saját magát helyzetbe hozná (meggyógyítja a vérzékeny kisfiút), és elixírjével világhírű (és gazdag) lenne, ehelyett segít egy szibériai parasztnak bekerülni az udvarba? Ugyan már! Mennyire életszerű ez így? Semennyire.
Akkor mi történhetett?
És itt eljutottunk egy fontos kérdéshez. Van-e természetfeletti, illetve minden megmagyarázható materialista alapon?
Hogyan tovább? Szemüvegeket, előítéletek fel!
Alekszej gyógyulása akkor és ott, megtörtént. (Ezt senki nem vonja kétségbe.) Nem halt meg a sérülése miatt. Pedig már felkészültek rá. De mi történt akkor?
Ha tegyük fel, tényleg vannak csodák, és ekkor az történt, akkor ebből az következik, hogy Raszputyin Isten embere volt? A cárné és a cár így gondolták. De nem voltak egyedül ezzel a véleményükkel. Azok akik úgy gondolták, hogy Raszputyin a karrierjük útjában áll, azok vagy úgy gondolták hogy az ördög embere, vagy úgy hogy csaló. És e nézetüket széles körben propagálták az alul iskolázott orosz társadalomban. Mindez aláásta a cári rendszer tekintélyét. A pravoszláv egyház vezetője ( I.Péter óta) a cár. Ha a cár maga mellé vesz egy hitetőt, akkor nem csak az történik, hogy a világi hatalom vezetőjét becsapják. A pravoszláv egyház vezetőjét (is!) becsapják akkor. Egyszerre vezetik meg a spirituális és az állami vezetőt. A Raszputyin üggyel ezért lehetett bomlasztani a fennálló társadalmi rendet. Ezért nem engedték a bolsevikok el Raszputyint, ezért szimbolizálta ügye az egész cárizmust számukra. Egyszerre tudták ütni vele az egyházat, és az elmúlt félfeudális rendszert. Ezért voltak felelőtlenek azok akik, még a bolsevikok előtt, elkezdték (Raszputyinnal) lejáratni a cárt és a feleségét. A rezsim önmagában már nem volt életképes. De erőszakos megszűnése olyan folyamatot, folyamatokat indított el ami átformálta Európát, a világot, a 20.századot. A bomlás egyik katalizátora pedig épp a Raszputyin ügy volt. Pillangó effektus? Igen, szerintem az.

A filmhez a felirat megtalálható itt.

A film eredeti nyelve francia. Ennek nagyon prózai oka van. A készítésére szánt pénz nem tűnt elégnek, és befektetőt kerestek. Egy francia gazdasági érdekeltség hajlandó volt pénzt áldozni a mozira. Egy (nem gazdasági) feltétellel.
A felirat az orosz szinkron alapján készült.