Rövid találkozások

A film eredeti címe: Короткие встречи
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.

















Öt hónap szünet után, a Mása és a Medve 41-44. részéhez készített feliratok mint „állandó elfoglaltság” mellett, Amundsen egy újabb nagyfilmes munkájával jelentkezett. A magam részéről annyit elmondhatok, hogy a filmválasztásai nekem mindig "bejönnek".
Az emberek általában két sztereotip véleményt szoktak hangoztatni a szovjet, orosz filmekkel kapcsolatban. Az egyik az, hogy az oroszok jó háborús filmeket tudnak készíteni. A másik az, hogy unalmas filmeket készítenek. Úgy gondolom, hogy ezek az állítások nem fedik a valóságot. Nem gondolom, hogy a háborús filmek kivételével csak unalmas filmeket csinálnak, csináltak a szovjet, orosz filmgyárak. E blog „funkciója” az eltelt idő folyamán egy kis változáson ment át. Kezdetben arra gondoltam, hogy az egész csak egy „reklámfelület” lenne. Hogy az érdeklődők könnyebben megtalálhassanak filmfeliratokat. Azonban már jó ideje nem erről szól a történet (remélem hogy ez látható is a blogon). A szovjet, orosz filmgyártás minél szélesebb spektrumát szeretném bemutatni. Bemutatni, hogy nem csak unalmas és/vagy háborús filmek készülnek, készültek orosz nyelvterületen. Természetesen ez egyedül nem menne!
Ezért is hálás vagyok azoknak, akik közreműködnek, közreműködtek abban, hogy sokszínű lehessen ez az oldal! Örülök, hogy a  blog tudósíthat mások munkáiról is! Ezen feliratok apropóján változatosak lehetnek a bejegyzések. És köszönet illeti azokat is akik segítséget nyújtanak az egyes bejegyzések elkészítéséhez. Nem sorolom fel őket egyenként, hiszen a blog figyelmes olvasói találkozhatnak a nevükkel a megfelelő helyeken.
Amundsennek még ennél is többet köszönhetek!
Hiszen rendszeresen értesít aktuális munkáiról, segít a hozzájuk tartozó bejegyzések elkészítésében… Igazán úgy érezhetem, hogy segítségére számíthatok.
De nem erről kell szólnia ennek a bejegyzésnek!
Szóval, itt az idő hogy közhírré tegyem, tegyük hogy elkészült egy újabb felirata!
A Rövid találkozások című filmhez tartozó felirat letölthető innen.


Nem egy könnyen emészthető alkotásról van szó. Nem árt a „ráhangolódás” a filmre. Fáradt, nehéz nap után nem feltétlenül kell ezt megnézni. Nem egy „legyalult agyú” állapotban értékelhető alkotás ez. Kellenek hozzá a barázdált agytekervények. Ugyanakkor nem is egy „agyalós” film. Talán egy kis élettapasztalat sem árt hozzá…
A címe talán arra is utalhat, hogy a filmbe több ember rövid kis élethelyzetével, történetével (találkozhatunk) ismerkedhetünk meg. Ha „hagyományosan” nézzük, akkor Válja egy tanácsi ügyintéző mindennapjairól szól a történet. Végzi a munkáját és közben a vele kapcsolatba kerülőkkel is megismerkedhetünk. Na nem alaposan, hanem csak úgy futtában…
Amennyi időt szánunk egymásra rohanó életünkben. (Sajnos…)
Nemcsak Válja életbe pillanthatunk bele, hanem például Zinocskáéba is, Nágyjáéba is, és egy fiatal geológus életébe is.
Az ifjút Vlagyimir Viszockij alakítja.
Természetesen több jelenetben is kézbe veszi a gitárt és énekel…
Viszockij költészetének nagyszerűségét gyakorlatilag maga Viszockij adja. Köszönet hogy élsz című filmhez készített felirat készítése közben döbbentem rá.
Régebben is hallottam mind magyarul, mind oroszul a dalait. Tetszettek is. Ám a 2011-es film feliratánál „belekényszerültem” a versfordításba. Az úgy kezdődött, hogy nem mindegyik dalrészletnek van/volt „hivatalos” fordítása. Nem akartam, hogy a filmben felhangzó dal részletek fordítása között nagy minőségi különbség legyen. Nem biztos, hogy jó döntést hoztam akkor. Mármint a felirat szempontjából. A sajátomból igen. Megtapasztalhattam mennyire tömör és ennek ellenére mennyire asszociatív az orosz bárd költészete.
Tömör és sokatmondó. Lenyűgöző.
Méltán tartják a hozzáértők nagy költőnek!


Muratova és Viszockij
Szóval ahogy írtam megismerkedhetünk néhány szereplővel… Vagy az is lehet, hogy ezek a karakterek csak katalizátorok? A film nem is Váljáról szól, hanem az emberi kapcsolatokról?
A távkapcsolatról? A mindennapok során emberek sokaságával kapcsolatba kerülő ember magányáról? A reménytelen szerelemről? A naiv ifjúi lelkületről?
Vagy csak rólunk?

A film több szálon is kötődik a film női főszereplőjéhez Kira Muratovához.

A hölgy nem csak eljátssza a főszerepet, hanem ő írta a forgatókönyvet, és ő is rendezte a filmet.
Kira Muratova

Kira Georgijevna Muratova 1934.november 5.-én született a besszarábiai (Román Királyság) Szorokában. Szülei meggyőződéses kommunisták voltak, a Román Kommunista Párt tagjai. Édesapja, Jurij Alekszandrovics Korotov (román nevén: Geroghe Corotcov [1907.január 15.- 1941.) 1941 őszén eltűnik valahol Odessza környékén. Édesanyja Natalja Iszakova Korotov-Scurtu (1906.október 18- 1981. július 28.) 1928 óta a kommunista párt tagja. A 2.világháború kitörése előtt a szülők Bukarestbe költöztek, és ott illegális munkát végeztek. Az anya a háború alatt a Komintern román nyelvű adásait sugárzó rádióadó (Szabad Románia - Romania Libera ) vezetője (Ufa, Szovjetunió). Ezután dolgozott a Kulturális Minisztériumban, majd egy szülőotthonban (élete folyamán több az újszülöttek ellátásával, gondozásával foglalkozó szakkönyvet írt), majd végül egészségügyi miniszterhelyettes volt.
Lánya, Kira, 1959-ben diplomázott a Moszkvai Egyetemen. 1961-ben az Odesszai Filmstúdió vezetője lett. A következő évben elkészítette élete első forgatókönyvét és első filmrendezését.
Leendő férjének Alekszandr Igorovics Muratovnak a kisfilmje (У крутого яра ) volt az első munkája.
Két évvel később következett az első egész estés film. Az Odesszai Filmstúdió egyre másra készítette a politikai vezetés által kifogásolt filmeket, így Muratovát leváltják vezető beosztásából. Ezután a leningrádi központú Lenfilmhez kerül. Itt ismerkedik meg második férjével Jevgenyij Golubenkoval. Az új férjével több közös projektben vett részt.
Számtalan forgatókönyv és filmrendezés fűződik a nevéhez. Nem panaszkodhat, mert munkásságát elismerték, a mai napig elismerik. Életművét számtalan kitüntetéssel jutalmazták. Mind filmes, mind állami kitüntetéseket is kapott. A mai napig az ukrán filmművészet nagyasszonyának számít. Odesszában él.

És most következzék Amundsen:
Ezzel a filmmel folytatom eredeti elképzelésemet, mely szerint igyekszem minél több  Viszockij-filmet az érdeklődő közönség felé bemutatni. Persze ismét jött a vívódás azzal kapcsolatban, hogy ennek a filmnek is volt valamikor magyar szinkronos változata. A film fordítását még 2013. júliusában kezdtem el, de több ok miatt félretettem. Az egyik ok volt a már létező és végül általam is megtekintett szinkronos változat. Végül mégis elkészítettem a fordítást, mert egyrészt kedves ismerőseim bíztattak rá és megfogalmazták azt ami az egykori szovjet filmek kapcsán általános igazság: a magyar szinkronos verziót nem magától értetődő dolog megnézni, a tévék-mozik biztosan nem játsszák, az eredeti szinkronok pedig nagy valószínűséggel már nincsenek is meg. Másrészt pedig mivel Vosztok blogból jómagam inkább a múltbeli filmekkel veszem ki a részem, tudomásul kellett vennem, hogy előbb-utóbb kiderül, hogy volt vagy van magyar szinkronja.

Erről a filmről már sokat és sokfelé elmondtak, megírtak - saját hazájában. Az egyik legjobban dokumentált és legtöbbet elemzett szovjet filmről van szó - ha az orosz forrásokat böngésszük. Sajnos nálunk méltatlanul aluldokumentált ez a film (is). Az orosz cikkek egybehangzóan nagyon nagyra értékelik a filmet, nem kevésbé nagyra értékelik Kira Muratovát. Jómagam rendkívül örülök, hogy ez a kivételes művész e blog lapjain is helyet kapott, talán kicsit közelebb hozva őt az érdeklődő magyar közönséghez. Egyébként a három főszereplő mindegyike, Kira Muratova, Nyina Ruszlanova és Vlagyimir Viszockij legendás alakja lett - vagy már volt akkor is - a szovjet-orosz filmművészetnek.
Ruszlanova és Viszockij

A film cselekménye lassan halad előre, minduntalan vagy Nágya (Nyina Ruszlanova) vagy Válja (Kira Muratova) visszaemlékezései törik meg a cselekmény jelen idejét és visszavisznek a közelmúltba. A közös pont Makszim (Vlagyimir Viszockij) aki ennek a szerelmi háromszögnek az okozója. A fekete-fehér technika nagyon jót tesz a filmnek, a korai szovjet idők kisvárosának és vidéki hangulatainak ábrázolása nagyon hiteles. Semmi túlzás nincs benne, sőt a filmből gyakorlatilag hiányzik az ideológiai háttér, amit pedig egy korabeli szovjet filmnél várnánk. Persze „elvtársazás” van benne, kétségtelen. Talán az ideológia hiánya, talán más az oka, de a kópiák pontosan 20 évet töltöttek dobozban, mire a szovjet filmbizottság a glasznoszty jegyében végre megengedte a film vetítését, egyidőben többek között a szintén Kira Muratova által jegyzett Hosszú búcsúzásokkal, amely e film testvérének tekinthető.

Zsugán István írja a Filmvilág 1987/10-es számában a következőket:
Amint a Rövid találkozások, úgy a Hosszú búcsúzások is látszólag jelentéktelen mai  magánéleti konfliktusokat vetít a vászonra.(...) A zilált, széthulló családi életek, a saját személyiségük újraépítésével próbálkozó mai asszonyok sorsának kivételes tehetségű ábrázolója az odesszai Kira Muratova. Akinek hányatott sorsához, adalékként, még annyit:
mielőtt végképp a filmes pálya szélére sodorta volna a korabeli bürokraták szemellenzős ítélete, forgatott egy másik filmet is Szürke kövek között címmel; de azt annyira összevissza nyirbálták  a „tanácsadók”, hogy a szerző nem vállalta; ezért Ivan Sidorov álnéven jelent meg és tűnt el pillanatok alatt a mozikból...  Azt írja a Szovjetszkij Ekran című lap 1987 áprilisi számában: „Mikor a Filmművészek Házában Kira Muratova filmjeiből rendeztek  találkozóval egybekötött vetítést, nem hangzottak el hosszadalmasán fecsegő hozzászólások, csak alkotásainak meghatott és elmélyült méltatásai. Az alkotó őszintén és egyszerűen ennyit válaszolt: „Mindig tudtam, hogy filmjeim előbb vagy utóbb napvilágra kerülnek. Csak azt nem hittem, hogy én is megérem ezt a napot.”


Külön érdekesség a filmről, hogy csak a Szovjetunióban, Magyarországon és Mexikóban mutatták be.

Néhány megjegyzés illetve magyarázat a filmhez:

A fordítás során többször találkoztam az orosz emeletszámozás magyarra való fordításának problémájával. Bizonyára ismeretes, hogy az oroszoknál a földszint már első emelet, így minden szintet eggyel nagyobb számmal jelölnek, mint máshol. Az eredeti szövegben elhangzó -negyedik emelet- kifejezést viszont direkt nem magyarosítottam -harmadik emelet- re, nem láttam értelmét, meghagytam eredeti szövegezésben. Ugyanígy tettem az orosz súlymérték fordításával. Szintén ismeretes, hogy ők grammban mérnek és fejeznek ki minden kisebb tömeget, a dekagrammot nem használják. Például egy bolti vásárlás során a nálunk megszokott 15 dkg helyett 150 grammot kérnek. Ezt is meghagytam eredetiben.

A büfében Makszim, Szemjon Szemjonovics és Griska beszélgetnek. A Hennessy említése után elkezdenek egymásra licitálni különféle - egyébként márkás - grúz borneveket sorolva. A jelenet poénja, hogy a fiatal Griska a végén a "Borzsomi" nevet dobja be, ami egy orosz szénsavas ásványvíz márkaneve.

Nyina Ruszlanova
Makszim és Válja egyik veszekedése a férfi elküldésével végződik. Ekkor ezt mondja: "Lám,lám, szürke kecske." Amit a szürke kecskéről tudni érdemes, ennek elmagyarázásához segítségül hívom az idevonatkozó orosz forrásokat: „Élt egyszer egy nagymamának egy szürke kecskéje. Ez a dal az egyik legnépszerűbb az orosz folklórban. Gyakorlatilag minden mondata bekerült az orosz beszélt nyelvbe. Ám a dal történetéről már kevesebbet tudunk. Ez egy ártatlan kis történet, mondhatni pedagógiai, amelyhez hasonlót bármely ország folklórjában megtalálunk. Egy szófogadatlan kis kecske bement az erdőbe a nagymamája engedélye nélkül, amiért súlyosan megfizetett. Nagyon egyszerű dallama is, a szövege tele van ismétléssel, könnyű emlékezetbe vésni.”

Szabad, kivonatos és korántsem műfordításban így hangzik:

Volt egyszer a nagymamának egy szürke kecskéje
Lám, lám szürke kecske, (…)
A nagymama nagyon szerette a kecskét (…)
Lám, lám de szerette (…)
A kecske egy nap arra gondolt
Hogy az erdőben sétálgat
Lám, lám az erdőben sétálgat (…)
Megtámadták a kecskét a szürke farkasok
Lám, lám a szürke farkasok
A kecskéből csak a szarva és a lába maradt
Lám, lám csak a szarva és a lába.

Végül a talán legfontosabb tényt jegyezném le a filmről, hogy Viszockij énekel is, nem sokat, de olyan igazi, hamisítatlan Viszockijos dalokat, szerintem a legjobb korszakából. (E megállapítás erősen szubjektív persze.) A téma iránt érdeklődőknek már ezért is mindenképpen érdemes megnézni az alkotást. A dalokat nem fordítottam le. Úgysem tudnám áttenni úgy magyarra, ahogy azt szeretném. A hangulatuk utánozhatatlan.




Csendes előőrs

A film eredeti címe: Тихая застава
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.
















Egyszer kaptam egy e-mailt... Valamikor tavaly év vége felé.
Az írója megkérdezte, hogy készítenék-e feliratot ehhez a filmhez. Válaszoltam az üzenetre. Érdeklődtem is... de eddig még nem kaptam választ...
Tudom, milyen az amikor az ember állandóan rohan.
Sietve elolvasom a nekem címzett üzenetet, de már megyek is a dolgomra. Majd ha lesz egy kis időm válaszolok!
Úú! Te jó ég! Már eltelt két hét és nem válaszoltam Z.-nek!
Vagy:
Úú! Te jó ég! T.-nek írtam már választ? Vagy csak akartam? Mikor is írt? Két hónapja!!!

Már egy ideje terveztem, hogy kellene egy Andrej Csadov főszereplésével készült poszt-háborús filmhez feliratot készíteni. Ezután kaptam azt az e-mail-t. Első ránézésre egy "átlagos" háborús filmnek tűnt. De ami igazából megfogott az a mögötte levő valóság volt.
A film megtörtént eseményt dolgoz fel.
Velem egykorú, sorállományú katonákkal történt meg. Akkoriban amikor én is sorállományú katona voltam. Igaz egy másik országba, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy...
Mert épp háború dúlt itt a szomszédban. Nem határőr voltam. Mégis valamikor februárban elvezényelték a laktanyánkból a trailer-eseket egy másik városba. Mondták, hogy segíteniük kell majd az ottaniaknak lehurcolni a határra a harckocsijaikat. Ha jól emlékszem márciusban mondták, hogy harckészültség lesz. A horvátok magyar területen keresztül vonulva hátba támadták a szerbeket. Ha a szerbek erőre kapnak, akkor mi is megkapjuk a magunkét. (Erről persze nem írtak az újságok, nem beszélt a televízió... Legalábbis akkoriban.) De ez a hadművelet végzetes lett a szerbek számára. Így elmaradt a határlátogatásunk.
Azt hiszem igazából ezért fogott meg ez a film. Az időbeli közelség, és a helyzet... Ez elindított bennem valamit. Ezért készítettem feliratot a filmhez.
(Ja és amíg el nem felejtem! Kaptam még egy e-mail-t is. Corven-től. Tudjátok, olyan segítőkész ember ő! Ez adta a végső lökést.)

A film egy megtörtént eseményt dolgoz fel. Először nézzük meg, mi történt valójában:
1993. július 13. Tadzsikisztán.
A Közép-Ázsiában állomásozó 12.számú moszkvai határőr csoport egyik határőrhelyén történt az eset, a tadzsik-afgán határnál. Kori Hamidullo vezetésével közel 200 dzsihadista harcos (van olyan becslés is, hogy a támadók legalább 250-en voltak) rátámadt a határőrökre. A behatolók célja a 12.-es egység megsemmisítése, utána a 12-es és 11-es egység között egy hídfő létesítése, ahonnan majd Kuljabszk felé nyomultak volna tovább. A végső cél az ifjú Tadzsik Köztársaság vezetésének megbuktatása volt. Persze ezt a politikai célt nem propagálták nyíltan, hanem  a „meggyorsítani az orosz csapatok Tadzsikisztánból való kivonulását” eufémizmus mögé rejtették hatalomvágyukat. A támadás pillatnatában a 12-esek összlétszáma 48 fő volt. A szakasz parancsnokát Merzlikiny hadnagynak hívták. A csapat több mint 10 órán állt helyt. Kitörést is végrehajtottak.
A 12-es határőregység barakkjai 1993. júliusában 
Hajnali 4 órakor támadás érte a határőrség délkeleti szárnyát. A kihelyezett mozgásjelzők bejeleztek, és a szolgálatban lévők tűzparancsot kaptak. Tűzpárbaj alakult ki. Ebben az első összecsapásba, annak is az első perceiben elhunyt Mihail Majborod határőrhadnagy. Nem ő volt az egyetlen áldozat ekkor. Több határőr meg is sebesült. Természetesen a támadók is veszteségeket szenvedtek. A tűzharc során nem csak lőfegyvereket használtak a harcoló felek, hanem RPG-ket is.
7 óra 40-kor megérkezik a 13-as határőrpontra az V. Maszjuk alezredes által vezetett 105 fős csapat, amelynek a feladata elsősorban a határőrök leváltása lett volna eredetileg. Ebben az alakulatban páncélos járművek is voltak (1db T-72-es harckocsi, 1db BMP 1-es, és 120mm-es aknavetőkkel rendelkeztek).
9 óra 25-től 120mm-es aknavetőkkel kezdik lőni az országutat. A dzsihadisták továbbra is erős tűz alatt tartják a környéket. Sikeresen akadályozzák a 13-as határőrpont katonáit abban, hogy felmentsék a 12-eseket.
1993.július 13. A tadzsik-afgán határnál
8 óra 11.30 között repülőgépek rakétatámadás intéznek az muzulmán harcosok ellen. Közben helikopterrel három tanknak és három BMP-nek a legénységét átszállítanak Dusenbéből Kuljabba.
Dusanbéból és Kuljabból is erősítés indul el a határra.
13.40 és 14.50 között megérkezik az erősítés.
14.30-ra tűzerő tekintében az orosz csapatok fölénybe kerülnek.
16 órakor megérkezik helikopterrel az első aknavető az orosz  tűzvonalban.
18.30-ra lecserélik a még elő orosz határőröket, tartalékba kerülnek. A 201-es gépesített lövészhadosztály egységei visszafoglalják Szarigor kislakot (falut).
20.10 körül elcsendesednek a harcok a 12.-es határőrhely környékén.

A csata a határőrök számára több mint 11 óra hosszat tartott. A dzsihadista támadókat visszaverik, a megtámadott szakasz tagjait lecserélik. Az orosz fél vesztesége 25 fő, míg az ellensége legfeljebb 70. A huszonöt orosz halottból 22 határőr (a másik három fő a 201.gépesített lövészhadosztály tagja) volt.
A 12-esek hősi halottainak emlékműve

Az harcokban elesett Szergej Borin, aki 1973. október 14.-én született. Nagyon közel volt már a leszerelésének az ideje. Amit nem csak ő, hanem menyasszonya, Szvetlana is nagyon várt már. Nagynénje szerint Szergej életvidám gyerek volt. Madarakat, halakat tartott. Időnként gitározott. Nem ivott, nem dohányzott. Nem sokkal azután, hogy sikeres szakmunkás vizsgát tett, megkapta a katonai behívóját. Kiképzés után a tadzsik-afgán határra került. 1992-ben polgárháború tör ki Tadzsikisztánban, és az afgán területről is nyugtalanító hírek érkeznek a garzionba. Az afganisztáni mudzsahedinek szövetkezve az tadzsik ellenzéki lázadókkal 1993 folyamán többször megpróbáltak áttörni a határt.
Szergej épp ott teljesített szolgálatot ahol 4 órakor elkezdődött a „tánc”…
Visszaemlékezések szerint Szergej Borin lövészárokból lőtte az ellenséget. Megsebesült, de folytatta a tüzelést. Ezután mellette felrobbant egy gránát. A légnyomás feldobta őt, de amint földet ért felállt és folytatta a tüzelést. Ekkor egy iszlamista harcos hátulról rálőtt. Újabb gránát is robbant mellette. Ekkor halt meg.
Ezen a harcállásponton ekkor támadtak utoljára a mudzsahedinek. Szergej Borin szó szerint a végsőkig kitartott. Minden értelemben.
Posztumusz megkapta az Orosz Föderáció Hőse kitüntetést.
Szülőfalujában egy utca viseli a nevét.
A családjáról sem felejtkeztek el. Egy kétszobás lakást adtak a szüleinek.
Sírjánál minden évben a Határőrök Napján összegyűlnek a volt határőrök.
Ebben az időben, a világ ezen részén, a harcokban feltűnik egy iszlamista harcos, aki később a csecsen háborúk alatt hírhedt nevet szerez magának: Ibn-al Hattab.


Persze felmerülhet az olvasóban, hogy miért írtam Szergej Borin rövid életéről. Háborúról olvasva, hallva az ember könnyen elfelejtkezik, hogy ezen eseményeknek szereplői hús-vér emberek. Olyanok mint én, vagy a kedves olvasó. Ugyanolyan érző lelkek mint mi vagyunk. Szeretnek, szenvednek, örülnek, bánkódnak...
Akár mi is lehetnénk.
Isten ne adja, hogy mi legyünk...
A film egyébként szerintem tipikus orosz háborús alkotás. Fő feladata, a harcok bemutatása mellett, az hogy az orosz nemzettudat egyik fontos alkotóelemét, a hazafiasságnak azt a fokát amely szerint a Hazáért meghalni dicsőség, fenntartsa. A következő nemzedékek számára példát mutasson.
Lehet erre azt mondani, hogy ez egy avítt szemlélet, de az Orosz Állam szempontjából ez létkérdés. Szó szerint. Fontos az Állam számára, hogy az elkövetkezendő generációk is akarják megvédeni hazájukat, szülőföldjüket. A posztszovjet térség mindegyik államában jelentős orosz kisebbség él, akiknek nem engedik elfelejteni, hogy "honnan jöttek". Nem véletlen, hogy a Szovjetunó utáni nosztalgia erős ezekben az emberekben.
Oleg Carjov, a Novorosszijai Parlament elnöke, 2014
Számukra a Szovjetunió nem csak egy kommunista ország, hanem egy ország amelyik megvédte őket. Egy ország amely elég erős volt ahhoz, hogy dacoljon a fél világgal, egy ország amely irányítani tudta a világpolitikát. Egy eltűnt aranykor.
A nemzeti kisebbségként élő oroszok nap mint nap megtapasztalhatják a russzofóbiát, és az újra feléledő náciimádatot (a Baltikumtól le a Fekete-tengerig). Számukra a Szovjetunió egy olyan ország, amely legyőzte a náci Németországot. Azt a Németországot amelyik végiggyalogolt Európán.
De maga az Orosz Föderáció is gerjeszti az antifasiszta tudatot. Mára gyakorlatilag az hivatalos orosz nemzettudat része az antifasizmus. De sok más veszély is leselkedik az Oroszországra. A Kaukázusban meglévő iszlám fundamentalizmus is kihívás az ország egységét illetően. Az utóbbi negyven évben többször kirobbant fegyveres konfliktus az orosz hatalom és a mohamedán harcosok között. És a következő évtizedekben is ki-kifog robbanni... És erre fel kell készíteni az eljövendő generációt is! És ebben segít az államnak az ilyen és ehhez hasonló filmek (Kilencedik század, Viharkapu, Augusztus nyolcadikán stb).
Persze mindez önmagában még kevés lenne. Fontos, hogy a hazájukért elhunytak és azok hozzátartozói is megkapják az Államtól az elismerést a hősiességért. És az Orosz Föderáció napjainkban nem feledkezik el a hőseiről. (Idén tavasszal emelték meg a 2.világháborús veteránok nyugdíját, de nem csak az anyaországban élőkét, hanem mindegyikét!) Néhány hónapja olvastam a Mir és Politiká-n Makszim Svejc írását a Legyőzhetetlen és Legendás: Hadsereg ami nincs-et, amelyben a szerző megemlíti, hogy a 2. csecsen háború során, ha egy belügyi alakulat katonája elesett, akkor automatikusan megkapta az Orosz Föderáció Hőse kitüntetést, hátramaradott családtagjai lakáshoz jutottak, amennyiben gyermekei is voltak akkor a hadsereg átvállalta a taníttatásuk költségeinek egy részét is. (A cikk nem az orosz hadseregről szól, hanem az ukránról. Arról hogy az ukrán katona meghalhat a hazájáért, de a hátramaradottakat az ukrán állam semmivel nem segíti. Ellenpéldaként hozza fel az orosz viszonyokat a szerző. És szerinte ez az egyik oka annak, hogy az ukrán hadsereg nem tudja Ukrajna területi integritását biztosítani. Még nyugati segítséggel sem. Ezzel magyarázza a nagyszámú dezertálásokat is.) Napjainkban az orosz katona ha hősi halált hal, tudhatja hogy szeretteiről nem feledkezik meg az állam. Ha nem is fognak bőségben élni, de éhezni sem fognak.
Senki ne gondolja hogy a Szovjetunió mítosza (Mert ma már két Szovjetunió van. Az egyik a történelmi, a másik egy elvont mitikus Szovjetunió. Amiért rajongani is lehet.) csak a negyvenes-ötvenes korosztály idolja. Ott vannak a mai tizenévesek, akik egy része büszke egy általa nem ismert, már nem létező országra. Persze lehet hogy azért mert így találnak önazonosságot maguknak. Vagy mert büszkék lehetnek arra az országra, az ország eredményeire.
Tadzsik-Afgán határ 1993 Krasznaja Zvezda folyóirat képe

Kutyafuttában néhány szót ejtettem a filmben megformált egyik valódi hősről. De a hősöknek voltak ellenfelei is. A filmben ezekre a karakterekre semmi jót nem mondhat az átlag filmnéző. De milyenek voltak valójában? Az átlag európai világnézete szerint nehezen érthetőek ezek az emberek. Az úgynevezett nyugati kultúrkörben nevelkedett ember nehezen értheti meg ezeket az embereket. Társadalmi rétegek, osztályok közötti ellentétekből kirobbanó konfliktusokat, népek-nemzetek közötti viszályokat, a gazdasági szereplők által kirobbantott válságokat látunk magunk körül. Még akkor is ha nem ezekkel indokolják hivatalosan az eseményeket. Számunkra ma már szinte elképzelhetetlen hogy vannak emberek akik képesek meghalni elvekért, hitükért. Jó példa erre a 2001.09.11.-ei new yorki események első értelmezései. A véleményformálók, még Magyarországon is, eleinte a szegénységet, a szociális kiszolgáltatottságot nevezték a bajok gyökerének. Senki nem akarta kimondani, hogy jól szituált, vallásilag elkötelezett emberek voltak az elkövetők. Persze később már nem is akartak erről beszélni. Hiszen például Európa vallási térképén erőteljes változás állt be az elmúlt néhány évtizedben. Jelentős társadalmi feszültség kirobbanást veszélyeztette volna az a nyugat-európai politikus aki kijelentette volna a teljesen nyilvánvalót: az iszlámban benne van az erőszakos terjeszkedés filozófiája is.
1993-ban az orosz határőrök internacionalista dzsihádistákkal vették fel a küzdelmet. Hogy kerültek Tadzsikisztánba orosz határőrök? A Szovjetunió felbomlásakor nem vonták vissza ezeket a csapatokat az Orosz Föderáció területére. Ennek több oka volt. Egyrészt a Kelet-Európából kivont csapatokat sem tudták mindig egyből elhelyezni, másrészt a volt tagköztársaságok nem voltak képesek saját határuk védelmét szavatolni. Különös szimbiózisok alakultak ki több országban is. Az orosz csapatok ott maradtak, védték az adott országot, cserében az orosz politikai befolyás is megmaradt az adott térségben. Szükség volt erre mert különböző csoportok egyből ki akarták használni az adott országok gyengeségét. Ekkor találkoztak először az orosz katonák a vallási fundamentalizmussal felvértezett harcosokkal? Nem. Magával az iszlám vallással már a korai időkben találkozottak a keleti szlávok. A Vlagyimir fejedelemről készült rajzfilm kapcsán már megemlékeztem erről (2014. júniusi bejegyzés). Puskin szerint iszlamistákkal küzdöttek a cári csapatok a Kaukázusban a 19.században (ezt is említettem már a Viharkapuról szóló bejegyzésben). A 20. század utolsó negyedében egy kis változás állt be a Közép-Keleti muszlim világban.
Az iráni események (Iszlám Forradalom 1978: Az iszlám reneszánsz a ’70-es évek végén, nem csak Iránt érte el. Az iráni sah, ahogy az az önjelölt társadalmi rendszereket átalakítókkal történni szokott, elveszti társadalmi támogatottságát. Ez Irán esetében a vidéki parasztság tömegei voltak. Ők voltak a sah rezsimjének támaszai. Az ők gyermekeik voltak a katonák, a rendszer támaszai. A papi birtokok elkobzása következtében [földreform] a vidéki parasztság nagy részének a megélhetése került veszélybe. A sah tervei között szerepelt az egyéni gazdálkodás visszaszorítása, és helyette a termelő üzemek létrehozása. Ez a reform két dolgot ért el. Az első, hogy nem csak a klerikális földeken dolgozok, hanem a királyi földeket megművelők egy jelentős része is elvesztette munkáját. A másik, hogy ezek a konzervatív értékrendű [meggyőződéses muszlimok] gondolkodású embereket Khomeini ajatollah és harcostársaihoz „csapódtak”. A nagyobb iráni városokban élők pedig a nyugati életmóddal „ismerkedtek”. Kialakult egyfajta vidék-nagyváros ellentét. Maga a sah élvezte a nyugati hatalmak támogatását, de nem törekedett kizárólagosan a liberális demokráciákra jellemző állapotok kialakítására az országában. Az új társadalomkép, amelyet a sah magává tett, a kapitalista rendszerek gazdasági elképzelését ötvözte a szocializmus-kommunizmus gazdasági elképzelésivel [lásd mezőgazdaság). De az agrárium megreformálása a termelékenység csökkenéséhez vezetett. Mindez hozzájárult ahhoz a társadalmi robbanáshoz amely végül az Iszlám Forradalom néven híresült el. A sah bukása után kettős hatalom alakult ki az országban. A nyugat által támogatott vezetők ellehetetlenítést szolgálta az amerikai nagykövetség elfoglalása. A Forradalmi Gárda ifjú egyetemistái megakadályozták, hogy az USA diplomatái tanácsokkal láthassák el favorit iráni politikusaikat. Így Khomeini és csapata fel tudta számolni politikai ellenfeleik befolyását. A carteri kormányzat nem tudta hatékonyan érvényesíteni az USA érdekeit Iránban.) döntő hatással voltak a Szovjetunió történelmére is. Az új iráni rezsim nem csak szavakban támogatta a környezetében elő hittársaikat. Fegyverrel és önkéntesekkel is, akik és amik megjelentek mindenhol ahol … Irán érdekei így kívánják.
Afganisztánban 1977-ben megalakul a  Népi Dekomrata Párt (Három forradalmi frakció egyesült ekkor. Babrak Karmal, Nur Mohamed Taraki, Hafizullah Amin volt a három frakció vezetője.) Az új erőcsoport 1978-ban megdöntötte az Afganisztánban addig fennálló társadalmi rendet (A dolog érdekessége, hogy a szovjet vezetés 1953-ban támogatta Mohamed Daud herceget, aki alkotmányos monarchiát vezetett be az országba. Támogatta Daudot húsz évvel később is, amikor megfosztja a hatalmától a királyt, és önmagát elnöknek nevezi ki. A Szovjetunió anyagi segítséget nyújt az országnak az 1950-es évektől. A ’60-as években jelentős útépítések vannak az országban [szovjet segítséggel].) A forradalmat tömeges kivégzések, terror kíséri. 1979 márciusában már Amin az egyszemélyi vezető. A Khomeini által vezetett Irán erősen támogatta az afgán muszlim felkelőket. Mindez a terror afganisztáni fokozásához vezetett. (Mindkét fél kivette a részét a vérengzésből. Például 1979. augusztus 12.-én a kandahari mecsetnél a mudzsahedinek harminc orosz katonai tanácsadót elevenen megnyúztak.) Szeptember végén Amin kérésére három orosz hadosztály érkezett az országba. Decemberben (17.-én) az ejtőernyős csapatok is megérkeztek. Karácsonykor a 4. és 105. (légideszant) hadosztály akcióba lendül. A körülbelül  80000 főt számláló seregről van szó. Ez a háború hatalmas összegekbe került a Szovjetuniónak. Szinte természetes, hogy a rivális nagyhatalom az USA nem hagyta szó nélkül a szovjetek befolyási övezet nagyobbítási kísérletét. Megindul a katonai támogatás a mudzsahedinek részére. Hagyományosan ezeket a harcosokat nacionalistáknak tartották Washingtonban (és egyes konzervatív történészek ma is, mint például Paul Johnson, annak tartják). Pedig nem nacionalisták voltak, hanem iszlám fundamentalisták. A két évtizeddel későbbi terrorista vezetők szinte mindegyike afganisztáni veterán.
A szovjet vezetés hamar rájött, hogy Afganisztán könnyen a Szovjetunió Vietnámja lehet. Ugyanakkor a katonai beavatkozás nagyságát, erejét növelik. Attól tartanak, hogy az iszlám harcosok átszivároghatnak Szovjet-Ázsiába (ez megtörténik a kilencvenes években), és az addig nyugodt szovjetunióbeli muszlimok radikalizálódnak.
Magára az iszlám fundamentalizmusra nincs a kommunista pártnak megfelelő ideológiai válasza. A klasszikusok nem igazán foglalkoztak a kérdéssel: „Az iszlám foszladozó szövete az első fuvallatra eltűnik.” – gondolta Trockij. Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev is úgy viszonyultak az iszlámhoz, mint az ortodoxiához. Engedelmes, a rendszerhez lojális papok kézében adták a vallási szervezetek irányítását. Ennek ellenére az 1970-es és a 80-as években egyfajta iszlám szellemi ébredés kezdődi. Egyre többen fordulnak a vallás felé, sokan a szufizmus hatása alá kerülnek. A szufizmus maga a mohamedán misztika. Az első szufisták megjelenése a körülbelül száz évvel Mohamed halála utánra datálódik. A mai Irak területén aszkétikus életet élő csoportok tűnnek fel, akik a Korán-recitálásával (Korán idézetek monoton ismétlésével) eksztázisba hajszolták magukat. Fehér gyapjúköntöst viseltek (szúf), és ezért nevezték őket szufinak. Teológiájuk nem minden esetben egyeztethető össze a Korán tanításaival. Egyfajta népi vallásosságnak is tekinthetjük. Eszmerendszerükre hatással volt a hellénizmus egyes eszméi. A keresztény szerzetesi idea, a perzsa és a hindu elkézelések is hatottak a szufista filozófusokra. Tanításuk szerint az eksztázis révén a szufi egyé válik Istennel. Ez ellentétes a fundamentalista iszlám tanításával, ezért már a korai időben is eretnekséggel vádolták a szufistákat. Halladzs (858 körül-922 március 26) az egyik legjelentősebb szufista (erőszakos) halála után az eszme követői igyekeztek belesimulni az iszlám társadalomban. Elhagyták a külsőségeket, de továbbra is keresték az eksztázist. Ettől az időtől kezdve az ezoterikus tanok is elkezdtek beáramolni a tanrendszerükbe. A 12.századba már megjelennek a szufista titkos társaságok is. Az eksztázis könnyebb eléréséhez elkezdenek hasist, és ópiumot is használni. Az iszlám irodalomban jelentősek a szufista költők munkái. A korai és napjaink szufizmusa között jelentős különbség van, de mindkettőre jellemző a szentek kultusza. A dervisrendek is ehhez a mozgalomhoz taroznak. A Szovjetunióban feléledő szufizmus jellemzője volt a zarándoklat, a szentek kultusza. Ez a vallási megújulási hullám készíti elő a terepet az iszlám fundamentalisták megjelenésének, elfogadásának. És az eljövendő vallási köntösben megjelenő konfliktusoknak. E jelenséggel találkozhatunk a csecsen háborúk folyamán is például. (De Európát sem kerüli el a jelenség. Elég ha Boszniára gondolunk.) Nem véletlen, hogy az 1993-as tadzsikisztáni harcokban is megjelennek az internacionalista dzsihádisták (pl. Hattab). Ők a filmben az orosz határőrök ellenfelei.
Aki szeretné ezt a filmet magyar felirattal megtekinteni, az nyugodtan kattintson erre a linkre.
(Aki nem a DVD verzióhoz, hanem a bluy ray-hoz keres feliratot az ezt töltse le.) 
  

Végezetül szeretném az érdeklődők figyelmét felhívni érdekes filmekkel foglalkozó oldalra. Itt Kubul munkáival ismerkedhettek meg:
http://virtualis-filmklub.com
Bevallom első nekifutásra nekem nem sikerült a "bejutás". A jobb felső sarokba a Szép új(?) világ feliratra vigyétek a kurzort...
Kalandra fel!

Nehéz istennek lenni


A film eredeti címe: Es ist nicht leicht, ein Gott zu sein
                              Трудно быть Богом
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.














Veszélyes területre merészkedtem. Számomra veszélyes, mert szinte ismeretlen. Hogy kezdődött mindez?
Ahogy szokott.
Kaptam egy e-mailt. A levél írója többek között felajánlott a blog "részére" néhány filmfeliratot. Gondoltam ezzel színesülhetne az oldal. Mint írta szovjet-orosz sci-fikről lenne szó. Magam is tervezem (elég régóta, és erre bizonyíték épp ez a blog, hiszen említettem már az egyik megjegyzésemben ezt) egy sci-fi felirat készítését. Tehát a javaslata nem "botránkoztatott" meg. Csak... Volt egy kis bibi.
Oldfan, mert ő a levélíró, közölte, hogy angol anyagból dolgozik.
Hűha! Hiszen az a legjobb ha közvetlenül az eredetiből dolgozik az ember, hisz a nyelvi finomságok észrevevéséhez ez elengedhetetlen.

Mindjárt  a blog szempontjából "problémásnak" tűnő alkotással kezdem.
A film francia, német, szovjet és svájci koprodukcióban készült 1989.-ben. Ezzel így önmagában semmi baj nem lenne, hiszen nálam eddig is szerepeltek már ilyen alkotásokhoz készült feliratok. Arról nem is beszélve, hogy ez mennyire elfogadott, megszokott mind a szovjet, mind az orosz filmgyártásban. Elég ha csak például Jurij Ozerov háborús filmeposzaira gondolunk. Tele vannak a baráti szocialista országok színészeivel. A német haditanácsokon német (NDK-s) színészek személyesítik meg a tiszteket például. Vagy ott van Szergej Bondracsuk 1970-es Waterloo-ja. Ezt a filmet a Moszfilm az olasz Dino de Laurentiis Cinematograficá-val közösen készítette. Parádés szereposztásban (talán elég ha megjegyzem, hogy Orson Welles játssza a filmben XVIII. Lajost). A főbb szerepek megszemélyesítői között csak egy szovjet színész (Szergo [Szergej] Zakariadzse az 1909-ben Bakuban született, örmény származású színész, Blücher generálist alakítja ebben a filmben) találhatunk.
Esetleg a Csekista. Ami francia-orosz közös munka. A rendező (Alekszandr Rogozskin) és a színészek oroszok benne.
De a Nehéz istennek lenni című film eredeti nyelve a német.
Hoppá!
Szóval nem orosz? Akkor mit keres a blogon?- joggal kérdezheti bárki.
Szeretnék egy bejelentést tenni.
Készülőben van egy filmfelirat, amely egy olyan filmhez készül amelynek az eredeti nyelve francia.
Viszont a cím és főszereplő kivételével az összes színész orosz származású (Pontosabban a cím és főszereplő nem orosz származású, de már orosz állampolgár. Erre visszatérek még, néhány hónap múlva.). Tehát úgy külön-külön nem lenne probléma a dolog, de így a kettő együtt!
Arról nem is beszélve, hogy a szovjet filmgyártás ezt a filmet teljesen leszinkronizálta. Nem a korszakban tőlük megszokott módon. Nem egy (esetleg kettő) narrátor mondja rá az eredeti hangra oroszul a mondanivalót, hanem sokszereplősen, ahogy nekünk magyaroknak annyira természetes. Szerintem ez a tény jelzésértékű.  
Nagyon sok szovjet színész van a Nehéz istennek lenni című film szereplői között. Ugyan a főbb szereplők közül csak ketten felelnek meg ennek a kritériumnak, de a mellékszereplők tömkelegéről elmondható.
A döntésem meghozatalában, amely következtében mégis szerepel ez a film a blogon, a végső érvet maguk az orosz filmes oldalak szolgáltatták.
Ezeken az oldalakon a szerzők "sajátjuknak" is érzik ezt az alkotást. Például a kalózoldalakon is a наши фильмы - filmjeink között szerepel. Amiken megnéztem kivétel nélkül minden.
Nincs mit tenni.
Akkor legyen!
Oldfan felhívta a figyelmemet arra a tényre, hogy a felirat a teljes filmhez készült. Ugyanis létezik magyar szinkronos változat is, de annak időtartalma rövidebb, mint az eredeti film hossza.
A felirat megtalálható itt.

A film forgatókönyvét Arkagyij és Borisz Sztrugackij azonos című regénye (1964) alapján Peter Fleischmann (aki egyúttal a film rendezője és producere is) és Jean-Claude Carriére írták.
A film a harmadik évezredben játszódik (2134). Adva van egy bolygó, ahol a történelmi fejlődés állapota a mi Középkorunknak felel meg. A bolygó lakóit megfigyelés alatt tartják az utódaink. De ők már nem olyanok mint mi. Nem háborúznak, nem indulatosak. Az érzelmeiket totálisan kontroll alatt tudják tartani. Annyira mások mint mi. Vagy mint Arnakar lakói. (Így hívják az országot amelynek népének mindennapjaiba bepillanthatunk ebben a filmben)
A "progresszorok" (a megfigyelőket hívják így a könyvben) nem avatkozhatnak be az eseményekbe, csak figyelnek. A kutatás célja az emberiség régmúltjának jobb megismerése.
Annyi, de annyi minden felmerült bennem miközben a történettel ismerkedtem... Olyan sokrétű üzenettel bír ez az alkotás!
Egyrészről  ott van Arnakar társadalmi berendezkedése. Ez egy középkori totalitárius rendszer. Ne ez így fából vaskarika! Hiszen egyetlen középkori totalitárius rendszer sem létezett! Az állam abban az időben jóval kevésbé kontrollálta az egyént, mint napjainkba. Sajnos, ahogy haladunk előre az időben, és minél fejlettebb gazdaságilag a társadalom annál inkább kontrollálja a hatalom az egyént. Nincs mit tenni... Viszont ma már nem feltétlenül az embereken való uralkodás a kontroll célja, hanem bizony gazdasági érdekek miatt sérülnek a személyiségi jogok.
Szóval egy középkori társadalmon keresztül mutatják be nekünk a (a 20.századi) totalitárius rendszert. Láthatjuk a külső és belső ellenség keresését, láthatjuk a rendszert működtető intrikákat.
De nem csak társadalomtudományi aspektusa van a filmnek.
Számomra a "progresszorok" világa maga a New Age-es gondolkodás kritikája. Nagyon divatosak (napjainkban is) azok az eszmék, óhajok amely a világbékéhez kötődnek. Hát  2134-re a Földön megszűnnek a háborúk, az acsarkodások. Az ember nem farkasa már a másik embernek.
John Lenin Lennon álma megvalósult:
"Képzeld el, hogy nincsenek országok
 Nem olyan nehéz
 Nincs miért ölni vagy meghalni
 Nincsenek vallások
 Képzeld el, hogy mindenki
 Békében él"
(A dalrészlet Rexter fordítása, a teljes magyar nyelvű szöveg megtalálható itt.)
Ez az idillikus állapot(, amiről Lennon az Imagine-ben énekel) olyan vonzó... És hazug.
Nem veszi figyelembe az emberi természetet. Persze erre a new ages guruk megtalálták az "ellenszert". Az új kozmikus tudat majd segít. Aki meg nem éri el ezt a tudatszintet, az minden "jó"-ból kimarad! Hát a Sztrugackij fivérek már 1964-ben elképzelték azt amire a dalnok csak 1971-től kérte a hallgatóit. Elképzelték és egy érzéketlen emberiséget találtak. Számomra az egyik érdekes vonulata a filmnek az, amikor az egyik "progresszor", aki nincs közvetlen kapcsolatban a bolygó lakóival, elkezd együtt érezni egy másik személlyel.
Vagy ott van a hatalom és a gondolkodó ember viszonya. A vallási fanatizmus hatalomra kerülésének veszélye... Az átlagember irányíthatósága, manipulálása. Sok-sok gondolat, és probléma felvetődik a filmben. Nem tolakodóan, csak úgy finoman. Szerintem ez egy olyan film (és ez nem csupán a filmesek érdeme), amelynek a mondanivalóját érdemes egy baráti társaságban megvitatni.
A fivéreket, - ahogy a műveik többségében, igazából az ember érdekli, a terveivel és az erkölcsi dilemmáival. A kalandokra módot adó középkori világ igazából csak keret. Fontos kérdéseket tesznek fel. Mi lesz, ha valóban bekövetkezik az, amit az utópiák már régóta vizionálnak, vagyis az emberiség megszabadul az erőszakos hajlamától? Egy szelíd, ám unalmas világban fogunk élni? Vagy mindössze elfojtani leszünk képesek a ragadozó ösztönünket, amely ugrásra készen lapul bennünk és bármikor kitörhet?  Vagyis a „szép új világ” megmarad a felszínnek? Figyelmeztetnek más veszélyekre is. A tudományos megfigyelés hideg tárgyilagossága azzal járhat, hogy kihal belőlünk a részvét érzése. Ez a legnagyobb gond, amivel a főhős, Rumata, küzd. Sztrugackijék válasza egyértelmű, az ember ezt a képességét akkor se veszítse el, ha az alkalmazása újabb gondokkal jár. Számukra az ember inkább erkölcsi lény, mint a technikai haladás képviselője. A hidegfejű, kívülállást és a vele együtt járó elzárkózást választó tudomány elveszítheti az emberiesség egyik lényegét, az érzéseket. Hasonlóan fontos erkölcsi dilemma náluk a felelősség kérdése. Ha valakinek módjában áll meggátolni a kegyetlenséget, van-e joga a „be nem avatkozás elve” alapján akár évszázados szenvedésre ítélni a kiszolgáltatottakat egy olyan világban, amelyben a jó reménytelen harcot vív a minden téren fölényben lévő gonosz ellen? Hiszen, ha tétlen marad, cinkossá válik. Itt lépünk át egy minőségi határt, és ez volt az a pont, amely kiverte a biztosítékot a cenzoroknál. Hiszen lássuk bár a „sötét középkort,” a néző kétségtelenül felismeri a nácizmus kifejlődésének elemeit, de ugyanakkor azt is, hogy a kommunista hatalom társadalom manipulálása semmiben nem volt más a gyakorlatban! Azt sem nehéz észrevenni, hogy egy vallás nemes eszméit milyen könnyen lehet a visszájára fordítani, majd az elnyomás eszközévé tenni. Szóval, meglehetősen kényes témák sora van a moziban összeszedve. Teljesen érthető, hogy a „glasznyoszty” kellett ahhoz, hogy az egyén, a társadalom és az eszmék ellentmondásos viszonyait boncolgató mű nagyvászonra és nagyközönség elé kerülhessen. A mozi a pragmatikum jegyében fogant. A németek adták a pénzt, a rendezőt és a technikai hátteret. A Szovjetunió a pazar helyszíneket, az olcsó statiszták sokaságát, és néhány jelentősebb karaktert, kiegészítve a vasfüggönyön túli más színészekkel. Miután drága mozi volt a maga idejében, - ennyi pénzt sci-fire a szocialista táborban akkoriban már régóta nem költöttek, - a forgatókönyvet úgy alakították, hogy széles nézőközönség számára is könnyen befogadható legyen. Ezért aztán az erőszak naturálisabban van jelen, mint ahogy az a szovjet film világában szokásos volt, a témához illő némi meztelenség és dekadencia ábrázolás sem a korszak jellemzője, viszont a nézőbarát szemlélet jegyében fogantak. A látvány elemekre sincs panasz, a mozgalmasság kellő mértékű, gondolva nemzetközi piac igényeire. Tehá,t aki az eredeti Sztrugackij szemléletet várja, érezhet némi csalódottságot. Részemről viszont úgy gondolom, a fogyaszthatóságot elősegítő elemek nem nőttek a gondolati tartalom fejére, ésszerű és vállalható kompromisszumok jellemzik a kivitelt.
A 2013-as film plakátja
És annyi minden bent maradt még az eredeti műben!
Nem véletlen, hogy készült egy másik értelmezése is a könyvnek.
2013-ban bemutatják Alekszej German utolsó filmjét, ami a Nehéz istennek lenni című regény egy másfajta interpretációja. Úgy gondolom szükség is volt erre. Az 1989-ben készült feldolgozásban a karakterek ábrázolása kissé idealisztikus. Ennek oka, véleményem szerint, az hogy a fő hangsúly a történeten van. Az (új, teljesen) orosz verzióban pedig a realisztikus ábrázolásra nagy hangsúlyt helyeznek. Mocsok, a sár (jelenettől függően), szinte "átsüt" a képernyőn. Például a szereplők nem kulturáltan, cizelláltan esznek, hanem olyan sergio leonésan. Miközben kanalazzák a levest, közben a lé végig folyik az étkező szakállán. Persze a kanalat sem úgy fogja ahogy a menzán elvárják a gyerekektől.
Egy teljesen valódinak tűnő középkor tűnik elénk German filmjében.
A kegyetlenkedések is kegyetlennek is látszanak.
Ugyanakkor bár több mint háromórás lett az új Nehéz istennek lenni, de nagyon sok minden "kimaradt" belőle. Persze ez a "kimaradás" az új koncepció része!
Egy szó mint száz!
Tudom, hogy napjainkban nem divat az olvasás. Mégis azt javaslom mindenkinek, hogy miután megnézte a Nehéz istennek lenni című filmet, vegye elő a könyvet és olvassa el azt is!
Szerintem megéri! (Még két feldolgozás megtekintése után is.)

Don Reba - Alekszandr Filippenko
 A film egyik főhősét Don Rebát Alekszandr Gerorgijevics Filippenko alakítja. 1944.szeptember 2.-án született Moszkvában. Kitüntetéssel érettségizett Alma-Atában. 1967-ben szerzi meg első diplomáját a Moszkvai Fizika-Mechanikai Főiskolának a Molekuláris Kémia- Fizika fakultánsán. Ezután két évig mérnökösködik.
1974-ben B.V. Sulkin színjátszó iskolájában megszerzi második diplomáját. 1969-1975 között a Taganka Színház tagja. 1975-től húsz éven át a Vahtangovról elnevezett Akadémiai Színház tagja. 1996 óta a "Mono-Duet-Trio" színház művészeti igazgatója. Rengeteget filmezik. Néhány Magyarországon is ismert filmje: Barátom, Iván Laspin; Moszkvai csata; Mester és Margarita (1994); Titokzatos Násztya (televíziós sorozat); Mester és Margarita (2005); Leningrád.

Edward Zentara
A film főszereplőjét a lengyel származású Edward Zentara alakítja. 1956. március 18.-án született Sianówban, és 2011. május 25.-én hunyt el. Haláláig több mint ötven filmben szerepelt. 1975.-ben lépett a világot jelentő deszkákra. Érettségi után a Koszalini Közgazdasági Líceumba járt. Majd a lodzi Filmművészeti Iskolában diplomázott 1980-ban.
Ötvenöt évesen önkezével vetett véget az életének.

A bejegyzés írása közben napi kapcsolatban voltam Oldfannal (a sárga karakteres mondatok tőle származnak). Egyik levelében figyelmembe ajánlott egy másik filmet is. A fehér bolygó című lengyel alkotást. Az Andrej Zulawski által rendezett filmnek a sorsa is regényes. Az akkori cenzúra annyira ártalmasnak találta, hogy megsemmisítésre ítélte a film kópiáit. Csodával határos módon mégis megmenekült a film. És miért érdekes ez a film?
Mert ennek a filmek nagyon hasonló a koncepciója mint a Nehéz istennek lenni-nek. A lengyel film forgatókönyvének alapja a rendező rokonának Jerzy Zulawskinak az egyik regény trilógiája. Ezek a művek magyarul is megjelentek, legelőször az 1920-as évek elején.
A hasonlóság egyik oka lehet az hogy Sztrugackijék esetleg olvashatták ezt a regény folyamot. Olvasták, magukévá tették és átformálták a történetet. De az is lehet, hogy a Zulawski művét nem ismerték, "csak" ugyanarra éreztek rá mindhárman. Soha nem fogjuk megtudni, hogy volt valójában.
Úgy gondolom, nem is olyan fontos ez a kérdés. Mindkét mű saját jogon remekmű. Saját jogon, hiszen Shakespeare is már meglévő irodalmi alkotások átdolgozásával lett világhírű. Nem véletlenül, mert amit hozzátett a már meglévő művekhez, az teljesen átformálta és egy magasabb irodalmi szintre emelte.
Erről a lengyel filmről többet itt olvashattok.



Mindenkinek csak ajánlani tudom a Nehéz istennek lenni című, 1989-ben készült filmet!
Köszönöm Oldfannak, hogy megismertetett ezzel az alkotással!

Folytatjuk...

Sötét Világ


A film eredeti címe: Темный Мир
A felirat tulajdonságai:
FPS: 23,976
a fájl kiterjesztése: srt.
















Edgar Allan Poe: Egyedül
Más voltam én már mint gyerek,
Mást láttam mint a többiek,
S ha marta szívem vágy s panasz,
Nem volt egyszerű tavasz,
Nekem már akkor más habú
Forrásokon buggyant a bú,
Lelkem más dalra volt vidám
S szerelmem is – merő magány.
Mert zordon sorsom hajnalán
Már megszállott a vad Talány,
Mely lappang Jó és Rossz mögött,
S amely, ma is még, gyúzsba köt:
Izente zúgó és folyam,
A szirt, mely mint a vér, olyan,
S ha szeptemberi aranyat
Hömpölygetett körém a Nap,
S a villám, mely az éjszakát
Előttem hasította át,
Az orkán és a vak dörej
S a szörnyű felleg is, amely
(Kék volt a fél menny, csupa fény)
Démon képében jött felém.

Kardos László fordítása


E bejegyzés egy olyan filmről szól amelynek főszereplőnője egy kicsit más gondolkodású mint az átlag. Huszonéves lány ő aki lelke más dalra vidám, és ezért a magány is megtalálja. Nem azért mert csúnya, buta lenne. Nem. Hanem azért mert túlságosan is érdekli az ezoterika. Az iskolai tanév befejezése után, főiskolás társaival közösen egy néprajzi felfedezőútra indul. Egy olyan területre ahol paranormális jelenségek is előfordulnak...

 A film 2010-ben készült (azzal a kétes dicsőséggel is büszkélkedhet, hogy ez a film az első az orosz filmgyártás történetében amelyet az úgynevezett 3D-s technológiával [is] készítettek). Műfaja alapján a leghelyesebb az lenne ha azt mondanám, hogy egy fantázia filmmel van dolgunk.
Elsősorban a fiatal korosztály (Nem a kisgyerekek részére!) számára készült ez a film. Időnként félelmet keltő jelenetekkel is találkozhat benne az ember. Tini-horror abban az értelemben, hogy a film hősei tizen-huszonévesek, és időnként rémisztő dolgokat élnek át, és abban az értelemben is, hogy az előbb nevezett korosztály a film célközönsége is.

Emlékszem hetedikes koromban történt.
Az ifjú ének-zene tanárnő Muszorgszkijról beszélt nekünk. Egyik főbb műveként az Egy kiállítás képe című alkotást nevezte meg. Ez alkalomból feltette a lemezjátszóra az aktuális bakelitet és... Elmondta, hogy mibe fogunk belehallgatni: a Baba Jaga kunyhójába.
Tudjátok ki az a Baba Jaga? - kérdezte.
Nem. Senki nem tudta.
- Hát ő egy boszorkány. Orosz népmesei boszorkány.
Igen. Baba Jaga egy boszorkány. Az Erdei Boszorkány.
A Sötét világ című film az orosz boszorkányhitre épül, de mindezt megspékelik egy kis UFO-val. Hogy "korszerű" sztorit kapjunk, amely versenyre kelhet a hollywoodi fantázia történetekkel. Legalábbis az oroszországi mozipénztárak előtt mindenféleképpen.
Ezért nem spóroltak az alkotók a látványos jeleneteken, még a számítógépes grafika segítségét is igénybe vették.

De tényleg! Tudjátok ki az a Baba Jaga?
Ő nem egy egyszerű, "hétköznapi" boszorkány!
Baba Jaga személye az ősi szláv hitvilágba visz minket. Annyira ősi karakterről van szó, hogy nem csak a keleti hanem a nyugati szláv kultúrákban is ismerik. A lengyelek Jenzababa vagy Jezdaként, a csehek Jazi Babaként ismerik ezt a személyt. (A Baba Jaga név etimológiája szerint boszorkánynőt jelent. A baba jelent nőt, asszonyt, idősebb nőt, a jaga jelentése az óoroszban pedig boszorkány. Az orosz nyelvben a vegyma szó is boszorkányt jelent. Ebben az esetben a vegy a szótő, és tudni jelentése van.) Baba Jagát általában rosszindulatúként, gonoszként ábrázolják, de időnként a jótevő szerepkörében is feltűnik. Halhatatlan, alakváltoztatásra képes személy, aki alaposan ismeri a világ dolgait. A halál megszemélyesítője, az ördög szolgálóleánya. Istennőként soha nem ábrázolták, mivel személye sokkal inkább a földi dolgokhoz kötődik, mint az égi Pantheonhoz. A szláv mítoszokban eleinte mint a nők segítője, pártfogója olyan védőszentféleségként funkciónál. A kereszténység térhódítása után kerül le az istenségek közül a földi létbe, és lesz gonosz boszorkány. Ugyanakkor a népi hit egyes rétegeiben továbbra is megmarad eredeti „funkciója”. Ezek a történetek, nem véletlenül, a nők között terjedtek. Jónéhányat fel is jegyeztek etnológusok. Ezekben a történetekben Baba Jaga személye összemosódik Máriáéval, akit a pravoszlávok mint Isten Anyját tisztelnek. Ebben az értelmezésben az erdő, ahol Jaga él, nem más mint az Égi Királyság jelképe.
Baba Jaga kunyhója
Mindenesetre a legrégebbi történetek szerint Baba Jaga egy ősi istenség volt. Úgy gondolják, hogy személyét már az úgynevezett kőkorszakban is tisztelték. Mezőgazdasághoz kapcsolódó tevékenységeknek volt a „felügyelője”. A pásztorok, a nyájak védője, a gazdák segítője. Minden állat úrnője, a madarak istennője, aki csirkelábú házban lakik (vesd össze a magyar népmesékben található kacsalábon forgó házzal).
Más történet szerint Baba Jaga háza az erdő mélyén található (innen származik az egyik címe is: az erdő Úrnője) egy nagy forgószélben. Van olyan elképzelés ami szerint az erdő legmélyén lévő házának mind a négy sarkán van egy csirkeláb és azon forog a ház. Más verzió szerint a tyúklábakon szaladgál a ház. Olyan verzió is ismert, hogy a négy láb csak támaszték, mert a ház közepén van egy nagy orsó, és az forgatja a házat.
Maga a boszorkány leírása is különböző. Egyes források csak arról beszélnek, hogy nagyon öreg. Minden mást a hallgató fantáziájára bíz. Más elbeszélések szerint nem csak vén, hanem ronda is. Sovány, csont és bőr. Fogai hosszúak és nagyon élesek. Időnként vasfogakról szól az elbeszélés (vö. vasorrú bába a  magyar népmesékben). Vagy a szemfogai olyan hosszúak, hogy azt Drakula is megirigyelhetné. Embert eszik, és olyan mágikus a tekintete, hogy akire rápillant az megmerevedik, esetleg kővé változik. Az így a félelemtől megbénult áldozatát szépen megeszi.
A haja össze-vissza tekergő kígyók sokasága (Ez a görög mitológia hatására utalhat. Vesd össze Medúzával.) Áldozatai csontjából készítette a háza körüli kerítést, és a kaput. Díszítő elemként emberi koponyák funkcionálnak. Amelyekben éjszakánként világítanak az szemek…
Mindez Jaga a halállal való közeli kapcsolatra utalnak. De nem minden esetben. Vannak olyan történetek, amelyekben a Boszorkánynő által főzött leves (melyben emberi testrészek úszkálnak) az élet forrásának jelképe.
A népi hitvilág másik Baba Jagája egy kedves idős asszony. Abban különbözik a többi nőtől, hogy nem viseli azt a fejdíszt, pártaszerűséget amit a férjezett asszonyok hordanak tradicionálisan.
Baba Jaga személyiségének három aspektusa van:
- Termékenység istennő. Ilyenkor jóindulatú személyiség, akinek a legfőbb dolga elősegíteni egy új élet megszületését.
- Az emberi élet jövőbeli alakulásának megismerésében segít. Baba Jaga ebben az aspektusában lehet jó és rosszakarója az embereknek. Tulajdonképpen ilyen esetekben mint jósnő jelenik meg.
-  A harmadik szerepköre pedig az ember életének a végét bejelentő, okozó személyiségként jelenik meg. Mintegy Végzet Asszonya szerepkör, de szó szerinti értelmemben.
Gyakorlatilag e három szerepköre alapján azt mondhatjuk, hogy teljesen meghatározza az ember életét. Az születéstől a halálig. Nem fentről tekint le az emberiségre, hanem az emberek között tölti idejét, és beavatkozik az emberek életébe.
Vannak olyan vélemények a szakemberek között akik úgy gondolják, hogy az emberi csontok és koponyák a kerítésében, a házán a szellemvilággal való szoros kapcsolatra utalnak. Olyanok is vannak akik úgy gondolják, hogy az a hely ahol Baba Jaga kunyhója áll, az a hely ahol az élők és a halottak találkoznak egymással. Bizonyos esetekben megnyilvánulhat jóindulata, hiszen az visszatarthatja az élőt, hogy a halottak közé való elvegyüléstől (megakadályozhatja halálukat).
Mások ezzel ellentétben a Pokol szálláscsinálójának tartják. Egy olyan személynek aki uralkodik a Napon, a Holdon, a csillagokon. Befolyásolja az időjárást, a növények fejlődését, az eső erejét. Még a tehenek tejhuzamára is hatással van.
Baba Jaga a világ első pilótanője 
Természetesen repülni is szokott. Ahogy azt „megszokhattuk” az európai tradíció alapján.
A Baba Jaga ábrázolásokban megjelenik a mozsár és a hozzátartozó mozsártörő (pisztillus) is. Ezek az eszközök a nemi szerveket szimbolizálják (lásd Jaga termékenységi szerepköre). A szláv népeknél a mozsár és a pisztillus nem rombolást (törés) szimbolizálja, hanem az életet. A mozsár feladata nem csak az gabona őrlése, hanem a len előkészítésének is az eszköze. A lené amelyből azután szövet készíthető. (A szövetből ruha készül, amely megvédi az embert. Például a hidegtől.) A nyírfa seprű jelképezi a főboszorkány hatalmát az emberek felett. Az emberi sorsot úgy befolyásolhatja, arra sodorhatja amerre akarja.
Baba Jagának vannak gyermekei is. Ezek a lények különböző állatok szellemeként jelennek meg egyes történetekben.
Van egy varázspálcája is. Rémálmokat, hallucinációkat tud az embereknek okozni, sőt halálos kórt is képes az emberre ragasztani. Képes a férfiú erő befolyásolására is.
Farkas képében is meg tud jeleni, és felfalja azokat akik megsértik a területét. Időnként az erdőben a medve „helyettesíti” őt.
Kiterjed tevékenységi körébe tartozik a vándorénekesekre való felügyelet, vigyázás is. Kedvenc elfoglaltságai között van a nyári estéken az erdőben bóklászás, közben gyógyfüvek, gombák szedése.
Az orosz Baba Jaga mítoszban kapcsolatba hozzák őt a sárkányokkal is. Koscsej a Halhatatlan (a név a koszt-csont szótövet rejti) egy sárkány, aki emberi testet öltött magára. Akinek a sorsa erősen függ Baba Jagától, aki erősen kontrollálja személyiségét, erejét, lehetőségeit. Jaga befolyása kiterjed a tűzokádó sárkányra Csudo-Judora is, aki az Élet és a Halál Vize felett őrködik.
Belorussziában úgy tartják, hogy Baba Jaga és társai elszívják a Nap erejét és mágikus tüzekkel elpusztítják a növényeket, a Föld erejét az emberiség ellen fordítják. Ezen a vidéken az elemek feletti teljes hatalom Jaga és társai kezében van. Ezért ki kell engesztelni őket, az embereknek meg kell maguknak szerezni Baba Jaga jóindulatát.
Azt állíthatjuk tehát, hogy Baba Jaga több mint egy egyszerű boszorkány.


Főbb szerepekben:
Szvetlana Ivanova - Marina Leonova,
Iván Zsidkov - Kosztya,
Jelena Panyova - Helva,
Szergej Ugrjumov - Alekszandr Volkov,
Ilja Alekszejev - Artúr,
Marija Kozsevnyikova - Vika.

A filmet rendezte: Anton Megergyicsev,
forgtatókönyv: Alekszej Szidorov és Alekszandr Gyorbinján.

A sikerre való tekintettel tavaly elkészült a folytatás is, egy mozifilm (2013),
majd idén, 2014-ben, egy televíziós sorozat formájában is folytatódnak a kalandok.

A Sötét világhoz a feliratot megtaláljátok itt.

Franz és Polina

A film eredeti címe: Франц + Полина
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.
















Tavaly ősszel elhatároztam magamban, hogy egyre kevesebb erőszakos, háborús filmhez fogok feliratot készíteni. Olyan jó volna, ha az embernek lenne ideje egy érzelmes, romantikus filmen "dolgozni"! Ki is néztem egyet. Befejezem a megígért feliratokat és hajrá!
Minden haladt a tervezett úton, amikor kaptam egy e-mailt. Jani76 volt az. Udvariasan megkérdezte, hogy az általa a figyelmembe ajánlott filmeket megnéztem-e. Döntöttem-e, hogy esetleg az egyikhez, vagy másikhoz csinálok-e feliratot.
Úú! Tényleg!
Igen megnéztem őket.
Igen, tetszettek!
Igen, az egyikhez hozzá is kezdtem... csak...
Csak jött egy gépváltás. Az egyik gyermekem "elbitorolta" azt a gépet amit addig használtam, és ottmaradt rajta egy mappa az elkezdett felirattal...
Mindez eszembe jutott amikor olvastam jani76 e-mail-jét.
De ebben az új levelébe egy újabb filmet is a figyelmembe ajánlott.
A Franz és Polinát.
Kedves jani76!
El fog készülni az a felirat is, de előzetesnek íme itt van a Franz + Polina!
Köszönöm, hogy felhívtad erre a filmre a figyelmemet!

1943-ban járunk, Belorussziában.
Egy kis falucskában, ahol néhány német katona állomásozik. A falusiak élik a mindennapi életüket. Teljes az idill. Az egyik német katona, Franz (Adrian Topol) elkezd érdeklődni az egyik fiatal lány, Polina (Szvetlana Ivanova) iránt. A fiú iránt a lány sem közömbös. Ám Franz idősebb katonatársa (Uwe Jellinek) okítja az ifjút, hogyan kell a nőkkel bánni. Hogyan kell hódítani.
A kérdés csak az hogy Franz egy "skalpvadász"-e, vagy sem.
Nagyon hamar kiderül minden. Hiszen Belorussziában járunk, ezerkilencszáznegyvenháromban...

Miután megnéztem ezt az alkotást utána néztem ennek-annak. Elsősorban a film fogadtatása érdekelt. Megdöbbentem amikor megláttam a film statisztikai adatait. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy nem az úgynevezett széles nagyközönség számára készült ez a film. Inkább filmes fesztiválokon mutatták be. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) kiadták DVD-n az alkotást. (A filmben három nyelven is megszólalnak a szereplők. Az oroszon kívül német és belorusz nyelvű beszéd is hallható. Az orosz DVD kiadás nagyban segített, hogy elkészülhessen a magyar nyelvű felirat.)

A főbb szerepekben a következő művészeket láthatjuk:
Adrian Topol - Franz,
Szvetlana Ivanova - Polina,
Tamara Mironova - Kucseriha,
Uwe Jellinek - Otto,
Valentin Macapura - Kazik,
Erika Bulataja - Liza,
Natalja Gorbatenyko - Liza és Kazik anyukája,
Makszim Macapuro - Makszimka,
Andrej Merzlikin - Pável.

A filmet rendezte: Mihail Szegal.
A film forgatókönyvének alapjául Alekszandr (Alesz) Mihájlovics Adamovics (1927-1994) műve szolgált. (A film számára Vlagyimir Sztyepanyenko, Mihail Szegal és Makszim Trapo átdolgozta a forgatókönyvet.)
A filmet fényképezte: Makszim Trapo.
A zenéjét szerezte (ami szerintem zseniális): Andzsej Petrasz.

A film egyszerre romantikus szerelmi történet, miközben szembesülhetünk a háború borzalmával, és elementáris drámai helyzetekkel.
Személyes véleményem szerint a záró jelenet egyszerűen hátborzongató.
Amikor először láttam a filmet Kazik nézése és kézmozdulata rémisztő volt. Akkor és ott egy thriller kezdetét láttam a film befejezésébe. Beleborzongtam.


Mindig megdöbbenek amikor a magyar hadsereg 2.világháborús szerepét azzal próbálják bagatellizálni, hogy az a Szovjetunió területén nem követett el háborús bűntetteket (nem úgy mint a "gaz" németek), főként csak partizánellenes tevékenységet folytatott. Mintha a rémtettek csak a fronton történtek volna meg.
Ezzel szemben épp hogy az úgynevezett partizánellenes tevékenység az ami jellegénél fogva magában hordozza a háborús bűntettek elkövetésének lehetőségét. Hiszen az egyenruhás katona nem reguláris csapatok ellen harcol. Sokkal nehezebb megkülönböztetni az ellenséget a civil lakosságtól.
És az igazság az, hogy a vér szagától bódult (bár főként nem attól, hanem tudatmódosító szerektől bódultnak a katonák évszázadok óta) hadfiak nem is akarnak különbséget tenni. Ennél már csak az borzasztóbb amikor a hadvezetés el is várja, hogy ne tegyenek különbséget...
És a náci Németország által vezetett úgynevezett bolsevikellenes kereszteshadjárat épp ilyen háború volt. A magát kulturáltnak tartó (Németország vezette) Európa betört a vadnak tartott Keletre, hogy raboljon, öljön, pusztítson, és hogy a túlélők egy részét elhurcolja rabszolgának.
Bár nacionalista és kommunistaellenes szólamokkal magához édesgette a kollaboránsok seregeit, de a megszállt területeken mégis meghallgatásra talált Moszkva felhívása a partizánháborúra. Ennek egyik oka éppen maguk az európai (német, olasz, magyar, román, szlovák, [egy kevés] spanyol) csapatok voltak.
(A partizán szó egy francia eredetű jövevényszó az orosz nyelvben. Eredete az 1812-es hadjáratig vezethető vissza. Az egyesült európai seregek, Napóleon vezetésével megtámadják az Orosz Birodalmat. Az orosz hadvezetőségben végül a kutuzovi irány lesz irányadó. A cári seregek szakadatlan visszavonulnak. A szláv sereg maga mögött csak "felperzselt föld"-et hagy. A császári seregek utánpótlási vonalai megnyúlnak. A katonák ellátása akadozik. A pravoszláv egyház segítségével a cári udvar fellázítja a Grande Armee hátában az orosz parasztságot. Ez a lázadás nem ad hoc jellegű volt, hanem szervezett. Ezt a stratégiát alkalmazta a sztálini hadvezetés is a Wermacht [és társult hadseregek] ellen. Mihail Frunzét tartják a 20.századi partizán hadviselés egyik teoretikusának. Ezt a címkét az 1921-ben írt " A Vörös Hadsereg egységes katonai doktrínája" című művével "érdemelte" ki. Természetesen az idő múlásával Frunze tanait módosították itt-ott, de a partizán taktika fontos alkotóeleme volt a szovjet hadvezetés honvédelmi elképzeléseinek.
A partizánmozgalom vezetésének történetére most nem térnék ki.)
A partizánháborúnak nem csak hadműveleti jelentősége van, hanem kiváló a propagandaháború megnyerésére is.
Hősök és mártírok"születnek" akikkel azonosulni tud a közember.
Hősök akik lelkesítik az elcsüggedőket, mártírok akiknek a halála felháborítja a jóérzésű embereket.

Úgy gondolom, hogy azoknak akik láttak a Ballada a bombázóról (akár a televíziós sorozatot, akár a mozifilmet)-t, vagy a Ködben (В тумане) című filmet nem kell sokat beszélni arról, hogy milyen is az a partizán hadviselés.

A ’41 nyarán bekövetkezett német támadás után, amely váratlanul érte a szovjet csapatokat, a Vörös Hadsereg tartós defenzívába szorult. Jelentős mennyiségű harci eszköz, és jelentős emberveszteség jellemezte a kezdeti időszakot. A támadó német csapatok bekerítették a szovjet erőket, és felmorzsolták őket. A túlélők többsége hadifogságba került. De nem mindenki. Voltak akiknek sikerült kitörniük a Werhmaht halálos öleléséből. Ezek a katonák megpróbáltak visszakerülni a Vörös Hadsereg alakulatai közé. Ám a gyors német előrenyomulás hátráltatta terveik megvalósulását. Az első ellenálló csoportok ilyen katonákból, katonatisztekből állott. Kerülniük kellett a lakott területeket, hiszen azok ekkor már a német adminisztráció ellenőrzése alatt állottak. Így az erdős területeken kerestek maguknak rejtekhelyet. Hozzájuk csatlakoztak a területi kommunista párt tagjai, vezetői. Számukra, szó szerint, életbe vágó fontosságú volt, hogy kikerüljenek a németek látóteréből. Az okkupált területeken a németek támogatták a helyi nacionalista érzelmű politikusakat. Fontos volt számukra, hogy a megszállt területeken kollaboráns politikusakat segítsenek hatalomba. Erre legalább két dolog miatt volt szükségük erre:
1. A nemzeti érzelmek felszításával próbálták a helyi népesség szimpátiáját megnyerni. A nacionalizmust állították szembe a kommunizmussal.
2. A „helyzetbe hozott” nacionalista vezetést segítségével próbálták a meghódított területek erőforrásait a német hadigépezet részére kiaknázni.
Természetesen „saját” ideológiájukat is terjesztették. Az úgynevezett végső megoldás Szovjetunióbeli végrehajtásához is igénybe vették a helyi erők segítségét.
Ettől kezdve jelentős számba csatlakoztak az ellenállási mozgalomhoz zsidó származásúak is.

Partizánmozgalom Belorussziában



(Jelmagyarázat:
vörös négyszög: partizán parancsnokságok,
zöld kör : partizán csapatok,
repülőgép: partizánok repülőterei,
rózsaszín terület : partizán zónák)









Végül amikor a lakosság számára egyértelművé vált, hogy szláv származásúakra a náci ideológia szerint kiirtás, illetve a korlátozott „szerencsés” számára a rabszolgasors vár, ezt követően a partizán csapatokban jelentős számban megjelentek az adott területen élő szlávság képviselői is.

Gyakorlatilag az összes megszállt SzSzK területén jelentős partizánmozgalom fejlődött ki. A legnagyobb mértékben épp a Belorusz SzSzK területén. 1941 végére Belorussziában 230 csoportban 120 000 ember tevékenykedett. Itt a háború végére a partizánok száma elérte a 374 000 főt. A fehérorosz partizán mozgalom fő feladata a német utánpótlás szállításának akadályozása, megakadályozása volt. A háború folyamán 11 128 vonatot siklattak ki. A Belorusz SzSzK-ban abban az időben körülbelül 8 millió ember élt. Ezenkívül körülbelül 900 000 hadifogoly volt táborokban ugyanitt. A német adminisztráció már a kezdetektől kijárási tilalmat, és kötelező regisztrációt vezetett be. Tilos volt bármilyen szervezetet létrehozni, működtetni. Tilos volt bármilyen indokkal is összejöveteleket tartani. Ezzel párhuzamosan elkezdődtek a tömeggyilkosságok. Az SzSzK területén 260 haláltábort létesítettek a német megszállók. 216 településen 238 gettót hoztak létre. A partizánmozgalom elleni küzdelem egyik fontos eszköze volt az úgynevezett bűntető expedíciók. A második világháború folyamán több mint 140 ilyen büntető expedíciót tartottak Belorussziában. Az egyik legelső 1941. július- augusztusában volt, amely során 13 788 főt végeztek ki a megszállók. A háború folyamán 628 település összes lakosát, 5295 település lakóinak egy részét gyilkolták meg. A precíz német adminisztráció nem csak a legyilkolt civilek számát jegyzi meg, hanem pontosan (darabszámra pontosan!) lejegyzik az elkobzott javakat is (még a csirkék számát is). Csak ebből az SzSzK-ból 400 000 embert deportálnak Németországba, Ausztriába, Franciaországba, Csehországba kényszermunkára (ostarbeiter). A 400 000-ből 186 000 soha nem tér vissza. A földművelőket elviselhetetlen, és teljesíthetetlen nagyságú beszolgáltatási terhet róttak ki.

Belorusz partizánok
Az 1941 július-1942. novemberéig tartó időszak a partizán mozgalom kezdte. Ekkor indul meg a mozgalom összeszervezése. A civil társadalomból érkezők kiképzése ekkor már beindul. Ezen időszak egyik legnagyobb problémája a lőszerhiány. Ekkor még Moszkva nem tud hadianyagot juttatni a partizánoknak. Persze, ez nem akadályozza meg a lelkes ellenállókat abban, hogy tevékenyen harcoljanak az első napoktól kezdődően a németek és szövetségeseik ellen.  Az egyik első partizáncsapat a „Vörös Október” volt, amelynek F.I. Pavlovszkij és T.P. Bumazskov voltak a parancsnokai.
Az aki csatlakozni akart egy partizáncsapathoz, annak esküt kellett tennie. A különböző partizáncsapatokat (amelyeknek a létszáma kezdetben 25-70 , majd 100-350 fő volt. Bár volt olyan is amely 800 főből állt.) 1942 tavaszától kezdték brigádokba összeszervezni. Általában három-hét csapatot szerveztek egy brigádba össze (körülbelül 1000 fő). A partizán csapatok vezetését a parancsnok mellett egy komisszár is ellátja. Belorussziában a partizánok 68 rádióadót üzemeltettek. Ezekkel tartották a kapcsolatot Moszkvával.
A folyamatos küzdelemnek meg voltak az eredményei:
1942. január 17.-én a partizánok ellenőrzésük alá vonják az első regionális központot, Kopatcskevit.
Március 2.-án megjelennek Klivecs környékén, és április 3.-án kihirdetik, hogy a Klipecskivi területen helyreállították a szovjethatalmat.
1942.június 16.-áig 103 települést szabadítanak fel.
(1942 év elejei harctéri események következtében márciusban nagyobb fegyverszállítmányt tud a szovjet vezetés a belorusz partizánoknak juttatni. Ettől az időtől kezdve rendszeresen érkeznek hadianyag, gyógyszer, fegyver szállítmányok a partizánoknak. 1942 nyarától beindul a légihíd is. Ezért a partizánok elkezdenek titkos repülőgép leszálló helyeket létesíteni.)
1942  nyarán, a sztálingrádi csata és az észak-kaukázusi harcok elkezdődésének idején a belorusz partizánok is fokozták az aktivitásukat. A német veszteségek jelentősek voltak:  59 976 katona, 1260 ügynök és kollaboráns.
A német parancsnokság megerősíti a hidak, autóutak védelmét. A vasútállomásokra jelentősebb katonai csapatokat telepítenek, amely csapatok páncélozott járművel, vagy motorkerékpárosokkal is rendelkeznek. A vasúti pályákat az SD figyelteti. Ebbe a figyelőszolgálatba kollaboráns erőket is bevonnak. Mindez azonban jelentős haderőt von el a frontról. Szükség ük van azonban erre, mert például november 3.-án a Pitcs folyó feletti vasúti hidat, amely Bresztet köti össze Gomellel,  felrobbantják a partizánok. Közben blokkolják az autóutat is. Tizennyolc napig nincs összeköttetés a két város között.

A német reakció az volt minderre, hogy fokozták a civilek elleni terrort. Már, ahogy említettem is, 1941 őszén úgynevezett büntetőexpedíciókat vezettek, amely főként az ártatlan civilek ellen irányult. Ilyen úgynevezett „partizánvadász akciókban” részt vett a magyar hadsereg is. Főként ilyenbe vett részt. (Sztálin utasítására, ahogy ezt már egy másik bejegyzésben írtam is, kezdettől fogva nyomozásokat folytatott az NKVD a polgári lakosság ellen elkövetett háborús bűntettek ügyében. A túlélőket kihallgatták, vallomásukról jegyzőkönyveket vettek fel, így amikor a hadiszerencse megfordult a Vörös Hadsereg nyomában megérkező NKVD-s, SzMERS egységek konkrét listákkal rendelkeztek a letartóztatandó háborús bűnök elkövetők neveivel. Akiket el is hurcoltak és hadbíróság elé is állítottak. 1944-ben Magyarországra is megérkeztek ezek az egységek, és összeszedték azokat akik a Szovjetunió területén bizonyíthatóan háborús rémtetteket követtek el. [Ajánlott szakirodalom: Krausz Tamás - Varga Éva Mária: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban Levéltári dokumentumok 1941-1947, L'Harmattan kiadó 2013.]  Természetesen nem csak ilyen személyeket hurcoltak el, hanem a németektől megtanult módszer alapján rabszolgamunkára  is vittek ártatlan embereket. Csak ebben az esetben nem osterbeiter-nek, hanem málenkij robot-osoknak hívjuk a kényszermunkára elhurcoltakat. Természetesen [?] a közelmúlt magyar politikusainak bölcsességének [?] köszönhetően [?] minden elhurcoltról közösen emlékezünk meg. Nincs különbség a málenkinj robotos és a háborús bűnös között. Persze így épp a málenkij robotra elhurcolt többség emlékét gyalázzuk meg. De ez politikuséknál nem számít. Hisz ennek a megértéséhez morálra is szükség lenne. Ha nem is sokra…)
1942 májusában (13.-án) a partizánmozgalom elleni küzdelem okán összehívott konferencián a német vezetés arra a következtetésre jutott, hogy nem elég a polgári lakosságon bosszút állni, szükség van arra, hogy a partizánok közé német (és kollaboráns) ügynökök kerüljenek beépítésére.

1942. augusztus 9.-én a partizán különítmények parancsnokai és komisszárjai utasítást kaptak Moszkvából, hogy fokozzák a harci cselekményeket.
Nem csak Belorussziában voltak partizánok...
A lakosság szimpatizált a partizánmozgalommal, és tevőlegesen is segítette a partizánokat. A kollaboránsok száma és aránya meg sem közelítette az Ukrán SzSzK területén lévő kollaboránsokét. Ezért is tekintett a német vezetés Belorussziára úgy mint a bolsevik eszmékkel igen fertőzött területre.
A belorussziai partizánmozgalom történetének második nagyobb szakaszának az 1942. novemberétől, 1943. decemberéig tartó időszak tekinthető (a Franz és Polina épp ebben az időszakban játszódik).  A partizánok létszáma jelentősen növekszik ebben az időszakban. Küzdelmüket összehangoltabbá teszik, és szorosan együttműködnek a Vörös Hadsereggel. 1943 végére 108 000 négyzetkilométernyi területet tartanak a fehérorosz partizánok az ellenőrzésük alatt, ebből  37 800 négyzetkilométernyi területen egyáltalán nincs német katona. Ekkoriban körülbelül 250 000 partizán küzd Belorussziában.
A partizánháború harmadik szakasza 1943 decemberétől 1944 júliusáig tart. A Belorussziában ismét megjelenő Vörös Hadsereg és a partizánmozgalom aktivistái között ekkor a legaktívabb a közreműködés. Ez érhető is, hiszen gyakorlatilag megszűnik a két hadsereg közötti távolság. Szó szerint is közösen tudnak harcolni a megszállók ellen.  A partizánok fő feladata az volt, hogy megpróbálják megakadályozni a ellenséget a sikeres visszavonulásban. Másik fontos feladata az volt, hogy a civil lakosságot megpróbálja megvédeni a vesztüket érző nácik bosszúitól.
1943 végére az SzSzK területének több mint a fele a partizánok ellenőrzése alatt áll.
1944 tavaszán a német 3.páncéloshadosztáy egy Frühlingsfest fedőnévvel ellátott akcióba kezdett. Ez is egy büntető expedíció lett volna, de heves ellenállásba ütköztek. Már 1944 volt, nem ’41 és nem ’42…
A németek által körbezárt területen heves harcok kezdődtek.  A partizánok veszteségei: 5955 halott, 6145 fogságba esett, 346-an elmenekültek. A polgári áldozatok számáról nincs adat.
Május 31.-én a partizánok elkezdik a felkészülést a Bagratyion offenzívára. Négy Front előtt kell összehangolni az akciókat. Mielőtt a Vörös Hadsereg négy frontszakasza támadásba lendülne, fokozni kell az akciókat a németek hátában. A hadiszállítmányok megérkezését akadályozni kell, hogy majd az előretörő szovjet csapatok egy rosszul felszerelt, hadianyaggal kevéssé ellátott  ellenséggel találja magát szembe.
A felszabadító Vörös Hadsereghez azután több  mint tízezer partizán csatlakozott…
1941 és 1944 között Belorussziában félmillió katonát kötött le a partizánmozgalom. Bár pontos szám nem ismeretes, de olyan 45 000-re tehető az ezen időszakban elhalálozott partizánok száma. Többük megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést is…
A film a 16+-os korhatári besorolást kapta Oroszországban.
Nem véletlenül.
Kiskamaszként nem értettem miért vannak ezek a besorolások egyes filmeknél. Azt gondoltam elég ha az ember a filmben látható történéseket megérti. Vagy azt hiszi, hogy megérti.
De vannak filmek (és vannak olyan könyvek is) amelyek megértéséhez több kell mint egyszerű bambulás... Szerintem ez is egy ilyen alkotás.

A felirat megtalálható itt.