Katalin


A sorozat eredeti címe: Екатерина
A feliratok tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: ass.
















A Csapat (Brigada) című sorozathoz készített magyar nyelvű feliratok első verziójának elkészítéséhez három hónapra volt szükségem. Három nyári hónapra. Emlékszem, ott ültem az íróasztal előtt, nagyon meleg volt az a nyár, és izzadtam. Ültem a gép előtt, és "küzdöttem". Országunk férfilakosságának egy része eközben futballmérkőzések közvetítésében gyönyörködött. Nem, ne értsetek félre: nem irigyeltem őket. Sőt!
Amikor befejeztem a tizenöt feliratot (még mindig az első verzióról van szó!), úgy éreztem, úgy gondoltam, hogy SOHA TÖBBET nem csinálok sorozathoz feliratot. Ha egy-két hetente kell egy fél órás, háromnegyed órás epizódhoz feliratot készíteni, az még elmegy valahogy. De amikor tudod, hogy tizenkettő (Apostol), vagy tizenöt (Brigada) részed van, egyenként órácskányi... Na az, azért tud frusztrálni. Félre ne értsetek! Élveztem a dolgot. De voltak hullámvölgyek.
Telt-múlt az idő. Eljött 2014 (ekkor készítették a Katalin című televíziós sorozatot), majd 2015.
Elkezdtem ízlelgeti a címben szereplő alkotást. De emlékeztem A Csapatra. Nem akartam belefogni ebbe a nagy kalandba. Ám, közben, ímél-en keresztül, kapcsolatba kerültem a Coco Binky blog készítőjével. Nem tagadom, ő adta meg a végső lökést, hogy belefogjak ebbe a nagy kihívásba!
A hezitálásomat az ő segítségével győztem le. És nem bántam meg!
Belekezdtem, de a kezdetnél tudtam hogy több időmbe fog telni a dolog, mint eddig telt bármikor!
Az első három rész (csak a nyersfordításról beszélek most!) elkészítését, csak egy költözködés, egy lakásfelújítás, egy hévízi rehab szakította meg. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, egy pillanatra sem múlt el a lelkesedésem a sorozat iránt. Régóta szerettem volna valami hasonló filmet megjelentetni ezen a blogon. (Elárulom, nem csak ezekhez a feliratok elkészítéséhez kaptam "végső lökés"-t! Kaptam egy filmcímet is, amihez szeretnék feliratot készíteni még az idén. Az az alkotás is ilyen mint ez. Ugyanazon jelzőkkel tudom csak illetni, mint ezt. Köszönet ezért az ajánlónak! :D) Hogyan tudnám jellemezni ezt a művet?
Egy profin elkészített munka. A BBC-s, a HBO-s sorozatok színvonalát simán elérő, de azok naturalisztikus, már-már horrorisztikus, időnként pornográfiába hajló képi megjelenítését nélkülöző alkotással találkozhat a néző. Ugyanakkor nem egy Szulejmán szintű szappanoperáról van szó.

Maga a sorozat végtelenül érdekes. Nem csak azért, mert az átlagos világtörténelmi ismeretekkel rendelkező magyar ember számára egy szinte teljesen ismeretlen történetbe vezeti be. Hanem azért is mert maga a sztori túlmutat a történelmen. Én, aki abban a szerencsés (?) helyzetben vagyok, hogy feliratot készíthettem e nagyszerű sorozathoz, egy kicsit jobban elmélyedhettem ebben az alkotásban is, mint az átlag filmnéző. Szinte minden fordításnál így van ez. Ez egy természetes dolog. Eredetiben olvasva, hallgatva minden alkotás más mint a fordítás. Nincs az a műfordító, aki teljesen vissza tudná adni az eredeti művek hangulatát. A fordításokban már ott van a fordítást végző személy is. Ami persze egyáltalán nem baj. Fel is javíthatja az eredeti művet egy jó interpretáció. De abban az esetben sem már csak az eredeti művel van dolgunk.
Szóval, egy kicsit több időt töltöttem ezzel a sorozattal, mint a legtöbb néző. Számomra nagyszerű élmény volt, hogy az alkotók nem csak a szikár történelmi vonulattal foglalkoztak, Ez egy részről érthető is, hiszen nem csak a férfi lakosság, vagy annak egy része, volt az alkotók célcsoportja. Az érzelmi részt is igyekeztek kidomborítani a sorozatban. És ez így telitalálat volt a részükről. Nagyon jól ráéreztek a lehetőségekre! És ki is használták azokat!
A sorozatbeli II. Katalin cárnő, Marina Alekszandrova
A felirattal történő pepecselés közben számomra annyira átjött a felvetés, ami a döntéshozók, és a döntéshozatalok moralitása, vagy immoralitásának kérdésköréhez tartozik. Az utókor nagyon könnyedén címkézik. Ez ilyen, az olyan ember volt. De a sokszor embertelen döntések mögött, bármilyen hihetetlen, sokszor, nagyon sokszor racionalitás (is) meghúzódik. Óhatatlan, hogy a hatalomgyakorló lelki katarzisokat éljen át. Már amennyiben nem egy hideg technokrata. Szerintem, az államférfit (Természetesen hölgy is lehet az illető, bár ebben az esetben nem tudom milyen magyar kifejezést kellene írnom. Talán azt, hogy államasszony? Hol van Kazinczy?) a politikustól az is megkülönbözteti, hogy nem csak hidegfejű technokrata. Hanem mellette morális lény is. Persze tudom, hogy nagyon nehéz ilyen személyt találni. Még az elődök között is. Ráadásul a történelmi emlékezet "ellenünk dolgozik". A legtöbbeknek történelmi személyiségekről csak szlogenek jutnak az eszükbe. Címkék. Amiket ráadásul többnyire politikai ellenfeleik, vagy politikai haszonélvezőik aggattak rájuk. Szóval, igaztalan címkék. A döntések mögötti embert eltakarják ezek propagandisztikus szólamok. És a valósághoz, vagy a valóság egy kis szeletkéjéhez le kell merülnünk, bele kell bonyolódnunk az adott korba, korszakba. De mindez önmagában még kevés. Szükségünk van egy is ön- és emberismeretre is. Bár így tekinteni régi korok emberébe (vagy akár kortársainkra) annyira macerás...
Úgy gondolom fontos, hogy néhány kiegészítést tegyek a sorozathoz. Nem szeretném, hogy rohanó világunkban egyesek csak e sorozat alapján ítéljék meg Katalint, és korát. Mint minden alkotásnál, itt is éltek az alkotók a művészi szabadságukkal. Hiszen nem egy dokumentumfilmet készítettek (pláne nem egy propagandafilmet), hanem egy történelmi közegbe ágyazott romantikus alkotást.
Azokat akik nem ismerik az orosz történelem ezen eseményeit, arra kérem, hogy a következő részt ugorják át. Úgy vélem, először a sorozatot tekintsék meg, és csak ezután olvassák el e rövid történelmi áttekintést. (Addig is a következő színestérkép (Oroszország 1689 és 1800 között) után folyassátok a bejegyzés olvasását!)

Pjotr Fjodorovics és Jekatyerina Alekszejevna
Sophie Auguste Friederike von Anhalt-Zerbst 1729. április 21.-én született a pomerániai Stettinben. Apja Christian August egy volt a sok nincstelen német herceg között.  A porosz király hadseregében szolgált . Miután kinevezték vezérőrnagynak (és a 8.gyalogezred parancsnokának) megházasodik. Johanna Elisabeth von Holstein-Gottorp, egy nem gazdag, de előkelő családból származó leányzó (aki ekkor tizenöt éves) lesz a felesége. A házasságkötés után másfél évvel megszületik első gyermekük, Sophie. A kor szokásának, és elvárásának megfelelően nevelőnők (és tanítók) nevelik.
1739-ben a szülei elviszik egy ünnepségre, amelyet (a későbbi svéd király) Adolf Friedrich von Holstein-Gottorp rendez. Itt találkozik először Karl Peter Ulrich von Holsteinnel (a későbbi Pjotr Fjodoroviccsal). Az ifjú fiatalember nagy jövő előtt áll, (tehát tíz, illetve tizenegy évesek) hiszen Svédország és Oroszország trónjának is a várományosa. Karl Peter egy évvel idősebb Sophienél . Ekkor felvetődik fel először, hogy a két fiatal majd összeházasodhatna. (Három évvel később, a fiatalember anyai nagynénje I.Erzsébet néven Oroszország uralkodója lett. Anna Petrovna, Nagy Péter idősebbik leánya, egy holsteini herceghez ment férjhez. Ő Karl Peter Ulrich anyukája. Johanna Elisabeth, Sophie édesanyja, egyik fivére, Karl August von Holstein-Gottorp Nagy Péter második leányának, Jelizaveta Petrovnának [a későbbi I.Erzsébetnek] volt a vőlegénye. Ám, az eljegyzés után néhány nappal a vőlegény elhalálozik. Szóval láthatjuk, hogy Sophie családja igen szoros családi kapcsolatban volt az orosz uralkodói dinasztiával.)

1744. január 1.-én levelet kap az orosz trónörökös főudvarmesterétől, Brümmertől, a család. A levélben megkérik őket, hogy az anya legidősebb leányával, Sophieval, utazzon Oroszországba. Christian August nem örül az útnak. Az orosz belpolitikai helyzet nem feltétlen stabil szerinte, így könnyen a hatalmi harcok áldozatává válhat egy külföldi az országban. Ezzel a levéllel egy időben a porosz királytól is postája érkezik a családnak. Ebben arról tájékoztatják őket, hogy Poroszországnak érdeke az, hogy Sophie hercegnő az orosz trónörökös hitvese legyen. A család megjelenik Berlinben, és a király fogadja őket. Az anya leányával január 15.-én indul el Stettinből, és február 21.-én (a Gergely naptár szerint) érkezik meg Moszkvába.

II.Katalin az 1760-as években
Az orosz belpolitikai helyzet:

Nagy Péter és Jevdokija Lopuhina házasságából született Alekszej cárevics már korán szembeszállt apja reformjaival. Ezért társadalmi elfogadottsága elég magas volt. Péter reformjai erőszakosak voltak, és mint minden felükről az emberekre kényszerített változás, még ha hosszú távon pozitívan is érinti az embereket, ellenérzéseket, ellenkezést szül. Alekszej ennek, a különböző társadalmi rétegek dacos ellenkezésének köszönhette népszerűségét. E politikai rivalizálás miatt a cárevicset apja bíróság elé állítatja. A vád: államellenes összeesküvés. Ezt a fiát börtönbe záratja, ahol megölik őt. Nagy Péter halálakor (1725) másik fia még csak nyolc éves. A nagy reformert végül második felesége követte a trónon. (A hölgyet eredetileg Marthának hívták, de a férj kérésére Jekatyerinává (Katalinná) „változott”. A történelemmel foglalkozók I.Katalin orosz cárnőként ismerik.) Az ország lakóinak nagy része idegenkedve fogadta, hogy egy nő ül a császári trónon. I:Katalinnak segítője Mensikov volt, aki míg Péter élt, nagyon jól el tudta látni a feladatait, ám a vezérlő csillaga halála után hibát hibára halmozott. A péteri hagyományt nem tartotta tiszteletbe. Létrehozta (hívei támogatásával) a Legfelsőbb Titkos Tanácsot. A Tanács tagjai: Mensikov, Tolsztoj, Golokin kancellár, Apraszkin tábornagy, Golicin és Ostermann. Ez volt a legmagasabb kormányzati szerv.
I.Katalint az államügyek nem érdekelték. A pénzszórás, a költekezés igen. Katalin két évvel élte túl férjét. Mensikovot nem sokkal ezután Szibériába száműzik, Ott is hal meg (1729).
A trón ezután Alekszej cárevics fia örökli. II.Péter eleinte Mensikovra hallgat, majd a vele (Mensikovval) ellenkező intrikusok hatása alá kerül. Négy évig ül a trónon, és meghal. A birodalom ügyeit uralkodása ideje alatt Ostermann intézi.
A nemesi tanács úgy dönt, hogy  a következő uralkodónak az ő bábjuknak kell lennie. Így kerül a trónra V. Iván társcár leánya, Anna. Az új uralkodó azonban nem felel meg régi nemesség megelőlegezett bizalmának. Egyedül kormányoz, pontosabban kegyence Ernst Johann von Bühren (Biron) kormányozta őt, és az országot. Ezt a tíz éves időszakot nagyon megszenvedte Oroszország. Biron kapzsisága, és rémuralma közmondásossá vált az orosz társadalomban. Az egykori lovászfiút csak saját és családja meggazdagodása érdekelte. Biron az államügyekkel nem foglalkozott, ez továbbra is Ostermann "dolga" volt. Anna halála (1740) után Biron a kéthónapos csecsemő, Ioann Antonovics (VI. Iván) nevében kívánt uralkodni. Az elhunyt cárnő unokahúga, Anna Leopoldovna, azonban keresztülhúzta a számításait. Szibériába száműzi Biront, a családjával együtt. De két év múlva (1741), embereivel együtt, ő is követi a volt minisztert. Biron után egy német, Bruchard Christoper von Münnich kezében összpontosul a hatalom. (Nem kezdő a "szakmában, hiszen Bironnal közösen ügyködött ezidáig.) 
1741. decemberében fellázadnak a testőrezredek, és Nagy Péter második leány (Jelizaveta Petrovna) Erzsébet elfoglalja a trónt. (Külföldi „megfigyelők” jellemzése szerint a Péterváron kirobbanó puccs nagyon könnyedén elérte a célját. Ráadásul azt is feljegyezték, hogy nem volt nagy költségű az akció. Csak némi kézpénzre, és néhány hordó vodkára volt szükség. E cinikus  megjegyzés mögött azért ott van az a tény is, hogy a hatalom legitimitásával problémák lehettek. A zaklatott belpolitikai helyzetből (e rövid és tömör összegzésből is kitűnik, hogy nem volt egy életbiztosítás akkoriban Oroszország uralkodói köréhez tartozni.) is egyenesen következett az elégedetlenség. Csak egy kis szikrára volt szükség.
Erzsébet egyik legelső ténykedése az volt, hogy az előző rezsim magas rangú (akik ráadásul német származásúak voltak) tisztségviselőit bíróság elé állíttatta, és elítéltette. (Még Nagy Péter egyik legtehetségesebb és legodaadóbb munkatársa, Ostermann gróf is a tisztogatás áldozata lett. ) Valamennyi vezető állásba szláv származású egyéneket neveztek ki.  Mindeközben Erzsébet apja eszmei örökösének tüntette fel magát, és Nagy Péter kultuszára kívánta alapozni legitimitását.
Az ország lakosai (és a katonák főként) pozitívan viszonyultak Erzsébethez, uralkodásához. Népszerű volt.
Sophie von Anhalt-Zerbst  Oroszországba érkezésekor Erzsébet már csaknem két éve uralkodott.  Az egyik legnagyobb problémája (önmaga gyermektelen lévén) az utódlás kérdése volt. (Voltak olyan pletykák, hogy Razumovszkij gróffal titkos házasok voltak, de erre vonatkozólag nincs bizonyíték.) Az egyedüli trónörökös Nagy Péter idősebb lányának Annának a fia (ennek az Annának a férje Karl Friedrich schleswig-holsteini herceg volt) Karl Peter Ulrich von Schleswig-Holstein volt. (Aki apja révén a svéd koronára is jogot formálhatott volna.) A fiú gyermek kora óta beteges volt. Kilencéves korában altiszti rangot kap.  Tizenegy éves amikor meghal az apja. Gyermekkorát Kielben (Holstein) töltötte.  Tizennégy évesen Szentpétervárra viszik, anyai nagynénjéhez Erzsébethez. A cárnő megteszi örökösévé. Új tanítókat rendel ki a gyerek mellé, mivel nincs megelégedve a fiú neveltetésével. Karl Peter Ulrichnak minden ellenszenves ami orosz. A nyelvet soha nem tanulja meg tökéletesen, a pravoszláv vallást megveti. Mégis, 1742. decemberében felveszik a pravoszláv egyház kebelébe. Ekkortól hívják Pjotr Fjodorovicsnak.
1744 elején Erzsébet kiválasztja a leendő nagyhercegnőt (Pjotr Fjodorovics leendő feleségét).
(Nem kívánom részletesen megírni az ezt követő eseményeket. Vázlatos ismertetőm célja csak annyi, hogy szeretném azokat a momentumokat megragadni, ahol a filmsorozat alkotói kicsit (vagy nem is olyan kicsit) elrugaszkodnak a történelmi tényektől.)

Péter (Pjotr Fjodorovics) kedvezően viszonyul (nem szexuális értelemben) Sophiehoz. Társra lel, egy idegen környezetben. Ez még akkor is így van, hogyha a lány, a fiúval ellentétben, érdeklődve viszonyul az új kulturális környezetéhez. Falja az ismereteket, sokat olvas. Az orosz nyelvet minél jobban el szeretné sajátítani. A pravoszláv hit dogmái, liturgiája iránt érdeklődik.
Korabeli feljegyzés szerint Péter amikor megtudja, hogy Sophie apja beleegyezik a lányával kötendő házasságba, örömében ugrándozni kezdett, a levelet (amelyben volt megírva a beleegyezés) össze-vissza csókolgatta, és kérés nélkül mindenkinek felolvasta.
Johanna kémkedésének kitudódása után a cárnői udvarban pletykák kezdtek terjedni arról, hogy Sophie helyett a szász udvar favoritja lesz az új nagyhercegnő. E pletykák hatására Péter még jobban elkezdett ragaszkodni Sophie társaságához. Persze ebben a kérdésben (is) Erzsébet mondta ki a végső szót.  A cárnő azonban hajthatatlan maradt. Nem gondolta meg magát, kitartott eredeti elképzelése mellett. Nem változtatott a dolgon.
A fiatalok eljegyzése június 29.-én volt. Az ezt megelőző napon a hercegnőnek el kellett hagynia evangélikus vallását, és a pravoszláv egyház tagjává kellett válnia.  E naptól Sophie Auguste Friederike von Anhalt-Zerbst Jekatyerina (Katalin) Alekszejevna lett. A Szofja név(a Sophie orosz megfelelője) szóba sem  jöhetett, mivel Nagy Péter vetélytársnőjét is így hívták annak idején. A Krisztianovna apai név sem jöhetett számításba, mivel nem volt oroszos csengése. A német nevek abban az időben nem számított jó ómennek Oroszországban.
Erzsébet, hogy Jekatyerina minél jobban elsajátítsa az orosz nyelvet, a helyi szokásokat, saját udvarhölgyekkel, szolgákkal vetteti körül az ifjú jegyespárt. Kialakul egy „új udvar” a „régi udvar” mellett.
1745 decemberében a nagyherceg himlős lesz. (A Moszkva-Pétervár úton, Hotyilovo faluban,  tör rá a láz.) Péter felgyógyul, de arcbőre maradandó károsodást szenved. Ez károsan hat önképére. Kerülni kezdi menyasszonyát, lakájai (és a bor) társaságát viszont előnybe részesíti.
A házasságkötés fényes külsőségek közepette történt meg. Ám a nászéjszaka elmaradt. Nem az ifjú feleség hibájából. Katalin emlékiratából tudható, hogy Péter a házasság kezdetétől fogva „bármely más nőhöz figyelmesebb”, mint hozzá. A házasság kötés után Erzsébet viszonyulása is megváltozik az ifjú pár iránt. Nagyon úgy tűnik, hogy vetélytársat lát bennük (nem alaptalanul, hiszen Pjotr Fjodorovicsnak származása alapján jogot formálhatna a trónra). Péter egyre gyanakvóbb, és félénkebb lett.
Két évvel a házasságkötés után meghal Katalin édesapja.

A cárnő igyekszik a fiatalokat elszigetelni a környezetüktől. Így kívánná elérni, azt hogy ráérjenek egymásra (megkedveljék, megszeressék egymást), és az annyira áhított gyermekáldást is így szerette volna elérni. A fiatalok érdeklődési köre azonban nagyon különböző volt. Pétert a (játék)katonáskodás foglalta le, Katalint az olvasás. Péter gyermekkorában sem szerette a tanulást, Katalin Plutarkhoszt (Párhuzamos életrajzok), Montesquieut ( Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól) tanulmányozott ebben az időben. Nehéz így közös nevezőt találni…
A legnagyobb probléma pedig a trónörökös fitymaszűkülete volt. Ez a fogyatékosság akadályozta a házasélet gyakorlásában. Ugyanakkor félt a műtéttől, és nehezen szánta rá magát a beavatkozásra.
A házasság első éveiben, este a hálószobában, Péter játékkatonáival küzdött, ahelyett hogy a feleségével „birkózott” volna. Katalin volt, hogy nézte játszadozó férjét, volt hogy olvasni próbált a csatazajban.
1747 őszétől egyre szigorúbb ellenőrzésnek van kitéve az ifjú pár. Udvartartásuk tagjai csak a felügyelettel megbízott Csoglokov házaspár tudtával, és engedélyével léphetik át a nagyhercegi pár szobájának küszöbjét. Péter a vadászkutya idomítás szenvedélyébe menekül.
Lestocq kegyvesztett lesz (1748). A cárnő várbörtönbe vetteti udvari orvosát. A vád államellenes szervezkedés, felségárulás. Lestocq Poroszország javára intrikál. Az ügybe majdnem Katalin is belekeveredik. Már nem a cárnő, hanem Besztuzsev gróf „kegyeit” keresi. Belecsöppen az orosz nagypolitikába.
1749-ben Erzsébet megbetegszik. Nehezen gyógyul fel. Majdnem meghalt. Ez pánikot okoz az udvarban. Nincs utódja a trónörökösnek, de él még Ioann Antonovics!
Ekkoriban tűnik fel Katalin életében Szergej Vasziljevics Szaltikov gróf (Nemrégen nősült. Felesége leánykori neve:  Matrjona Pavlovna Balka.) . A gróf dolgát maga a cárnő könnyíti meg. Ebben az időben szólítja fel a Csoglokov házaspárt, hogy bármi áron legyen gyermekáldás a nagyherceg családjában. E művelet első lépcsőfoka az lehetett, hogy Péter elveszti a szüzességét. A „tettes” állítólag egy Groot nevű özvegyasszony volt. Erre az időszakra tehető a Szaltikov-féle románc is. (Melyet a nagy intrikus, Besztuzsev is támogatott. Ezáltal elmélyült közte és Katalin között a politikai szövetség.) Néhány hónappal később Szaltikov már menekülne kapcsolatából (nem a házasságából!). De nem olyan egyszerű a dolog! Haj, az államérdek!
1754. szeptember 20.-án Katalin elő gyermeket hoz a világra. (Ez már a harmadik szülése, de az első élve maradt gyermek. Kilenc év után megvan a várt fiúgyermek! Az uralkodó dinasztiájának sorsa biztosítva! Erzsébet elveszi az újszülöttet az anyjától. Ellátásáról, neveléséről önmaga akar gondoskodni. Később Katalin is ezt fogja tenni az unokájával. A gyermek a keresztségben a Pável nevet kapja. Az édesanyja a születése után negyven nappal láthatja majd őt először. De a kis Pável [Pál] nyolcéves korában ismerhette meg a szüleit. A "nagymama" [Erzsébet] pátyolgatta, gondját viselte, féltőn szerette.)
Katalin Voltaire-rel (Világtörténet), Montesquieu-vel (A törvény szelleme), Tacitus-szal (Annales) ismerkedik. Szaltikov kikopik az életéből.
A nagyherceg borivás mellett a Holsteinből hozatott zsoldosaival foglalkozik. Az Oranienbaumban , Pjotr Fjodorovics állandó tartózkodási helye, állomásozó testőr ezredekben felháborodást vált ki a német csapatok megjelenése. A zúgolódók szerint a nagyherceg elárulja, és kiszolgáltatja hazáját a poroszoknak. Katalin igyekszik elhatárolódni férjétől, nem akarja hogy a botrány őt magát is bemocskolja.  A nagyhercegnő egyre jobban belebonyolódik az udvari intrikák világába. A közvélemény egyre inkább orosznak tekinti. Gondolkodásmódja alapja az orosz érdekek védelme. Egyre népszerűbb. A katonák között is. A porosz király úgy érzi, kezdi elveszíteni egyik potenciális oroszországi szövetségesét. Az angol diplomácia segítségével megpróbálja Katalint „visszaszerezni”.  1755 pünkösdjén Oroszországba érkezik Sir Charles Hanbury-Williams, az új angol nagykövet. Azonnal megpróbál a nagyhercegnő szívére hatni. Az időnként pénzügyi problémákkal küzdő Katalin ki-kisegíti. Majd, mivel önmaga túlkorosnak bizonyul, beveti az egyik ismerősét: Stanislaw Poniatowski-t (Sztaniszlav Ponjatovszkijt, a későbbi Sztaniszláv Auguszt lengyel királyt). Kölcsönös vonzalom alakul ki a fiatalok között.
A férfi számára ez a nagy szerelem, a nagyhercegnő meg mintha csak kedvtelésnek venné a kapcsolatot.  A nagyherceg is léha életet él eközben. Utazgatás, katonáskodás, részegségek, dorbézolás , vacsorák „énekesnőkkel”.  És ő is találkozik a nagy szerelemmel: Jelizaveta Voroncovával.
1756-ban még nem Voroncova az egyetlen Péter életében, de a többi hölgy egyre inkább kiszorul, és Jelizaveta egyedül marad a porondon. A nagyhercegi pár között a viszony ebben az időszakban, paradox módon, rendezett, barátságos.
1756 szeptemberében Oroszország, Ausztriával közösen háborúzni kezd Poroszország ellenében. Az orosz katonák örültek, hogy részt vehetnek Erzsébet első háborújában. Ám pénzügyi okok miatt az öreg Aprakszin tábornok csak 1757 tavaszán indítja meg a tényleges hadműveleteket. Az anyagi eszközökkel nem túlságosan fényesen ellátott orosz hadsereg a kor legjobban felszerelt, legjobban kiképzett hadserege ellen vonul. Júliusban az oroszok elfoglalják Memelt, augusztusban Grossjägersdorf mellett megsemmisítő vereséget mértek a poroszokra. Ennek ellenére Aprakszin visszavonja csapatait. Otthon kitör a botrány! A parancsnokot leváltják, az új vezető Wilheim Fermor (William Fermor, Villim Villimovics Fermor), aki balti-német származású (1702-ben született Pszkovban). Valószínűleg az történhetett, hogy Aprakszin tábornagy a győzelem után azt a hírt kapta, hogy Erzsébet cárnő haldoklik. És mivel köztudott volt Pjotr Fjodorovics rajongása II.Frigyes porosz király iránt, a tábornagy gondolt a jövőjére, és kedvező pozíciót kívánt szerezni a jövendő cárnál. Ám elszámította magát, és ez a karrierjébe került. Fermor igyekezett védeni elődjét. Közölte az udvarral, hogy a hadseregnek ellátási gondjai vannak, és ez indokolta a visszavonulást. Erzsébet árulásra gyanakodott. Az összeesküvés vezetőjeként még Katalin személye is felmerült benne. Haj, aki jó kapcsolatot ápol az angol nagykövettel… (Anglia Poroszország szövetségese volt ebben, a hétéves háborúnak nevezett konfliktusban.) A nagyhercegnő ebben az időszakban újra (hivatalosan ez a második terhessége) áldott állapotban van. Az újszülött leány lesz, és Erzsébetnek fogják hívni.
A tábornagyi botrány Besztuzsev befolyását is erőteljesen csökkenti. Mihail Voroncov (Jelizaveta Voroncova az unokahúga) alkancellár a gróf beosztására vágyik. 1758. február 14.-én letartoztatják Besztuzsev grófot. Katalin elől titkolni akarják ezt a tényt, ám ő megtudja. És elkezd félni.
Férjével a viszonya erősen megromlik. Orosz nyelvű levelet ír Erzsébetnek. Hangoztatja, hogy kész hazautazni szülőföldjére. Látványosan gyakorolja a pravoszláv liturgiát. És vár. Érzi, továbbra se bíznak benne. Betegséget színlel. Gyónni akar. Ugyanazt az egyházfit akarja gyóntatónak, mint akinek a cárnő szokott gyónni. (A cárnőtől kihallgatást kérni, nem volt egyszerű feladat.) A pap kijárja a kihallgatás lehetőségét a cárnénál. A beszélgetésük tartalmáról Katalin emlékiratában olvashatunk.  Sikerül érzelmileg maga mellé állítania a cárnőt. Megmenekült! A Besztuzsov-ügyet eltusolják. A grófot nem végzik ki, nem zárják börtönbe, csak vagyonelkobzás, és kényszerlakhely kijelölés történik. Katalin ismét a cárnő kegyét élvezi.
Zorndorfi csata - Carl Röchling festménye 
1758. januárjában Fermor elfoglalja Königsberget, augusztus 25.-én megvívják a zondorfi ütközetet. A kor legvéresebb csatája ez. Mindkét félnek több mint 10000 halottja van. (Csak az orosz félnél 12000 a sebesültek száma.) Minkét fél, az oroszok és a poroszok is, úgy gondolták, hogy ők győztek. Fermor veszteségei miatt nem támad tovább, szünetelteti a hadműveleteket.
Pjort Fjodorovics  poroszbarát viselkedése felháborítja az orosz tisztikart. Ebben az időszakban ismeri meg egymást Grigorij Orlov és a nagyhercegnő. A hogyanról pontos információnk nincs, csak pletyka. A viszony valamikor 1759 tavaszán vagy nyarán kezdődhetett. Katalin számára rangon aluli volt a kapcsolat, ezért jobban titkolózott, mint eddig bármikor. A gárdatiszt huszonöt éves volt ekkor, Katalin harminc.
1760-ban az orosz hadsereg elfoglalja Berlint. A nagyherceg nyíltan beszél arról, hogy a cárnő halála után feleségül veszi Voroncova kisasszonyt. Ebből az következik, hogy Katalinra a legjobb esetben is kolostor vár.
1761. december 23.-án a cárnőnek rohama van. A végső. A nagyherceg, a nagyhercegnő és a Razumovszkij-fivérek jelenlétében felveszi az utolsó kenetet, és elmondja a haldoklók imáját. Majd elbúcsúzik a jelenlévőktől, és szokás szerint, bocsánatot kér tőlük a bűneiért.
Pjotr Fjodorovics III.Péter néven trónra lép. Szokás szerint esküt tesz neki a nemesség, a papság, a hadsereg, a polgárság, a céhek képviselői. Daskova hercegné visszaemlékezése szerint senki nem lelkes. A hadsereg zúgolódik. A nagyhercegnő a gyászszertartás hetiben látványosan búcsúzik el a volt uralkodónőtől, férje viszont látványosan nem törődik a gyásszal. Nevetgél, hangosan beszélget a ravatal mellett. Iszik, és énekel, különcködik. Még a temetésen is. Viselkedése visszatetszést szül.
Pétert amint kikiáltják császárnak, az első dolga, hogy megszüntesse az ellenségeskedést Oroszország és Poroszország között. Felmondja a szövetséget Ausztriával, és Franciaországgal. Visszaadja az elfoglalt területeket Poroszországnak. Hadsereg reformba is kezdett. A gárdistáknak megparancsolta, hogy ne a nagy péteri orosz egyenruhákat viseljék, hanem egy a porosz uniformishoz hasonlítót. Az új cár közutálatnak örvendett a hadseregben. Ezután a pravoszláv egyháznak ment neki. Megtiltotta a templomokban a szentképek jelenlétét. (Kivételt képeztek a Krisztus ábrázolások, és a Szűzanya képek.) Az összes magánkápolnát bezáratta. Az oroszországi protestánsoknak szabad vallásgyakorlást engedélyezett. Palotájában lutheránus kápolnát tartott fenn (Miközben a cár Nagy Péter óta az orosz pravoszláv egyház feje.) A raszkolnyikok felé is tett engedményt, türelmi rendelet formájában. Elrendelte az egyházi javak elkobzását.
A mongol uralom alatt elindul egy szociális folyamat. A közös hit (amelynek a gyakorlása elé a tatárok nem gördítenek akadályokat) egyfajta összetartó erővé, közös identitás alappá válik az ország  szláv lakosságánál. A kulikovoi csata (1380) után ez a folyamat megerősödik, nyílvánvalóvá válik. A pravoszláv egyház nemzeti egyházzá vált. (Nem ez az egyetlen ilyen keresztény felekezet, mert például a magyar református egyház is nemzeti felekezet. Nem véletlen, hogy a református lelkészi ruhát kisajátították a ’90-es években magukat nagyon magyarnak gondoló politikusok.) Orosznak lenni, és pravoszlávnak lenni egy és ugyanazt jelentette évszázadokon át. (És napjainkban is nagyon sokan így gondolják az orosz társadalomban.)  Így Péter nem csak az orosz ortodox egyház ellen intézett támadást, hanem az orosz közösség alapja ellen is. A türelmi rendeletével egy kisebbség vallási jogait biztosította, de a többség szemében támadta az oroszságot. Ez óriási hiba volt a bironista évek után. Hiszen a köznép a németeket minden rossznak az okozójának tartotta. Ráadásul a Szibériába száműzötteket is hazahívta. (Köztük volt Biron is.)
1762. március 1-én kihirdetik a nemességet érintő Kiáltványát. Ez az érintettek körében kedvező visszhangra lelt, de az ország nagyobbik fele, a hadsereggel az élen már kellően utálta az új uralkodót. A cár hadjáratot fontolgatott Dánia ellen (örökségét, Schleswiget szerette volna visszafoglalni). Feleségét folyamatosan megalázta a nyilvánosság előtt. Így miközben őt egyre jobban utálták, Katalin egyre népszerűbb lett. Grigorij Orlov fivéreivel közösen, nyílt cárellenes hangulatkeltést végzett a gárdatisztek között. Alekszej Orlov számvivő volt a testőrségnél, így bor és pénzosztással tudta támogatni testvérei munkáját. Természetesen a cárnő nevében osztogatott.
A gárdaezredek és vezetőik nyíltan Katalin pártján voltak.  A feszült belpolitikai helyzetet mintha Péter nem érzékelné. Orianienbaumban továbbra is a dán kalandot készíti elő. Katalin Peterhofban tartózkodik, nem az ottani palotában lakik, hanem egy tengerparti lakban. Innen könnyebb menekülni, ha kell…
Június 28.-a hajnalán Alekszej Orlov meglátogatja Katalint, és közli vele, hogy minden készen áll a hatalomátvételhez. Azonnal Pétervárra utaznak. Az Izmajlovszkij Ezred (A Háború és béke magyar fordításában ezt az alakulatot Izmaili Ezrednek nevezi a fordító. Nevezett regény cselekménye nem ebben a korszakban játszódik!) katonái kitörő lelkesedéssel fogadják Katalint. Felesküsznek neki. Ahogy annak idején Erzsébet, úgy most Katalin is kaszárnyáról kaszárnyára jár. A különböző gárdaezredek katonái (Izmajlovszkij, Szemjonovszkij, Preobrazsenszkojei) végigvonulnak a Nyevszkij-Proszpekten, a városi lakosság ovációja mellett. A Kazanyi-székesegyházban II.Katalin egyeduralkodónőt cárnővé kiáltják ki az ott szolgálatot teljesítő papok. Péter már Peterhofban van, amikor értesül a szentpétervári eseményekről. Hajóra száll, megpróbál menekülni.  Kronstadtból elzavarják, visszatér Orianienbaumba. Itt, következő nap feltűnnek a gárdisták,  Alekszej Orlov vezetésével. Péternek Grigorij Orlov kézbesíti Katalin levelét, amelyben a cárnő követeli, hogy mondjon le.  Péter aláírja a lemondását. Ezután Peterhofba megy, ahol letartóztatják.
Július 6.-án Alekszej Orlov, Fjodor Barjatyinszkij herceg és még néhány tiszt, azzal az ürüggyel, hogy Pétert őrzik, annak közelébe férkőznek. Másnap Pjotr Fjodorovics meghal. Hivatalosan a halál okának az aranyeres bélgörcsöt adják meg. Valójában gyilkosság történt. Alekszej Orlov levelet ír a cárnőnek, amiben elismeri az idegenkezűséget. Állítása szerint Péter összeveszett Barjatyinszkijjel, és a vitából tettlegesség lett. A dulakodás közben valahogy meghalt a volt uralkodó. Nagy valószínűség szerint maga Katalin nem adott utasítást a gyilkosságra, de jól jött neki. Pjotr Fjodorovics nemléte megerősítette pozícióját. Ugyanakkor rossz fényt is vetett rá. Teljesen, egyértelműen nem jelenthető ki, hogy a gyilkossági tervről esetleg nem tudhatott. (Utasítást biztos nem adott ki rá. De hogy esetleg hallgatólagosan nem-e belegyezett…? Ki tudja? Ki tudhatja?)
Szeptemberben, Moszkvában, az Uszpenszkij-székesegyházban cárnővé szentelik Katalint.

A koronázás után a cárnő grófi rangot adományozott az Orlov fivéreknek. Ám Grigorij ennél többet szeretne. Házasodna, de a cárnő ezt nem tartja célszerűnek. Úgy véli ártana a megítélésének, ha egy felfuvalkodott grófocskához hozzámenne. Mert Grigorij viselkedése egyre kínosabb. A felkapaszkodott kisember pszichés betegsége, a dölyf, a gátlástalanság elhatalmasodik bensőjébe.  Ennek ellenére valószínűleg Katalin elgondolkodott a titkos házasságon. Voroncov kancellárt megbízta, hogy látogassa meg Alekszej Razumovszkij grófot. Amennyiben a gróf bebizonyítja, hogy (igazak a pletykák, és) valóban elvette titokban Erzsébet cárnőt, akkor mint a cári család tagja, tekintélyes évjáradékot kap a kincstárból. Razumovszkij Oroszország egyik leggazdagabb embere volt. A kancellár jelenlétében a gróf elővett egy rózsaszín szalaggal átkötött iratot, megcsókolta azt, és a tűzbe dobta. Nem akart mentséget szolgálni Katalin és Grigorij frigyéhez. Így szól a fáma, de hogy mennyi igaz ebből a történetből? Senki se tudja. Grigorij Orlov tíz éven át lesz Katalin társa.
De a történet folytatása már nem ennek a bejegyzésnek a feladata!

Adós vagyok még egy szál elvarrásával a sorozattal kapcsolatban!
(Már ha csak fő vonalakban tekintünk a történetre. Mert van azért ezeken kívül is egy-két apróság, ami  nem egészen úgy történt, mint ahogy a filmben láthatjuk. Például Katalin valóban kap ékszert a szülés után, ám azt nem utasítja vissza. Nem hagyja Erzsébet asztalán. Valójában visszakérik tőle, mert a kincstár ki van ürülve, és Pjotr Fjodorovics is ajándékot követel magának a nagy nap emlékére. Vagy Szaltikovot nem az ország határára küldik katonai szolgálatra, hanem a svéd udvarba megy, futárként. Neki kell bejelentenie a svéd királynak, hogy megszületett a trónörökös.)

A titokzatos fogolyról van szó. Anna Leopoldovna fiát - Nagy Péter bátyjának dédunokájáról van szó – négy éves korában elszakították családjától. Amíg Holgomorban élt, egy lelkész megtanította olvasni.  1746-ban átszállítják Szolovi-szigetre. 1756-tól Schlüsselburgban raboskodik. Csak két őrrel találkozhatott, de azok nem szólhattak hozzá.  Vallásos könyveket olvashatott. Titokban abban reménykedett a hatalom, hogy a rab olvasmányélményei hatására szerzetesi fogadalmat tesz majd.
Schlüsselburg
Történt azonban, hogy a schlüsselburgi erődbe helyeztek egy Vaszilij Mirovics nevezetű tisztet. Ő egy idő után rájött, hogy a névtelen fogoly, akit személyes őrein kívül senki se láthatott az erőd személyzete közül, nem más mint VI.Iván. Lassanként kialakult benne a küldetéstudat. Úgy vélte, neki kell az 1-es számú foglyot a cári trónra ültetnie. Tervét közölte katonatársával Usakovval. Mindketten igyekeztek fellázítani a helyőrséget. Kiáltványt is szerkesztettek. Egy baleset folytán Usakov vízbe fúlt, így Mironics egyedül várta a kedvező alkalmat.  Ami el is jött szerinte 1764. júliusában. (Katalin cárnő éppen Livóniában tartózkodott.) Beszédet intézett a katonákhoz, és behatolt a börtönbe. Feltörte Ioann Antonovics cellájának zárát, ám odabent csak egy haldoklót talált. A két börtönőr, Vlaszev és Csekin, a parancsnak megfelelően (amely szerint a titkos fogoly élve nem hagyhatta el a celláját) cselekedtek. Mirovics, akinek a nagyapja a Mazepa-féle felkelésben részt vett, felnyalábolta és kivitte az ifjú testét. Az udvaron zászlót borítottak a halottra. Ezután az önjelölt királycsinálót letartoztatták.

A bíróság halálra ítélte. II.Katalin nem adott kegyelmet neki. Politikai okból nem is adhatott, hiszen (főleg külföldön ) elterjedt az a pletyka, hogy Mirovics tettét az udvarból inspirálták. Az uralkodói kegyelem esetleges megadása, csak erősítette volna a rosszindulatú feltételezést. 

Oroszország 1689 és 1800 között

Néhány gondolat a feliratokhoz

A szövegben időnként felbukkannak olyan nevek, vagy kifejezések, amik talán egy kis magyarázatra szorulnak. Néhányra ezek közül kitérnek, a felbukkanásuk sorrendjében.
1. A grivnya, és a rubel szavak jelentése
A filmbeli dialógusból kiderül, hogy a rubel nagyobb értékű mint a grivnya. De mi az a grivnya? Napjainkban Ukrajna nemzeti valutája. Váltópénze a kopek.
A grivnya, és a rubel eredete:
Középkori grivnyák
A Kijevi Ruszban a grivnya általános értékmérő eszköz volt. A grivnya (гривна) szótöve a грива. Egyesek úgy gondolják, hogy ez a szó (felső rész, taraj, sörény, tarkó stb) jelentése arra utalhat, hogy a ruszok a nyakukban hordák a vagyonukat. Ezüst karikák formájában. Mintegy nyaklácnként. Amikor szükségük volt egy kis „pénzre”, akkor levettek egy karikát (amely karikák azonos súlyúak voltak), és fizettek. Használtak vert pénzeket is, de ilyeneket nem készítettek még ekkoriban a keleti-szlávok. A 12-14.században már egységesen tömb alakú a grivnya. Ez az úgynevezett vert pénz nélküli időszak. A 11.században  a kijevi grivnya hatszög alapú rúdacska. Súlya kb.140-160 g.

Körülbelül a 13.századtól kezdi a rubel elnevezés felváltani a grivnyát. Novgorod az első helység, ahol az új elnevezést használni kezdik. Innen terjed el országszerte.
Novgorodi grivnya 
A Nagy Szovjet Enciklopédia szerint a grivnyát félbevágták, és ezt hívták rubelnek. Mindkét felét. Tehát a rubel rudacska is súlymérték volt, de kinézetre különbözött a grivnyától, hiszen máshogy készült a szélén jól látható volt a roncsolás (veret) nyoma. A 14.-15.században a Litván Nagyfejedelemség pénzét már rubelnek hívják (de forrástól függően izrojnak is nevezték). Ezek 100-105g súlyúak, kb 10-17cm hosszúak, és végükön veret található.
A 15.században beindul a pénzverés, így megkezdődik a súlymértékes fizetés kiszorulása. A rubel lesz a monetáris elszámolás alapja.
Az ezt követő időkben a grivnya megmarad súlymértéknek. Rézpénzek megnevezésére is használják. Eleinte 2 és fél kopejkát érő pénzt nevezték így, majd a három kopejkásat. Végül a tíz kopejkás neve lett a grivnya (ezt már ezüstből verték).
1918.március 1-jén az újonnan létrejövő Ukrajna Központi Rádája saját hivatalos pénznemévé teszi a grivnyát. Az 1922-24 közötti pénzügyi reform folyamán vonták ki a forgalomból.
A Szovjetunióból kiváló Ukrajna egy átmeneti időszak után, 1996-ban ismét bevezeti nemzeti valutájának elnevezéseként a grivnyát.(Kucsma 1996.08.29.-i, 762/96 számú elnöki rendelete. A forgalomba hozatal kezdete: 1996.09.02. A pénz csere 1998-ig tartott.)
Bár 1996-ig tartó időszakban nem rubelnek hívták az ukrán pénz, mégis személyes tapasztalatom alapján állíthatóm, hogy még napjainkban (épp az idén) hallottam idősebb embertől, hogy rubelnek nevezte a grivnyáját. Azok a fránya megszokások…

2. A Frauline
A фрейлина a német Fräulein szó átvétele során került az orosz nyelvbe. Olyan ifjú nemes hölgyekről van szó, akik a péteri udvartartásban a nagyhercegnőket, a császárnőket kísérték, körbevették, szolgálták őket. A Rangtábla besorolása szerint a szolgálati idő függvényébe megkülönböztették a frauline-okat. (Pl. sztasz-dáma, [статс-дама], kamer-frauline [камер-фрейлина]. Az első megjelenése a Rangtáblában 1722. január 24.-én volt, és természetesen az idő múlásával módosultak a rangok, és az elnevezések. Újabb jöttek, időnként megszűntek egyesek. Maga a rendszer francia eredetű, de mivel német közvetítéssel jutott Oroszországba, ezért a német kifejezés honosodott meg.)
Csak hajadon hölgyek kaphatták meg ezt a rangot. (Nem keveredők össze a palotahölgyekkel [ami egyébként a придворная дама]. A palotahölgy nem lakott az úrnője palotájában[, az udvarában], az udvarhölgyekkel-frauline-okkal ellentétben. Az egyik jelenetben el is hangzik a pridvornaja dáma, a sok frauline-ozás között. Másik különbség, hogy palotahölgy csak nemes lehetett.) A frauline a ruháján hordott egy „jelet” (gyakorlatilag ez ékszernek is tekinthető volt), amely tartalmazta a monogramját annak a személynek, akiknek a szolgálatában állt. Amikor férjhez ment, elvesztette a jogot, hogy viselje ezt a jelzést, de férjével együtt továbbra is megjelenhetett az udvari szertartásokon, melyeket a Téli Palota Nagytermében tartottak.
A frauline-ok egy része nemesi származású volt. Akik nem, azok férjhez menetelükkor hozományt kaptak a kincstártól. A nemes lányok 14-20 éves koruk között szolgáltak ily módon az udvarban. Ezért fizetést is kaptak.

Fontosnak tartottam, hogy az eredeti kifejezés megmaradjon a szövegbe, ezzel kívántam érzékeltetni, hogy az udvari életre hatással lévő nyugati divatokat meg sem próbálták russzizálni.

3.Kenyeres bor (хлебное вино)


Gyakorlatilag vodka néven nevezzük ezt az italfajtát. Orosz nemzeti ital. A különböző alapanyagokból (élesztő vagy kenyér felhasználásával erjesztett víz [lásd még a kvász]; erjesztett maláta; kenyérlisztből erjesztett cefre; rozsból vagy búzából erjesztett cefre) desztillált alkoholos ital. A „feltalálásának” időpontja vitatott. A 15.században már közismert ital a Rusz területén. Gyógyszerként is használták, innen ered a napjainkban ismert nemzetközi neve (ahogy eleinte csak a Moszkva környékén nevezték): a vodka. Az Élet Vize kifejezés rövidült alakja ez.

Az első ismert, bizonyítottan ennek az italnak az írott nyelvi emléke az 1517-es Tractatus de duabus Sarmatiis-ban található.
A Matvej Mehovszkij (Matfij Mehovita, Maciej Miechowita, de ismert még Maciej Miechowita, Maciej z Miechowa, Maciej Karpiga, Matthias de Miechow néven is [1457-1523]) lengyel származású tudós. Fentebb említett művében írta le először a Visztula és a Don, a Don és a Kaszpi-tenger közötti vidék részletes földrajzi, és néprajzi viszonyait.
Geográfiai és etnográfiai ismeretek mellett történészi munkát is folytatott. A következőket írja a Két Szarmatában: „Gyakran kevernek csípős fűszereket az alkoholba, mézet és egyéb dolgokat. Zabból égetett szeszt készítenek, és megisszák hogy megszabaduljanak a láztól, és a hidegtől.” (Az idézet fordítása oroszból történt. Megtalálható: Меховский М. Трактат о двух Сарматиях. 1936.  114.o.)
B.V. Rogyionov úgy gondolja (Книги-справочника по истории русского винокурения), hogy a 15.század utolsó negyedébe és a 16.század elejére (1479-1515) már bizonyíthatóan kialakult a kenyeres bor készítésének technológiája. A 17.század közepétől már csak búza, és gabonafélék az alapja a desztillációs folyamat előtti alapanyagnak. Rézüstben párolják, legalább kétszer desztillálnak. A folyamat végeredménye egy több mint 50%-os nedű, melyhez vizet kevernek. (A lepárló berendezés legelső részletes leírása 1697-ből származik.) A desztillációs folyamat egy szűrőn megy keresztül. Ez a szűrő hagyományosan folyami homok volt, és csak a 19.század második fele óta használnak aktív szenet erre a célra. A technológia fejlődésével a (szűrt) lepárlások után napjainkban, amennyiben ezt megkívánja a minőség, kémiai anyagok segítségével még tovább tisztíthatják a nedűt.
Az alkoholtartalom nagysága szerint különböző elnevezésekkel illették (1839-1843 között) a szeszes italt. (Ezeken a neveken árulták a különböző erősségű italokat: Полугар, Пенное вино, Трёхпробное вино, Четырёхпробный спир, Двойной спирт).
Napjainkban az orosz vodka standart töménysége 40%. (Hivatalosan 40-45%, de gyakorlatilag az alsó érték az legelterjettebb. Van is egy szólásmondás, hogy a vodka hidegbe-melegbe [más verzió szerint télen-nyáron], mindig 40 fokos. Illetve van még az 50[vagy 56]%-os kategória, de ebbe a termékek elenyésző része tartozik.) Az Európai Unió szabályozása szerint a vodkának minimum 37,5%-osnak kell lennie.
Akit ez a téma jobban érdekel, azoknak ajánlom Igor Sumejko könyvét (10 мифов о русской водке, ISBN 978-5-699-35356-9).

4. Kínzóállvány vagy csiga (дыба)

A történet folyamán többször utalnak egy kínzóeszközre. Kétszeresen is gondban voltam ezzel. Nem vagyok járatos a kínzóeszközök világába (se), egyrészt. Másrész egy kivétellel minden esetben rövid időintervallum állt rendelkezésemre a fordítás során. A kifejezés, amit át kellet ültetnem a дыба szó volt. Egy eset kivételével mindig csigának fordítottam. Ez szótanilag is, és a szerkezet mechanikája szerint is megengedhető szerintem. Amikor kicsit több idő állt a rendelkezésmre, akkor kínzóállvány szerepel a feliratban.
De mi is a дыба?
Olyan kínzóeszközről van szó, amellyel az áldozat testét addig nyújtották, amíg az ízületei szét nem szakadtak. Két fő fajtája van ennek az eszköznek, és használatban volt a 16-18.század folyamán  mind Európában, mind az Orosz Birodalom területén.
Oroszországban eredetileg egy állványzat volt ez, amihez hozzákötözték az áldozatot. (Innen származik a szólás: Tedd az állványra!  Cажали в дыбу!) Az eszközről az első irásbeli emlék a 13.századból való (1229).
A (Nyugat-)Európai verziója ennek a berendezésnek egy ágyszerűség volt.  Az ágy végére csigákat szereltek. Kötéllel megkötötték a kínzandó személy kezét, lábát. A kötelet a csigák segítségével feszítették meg.  A deluxe verzióra vastüskéket is szereltek, hogy ezek beleakadva az áldozat testébe extra fájdalmat is okozzanak.
A másik változat az ahol az áldozat függőlegesen helyezkedett el. egy bakra volt erősítve (a bak földbe ásva), meg egy kapufélfához. Az áldozat keze hátrakötve. A megkötött kéz felfüggesztve a kapufélfához. A kézen lévő kötél feszítésével megnyúlt az ember.
Az Orosz Birodalomban is járt extra szolgáltatás a nyújtás mellé. A hát lemeztelenítve, és úgynevezett „tűzpróbának” alávetve. Európában mindkét változat használatban volt, az oroszok csak a második verziót használták.


A Cár című filmben is feltűnik ez a kínzóeszköz.


5. A sorozat utolsó mondata kicsit idegenül hathat magyar nyelvi (sajnos csak nyelvi) környezetben. Az összetett mondat második felét elhagyva minden rendben lenne. Ha csak így fordítottam volna le a mondatot, akkor egy nagyon szép, és konform mondat lenne. Ám fontosnak tartom, hogy egy film megnézésekor ne csak a cselekmény jusson el a nézőhöz. Ezért sem hallgattam el a mondat teljes jelentését. A szöveg második fele az orosz középkori államfelfogás egyik nyelvemléke. Egy olyan gondolaté, amely ma is áthatja a keleti (és nem csak az orosz!) népek gondolkodását.
Az ország uralkodója nem csak vezeti az országot, hanem saját tulajdonaként tekint rá.
(Mindenki gondoljon erről, amit akar.)   

Végezetül

Végigvettem néhány dolgot ebben a bejegyzésban, amit a film készítői nem a történelmi hűségnek megfelelően ábrázoltak. Hiba volt ez részükről?
Egyáltalán nem!
Úgy vélem, hogy regényes, romantikus környezetbe tálalva, kicsit megmásítva a valóságot, mégis egy nagyon jó, korszerű képet sugároznak nekünk arról a korról. A karakterábrázolás nem sematikus. Kerülik a történelmi kliséket, a megszépített történelemet. Hús-vér embereket látunk. Nincs heroizáló pátosz. A szereplők ténykedését többféleképpen értelmezhetjük. Nincsenek abszolút jók, és rosszak. Olyanok a szereplők, mint akik tényleg emberek. Hibákkal, erkölcsi nemességgel, és nemtelenséggel felövezve. El lehet képzelni, hogy így történhettek a dolgok, ahogy lefilmezték. (Ezért is kértem a bejegyzés[nek viszonylag] az elején, hogy aki nem ismeri az orosz történelem eme szakaszát, az a korrigáló megjegyzéseimet ne olvassa el, csak a sorozat megtekintése után.)
Szerintem érdemes végignézni ezt a sorozatot! 

A 2015-ös Nagy Katalin
Nem tartom véletlennek, hogy 2014 után, 2015-ben is készült egy sorozat Nagy Katalin cárnőről. Tagadhatatlan, hogy azok számára akik viszonylag otthonosan mozognak az orosz történelem eseményei között, óhatatlanul feltűnhet néhány párhuzam az akkori események, és a maiak között. A nagy kérdés nem is az, hogy ezt a magas labdát le kell-e ütni, hanem az, hogy hogyan teszik ezt meg.
A Katalin című alkotás (2014), amiről elsősorban ez a bejegyzés szólna, nagyon ügyesen teszi ezt meg. Nem szájbarágós, a nézőt felnőttként kezeli. Szemmel láthatólag nem akar aktuálpolitizálni. Mégis, a romantikusan előadott történet mögül, ki-ki villan a történelmi párhuzam.
A büroni korszakra semmi utalás nincs a filmben, de a történelmi előzmények ismeretében nagyon nehéz nem párhuzamba állítani azt az időszakot a jelcini érával. Az orosz táradalomra kifejtett hatásuk nagyon hasonló volt. És innen már csak egy ugrás az a sztereotípia, hogy a nyugatiak befolyása után, egy igazi patrióta szemléletű rezsim igazgatja/igazgatta a országot. Jekatyerina Alekszejevna (Nagy Katalin) származását tekintve nem volt orosz, mégis igaz orosszá lett, mert azzá akart válni. Így a jelcini adminisztrációt követő "uralkodó"-kra is elmondható, hogy múltjuk nem feddhetetlen, de Oroszország javát szolgálják. Kikerülhetetlen ez az általánosítás ebben a történelmi analógiában. Napjaink nyugati véleményformálóinak, politikusainak hatalmas felelőssége van abban, hogy a nemzetközi helyzet ennyire kiéleződött. Európa tragédiája, hogy a konfliktus törésvonala épp itt, kontinensünkön (is) húzódik, az Ukrajna-Szíria tengely mentén. (Ez a két gyilkos tűzfészek, közös abban, hogy az USA-OF érdekérvényesítés áldozatai az ott lakók. Magam részéről érdekesnek tartottam, hogy miután az arab tavasznak nevezett eseménysor, amelyet csak súlyosan elfogult személyek tartanak ma már spontán eseményeknek, megbicsaklik Szíriában, ezután éleződik ki az ukrán belpolitikai helyzet. Asszad jelentős hadianyag utánpótlást kap Moszkvától, majd ezután Kijevben, kihasználva a téli olimpia (Szocsi) miatti (nyugati irányú) orosz külpolitikai inaktivitást, olyan helyzet áll elő amely nem sokkal később Janukovics elűzéséhez vezet. 2015-ben, azután, hogy gyakorlatilag patthelyzet áll elő Donyeckben, az orosz légierő a szír kormányerők aktív támogatásába kezd. Úgy tűnik, mintha a Brzezinski doktrína megdőlni látszana. [Oroszország Ukrajnával nagyhatalommá válik, Ukrajna nélkül azonban csak egy gyengécske ország. Gyakorlatilag így lehet összefoglalni azt a külpolitikai vezérlőelvet, amit a neves amerikai külügyi szakembernek tulajdonítanak.] Ezt a feltételezést igyekszik cáfolni a jelenlegi szíriai helyzet. Úgy látszik hiába igyekezett az USA vezetése "leválasztani" Ukrajnát mind gazdaságilag, mind kulturálisan Oroszországról.
Ennyi és nem több. Semmi demokrácia, semmi jobb élet az embereknek. Sima nagyhatalmi érdek. A katasztrófa azért tudott kialakulni, mert Ukrajna és Oroszország szimbiózisban éltek. Egy életközösséget próbálnak a nyugatiak szétszakítani. Elhitték [?], hogy a nyugat-ukrajnai nemzeti identitás az egész országra jellemző. Hogy lenne az, mikor nemzettudat sem egységes az egész országban? Ezért [is] kellett a jóléti propaganda a majdani eseményekkor.)
Propaganda 2014-ből
A nyugati politikusok felelőssége az is, hogy ennyire egyszerűen apologetikus magyarázatot tud adni napjaink hivatalos orosz kultúrája a nyugatról érkező kihívásokra. Úgy tűnik időnként számomra, mintha tudatosan adnák a magas labdákat. Európának, a múltja miatt, sokkal okosabban kellene politizálnia.
Mondjuk nehéz olyan időszakot mondani a közös ezer éves múltból, amikor nem akarták/akartuk erőszakkal lenyúlni a keleti szlávok területét és/vagy anyagi javaikat. Ezért (is) lenne szerintem fontos, hogy a ismerjük a múltat, hogy a hibák, félreértések elkerülhetők legyenek. A gazdasági erőfőlényből való intézkedés nem pótolja a bölcsességet, az előrelátást. (Sajátos az orosz történelem szemlélet egyik axiómája, mely szerint Moszkvának mindig küzdenie kellett a keleti és a nyugati hódítók ellen. A Keletiek [tatárok, törökök] "csak" kifosztani akarták a szlávokat, a Nyugatiak [német, lengyel, litván, francia stb] pedig kifosztani, és ideológiailag átnevelni [katolizáció, kommoditás, vallási pluralizmus, szélsőliberális eszmék stb]. A Nyugat nem csak a keleti szlávok vagyonát, hanem a lelke is el akarja rabolni.)
A 2015-ös Nagy Katalin című sorozatról véleményt mondanom még korai lenne. Még nem néztem végig. Ugyanakkor el kell ismeri, hogy egész máshogy fogják meg ebben az alkotásban a múltat, mint a Katalinban. Pjotr Fjodorovics (Pável Gyerevjanko) karaktere jobban hasonlít a kortársak leírására. Persze ez nem azt jelenti, hogy a valósághoz közelibb is. Hiszen ahogy a történelmet a győztesek írják, úgy a történelmi visszaemlékezéseket is. Katalin alakja (Krisztina Kucserenko és Julija Sznyigir) gyermekibb, naivabb. Az mindenesetre pozitívum, hogy ketten is megformálják. Hiszen még gyermek volt, amikor Oroszországba került. A Katalin című sorozatban egy kicsit félrevezető, hogy a női főszereplő nem öregszik. Pedig két évtized, az két évtized! Mindenesetre érdekes ez a sorozat is. Megmutatja legalábbis számomra, hogy egy nagyszerű sztoriról van szó. Nagy jellemábrázolásokat lehet/lehetne kihozni a karakterekből. Annyiféleképpen értelmezhetjük a szereplőket, tevékenységüket, hogy az már egy William Shakespeare-nek, vagy egy Lev Tolsztoj-nak is témát adhatott volna. Na jó, Shakespeare túl korán élt ehhez.
Ugyanakkor a tavalyi sorozat látványvilága valahogy a gyermekkoromba látott kosztümös filmeket juttatja eszembe. Ez nem negatív észrevétel lenne. Nem az az izzadságszagú, verejtékezős, törekedjünk a valóságszerű megjelenítésre iskola követői az alkotók. Én szeretem az ilyen filmeket, de nem voltak jellemző gyermekkoromban az ilyen filmek. Mégsem mondanám, hogy avitt alkotás lenne a Nagy Katalin. De mint már írtam, határozott véleményt nem nyilváníthatok róla, hiszen még csak az elején tartok...

A 2014-ben készült Katalin című sorozatnak van egy magyar vonatkozású érdekessége. A címszereplőt alakító Marina Alekszandrova 1982. augusztus 19.-én született Kiskunmajsán. Édesapja, Andrej Vitaljevics Pupenyin tüzértiszt. A család 1986-ban a Bajkál vidékre költözik, majd a Tula következik. 1987-ben már Leningrádban vannak, itt érettségizik le Marina (1999). Ezután Moszkvába költözik, ahol elkezdi színésznői tanulmányait.
2008. június 7. és 2010. áprilisa között Iván Sztebunov felesége.
Néhányotok, azok akik megtekintették a blogon is megtalálható 2011-ben készült  Viszockij. Köszönet hogy élsz című alkotást, láthatták, "találkozhatott" vele. Abban a filmben Viszockij második feleségét, Ludmilla Abramovát alakította.
Marina A. és Andrej B.
2011. július 11.-én egy egyesült államokbeli szülőotthonban megszüli első gyermekét, Andrejt. Az édesapa a new yorki születésű Andrej Boltenko (1973. július 14). Ő volt 2012-ben a Vecsernij Urgantnak a producere és a rendezője is. De az ő nevéhez, producerkedéséhez fűződik a Paul McCartney Live in St.Petersburg filmecske is. Jelenleg a Pérvij Kanál egyik vezető rendezője.
2015 szeptemberében megszületik második közös gyermekük, egy leányzó.

Úgy gondolom nincs már más dolgom, mint megadni nektek egy linket, ahol megtalálhatjátok a sorozat epizódjaihoz a magyar feliratokat.
Hát, itt van!
E tizenkét részes sorozat release-eit két nagy csoportba oszthatjuk:
1. A 12 rész 10 epizódos változata (WEB-DLRip, WEB-DL 720p, WEB-DL 1080p,  ExKinoRay, Files-x)
2. A 12 rész 11 epizódos változata (SATRip)
Az egyes csoporthoz a felirat itt található.
A kettes csoporthoz pedig itt.
A két felirat csoport közötti lényeges különbség (az ídőzítés mellett), hogy az egyikben három momdatocskával több hangzik el, mint a másikban. E három mondat azonban nem jelentős. A színészi munkát (mimika) kiegészítik, de önmagukban nem jelentősek. Igazából nem is indokoltak. Az epizódszámok számomra igazi zűrzavart jelentenek. A WEB DL-eknél az elsőnek a neve az, hogy 1-2.rész, a másodiknak, hogy 3-4.rész, ám a SATRipeknél ez csak az első három résznek felel meg.
Hivatalosan tizenkét részes a sorozat, ám tizenkét epizódra vágva nem létezik. Mind a 10, mind a 11 epizódos verzió teljes. Gyakorlatilag a választás szempontját csak az kell, hogy befolyásolja, hogy milyen formátumba szeretné az ember megtekinteni.

Kellemes filmnézést!

Kolja, Olja, és Arkhimédész


A film eredeti címe: Коля, Оля и Архимед
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.
















Ez a bejegyzés egy 1972-ben készült rajzfilm apropóján, pontosabban az ahhoz készült magyar nyelvű felirat okán, készült el. ( Egy régi tervem valósult most meg.)
Ez az animációs film visszaidézi gyermekkoromat. Emlékszem amikor gyerekként kitárgyaltuk, hogy a szovjet rajzfilmek mindig olyan szépen vannak megrajzolva. Emlékszem, a Mindet tudni akarok című gyermekműsorra. Úgy emlékszem akkoriban mintha korábban elkezdték volna a gyermekeknek a természettudományos oktatást. Mintha kevesebb öncélú mese lett volna a televízióban. Persze lehet, hogy ez csak a megszépítő (időbeni)távolság csalfa játéka az elmémben.
Ez a rajzfilm, bár gyerekként nem láttam, mégis a gyermekkorom világát, meséit hozza vissza.
Ezért kedvelem.

Van két mai fiatal: Olja és Kolja. Ők ketten visszamennek Arkhimédész korába. Igen, az ókorban. E nem túl hosszú filmecske nézése közben, óhatatlanul újra kisiskolás lehet az ember.
Tudom említettem már, hogy gyermekként szerettem a Verne könyveket. Éppen azért, mert Jules Verne ugyanúgy, mint ez a rajzfilm, mesés történetekbe ágyazva tanít bennünket a természettudományokra, és időnként a társadalomtudományokra is. Persze óvatosan kell fogyasztani a 19.század egyik legnagyobb mesemondójának környezettudományi magyarázatait. Némelyik ma már nem időszerű. Ez nem az író hibája. Ő igyekezett kora ismeretanyagát jól átadni. Az emberiség tudásanyaga itt-ott már túlhaladta az akkori magyarázatokat. Mégis hasznos, és élvezetes Verne Gyulát olvasni.
Ez a rajzfilm, az ebben található tudományos ismeretanyag nem elévült tudást tartalmaz. Régi, ókori tudást, ami napjainkban is aktuális. Mindezt egy vidám történetbe ágyazva. Hogy kicsik, és nagyok egyformán élvezhessék.
Nyugodtan szánjatok egy kis időt erre az alkotásra!

Néhány gondolat a feliratról:

A felirat készítése során igyekeztem, hogy ne legyen steril a szöveg. Hiszen a filmben elhangzó dialógusok magukon viselik a korszakot, melyben megírták őket. Két dolgot tartok megemlítésre méltónak e szempontból.
A mesében utalás történik Hieronra.
I. Hiero (vagy Hiéron; Ἱέρων) i.e. 478-467 között a szicíliai Szirakuza zsarnoka (türannosz) volt. Uralkodása során a város jelentősen megerősödött. Mindehhez hozzájárult más városokkal való szövetségkötése is. Legjelentősebb hadi ténykedése a Cumeai (tengeri) csatában (i.e.474) volt. Ekkor az etruszkok és a karthágóiak ellen védekezett sikeresen. A cumeaiak a szövetségesei voltak. Közös erővel sikerült megakadályozniuk, hogy az etruszkok kiterjesszék befolyásukat a Dél- Itália görög gyarmatvárosaira. Jelenlegi tudomásunk szerint Hieron alapította meg a görög világ legelső titkosrendőrségét. Az irodalom, és a művészetek lelkes támogatója volt. Az ókori olimpiai játékok aktív résztvevője (pl.: i.e.470, Delphi: győzelem kocsihajtásban). I.e. 467-ben halt meg. Halála után egy évvel Szirakuzában megszűnt a zsarnokság.
Ám a filmben nem róla, hanem II.Hieronról esik említés. Ő i.e. 308 és 215 között élt (270-215 között uralkodott). Egy Hierocles nevezetű nemes törvénytelen gyermeke volt. Pyrrhus (vagy Pürrhosz) egyik tábornoka az első pun háború idején. Miután Pürrhosz király távozik Szicíliából (275), a szirakuzai hadsereg és a polgárok vezetőjüknek választják meg Hieront. Sikeresen elfoglalja Messanát, így városának nyugalmat tud biztosítani. Ugyanis ennek a városnak a zsoldosai rendszeresen zaklatták Szirakuzát. Innen próbálta Agathoklész (aki türannosza volt a városnak) ismét uralma alá vonni Szirakuzát, és egész Szicíliát. A Hironnak hálás lakosok királlyá választják (270). I.e. 264-ben Róma segítségével ismét a városra támadnak a Marmentinik (Mars fiai, itáliai zsoldosok, az elűzött türannosz katonái). Hieron csapataival csatlakozik Hanno pun vezérhez, és csapataihoz. Végül a rómaiak nyomásának engedve, megállapodik azokkal (263). Szicília délkeleti része felett uralkodhat. Ettől kezdve haláláig (215) hűséges a rómaiakhoz.
A második pun háború (218-201) folyamán Marcus Claudius Marcellus (268-208) konzul megostromolja Szirakuzát (212). Ekkor hal meg Arkhimédész.
A film eredeti szövegében mikor megemlítik Hieront, rangjaként a cár szó hangzik el. Ennek a szónak eredetileg nincs köze a görög kultúrkörhöz. A caesar szóból származik, ahogy a mi császár szavunk is. A dialógus fordítása során meghagytam a magyar feliratban is az elhangzó orosz kifejezést. Így Hieron cárról beszélnek a szereplők. E tettem magyarázata az, hogy nem tartom véletlennek a kifejezés használatát. Magam is megéltem, így saját tapasztalatból is mondhatom, hogy a '70 végén és a '80-as években  kifejezetten negatív jelentéstartalommal használták a cár kifejezést. A zsarnok, elnyomó egyeduralkodó szinonimájaként, akit nem érdekel népe nyomora. Valami ilyesmit sugalló hangulat lengte körül e szavacskát.
Úgy gondoltam, hogy a filmben elhangzó Hieron cár kifejezés hűen visszaad egy kis hangulatot az animációs alkotás készültének idejéből (1972). Ezért maradt benne az eredetileg is elhangzó rang. Véleményem szerint, nagy hiba lett volna királyra, vagy zsarnokra magyarítani.
A másik ilyen, az Arkhimédész elvtárs megszólítás volt. A magyarban sokak számára ez a szó (továriscs-elvtárs) egyértelműen a bolsevik, kommunista párthoz köthető. Pedig ez egy nagyon nagy tévedés. A szónak nagyon sokrétű jelentéstartalma van, és török eredetű (товар, továr). Olyan vándorkereskedők hívták így egymást Oroszországban, akik hasonló árucikkekkel piacoltak. (M. Faszmer Etimológiai Szótára). P. Ja. Csernih szerint egy másik kifejezés a szó eredete. A katonai tábor (товаръ, товарище)-t vélelmezi a továriscs szó eredeteként. Gyakorlatilag a két magyarázat szintézise viszonylag pontosan leírja a szó jelentését. Kolléga, szövetséges (a bajban is, tehát bajtárs is). Közös szociális környezet, bizonyos fokú egymásra utaltsággal.
A 19.század második felétől kap a szó politikai színezetet. A célból használták a kommunisták, szocialisták, szociáldemokraták, anarchisták, és munkáspártiak (лейборист), hogy kifejezzék egyenrangúságukat (nincs úr, úrnő, kisasszony, úrfi), és azt hogy közös ügyön ügyködnek.
A zsaporozsjei és a doni kozákoknál, a közönséges kozákok egymás között használták (használják). Minden olyan személyre vonatkozik e terminus, aki az adott kozák közösség teljes jogú tagja (volt).
Az októberi forradalom (1917. november 7.) után Szovjet-Oroszországban, majd később a Szovjetunióban, a mindennapi életben az általánosan elfogadott (és hivatalos) megszólítás lett a szóból. Olyan helyeken ahol fontos volt a formalitás  (például bíróságokon), nem ezt a kifejezést használták. Erre a гражданин, és ennek nőnemű alakja szolgáltak.
Az Arkhimédész elvtárs formula, úgy gondolom többlet jelentéssel bír a szövegben. Olja egyrészt így fejezi ki, hogy teljesen egy platformon van a tudomány emberével (Arkhimédész), illetve az alkotók üzenhették a nézők számára, hogy a Szovjetunió hivatalos tudományalapú politikai hitének egyik pátriárkáját szólítja meg az ifjú hölgy. Miközben fenntarthatják azt a látszatot is, hogy mindez csak belemagyarázás, hiszen egy általános megszólításról van szó. (Ilyen kis "csalafintaságok" nem ártottak ebben az időszakban sem.)

Kedves Olvasó!
Kérlek ne ijedj meg ettől a néhány gondolattól, amit leírtam!
Ez a rajzfilm nem egy okoskodó, propaganda alkotás! Egy vidám hangulatú, tudományos ismeretterjesztő művecskéről van csak szó!

Fogadjátok sok szeretettel a feliratot!




Őrangyalom



A film eredeti címe: Мой парень ангел
A felirat tulajdonságai:
FPS: 23,976,
kiterjesztése: srt.
















Őrangyalom

Szásának (Anna Sztarsenbaum) rosszul indul a szilvesztere. Először a váratlanul Moszkván átutazó apja borítja fel a tervezett programját, majd (a szpojlermentesség miatt itt nem
részletezett okokból) összevész a barátjával. Ezután kiderül, hogy az aznapi emeltszintű krisztallográfia vizsgáján egy nőgyűlölő vadállat lesz a vizsgáztató (Gosa Kucenko), és ha ez nem lenne elég, a hülye macskája miatt kiesik az ötödik emeleti ablakon.
 És ekkor jön az Őrangyal (Artur Szmoljanyinov). Először megmenti a lányt a halálos zuhanástól, majd hozzákezd az életének jobbá tételéhez. Sajnos az őrangyal mennyei kiképzése nem sikerült tökéletesen, és hiába képes csodákra, például azt sem tudja, hogy mi az a hajszárító, hogy komolyabb hiányosságokat ne is említsünk. Ezért eléggé kétséges, hogy milyen eredménnyel fog végződni a mentőakció. 

Az Őrangyalom című film nem egy mély filozófiai mélységekbe leereszkedő művészfilm, csupán egy könnyed újévi vígjáték (ami Oroszországban külön műfajnak számít), de mindekinek tudom ajánlani, aki másfél óra önfeledt szórakozásra vágyik.


                                                                                                        Bodor András


A felirat itt található.

Eljuttatni bármi áron


A film eredeti címe: Доставить любой ценой,
Spezialeinheit Ostfront
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.














A könyveknek megvan a maguk sorsa - tartja az ősi mondás. Persze, ahogy lenni szokott a bölcs mondásokkal (és azok zanzásításaival), hogy tévesen (is) szokták idézni őket. Terentianus Maurus eredeti mondatai tartalmilag arról szólnak, hogy az olvasótól függ, miről szól a könyv. Az olvasó tájékozottsága, műveltsége befolyásolja a mű üzenetének "átjövését".  Nagyon sokszor mondjuk egy alkotásra, hogy nem jó, nekünk nem tetszik, csak azért mert nem értjük miről szól.
Ez a veszély ennél az alkotásnál nem áll fenn! Egy könnyen emészthető történetet mesél el a film. Néhány szempontból azért érdekes ez az mű. Fontosnak tartom, hogy tudjátok, egy négy részes televíziós sorozatot vágtak össze egy filmé. Ez egy elég elterjedt gyakorlat napjaink orosz filmgyártásában. A blogon sem ez az első ilyen film. (Viszockij. Köszönet, hogy élsz; Ballada a bombázóról, az Államtanácsos, a Vadászat a Piranhára, Csalóka napfény 2) A magam részéről érdekesnek tartom az orosz tévés sorozatok színvonalát. A skálán a gagyitól a nagyon jóig tart ezek minősége.
Érdekes ahogy a Csapat (Brigáda) feldolgozza a nyolcvanas évek végétől, a kilencvenes évek végégig tartó időszakot. A maffiák és oligarchiák létrejöttének, megerősödésének időszakát. (Említhetném e témában, a Pétervári banditák című sorozatot is, ráadásul úgy tudom, hogy ennek első évadát a Duna televízió is bemutatta.) A magam részéről hiányolom, hogy hasonló hozzáállással nem készült nálunk ilyesmi. Pedig lehetne benne egy két dolog: olajszőkítés, fegyver- és kábítószer csempészés, politika és a bűn összefonódása stb...  (Magam úgy gondolom, hogy amíg e témakör feldolgozása várat magára, addig biztos, hogy aktuális József Attila eme sorai:
"Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény")

A jó néhány 2.világháborús témát feldolgozó szovjet-orosz tévés sorozatok közül az Eljuttatni bármi áron kicsit más mint a többi. Igazából nincs is rossz, gonosz a karakterek között. Ennek oka talán az időhiány, nincs idő a karakterek kidolgozására, és nincs változás az egyes karakterek jellemzőiben sem. Nem egy mélyenszántó pszichológiai alkotásról van szó, hanem egy szórakoztatásra szánt műről. És úgy látszik, hogy van igény ilyen filmekre, hiszen Németországban is kiadták DVD-n, és Blue Ray-en is. Spezialeinheit Ostfront címmel.
Az orosz eredeti cím sokkal találóbb, míg a német változat félrevezetőbb. Szerintem.
És miről szól ez a közel két órás film?
A Nagy Honvédő Háború elején járunk. A német csapatok előretörnek. A front mögött lázas evakuáció folyik. Meg kell menteni az embereket, meg kell menteni az anyagi javakat! Az országban található egyik szépművészeti múzeum anyagát is próbálják megóvni az emberek. A gyűjtemény részét képezi egy úgynevezett teuton Biblia. Erre fáj Rosenbergnek (egyebek mellett a Megszállt Keleti Területek Reich Minisztérium [Reichsministerium für die besetzten Ostgebiete] vezetője) a foga. Ugyanakkor a szovjet vezetés számára is fontos a könyv. Egy kiállításhoz kellene, amelynek fővédnöke Sztálin, amely kiállítás célja a honvédelmi öntudat megerősítése. Hiszen a Német Lovagrend (Teuton lovagok) a kora középkor folyamán megpróbálták a keleti szlávokat behódoltatni, területüket, országukat elfoglalni, identitásukat megváltoztatni. Nem nehéz a múlt és a (filmes) jelen közötti párhuzamot megtalálni.
Jelenet a filmből
Elindul a hajsza a könyvért...
Bizonyos értelemben egy roadmovie-t láthatunk. Egy könyvet megpróbál néhány lelkes hazafi A pontból B pontba eljuttatni. Bármi áron.

A film látványvilága eléggé korlátozott. Ennek, szerintem, egyetlen oka az, hogy eredetileg tévés környezet számára készült. És mint tudjuk, a televíziós alkotásokra jóval kevesebbet költenek, mint a mozisokra. Így kívánja a Befektetési Szabály, a pénz alapú társadalom alaptörvénye. És kultúránk, a földi kultúra erre alapszik már vagy ötezer éve. Ám a relatív pénztelenség nem mindig párosul érdektelenséggel. Ilyenkor az szokott előfordulni, hogy a tévés sorozatból összevágnak egy hosszabb alkotást. Egy ilyen zanzásított filmhez készítettem feliratot, amit megtalálhattok itt.

A háborúk egyik jellemzője, évezredek óta, az úgynevezett műgyűjtés. Az ősi idők óta a hadizsákmány részét képezték, az ellenség kulturális javainak elrablása. És erről a szokásáról mind a mai napig nem szokott le az emberiség. Talán Feleki Lászlónál olvastam valamikor, hogy ha az úgynevezett katonai zsákmányokat visszaszolgáltatnák az előző tulajdonosoknak, akkor kiürülne a Louvre. De nem csak az. Szinte a világ összes jelentős múzeumát érzékeny veszteség érné.
Természetes (?), hogy a náci hadigépezet is végigrabolta Európát. A zsákmányolásnak két fő célja volt. Az egyik a német gazdaság (és hadigépezet) életben tartása, a másik a kulturális értékek felhalmozása (harácsolás). A német vezetés egyes tagjai (pl. Göring) elsősorban sznobságukat "élték ki" a műkincsek begyűjtésével. Másoknak szakrális céljaik voltak. A nyolcvanas évek legvégén (nálunk a kilencvenes évek első felében) kezdtek megjelenni azok a könyvek, melyek a nácizmusra, és a fajelméletre, nem kizárólag mint ideológiára tekintett. Ezek a művek igyekeztek feltárni a hitlerizmus vallási jellegét is. Persze voltak érintettek, akiknek ez sok volt. Mára viszonylag terjedelmes könyvtára van a témának. Ezért a tájékozott ember, ma már nem tartja fikciónak a nácik okkult érdeklődését sem. (Az sem véletlen, hogy a WASP Eisenhower [akiknek a szülei mennoniták voltak, és maga is ilyen nevelést kapott], a 2.világháborús visszaemlékezésének a Keresztes háború Európában címet adta.)
Az Indiana Jones filmekben is ábrázolt állami kegytárgygyűjtés nem fikció. Ha nem is pont úgy, nem is pont azt, de felsőbb utasításra gyűjtögetett a "brigád". Ma már szinte közhely számba meg az a feltételezés, hogy Indy karakterét Otto Rahnról mintázhatták George Lucasék.

Szóval, aki egy háborús környezetben játszódó műkincsmentős, műkincs megszerzős filmre vágyik, nézze meg ezt az alkotást!


Eggyel kevesebb!