Lepkék

A film eredeti címe: Мотыльки
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.

















Lepkék - A szerelem és a halál küzdelme.

Meg kell tanulnod nemet mondani! – közölte velem egyik jó ismerősöm, talán két évvel ezelőtt.  Igen, meg kell. Korlátozott idővel rendelkezek én is. Ura kell hogy legyek az időmnek. Beláttam ezt, és igyekszem már nem megígérni senkinek semmit. Persze a régebbi vállalásaimra emlékszem, és igyekszem betartani őket. De nem akarok kényszerből semmit csinálni. Mert abban nincs öröm. Ennek ellenére, vagy éppen ezért lassan de biztosan teljesítem az ígéreteimet, és nem köteleződök el már senkinek. Ha figyelmembe ajánl valaki egy filmet, akkor amint az időm engedi „utánanézek” . De nem ígérek semmit.  Ez a bejegyzés egy kivételről szól.

Február közepén kaptam egy ímélt.
Tiszteletem. Óvatos olvasója vagyok a blogodnak (tudniillik korlátozottan van csak időm filmekre, úgyhogy igyekszem válogatni, tehát ezt is és azt is nézek, orosz, távol-keleti, európai, amerikai), minden tiszteletem a fáradozásodért, azt hiszem, a leginformatívabb blog, amit a neten találtam eddig film témában, már-már nyomasztó információmennyiséggel, tényleg megsüvegelendő.
A feliratok igényesek, érthetőek, nem elnagyoltak (amikkel azért elég sűrűn találkozom, ha filmet nézek, mert ugye angol-német-francia-spanyol(?) még oké, sokan beszélik, de a többit általában angolból fordítják, ami, ahogy tapasztalom, nagyon sok információ lemorzsolódásával jár...)
Hát ez (is) lenne az oka annak, hogy hozzád fordulok.
2012-ben hírét vettem egy készülő ukrán-orosz mini sorozatnak, ami a Мотыльки címet kapta (angolul rendszeresen Inseparable címen említik, esetleg (The) Moths). Az előzetes számomra több mint meggyőző volt, igényes sorozatot sejtetett.”
Ó! De jól esik a dicséret!
Leginformatív blog filmes témában! De hiszen van amikor nem is a filmről írok! Persze, azért a filmhez kapcsolódóan. Nem tehetek róla, számomra egy filmben nem az a fontos, hogy milyen nagy nevekre lehet hivatkozni, hanem hogy milyen intuíciókat, milyen gondolatokat indít el bennem. Igen, valóban néha nekem is olyan érzésem van, hogy túl sok az információ abban amit leírtam, de higgyétek el, szokott bennem maradni még így is ez-az. Arra tartalékolva, hátha valaki a hozzászólásába belekérdez.  Ami legtöbbször nem történik meg. :D
2013-ban, a csernobili katasztrófa évfordulója alkalmából mutatták be. A sorozat nagyjából 4x48-49 perc, tehát olyan 190 perc körüli. Sajnos, sehol nem találtam hozzá semmilyen feliratot, senki nem szánta rá még magát, pedig ahogy utána olvasgattam, jó a kritikája (IMDb-n jelenleg 8,3 csillagon áll - igaz, csak 160 értékelésből).
Amit találtam, az egy 118 perces, egész estés film verzió, tehát olyan 70 perccel rövidebb a 4 résznél. Ehhez a gyártó maga csinált angol feliratot, és ezt fel is tették a youtube-ra. Meg is néztem. Azt kell mondanom, a felirat elnagyoltnak tűnik, néhol szerintem nem mindent fordítottak le, máshol erősen tömörítették a mondanivalót.
De nagyon tetszett, a színészek szerintem jók, a történet jó, a megvalósítás pazar (ez egy rövid szpot a trükkökről:https://vimeo.com/64294795 ), sok háttértörténetet beleszőttek a filmbe, amelyek akkor és azóta napvilágot láttak. Természetesen dramatizáltak, összesűrítettek, amit lehetett, kitalált alakokat raktak a történetbe, ahogy az kell, de egy szerethető melodrámát írtak, aminek a hátterét a csernobili 4-es reaktorblokkban történt események adják.
Amit a film ellen fel tudok hozni, az a rövidítés: nyilván mellékszereplőket vágtak ki, hogy beleférjenek a 2 órába. Egy-két jelentősebb szereplő szála kurtán-furcsán megszűnik a filmben, vagy csak említés szintjén zárják le az adott történetet (például a főszereplő lányka nővéréét). Szóval érezni a filmen, hogy több volt benne, mint ez a két óra (a sorozat előzetesében is van több olyan jelenet, ami a filmváltozatból kimaradt).
Mit tagadjam, érdekesnek tűnt a levélíró felvezetése!
A blogon, Amundsennek hála (szó szerint!), a témával kapcsolatban van már egy bejegyzés. Egy a csernobili katasztrófáról  dokumentumfilmről szól, amely film számomra A Dokumentumfilm (ebben a témában). Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy eláruljam hogy jött létre az idea, ami következében e  jeles műnek van magyar felirata. Mindenesetre az látható, hogy Amundsent (is) nagyon foglalkoztatta az ügy, hiszen a negyedik verziónál tart a szöveg. Csiszolgatta-csiszolgatta a művet a szerző. Egyébként teljesen meg tudom érteni, én sem vagyok soha megelégedve a felirataimmal. Nem is igen szoktam a publikálás után megnézni a filmeket magyar szöveggel. A hibákat keresem, a hibákkal foglalkozom, ahelyett hogy elmerülnék a film meséjében. Biztos jó így magyarul? Én értem, de … Jobb lett volna azt írni, hogy… de, akkor…
Ennek ellenére, vagy éppen ezért, van négy régebbi feliratom, amit mindenképpen át szeretnék dolgozni! (Eddig is csináltam ilyet, a blogon tájékoztattam is ez ügyben mindenkit.)
Szóval, a Nehéz hetek krónikája szerintem alapmű!
Megkerülhetetlen dokumentumfilm. A téma number one-ja.
Ráadásul annak idején a publikáláskor bizonyos tekintetben megelőztük saját korunkat. (Hétvégén, hajnalban, mielőtt elindultam volna az egyik ismerősömhöz [segédkezni disznóvágáskor] ránéztem elektronikus levélfiókomra. Ott volt benne Amundsen üzenete: mehet a blogra ki a bejegyzés! Hát akkor rajta! Utána mentem a dolgomra.  Egész idő alatt arra vártam, hogy mehessek haza. Kíváncsi voltam, minden rendben van-e, vagy valamit elrontottam és azt már Amundsen jelezte, és javítanom kell. Úgy emlékszem semmi ilyesmi nem volt.) Nem sokkal később megtudhattam, megtudhattuk a médiából, hogy társadalmi vita, és tájékoztatás  nélkül, bővíteni fogják a paksi erőművet. Nem tudom, akkor se tudtam, hogy ez mennyire jó, vagy rossz megoldás. (Mármint a bővítés. A tájékoztatás hiányát teljesen rossz dolognak tartom. Elvégre rólunk van szó! Belegondolt valaki abba, hogy egy komolyabb üzemzavar esetén [hívjuk mondjuk komoly balesetnek] gyakorlatilag nincs hová kitelepíteni az embereket! Túl kicsi ehhez az ország.)
Gyógyszerek, gyógyhatású készítmények esetén kérdezzem meg orvosomat, gyógyszerészemet (?), hiszen mellékhatások lehetnek, ám az ország közepén (Na jó, ez erős túlzás!) történő atomerőmű építés esetleges mellékhatásai nem tartoznak rám? Nem kicsit képmutató az elitünk (?)!
Tudom, Paks 2 nem az atomenergiáról, nem a villamos áram termelésről, hanem a pénzről, a hitelről szól. Hogy a pávatáncra (régebbi nevén Kállai-kettős) legyen egy kis tér. Alkudozni lehessen itt is - ott is, és úgy tűnhessen, hogy a magunk útját járjuk. A különböző Nyitások is erről szólnak. Csak erről. Minden más csak porhintés.
Tehát a kérdésem az lenne, hogy volna-e kedved vagy lehetőséged magyar feliratot csinálni a filmhez?
Mit lehet erre válaszolni?
A mi lenne ha készítenél feliratot... kérésekre (már) nem szoktam pozitívan reagálni. De negatívan se. Most kivételt teszek!
És miért?
Mert kíváncsivá tettél. Kíváncsivá tett az írásod, és kíváncsivá tettek a linkjeid. Szerintem tökéletesen jellemezted az alkotást!
„Tetszik, mondhatni a szívemből való a filmsorozat. (A filmet nem néztem még meg.) Ám! Jelenleg egy tizenkét részes történelmi sorozaton dolgozom. Még elég sok hátra van belőle, de már kifelé megyek az erdőből.”
Valahogy így kezdődött el az üzenetváltás Tralfamador75-tel, melynek egyik „gyümölcse” ehhez a sorozathoz készült magyar nyelvű feliratok lettek. (A fordítás során tépelődtem azon, hogy szánjak-e időt a filmre is. Végül megtettem.)
A kedves levélíró rendkívül informatív az alkotással kapcsolatban. A lényeg benne volt/van az üzenetében. Mit tehetnék hozzá? Csak néhány személyes dolgot.
Ami megfogott a sorozatban az az, hogy nem egy klasszikus katasztrófafilmet láthatunk. Bár a robbanás a film „része”, láthatjuk később is a füstölgő romokat, de nem a katasztrófára, nem a látványra van kihegyezve a mű. Fontosabb az, hogy egyes emberek hogyan élik meg, hogyan változnak (ha változnak egyáltalán) a mindennapjaik.
És ez, a személyes érintettség nagyon fontos!
Nemcsak nekem, hiszen Tralfamador75 a következőt is megírta nekem:
„Az a helyzet, hogy a sorozat története érinti az én kedvenc témakörömet (még ha itt csak háttérről is van szó), amit nem is tudnék egyszerűen megnevezni, de talán maradhatunk annál, hogy "a nukleáris balesetek és háborúk és ami utánuk marad". És számomra Csernobil egy abszolút origó ebből a szempontból, pedig akkoriban, amikor történt, nem sokat foglalkoztam vele (10 éves voltam, és ugye agyon is hallgatták), de valahogy később ez egy olyan téma lett, ami sokat foglalkoztatott. Meg most is foglalkoztat. Csernobil pedig valami okból kifolyólag talán még inkább. Emlékszem a Panoráma különkiadására évekkel későbbről, na meg egy filmre, amit a királyi tévé is műsorra tűzött, én úgy emlékszem, talán 1990 tavaszán (de az IMDb szerint csak 1990 őszén volt Kanadában a bemutató, szóval nem tudom), s azóta sem: a Raspad című amerikai-szovjet filmet, aminek története szintén Csernobil körül forog. Emlékszem, mennyire felkavart ez a film, bizonyos jelenetek belém égtek, 1-2 éve letöltöttem, de végignézni még nem volt merszem; utánanézegettem, részben Pripjatyban forgatták, szóval elég autentikus az is (bár a film egy kitalált helyen játszódik, de általában az a vélemény, hogy tökéletesen ráillik a csernobili katasztrófára).
Ja, és el ne felejtsem a sehol sem fellelhető Szarkofág című tévéjátékot, ami miatt Szakácsi Sándor nevét egy életre megtanultam.”
Igen, a Szarkofág! De jó, hogy felidézted! Annak idején én is láttam! Rám is nagy hatással volt.
Akkoriban pedig fel sem fogtam mi történt. (Na nem én voltam így egyedül!) 1986-ról a napfényes tavasz, és a saláta jut elsősorban eszembe. Nagyon szép tavaszunk volt. Annyi salátát ettünk, mint még soha! Nagyon olcsó volt. Irreálisan. Azután szépen lassan kiderült miért olyan olcsó. Az exportunkat nem vették át, így irdatlan mennyiség maradt itthon. Ha megkérdeznék melyik zöldségek jellemezték gyermek- és ifjúkoromat, akkor a céklát, és a (kovászos) uborkát említeném. Ha 1986-ot kérdeznék (amely év az előbb nevezett időszakba esett), akkor a salátát. Az igazság az, hogy amikor megtudtuk miért olcsó (a sugárszennyezés miatt) még akkor is ettük. Ha nem látja az ember a Halált, akkor fel sem fogja, hogy van. (Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy jelenlegi kultúránk elrejti előlünk az elmúlást, az elmúlás tényét. Ezért élnek úgy az emberek, mintha soha nem jönne el a Vég. Ezért sem tudjuk megbecsülni egymást. Ne gyertek nekem a horrorfilmekkel, mert az nem az elmúlásról, hanem valami másról szól!)
Emlékszem milyen lassan csöpögtették az információkat! (Minden ellenkező híreszteléssel szemben ez nem rendszer specifikus dolog volt. Erre a legjobb példa Fukusima. A japánok ugyanúgy tereltek, ugyanúgy próbálták a környezetszennyezés nagyságát neglilálni, mint ahogy a szovjet vezetés tette. Persze kisebb baleset volt, mint  a csernobili, de azért maszatoltak a japcsik is rendesen! Ráadásul nem igazán értem, hogy miért kell oda atomerőművet építeni, ahol rendszeresek a földrengések? Vagy ha építenek, akkor a földmozgás legelső jeleire miért nem állítják le az üzemet? Mert a nagy rengéseket azért előre tudják jelezni! Nekem úgy tűnik, hogy az emberiség semmit nem tanult Csernobilból.)
Emlékszem, a rádióba bemondták, nem olyan nagy a baj, senki nem menjen jódot venni a gyógyszertárba. Felesleges pánikolni. (Terjedt a hír: Pesten hosszú sorok állnak sorba a gyógyszertár előtt. Pedig, a túrót! Hiszen csak a bennfentesek tudhatták, hogy a pajzsmirigyeinket telíteni kellene jóddal. Ez a leggyorsabb, és legbiztonságosabb védelem a sugárzás ellen. Az ólmot nem számítva.) Persze, hogy ettük tovább a salátát…
Azután bejelentették, hogy központilag kevernek jódot a sóba, és a tejbe. A boltokban néhány nap múlva tényleg megjelent a jódozott só feliratú termék. A zacskós tej színe azonban továbbra is fehér maradt. Lehet, hogy ez így természetes?
Amikor már minden mindegy volt, azután kezdtek arról beszélni, mennyire komoly is volt a helyzet. Ezek a személyes emlékeim ’86 tavaszáról.

Ami megfogott a sorozatban az éppen az, hogy a szereplők ugyanúgy nincsenek tisztába semmivel, ugyanúgy nem fogják fel a történés tragikus voltát, ahogy mi sem. A különbség annyi, hogy ők ott vannak ahol történnek a dolgok. Hiába előttük történik, hibába velük esik meg. Nem látják a Halált, így hát teszik a dolgukat (persze nem úgy ahogy szokták, hiszen nem minden nap evakuálják az embert). Éreznek, vágyaik vannak, miközben tudják hogy napjaik meg vannak számlálva. (Csak azt a számot nem ismerik még.) Pozitív dolog szerintem a történet szerelmi szála. (A sorozat nézői két pár történetét követhetik figyelemmel.) Láthatjuk mi a különbség a kamaszszerelem, és a párkapcsolat között.  Mivel televíziós sorozatról van szó, senki ne várjon látványos effekteket, számítógéppel szétrajzolt jeleneteket. A film (viszonylag) egyszerű trükkökkel operál, ám ez nem hátránya, hanem inkább előnye az alkotásnak.
Mielőtt átadnám a szót Tralfamador75-nek szeretnék néhány mondatot szentelni a sorozatot készítőire.

Néhány szót ejtenék a sorozatot/filmet készítő vállalatról. Az Film.UA cég egy kijevi központtal rendelkező  filmes tröszt. A cég saját bevallása szerint több mint húsz filmvállalat tartozik a csoportba. Ezen vállalatok egy része ukrán, másik része orosz. A céget 2006-tól (megalakulásától fogva) Viktor Mirszkij vezeti. A filmkészítéstől (szövegkönyv, megvalósítás), az elkészült termék reklámozásán át, a terjesztésig tart a profil a Film.UA-nál.  Főként televizíós sorozatokkal foglalkoznak, melyek orosz nyelvűek. A blogon is található már eddig is alkotásuk (Ballada a bombázóról), de ez az első olyan mű, amelynek elkészítettem a sorozathoz, és a sorozathoz készített DVD filmhez is a feliratot. A Ballada a bombázónál nagy dilemma volt, hogy a sorozathoz, vagy a filmhez készítsek magyar szöveget.  A film mellett mindig az szól, hogy hamarabb megvan vele az ember, a sorozat mellet pedig, hogy jobb, teljesebb, mint a DVD-n kiadott film. Akkor, végül mégis csak a film mellett döntöttem.
Hogy miért készítettem most el mindkét verziót?
Több mint egy óra különbség van a két alkotás játékideje között. És ez a különbség, véleményem szerint, látszik is. Melyik a jobb? Ez teljesen nézőpont kérdése. Én a sorozatot láttam először. Sőt, amíg nem voltam meg a sorozat nyersfordításával, addig nem is néztem meg a filmet.
Ha érzelemmentesen, szárazon nézem őket, akkor azt állítom, hogy a fő különbség az, hogy (természetesen) a sorozatban vannak olyan jelenetek, amik a filmben nincsenek. Illetve egyes jelentek hosszabbak a sorozatban. Ugyanakkor a készítők a jelenetek sorrendjébe is „belekavartak” itt-ott. De ez egyik végterméknek sem okoz hátrányt. A vágásokkal, rövidítésekkel sikerült más-más célközönséget is megcélozniuk. A film lényegre törőbb. Ez az előnye is, és hátránya is. A sorozatra sem lehet azt mondani, hogy dagályos lenne, és jól kihasználja a plusz játékidőt. Nekem jobban tetszik a sorozat, (de lehet, hogy csak azért mert a történetet általa ismertem meg) mint a film. Szerintem jól megfogta a korszak hangulatát.  (Egyébként is szeretem a nyolcvanas évek közepén készült/vagy játszódó filmeket.  És nem csak a „kötelező” darabokat!) Aranyosabb, bájosabb mint a film. Persze tudom, hogy e két utóbbi jelzőm furcsa a film témája miatt, de vállalom!
A bejegyzések végén, a blogon való keresés megkönnyebbítése miatt néhány címkét szoktam illeszteni. Sokáig tépelődtem, hogy ehhez a bejegyzéshez odaragasszam-e a romantikus jelzőt. (A romantikát ne keverjük a szentimentalizmussal!) Tralfamador75-nek igaza van, hogy ez egy melodráma. De mégis olyan aranyosan, bájosan van ábrázolva a kamaszszerelem, hogy az már romantikus! Legalábbis bennem ébresztett ilyen érzéseket. Ugyanakkor  nincs elrontva happy end-del. Ha hiszitek, ha nem a Bumer 2 jutott az eszembe!
Szóval, ez is egy olyan plusz, ami nincs benne a filmben. (A kulcsjelenetekre nincs idő.) Ezzel is több a sorozat. Más értelmezési környezetet ad a történetnek. Ugyanakkor a filmet nézve, nincs hiányérzete az embernek. A kamaszok érzelmi élete nincs annyira kibontva, de lássuk, be ott nem is hiányzik az embernek. De például Alja nővére hirtelen „eltűnik” a filmből. (A barátját nem is látjuk.) És ez „hiányozhat” egyeseknek.
Talán úgy teljes a dolog, ha mindkét verziót megtekinti az ember. Mirszkij vezette csapat mindkét esetben szép munkát végzett. Érdekességként megemlíteném, hogy a film szereplői orosz színészek, a producerek, rendező, forgatókönyvíró és a stáb is oroszországiak. Egyetlen színészt találtam a listán aki  Ukrajnában él. Ez Oleg Primogenov, aki csak a sorozatban látható, és egy tengerész édesapát (szerepe szerint elsősorban édesapát) alakít. Ő jelenleg a Koleszko Kijevi Akadémia Színházában dolgozik.  Illetve megemlíteném Jevgenyija Lozát, aki a luganszki Antraszitban született, és jelenleg a Moszkvai Zenész Színház tagja. A hölgy Marjana Sirokovát, Alja nővérének karakterét alakítja. (Ezen kívül még egy lettországi orosz színész szerepel a filmben.) Mindezeket csak azért említettem meg, mert már többször utaltam arra, hogy 2015 előtt az orosz-ukrán gazdasági és kulturális kapcsolatok egyáltalán nem hasonlítottak az Európában megszokotthoz. A legbőszebb EU pártiak álmaiban szerepel olyan közeli együttélés, mint ahogy élt a két ország a kijevi puccs előtt.
Bizonyos tekintetben ennek a szimbiózisnak a gyümölcsit élvezte, élvezheti a 2002-ben alapított Film.UA konszern is. Ugyanakkor a háborús pszichózisban élő kijevi vezetés politikai döntései a vállalat életében is változást hoznak. 2015-ben betiltották az összes 1991 után készült orosz mozifilmet Ukrajnában. (Az orosz nyelvű televízió adások mellett. Illetve indexre kerültek  egyes orosz nyelvű könyvek, és szerzők. A második körben kitiltottak orosz színészeket, könnyűzenei előadókat Ukrajnából.  Azt hogy a vezetés igyekszik elkerülni, hogy a lakosság ne csak a kormánypropagandát ismerje, érthető próbálkozás, de hogy a Csalóka napfény, vagy a Szibériai borbély milyen nemzetbiztonsági kockázattal jár? Ki tudhatja? Nem, nem nemzetbiztonsági kockázatról szólnak ezek a törvények, mint ahogy indokolták őket, hanem inkább kisebbségi nyelvhasználat sorvasztási kísérletnek tűnnek.) 2015-ben az ukrán törvényhozás ösztönzésére létrejön a КіноКраїна, amely projekt révén az Film.UA 2016-ban a lengyel  АТМ Grupá-val szándéknyilatkozatot ír alá egy közös sorozat elkészítésére vonatkozólag.

És most következzék egy írás nektek, a javaslattevőtől:


TroA megkért, írjak valamit a Мотыльки-vel foglalkozó posztjához. Azt gondoltam, mi sem egyszerűbb ennél, majd jól megírom, amit gondolok, és akkor az nagyszerű lesz. De nehézségeim támadtak, nem a mondanivalóval, hanem azzal, hogy azt meg akarom-e osztani?
Végül már-már letettem a dologról, amikor egyszerre bevillant egy dolog, ami foglalkoztat ebben a balesetben. Ez pedig az, hogy valójában ez is egyfajta félelem az ismeretlentől. A számok, a léptékek, a kimenetel, rájöttem, hogy...

...tisztában vagyok azzal, hogy valójában sosem leszek képes megérteni és felfogni azt, ami 1986. áprilisában történt a Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű 4-es blokkjában (s nem pusztán azért, mert humán beállítottságú vagyok).

Először is számomra felfoghatatlan, hogy milyen indok(o)kal lehet alátámasztani azt, hogy egy nukleáris kísérletet az automatikus biztonsági berendezések kiiktatása mellett folytatnak le (pontosabban ebben az esetben csak belekezdtek a kísérletbe – bár az egyes szakértők véleménye eltér ebben a kérdésben [is], vannak, akik szerint a kísérlet lényegében már befejeződött, amikor a baleset bekövetkezett).
Másodszor. A csernobili atomerőmű RBMK-1000 típusú volt, a részletek mellőzésével az a lényeg, hogy a nukleáris folyamatot grafitrudak segítségével szabályozzák, aminek jellemzője a „pozitív üregegyüttható”. A jelenség lényege az, hogy a rektorban a víz-gőz hűtőközeg alacsony teljesítménynél pozitív visszacsatolású közegként viselkedik. A víz neutronelnyelő képessége jobb, mint a gőzé, tehát ha a közegben a gőz aránya nő a vízhez képest, akkor kevesebb neutron nyelődik el, ami miatt gyorsul a maghasadás. Ha gyorsul a maghasadás, több neutron termelődik, ami tovább gyorsítja a maghasadást, nagyobb hőt termel, ami pedig a gőz mennyiségét növeli. Tehát „megszaladhat” az erőmű adott blokkja. Lényegében ez történt Csernobilban is, a viszonylag kis teljesítményen üzemelő 4-es blokk teljesítménye megugrott (szakértők szerint a névleges /hő/teljesítmény 10-szeresére, mintegy 30GW-ra).
Harmadszor. Az erőmű dolgozóinak egy része nem dolgozott korábban ilyen típusú atomerőműben, sőt, akár atomerőműben sem. Nem voltak tisztában a kockázatokkal. A kikapcsolt automata védelmi berendezések miatt a kezelőszemélyzet a tapasztalatára és reflexeire hagyatkozva végezte a kísérletet – ami ugye a fentiek alapján legalábbis felelőtlenségnek tűnik. Ráadásul a kísérletet egy másik műszak készítette elő, tehát nem az a csapat, amelyik konkrétan épp az irányítóteremben tartózkodott.
Negyedszer. Az RBMK reaktorok kockázatairól a tervezők nem tájékoztatták a személyzetet, következésképpen nem ismerhettek minden körülményt ahhoz, hogy biztonságosan végrehajthassák a kísérletet, amit terveztek (a lényege az volt, hogy megállapítsák, egy esetleges üzemzavar esetén (ha a keringtető szivattyúk leállnának) a dízelszivattyúk beindulásához szükséges nagyjából egy percig a turbinák forgása elegendő energiát biztosít-e a hűtővíz továbbáramoltatásához).
Az események ismeretéhez közelebb visz a Discovery Chanel A nulladik óra – A csernobili katasztrófa című dokumentumfilm, ami akár a Youtube-on is megtekinthető (ne rettentsen el senkit a szörnyű szinkron, maga a film rendben van, még ha eléggé hatásvadász stílusú is, ahogy ezt a kereskedelmi csatornák által gyártott filmek esetében megszokhattuk).


Jó leírást ad a balesetről az alábbi oldal is, részletesen tárgyalva magát a balesetet:

http://www.reak.bme.hu/csernobil/index.htm?start


...tisztában vagyok azzal is, hogy valójában sosem leszek képes megérteni és felfogni azt, ami az elkövetkező napokban-hetekben-hónapokban történt a károk és következmények enyhítése céljából.

Először is a kiérkező tűzoltók és mentők hősiességére, amit nem csökkent az, hogy gyakorlatilag nem tudták, mivel állnak szemben; a tűzoltók számára a tűz csak egy tűz volt a többi közt, a mentők-orvosok számára a sérült egy szerencsétlenül járt embertárs volt, aki számított rájuk a bajban. Mai eszemmel azt tudom csak, hogy olyasmivel dacoltak ott és akkor, amit nem láttak, nem éreztek, talán nem is hallottak róla, vagy csak annyit tudtak, hogy az valami „rossz”. (Ha egy kis magánmegjegyzést tehetek, ebből a szempontból emlékeztetnek ezek az emberek a utahi Francis Gerard novíciusra Walter M. Miller, Jr. Hozsánna néked, Leibowitz! című regényéből, aki a Radioaktivitásról ugyan semmi konkrétumot nem tudott, de azt igen, hogy valami szörnyű démoni lény lehet, akinek jobb nem keresztezni az útját.)
Másodszor ott voltak a baleset következményeit elhárítani igyekvő emberek, akik közül szintén többen meghaltak. Akik alagutat ástak a reaktor alá, hogy a reaktor alatt az alapozást megerősítsék és lehetővé tegyék a szarkofág megépítését. A három búvár, akik egy medencét eresztettek le, nehogy újabb gőzrobbanás történjen. A helikopterpilóták, akik bórt, ólmot és homokot szórtak a 4-es blokk maradványaira, hogy a szabadba jutó sugárzást csökkentsék. És persze az a nagyjából félmillió sorkatona, akit azért vezényeltek a Zónába, hogy segítsenek a károkat és a veszélyeket minimalizálni. Közülük is a „biorobotok”-nak nevezett katonák, akiknek a reaktor szétszóródott darabjait kellett az erőmű tetejéről kézi erővel, aligvédő ruházatban letakarítaniuk (miután a szovjet csúcstechnika, a holdjáró elektronikája is elromlott a radioaktív sugárzás miatt – lám, a szerves mégiscsak jobb a mesterséges anyagnál... Két perces munka – életre szóló következmények. Ma sem tudható pontosan, hányan voltak. Ma sem tudható pontosan, hányan haltak meg a két perc következményeként.
Maga a küzdelem legjobban talán Vlagyimir Sevcsenkó Csernobil. Nehéz hetek krónikája című filmjéből érezhető át, a rendező ott volt, ahol az események történtek, nem törődve a sugárzással szinte megállás nélkül forgatott, hogy megörökítsen egy példa nélküli eseményt, aminek során súlyosan megbetegedett és belehalt a forgatás körülményeinek következményeibe. (És itt mindenképpen külön köszönet TroA lelkesedésének a posztért, valamint Amundsennek a kiváló magyar feliratért – azt hiszem, nyugodtan mondhatom, mindketten nagy hiányt pótoltak.):
Csernobil. Nehéz hetek krónikája

De a Discovery Channel filmje, A csernobili csata igaz története is kellően részletes és alapos ebből a szempontból:



Két magyar dokumentumfilm is érzékletesen mutatja a 3-4 évvel későbbi helyzetet.
Az egyik A Zóna 1989-ből:

A másik a Halál Csernobilban 1990-ből:


Talán kicsit kilóg a sorból, de azért megemlítem Mihail Belikov Raspad című 1990-es filmjét, ami ugyan játékfilm, és néhol meglehetősen fekete humorral és szatirikusan jeleníti meg az eseményeket, de sokak szerint a filmben ábrázolt események teljesen megfelelnek a csernobili baleset során történteknek (a stáb forgatott is Pripjatyban és a környéken). S nem utolsósorban érzelmileg (szerintem) nehéz film (sajnos, magyar felirata nincs /ha értitek a célzást, khm/, a királyi tévé a kilencvenes évek legelején bemutatta, tehát elvileg létezik hozzá szinkron, bár erről az iszdb sem tud):
Raspad


Azt hiszem, a likvidátorok utóéletét tényleg átérezhetően és jól ábrázolja Emanuela Andreoli és Wladimir Tchertkoff The Sacrifice című filmje:



És egy film arról, hogy azok, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a környéket, hogy éltek - hogy élnek. Nicholaus Geyrhalter filmje, a Pripjaty:



...tisztában vagyok azzal is, hogy valójában sosem leszek képes megérteni és felfogni azt, ami a környék lakóira várt a baleset után. Hogy milyen lehetett elhagyni az otthonukat háromnapi élelemmel és ruhával. Hogy milyen lehetett aztán azzal szembesülni, hogy soha többé nincs visszatérés, hogy csak azért háromnapi a cókmók, hogy ne legyen nagy pánik és minél gyorsabban keresztül lehessen vinni a kiürítést, s valójában az ember a biztonságát, az emlékeit (amiből utólag bazári látványosság lett jó pénzért, borzongani vágyó turisták számára), mindenét hátrahagyta. Hogy az idős emberek ezen kívül az életüket is otthagyták, szó szerint semmijük sem maradt, az állataikat leöldösték, a terményeiket beszántották, az otthonukat lerombolták, felégették. Hogy barátok és családtagok szóródnak szét egy hatalmas ország különböző területeire.
Sosem fogom tudni megérteni, milyen lehetett a dilemmával szembesülni várandós nőként, hogy vagy abortusz, vagy annak kockázata, hogy ki tudja, mi vár a gyermekre. Hogy ugyan lehet, hogy egészségesen születik, de egy-két-öt-tíz év múlva esetleg leukémiás lesz, vagy pajzsmirigy-daganatos, és végeérhetetlen tortúrának lesz kitéve egy olyan országban, ahol mindent megtettek annak érdekében, hogy elhallgassák a következményeket, és igyekeztek a kiadásokat minimalizálni (hiszen évtizedeken át megmaradnak a baleset egészségügyi következményei, nemzetgazdasági léptékben mérve is érezhető mértékben terhelve a költségvetést).


Szóval számomra az az egész baleset felfoghatatlan. Nonszensz. Akár emberi mulasztás okozta, akár tervezési hiba, akár mindkettő, hihetetlen, hogy több százezer ember ember életét közvetlenül, milliókét pedig közvetve befolyásolja egy olyan katasztrófa, ami elkerülhető lett volna, amit még az utolsó pillanatokban is meg lehetett volna akadályozni.

Ebből a több százezer emberből fókuszál kettőre a Мотыльки. Egy tinédzser lányra, aki szertelen és szeszélyes, és szeretetet keres – de szerelmet talál, és egy (vélhetően) szintén tizenéves fiatalemberre, aki talán azt sem tudja, mit keres ott, ahol van, de azt tudja, hogy az életét örökre megváltoztatja; s nem csak az, ami az erőműben történt, hanem az is, ami az erőmű közelében, egy bizonyos szertelen és szeszélyes lány jóvoltából.
Örülök, hogy rábukkantam a filmre, s hogy TroA vállalta a sorozat magyar feliratát. Azt gondolom, a Мотыльки szinte mindenkinek megadhatja azt, amit elvár egy jó filmtől: izgalmat, drámát, romantikát, egy kis filozófiát, (nekem némi borzongást is), s úgy vélem, mindezt mértékkel és jó érzékkel adagolva, elkerülve a túlzásokat, ugyanakkor emlékezetes jelenetekkel téve maradandóvá az egész történetet, amit szervesen sikerült a háttér (a baleset) elé illeszteni. A filmben megjelennek a baleset és a kármentesítés ma már közismert epizódjai, a képzelt szereplők valós eseményeket élnek át (csak egy példa Alja édesapja, aki helikopteren szolgál és a sérült reaktor oltásában és a sugárzás csökkentésében vesz részt). Azt gondolom, a film megvalósítása is teljesen megfelel a mai igényeknek, akciófilmbe illő látványos jeleneteket nem nagyon érdemes keresni, mégis, a speciális effektes csapat kitett magáért, ahol az erőművet lehet látni, az valósnak hat (érdemes megnézni az effektekről készült kis videót, bár talán egy kicsit spoileres https://vimeo.com/64224323).
A színészek természetesen játszanak, a sorozatokra általában jellemző manír nélkül, ez is sokban segít szerethetővé tenni a karaktereket, szurkolunk nekik, szomorkodunk velük.  Marija Poezsajeva és Jurij Borisov között működik a kémia, ami, azt hiszem, legalábbis nem általános, ha filmet nézünk; mert hát igen, az jó, ha két színész jól reagál egymásra a filmben, de az sokkal ritkább, ha a néző úgy érzi: mintha a valós életet látnánk, mintha tényleg lenne köztük valami. De azt gondolom, igaz ez a mellékszereplőkre (például Pavel társa a beöltözésnél) és a statisztákra is.
A  Мотыльки számomra egy szelet 1986-ból, eredeti felvételekről már ismert jelenetekkel (manapság a filmből vett képkockákat látok ismeretterjesztő írások illusztrációjaként is – eredeti felvételek helyett vagy azok mellett); mondhatnám, hogy nosztalgikus (csak hát nosztalgiázni az ember nem a keserű dolgokon szokott), de inkább nem teszem, hanem azt mondom: így képzelem el azt, hogy milyen lehet egy lyukon át a múltba nézni. Mert az az igazság, hogy a balesetre nem emlékszem 1986-ból. Emlékszem a Halley-üstökös körüli felhajtásra, emlékszem az első magyar Formula-1-es futamra, emlékszem a szovjet-magyar 6-0-ra a mexikói focivébén, emlékszem a Challenger katasztrófájára, de Csernobilra nem.
Pedig ma már biztosan állítom, hogy olyan esemény volt, aminek hatása van az életemre – még ha nem is úgy, ahogy Aljának és Pavelnek a  Мотыльки-ben. Ám valamiképp kísért.
Köszi, TroA, a feliratot!

Tralfamador75



Néhány gondolat a feliratokhoz:

Ezen a felületen időről-időre megjelennek a különböző filmekhez készített feliratokhoz egy kis magyarázatocskák. Bár tudom, hogy a korszak nem kedvez a dolgok, körülmények elmélyült tanulmányozásához, mégis a magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy hátha nem csak én vagyok trendenkívüli. A felületesség, amely erényként átitatja mindennapjainak engem nem zavar, hiszen ez nem más mint a társadalom, társadalmunk, kultúránk egyik jellemzője, tünete.
Volt már ilyen máskor is a történelem folyamán, nem unikális a dolog.
Azok akik nem tervezik azt, hogy a sorozatot is meg fogják nézni, feleslegesnek tűnhetnek majd a következő néhány bekezdés. Csupán azért, mert amikről írni fogok, azokkal kapcsolatban semmi sem hangzik el a filmben (kivételt csak a Kino jelent).
Mindezek előtt egy érdekességet szeretnék megosztani veletek az alkotásokkal kapcsolatban.
bal o.: Jelenet a filmből; jobb o.:Ludmilla és Vaszilij Ignatyenko esküvői képe
A mozgóképen látható történetnek köze van a valósághoz is. Nem csak fikció ami megjelenik előttünk. És most nem arra a banalitásra gondolok, hogy az atomerőműben robbanás tényleg  megtörtént 1986-ban.
A két főszereplő karakter, Pável Gyerzsavin (Jurij Boriszov) és Aljevtyina Sirokova (Marija Poezsajeva) valami olyasmin megy át, ami valóban megtörtént. Persze, nem olyan romantikus a valóság, mint a filmben, de mégis létező személyek, és történet ihlette a sztori íróját. A két fiatalt nem Pávelnek, és nem Aljának hívták, hanem Ludmillának, és Vaszilijnek. Vaszilij Ignatyenko a Csernobili Atomerőműnél történt katasztrófa utáni kármentesítők egyike volt. Munkavégzése során kapott nagy mennyiségű besugárzást. Felesége, Ludmilla Ignatyenkova ebben az időszakban terhes volt. A sugárfertőzött Vaszilij kórházba került, ahol egy speciális kórterembe látták el. Ludmilla, a felesége, azért hogy bemehessen hozzá, és ápolhassa, letagadta terhességét, és azt hazudta, hogy két gyermekük van, és többé már nem akar szülni. Annak ellenére, hogy az orvosok megtiltották neki, hogy férjét látogassa, ő mégis rendszeresen gondoskodott róla. Vaszilij 14 nappal a megfertőződése után meghalt, a felesége karjai között. Amikor eljött az idő, megszülte kicsinyüket, akit Natasának neveztek el. A kislány mája radioaktívan nagyon szennyezett volt. Hamarosan meghalt.
Úgy gondolom nagyon könnyen elhamarkodott ítéletet tudna mondani az ember erről az ügyről. (Vagy így, vagy úgy.) De ez felfogható egy morális kérdésnek is. (Mert ez valójában egy nagyon nehéz morális kérdés. Jó választ adni rá, gyakorlatilag lehetetlen. Legalábbis a történet végének ismeretével. Persze, aki döntött, a feleség, az nem volt annyi információnak a birtokában, mint mi vagyunk. Ezért sem tudunk mi jó választ adni.)
Jelenet a filmből (Alja-Marija Poezsajeva; és Pável-Jurij Boriszov

A kerettörténetben két tizenéves megismerkedik egymással. Az ismerkedést a leányzó kezdeményezi. A párbeszéd elején olyasmiket kérdez a fiútól, ami akkoriban a kamaszok között nagyon fontos téma volt. Milyen zenét kedvelsz?

"- Á, zene! Kedveled napjaink zenéjét?
A Modern Talkingot, a Duran Durant, vagy a mi Kino zenekarunkat, például? Megfordult a klubotokban Coj?"
E mondatocska miatt engedjétek meg, hogy néhány mondatot "szóljak" a Kino zenekarról, ami napjaink orosz tömegkultúrájában (lásd még popkultúra) is érezteti hatását. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a Kino zenekar dalainak feldolgozása magára valamit is adó előadó számára kötelező! Emlékeztek a Csata Szevasztopolért című (tavalyi) film promo dalára? A Polina Gagarina által eladott Kukuskára? Na, az is egy Kino dal. (Ezt a többek között feldolgozta a BI 2, Zemfira, az Akvárium is.)
Mi lehet a máig tartó siker titka?
Szerintem egyértelmű, hogy a szövegek. Coj nagyon jó érzékkel írt olyan szöveget, ami tulajdonképpen semmi (racionális) konkrétumot nem tartalmaz, ezzel szemben az asszociációknak tágas teret ad. Hiszen itt van például ennek a dalnak is a címe!
Már ez maga a talány! Mit akarhatott mondani a szerző? - klasszikus kérdésére annyi, de annyi választ lehet adni. Gyakorlatilag pontosan lefordíthatatlan a cím. (Persze, van akinek, vagy akiknek ez nem akadály! Gondolok itt most a 2002-es Alekszandr Vlagyimirovics Rogozskin rendezte nagyszerű filmre. Aminek magyar címe a Kiskakukk lett. Valamiért. Tudom, nem én vagyok az első aki szóváteszi ezt. Tudom, ha felcsapunk egy orosz-magyar szótárt, akkor ezt találjuk megfejtésként. Csakhogy! Egyrészt, nem véletlenül nem fordították le az oroszok a nemzetközi fesztiválok kedvéért sem a Kukuskát Kakukkának. Nem azért mert nem találtak orosz-angol szótárat. Talán jelezni kívánták, hogy nem az irodalmi nyelvbe kellene keresni megfejtést. Talán csak a film többnyelvűsége miatt gondolták, hogy nem fordítják le a címet. Mindenesetre a film egyik főszereplője egy finn mesterlövész, és a кукушка a szlengbe mesterlövészt is jelent. Többek között. Mert mást is. És sajnos nem ez az egyetlen orosz film ami így járt.)
Miért lefordíthatatlan? (Persze ez így azért kicsit túlzás!)

"Песен еще ненаписанных, сколько?
Скажи, кукушка, пропой.
В городе мне жить или на выселках,
Камнем лежать или гореть звездой?
Звездой."
"Hány dal még megíratlan?
Mondd kakukka (kukuska), dalolj!
Városban élek, vagy messze távol,
Kövön feküdni, vagy lángolni csillagként?
Csillaggal!"
Persze itt elsősorban (talán a) kakukkról van szó, de azért a Szevasztopolba szerintem a mesterlövész értelme miatt került bele.
Ott van például a кукушкин ige. Jelentése csavarogni. Szótő megvan?
Most egy kis kakukk mondja, énekelje, vagy egy csavargó (romantikus értelembe például)? Mert a munkásvonat, mesterlövész kombó azért durva! Vagy nem?
Épp ez az, hogy a hallgató saját lelkiállapotának megfelelően értelmezheti (persze keretek között) a dalszöveget, ez az ami időtállóvá teszi ezt a verset.
És hány ilyen dalszövege van a Kinonak?
Sok.
Kino zenekar
A Kino zenekar a '80-as évek egyik legnépszerűbb szovjet együttese volt. A zenekar vezetője, dal- és szövegírója Viktor Coj volt. Két aktív leningrádi underground zenekar tagjai összeálltak, és létrehoztak egy közös supergroup-ot. Az elhatározás 1981-ben egy krími kiránduláson történt meg. Eleinte Garin és a hiperboloidok (Alekszej Tolsztoj regénye után) néven neveztették magukat. A csapatot 1982 tavaszán nevezték át Kino-ra. Akkora megismerkedtek Borisz Grebenscsikovval, az Akvárium zenekar alapítójával, a szovjet zenei underground jelentős személyiségével. (Az Akvárium működését 1980-ban a hatóság betiltotta.) Grebenscsikov befolyással rendelkezett a hatalom által nem preferált kulturális térben, és segített a számára szimpatikus nagyreményű ifjaknakat az érvényesülésben. Ebben az időszakban írja Coj a filmsorozatban is felcsendülő Алюминиевые огурцы című dalt. Már az első felvételeknél besegítettek a zenélésbe az Akvárium tagjai. Ezek az anyagok kazettán jelentek meg. (Eléggé elterjed a Szovjetunióban is ebben az időben, hogy feltörekvő előadók kazettán terjesszék munkáikat. Ugyanúgy, ahogy itthon is. Biztos van a blog olvasói között olyan, aki ilyen-olyan eljárással sokszorosított borítójú kazettákat nyüstölt a magnóján. És biztos olyan is van, aki csak sejti, hogy mit jelenthet ebben az esetben a kazetta szó. :D) A zenekar első kazettaalbumán 13 dal szerepel, és a játékidő hossza után kapta címét (45). (Később Coj úgy vélekedett, hogy túl nyers volt ennek az albumnak a hangzása, és megbánta, hogy így lett kiadva.) A következő kiadványuk, egy tényleges, minden értelemben kalózkiadvány, amelynek 46 volt a címe. Ezeket a demófelvételek nem akarta kiadni a zenekar soha sem, és hivatalosan nem is tartják a zenekar kiadványai között számon. Ez a felvétel csak azért készült el, mert új zenészeket próbáltak ki, és kíváncsiak voltak arra, hogy kívülállóként, hogy szólhat a formáció.
1984 elején kezdett a zenekar a leendő második kiadványukhoz (Начальник Камчатки) felvenni a dalokat. 1986-ban jelenik meg az első hivatalos anyaguk (Ночь), a Melodija gondozásában. Állítólag kétmillió példányt adtak el ebből a lemezből. Innentől véget ér az underground sztárság ideje, a csapat előtt megnyílnak a hivatalos fórumok. Még a televízióban is megjelennek. A népszerűség és elismertség megnövekedésével együtt jártak a külföldi koncertek is. Nem csak az úgynevezett szocialista országokban lépnek fel, hanem néhány úgynevezett kapitalistában (Dánia, Olasz-, Franciaország, USA) is. 1990-ben egy autóbalesetben meghal Viktor Coj (28 éves volt), és ezzel véget is ért a Kino sztori. 2012-ben a Pérvij Kanál Цой — Кино címmel dokumentumfilmet mutatott be Cojról, és a Kinoról.
Az Arbaton található Coj fala a bizonyíték, hogy még ma is hatással van az emberekre a Kino frontembere.
A felirattal kapcsolatban már csak egy megjegyzésem van hátra, és az is zenei témájú.
A filmben a kiürült Pripjatyban a két fiatal összetalálkozik egy részeggel. Ahogy szokott, az illuminált állapotban lévő úriember hetet-havat összehord, de hogy egy kicsit világosabb legyen a gondolatmenete (nem mintha túl lényeges lenne) nézzük meg, mit is mond:
"Harmadik napja lángolnak a falvak zenét már érzem, ideje a májat amputálni!"
Hát ez így nagyon szép, csak se füle, se farka.
A mondat egyik fele egy idézet. A nyolcvanas évek első felének népszerű műdalának, a Golicin hadnagynak, a hibás idézete. Maga a dal az úgynevezett Fehérgárdista Dalok közé tartozik.
Először 1977-ben adják ki hivatalosan az éneket. Magát a dalt, annak keletkezésének idejét, körülményeit legendák övezik. Egyesek szerint a polgárháborús emigráció dala, mások szerint a 2.világháború után keletkezett. A szerzőségre is több variáció létezik. A legtöbb ének az úgynevezett Fehérgárdista Dalok közül nem a fehérgárdistáké volt. Ezeket a polgárháborús emigráció hullámába tartozok nem ismerték. Ez a dalocska azonban nem feltétlenül tartozik azok közé. A '60-as években már biztosan tudjuk, hogy létezett ez az ének. 1974-ben egy regényben idézik néhány sorát. A '80-as években számos szövegvariáció születik.
Az utóbbi időszakban felvetették, (pontosabban, a magát nyíltan banderistának valló személy, Vaszil Ljutij [Zsivoszil Ljutics fedőnéven is működik] nevezetű felvetette) hogy a(z ukrán) szélsőségesen nacionalista UPA egyik, 1949-ben írt dalának átirata a Golicin hadnagy című alkotás. Szerinte Mikola Matol a szövegíró neve. Az eredeti vers címe pedig: Мій друже Ковалю. Állítólag valóban él Kárpátalján egy Mikola Matol vagy Matoluk nevű költő, ám ő 1952-ben született. Tehát Ljutij állítása maximum részigazságot tartalmazhat. Ha...
Az eredeti dalszöveg idézett része így szól: Negyedik napja lángolnak a kozák falvak.
Tehát a filmben szereplő részegnek saját belsejében lévő érzéseiről jut eszébe, az akkoriban nem feltétlenül rendszerhűnek tartott dalocska első sora.
A felirattáblában kénytelen voltam pontatlanul, csak falvakat írni. Az időtartam, az olvashatóság miatt. Persze használhattam volna az eredeti kifejezést is, de tartottam attól, hogy esetleg egy nem annyira ismert kifejezés elviheti a néző figyelmét.

Végezetül nem maradt más hátra, mint hogy néhány szót szóljak a feliratokról.
A sorozat részeit itt lehet letölteni: 1.rész   2.rész   3.rész   4.rész.
Ez a WEB-DL, és a WEB-DLRip-ekhez jó. Ez különbözik a SATRip-es verziótól. Az utóbbi rövidebb részekből áll mint a WEB-DL-es. Jelenetek rövidebbek időnként, és az egyik dialógus is rövidebb. (Illetve a Pérvij Kanál logója is szerepel a "kópián".) Persze a SAT-Rip még mindig hosszabb, mint a DVD kiadás (egyfilmes verzió). Úgy döntöttem, hogy a csonkolt jelenetek miatt a SAT-Rip-es verziót nem teszem közzé. Aki a sorozatot szeretné megnézni annak valamelyik WEB-DL-t javasolom.
Ugyanakkor az egy részes DVD-n kiadott verzióhoz elkészített feliratot itt teszem közzé.
Aki jobb minőségben szertné az egyfilmest megnézni annak javaslom a Youtube-t. Az ottanihoz is jó a felirat időzítése.

Szeretném megköszönni Tralfamador75-nek, hogy figyelmembe ajánlotta ezt a nagyszerű sorozatot. Nagyon tetszett, öröm volt (bármilyen furcsának is hat, hiszen elvégre egy nagyon szomorú eseményről szól) a feliratokkal foglalkozni. Élmény volt minden perc, amit rááldoztam a sorozatra. Úgy gondolom, nem véletlen 16+-os besorolású az alkotás (az Orosz Föderáció területén). Nem a látványvilága miatt, hanem a történet az ami indokolja a korhatáros besorolást.
Szerencsés dolognak tartom, hogy a televíziós verziót (4 rész) ismerhettem meg előbb. Nagyszerű alkotás! Még egyszer, mindent köszönök!

Katalin


A sorozat eredeti címe: Екатерина
A feliratok tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: ass.
















A Csapat (Brigada) című sorozathoz készített magyar nyelvű feliratok első verziójának elkészítéséhez három hónapra volt szükségem. Három nyári hónapra. Emlékszem, ott ültem az íróasztal előtt, nagyon meleg volt az a nyár, és izzadtam. Ültem a gép előtt, és "küzdöttem". Országunk férfilakosságának egy része eközben futballmérkőzések közvetítésében gyönyörködött. Nem, ne értsetek félre: nem irigyeltem őket. Sőt!
Amikor befejeztem a tizenöt feliratot (még mindig az első verzióról van szó!), úgy éreztem, úgy gondoltam, hogy SOHA TÖBBET nem csinálok sorozathoz feliratot. Ha egy-két hetente kell egy fél órás, háromnegyed órás epizódhoz feliratot készíteni, az még elmegy valahogy. De amikor tudod, hogy tizenkettő (Apostol), vagy tizenöt (Brigada) részed van, egyenként órácskányi... Na az, azért tud frusztrálni. Félre ne értsetek! Élveztem a dolgot. De voltak hullámvölgyek.
Telt-múlt az idő. Eljött 2014 (ekkor készítették a Katalin című televíziós sorozatot), majd 2015.
Elkezdtem ízlelgeti a címben szereplő alkotást. De emlékeztem A Csapatra. Nem akartam belefogni ebbe a nagy kalandba. Ám, közben, ímél-en keresztül, kapcsolatba kerültem a Coco Binky blog készítőjével. Nem tagadom, ő adta meg a végső lökést, hogy belefogjak ebbe a nagy kihívásba!
A hezitálásomat az ő segítségével győztem le. És nem bántam meg!
Belekezdtem, de a kezdetnél tudtam hogy több időmbe fog telni a dolog, mint eddig telt bármikor!
Az első három rész (csak a nyersfordításról beszélek most!) elkészítését, csak egy költözködés, egy lakásfelújítás, egy hévízi rehab szakította meg. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, egy pillanatra sem múlt el a lelkesedésem a sorozat iránt. Régóta szerettem volna valami hasonló filmet megjelentetni ezen a blogon. (Elárulom, nem csak ezekhez a feliratok elkészítéséhez kaptam "végső lökés"-t! Kaptam egy filmcímet is, amihez szeretnék feliratot készíteni még az idén. Az az alkotás is ilyen mint ez. Ugyanazon jelzőkkel tudom csak illetni, mint ezt. Köszönet ezért az ajánlónak! :D) Hogyan tudnám jellemezni ezt a művet?
Egy profin elkészített munka. A BBC-s, a HBO-s sorozatok színvonalát simán elérő, de azok naturalisztikus, már-már horrorisztikus, időnként pornográfiába hajló képi megjelenítését nélkülöző alkotással találkozhat a néző. Ugyanakkor nem egy Szulejmán szintű szappanoperáról van szó.

Maga a sorozat végtelenül érdekes. Nem csak azért, mert az átlagos világtörténelmi ismeretekkel rendelkező magyar ember számára egy szinte teljesen ismeretlen történetbe vezeti be. Hanem azért is mert maga a sztori túlmutat a történelmen. Én, aki abban a szerencsés (?) helyzetben vagyok, hogy feliratot készíthettem e nagyszerű sorozathoz, egy kicsit jobban elmélyedhettem ebben az alkotásban is, mint az átlag filmnéző. Szinte minden fordításnál így van ez. Ez egy természetes dolog. Eredetiben olvasva, hallgatva minden alkotás más mint a fordítás. Nincs az a műfordító, aki teljesen vissza tudná adni az eredeti művek hangulatát. A fordításokban már ott van a fordítást végző személy is. Ami persze egyáltalán nem baj. Fel is javíthatja az eredeti művet egy jó interpretáció. De abban az esetben sem már csak az eredeti művel van dolgunk.
Szóval, egy kicsit több időt töltöttem ezzel a sorozattal, mint a legtöbb néző. Számomra nagyszerű élmény volt, hogy az alkotók nem csak a szikár történelmi vonulattal foglalkoztak, Ez egy részről érthető is, hiszen nem csak a férfi lakosság, vagy annak egy része, volt az alkotók célcsoportja. Az érzelmi részt is igyekeztek kidomborítani a sorozatban. És ez így telitalálat volt a részükről. Nagyon jól ráéreztek a lehetőségekre! És ki is használták azokat!
A sorozatbeli II. Katalin cárnő, Marina Alekszandrova
A felirattal történő pepecselés közben számomra annyira átjött a felvetés, ami a döntéshozók, és a döntéshozatalok moralitása, vagy immoralitásának kérdésköréhez tartozik. Az utókor nagyon könnyedén címkézik. Ez ilyen, az olyan ember volt. De a sokszor embertelen döntések mögött, bármilyen hihetetlen, sokszor, nagyon sokszor racionalitás (is) meghúzódik. Óhatatlan, hogy a hatalomgyakorló lelki katarzisokat éljen át. Már amennyiben nem egy hideg technokrata. Szerintem, az államférfit (Természetesen hölgy is lehet az illető, bár ebben az esetben nem tudom milyen magyar kifejezést kellene írnom. Talán azt, hogy államasszony? Hol van Kazinczy?) a politikustól az is megkülönbözteti, hogy nem csak hidegfejű technokrata. Hanem mellette morális lény is. Persze tudom, hogy nagyon nehéz ilyen személyt találni. Még az elődök között is. Ráadásul a történelmi emlékezet "ellenünk dolgozik". A legtöbbeknek történelmi személyiségekről csak szlogenek jutnak az eszükbe. Címkék. Amiket ráadásul többnyire politikai ellenfeleik, vagy politikai haszonélvezőik aggattak rájuk. Szóval, igaztalan címkék. A döntések mögötti embert eltakarják ezek propagandisztikus szólamok. És a valósághoz, vagy a valóság egy kis szeletkéjéhez le kell merülnünk, bele kell bonyolódnunk az adott korba, korszakba. De mindez önmagában még kevés. Szükségünk van egy is ön- és emberismeretre is. Bár így tekinteni régi korok emberébe (vagy akár kortársainkra) annyira macerás...
Úgy gondolom fontos, hogy néhány kiegészítést tegyek a sorozathoz. Nem szeretném, hogy rohanó világunkban egyesek csak e sorozat alapján ítéljék meg Katalint, és korát. Mint minden alkotásnál, itt is éltek az alkotók a művészi szabadságukkal. Hiszen nem egy dokumentumfilmet készítettek (pláne nem egy propagandafilmet), hanem egy történelmi közegbe ágyazott romantikus alkotást.
Azokat akik nem ismerik az orosz történelem ezen eseményeit, arra kérem, hogy a következő részt ugorják át. Úgy vélem, először a sorozatot tekintsék meg, és csak ezután olvassák el e rövid történelmi áttekintést. (Addig is a következő színestérkép (Oroszország 1689 és 1800 között) után folyassátok a bejegyzés olvasását!)

Pjotr Fjodorovics és Jekatyerina Alekszejevna
Sophie Auguste Friederike von Anhalt-Zerbst 1729. április 21.-én született a pomerániai Stettinben. Apja Christian August egy volt a sok nincstelen német herceg között.  A porosz király hadseregében szolgált . Miután kinevezték vezérőrnagynak (és a 8.gyalogezred parancsnokának) megházasodik. Johanna Elisabeth von Holstein-Gottorp, egy nem gazdag, de előkelő családból származó leányzó (aki ekkor tizenöt éves) lesz a felesége. A házasságkötés után másfél évvel megszületik első gyermekük, Sophie. A kor szokásának, és elvárásának megfelelően nevelőnők (és tanítók) nevelik.
1739-ben a szülei elviszik egy ünnepségre, amelyet (a későbbi svéd király) Adolf Friedrich von Holstein-Gottorp rendez. Itt találkozik először Karl Peter Ulrich von Holsteinnel (a későbbi Pjotr Fjodoroviccsal). Az ifjú fiatalember nagy jövő előtt áll, (tehát tíz, illetve tizenegy évesek) hiszen Svédország és Oroszország trónjának is a várományosa. Karl Peter egy évvel idősebb Sophienél . Ekkor felvetődik fel először, hogy a két fiatal majd összeházasodhatna. (Három évvel később, a fiatalember anyai nagynénje I.Erzsébet néven Oroszország uralkodója lett. Anna Petrovna, Nagy Péter idősebbik leánya, egy holsteini herceghez ment férjhez. Ő Karl Peter Ulrich anyukája. Johanna Elisabeth, Sophie édesanyja, egyik fivére, Karl August von Holstein-Gottorp Nagy Péter második leányának, Jelizaveta Petrovnának [a későbbi I.Erzsébetnek] volt a vőlegénye. Ám, az eljegyzés után néhány nappal a vőlegény elhalálozik. Szóval láthatjuk, hogy Sophie családja igen szoros családi kapcsolatban volt az orosz uralkodói dinasztiával.)

1744. január 1.-én levelet kap az orosz trónörökös főudvarmesterétől, Brümmertől, a család. A levélben megkérik őket, hogy az anya legidősebb leányával, Sophieval, utazzon Oroszországba. Christian August nem örül az útnak. Az orosz belpolitikai helyzet nem feltétlen stabil szerinte, így könnyen a hatalmi harcok áldozatává válhat egy külföldi az országban. Ezzel a levéllel egy időben a porosz királytól is postája érkezik a családnak. Ebben arról tájékoztatják őket, hogy Poroszországnak érdeke az, hogy Sophie hercegnő az orosz trónörökös hitvese legyen. A család megjelenik Berlinben, és a király fogadja őket. Az anya leányával január 15.-én indul el Stettinből, és február 21.-én (a Gergely naptár szerint) érkezik meg Moszkvába.

II.Katalin az 1760-as években
Az orosz belpolitikai helyzet:

Nagy Péter és Jevdokija Lopuhina házasságából született Alekszej cárevics már korán szembeszállt apja reformjaival. Ezért társadalmi elfogadottsága elég magas volt. Péter reformjai erőszakosak voltak, és mint minden felükről az emberekre kényszerített változás, még ha hosszú távon pozitívan is érinti az embereket, ellenérzéseket, ellenkezést szül. Alekszej ennek, a különböző társadalmi rétegek dacos ellenkezésének köszönhette népszerűségét. E politikai rivalizálás miatt a cárevicset apja bíróság elé állítatja. A vád: államellenes összeesküvés. Ezt a fiát börtönbe záratja, ahol megölik őt. Nagy Péter halálakor (1725) másik fia még csak nyolc éves. A nagy reformert végül második felesége követte a trónon. (A hölgyet eredetileg Marthának hívták, de a férj kérésére Jekatyerinává (Katalinná) „változott”. A történelemmel foglalkozók I.Katalin orosz cárnőként ismerik.) Az ország lakóinak nagy része idegenkedve fogadta, hogy egy nő ül a császári trónon. I:Katalinnak segítője Mensikov volt, aki míg Péter élt, nagyon jól el tudta látni a feladatait, ám a vezérlő csillaga halála után hibát hibára halmozott. A péteri hagyományt nem tartotta tiszteletbe. Létrehozta (hívei támogatásával) a Legfelsőbb Titkos Tanácsot. A Tanács tagjai: Mensikov, Tolsztoj, Golokin kancellár, Apraszkin tábornagy, Golicin és Ostermann. Ez volt a legmagasabb kormányzati szerv.
I.Katalint az államügyek nem érdekelték. A pénzszórás, a költekezés igen. Katalin két évvel élte túl férjét. Mensikovot nem sokkal ezután Szibériába száműzik, Ott is hal meg (1729).
A trón ezután Alekszej cárevics fia örökli. II.Péter eleinte Mensikovra hallgat, majd a vele (Mensikovval) ellenkező intrikusok hatása alá kerül. Négy évig ül a trónon, és meghal. A birodalom ügyeit uralkodása ideje alatt Ostermann intézi.
A nemesi tanács úgy dönt, hogy  a következő uralkodónak az ő bábjuknak kell lennie. Így kerül a trónra V. Iván társcár leánya, Anna. Az új uralkodó azonban nem felel meg régi nemesség megelőlegezett bizalmának. Egyedül kormányoz, pontosabban kegyence Ernst Johann von Bühren (Biron) kormányozta őt, és az országot. Ezt a tíz éves időszakot nagyon megszenvedte Oroszország. Biron kapzsisága, és rémuralma közmondásossá vált az orosz társadalomban. Az egykori lovászfiút csak saját és családja meggazdagodása érdekelte. Biron az államügyekkel nem foglalkozott, ez továbbra is Ostermann "dolga" volt. Anna halála (1740) után Biron a kéthónapos csecsemő, Ioann Antonovics (VI. Iván) nevében kívánt uralkodni. Az elhunyt cárnő unokahúga, Anna Leopoldovna, azonban keresztülhúzta a számításait. Szibériába száműzi Biront, a családjával együtt. De két év múlva (1741), embereivel együtt, ő is követi a volt minisztert. Biron után egy német, Bruchard Christoper von Münnich kezében összpontosul a hatalom. (Nem kezdő a "szakmában, hiszen Bironnal közösen ügyködött ezidáig.) 
1741. decemberében fellázadnak a testőrezredek, és Nagy Péter második leány (Jelizaveta Petrovna) Erzsébet elfoglalja a trónt. (Külföldi „megfigyelők” jellemzése szerint a Péterváron kirobbanó puccs nagyon könnyedén elérte a célját. Ráadásul azt is feljegyezték, hogy nem volt nagy költségű az akció. Csak némi kézpénzre, és néhány hordó vodkára volt szükség. E cinikus  megjegyzés mögött azért ott van az a tény is, hogy a hatalom legitimitásával problémák lehettek. A zaklatott belpolitikai helyzetből (e rövid és tömör összegzésből is kitűnik, hogy nem volt egy életbiztosítás akkoriban Oroszország uralkodói köréhez tartozni.) is egyenesen következett az elégedetlenség. Csak egy kis szikrára volt szükség.
Erzsébet egyik legelső ténykedése az volt, hogy az előző rezsim magas rangú (akik ráadásul német származásúak voltak) tisztségviselőit bíróság elé állíttatta, és elítéltette. (Még Nagy Péter egyik legtehetségesebb és legodaadóbb munkatársa, Ostermann gróf is a tisztogatás áldozata lett. ) Valamennyi vezető állásba szláv származású egyéneket neveztek ki.  Mindeközben Erzsébet apja eszmei örökösének tüntette fel magát, és Nagy Péter kultuszára kívánta alapozni legitimitását.
Az ország lakosai (és a katonák főként) pozitívan viszonyultak Erzsébethez, uralkodásához. Népszerű volt.
Sophie von Anhalt-Zerbst  Oroszországba érkezésekor Erzsébet már csaknem két éve uralkodott.  Az egyik legnagyobb problémája (önmaga gyermektelen lévén) az utódlás kérdése volt. (Voltak olyan pletykák, hogy Razumovszkij gróffal titkos házasok voltak, de erre vonatkozólag nincs bizonyíték.) Az egyedüli trónörökös Nagy Péter idősebb lányának Annának a fia (ennek az Annának a férje Karl Friedrich schleswig-holsteini herceg volt) Karl Peter Ulrich von Schleswig-Holstein volt. (Aki apja révén a svéd koronára is jogot formálhatott volna.) A fiú gyermek kora óta beteges volt. Kilencéves korában altiszti rangot kap.  Tizenegy éves amikor meghal az apja. Gyermekkorát Kielben (Holstein) töltötte.  Tizennégy évesen Szentpétervárra viszik, anyai nagynénjéhez Erzsébethez. A cárnő megteszi örökösévé. Új tanítókat rendel ki a gyerek mellé, mivel nincs megelégedve a fiú neveltetésével. Karl Peter Ulrichnak minden ellenszenves ami orosz. A nyelvet soha nem tanulja meg tökéletesen, a pravoszláv vallást megveti. Mégis, 1742. decemberében felveszik a pravoszláv egyház kebelébe. Ekkortól hívják Pjotr Fjodorovicsnak.
1744 elején Erzsébet kiválasztja a leendő nagyhercegnőt (Pjotr Fjodorovics leendő feleségét).
(Nem kívánom részletesen megírni az ezt követő eseményeket. Vázlatos ismertetőm célja csak annyi, hogy szeretném azokat a momentumokat megragadni, ahol a filmsorozat alkotói kicsit (vagy nem is olyan kicsit) elrugaszkodnak a történelmi tényektől.)

Péter (Pjotr Fjodorovics) kedvezően viszonyul (nem szexuális értelemben) Sophiehoz. Társra lel, egy idegen környezetben. Ez még akkor is így van, hogyha a lány, a fiúval ellentétben, érdeklődve viszonyul az új kulturális környezetéhez. Falja az ismereteket, sokat olvas. Az orosz nyelvet minél jobban el szeretné sajátítani. A pravoszláv hit dogmái, liturgiája iránt érdeklődik.
Korabeli feljegyzés szerint Péter amikor megtudja, hogy Sophie apja beleegyezik a lányával kötendő házasságba, örömében ugrándozni kezdett, a levelet (amelyben volt megírva a beleegyezés) össze-vissza csókolgatta, és kérés nélkül mindenkinek felolvasta.
Johanna kémkedésének kitudódása után a cárnői udvarban pletykák kezdtek terjedni arról, hogy Sophie helyett a szász udvar favoritja lesz az új nagyhercegnő. E pletykák hatására Péter még jobban elkezdett ragaszkodni Sophie társaságához. Persze ebben a kérdésben (is) Erzsébet mondta ki a végső szót.  A cárnő azonban hajthatatlan maradt. Nem gondolta meg magát, kitartott eredeti elképzelése mellett. Nem változtatott a dolgon.
A fiatalok eljegyzése június 29.-én volt. Az ezt megelőző napon a hercegnőnek el kellett hagynia evangélikus vallását, és a pravoszláv egyház tagjává kellett válnia.  E naptól Sophie Auguste Friederike von Anhalt-Zerbst Jekatyerina (Katalin) Alekszejevna lett. A Szofja név(a Sophie orosz megfelelője) szóba sem  jöhetett, mivel Nagy Péter vetélytársnőjét is így hívták annak idején. A Krisztianovna apai név sem jöhetett számításba, mivel nem volt oroszos csengése. A német nevek abban az időben nem számított jó ómennek Oroszországban.
Erzsébet, hogy Jekatyerina minél jobban elsajátítsa az orosz nyelvet, a helyi szokásokat, saját udvarhölgyekkel, szolgákkal vetteti körül az ifjú jegyespárt. Kialakul egy „új udvar” a „régi udvar” mellett.
1745 decemberében a nagyherceg himlős lesz. (A Moszkva-Pétervár úton, Hotyilovo faluban,  tör rá a láz.) Péter felgyógyul, de arcbőre maradandó károsodást szenved. Ez károsan hat önképére. Kerülni kezdi menyasszonyát, lakájai (és a bor) társaságát viszont előnybe részesíti.
A házasságkötés fényes külsőségek közepette történt meg. Ám a nászéjszaka elmaradt. Nem az ifjú feleség hibájából. Katalin emlékiratából tudható, hogy Péter a házasság kezdetétől fogva „bármely más nőhöz figyelmesebb”, mint hozzá. A házasság kötés után Erzsébet viszonyulása is megváltozik az ifjú pár iránt. Nagyon úgy tűnik, hogy vetélytársat lát bennük (nem alaptalanul, hiszen Pjotr Fjodorovicsnak származása alapján jogot formálhatna a trónra). Péter egyre gyanakvóbb, és félénkebb lett.
Két évvel a házasságkötés után meghal Katalin édesapja.

A cárnő igyekszik a fiatalokat elszigetelni a környezetüktől. Így kívánná elérni, azt hogy ráérjenek egymásra (megkedveljék, megszeressék egymást), és az annyira áhított gyermekáldást is így szerette volna elérni. A fiatalok érdeklődési köre azonban nagyon különböző volt. Pétert a (játék)katonáskodás foglalta le, Katalint az olvasás. Péter gyermekkorában sem szerette a tanulást, Katalin Plutarkhoszt (Párhuzamos életrajzok), Montesquieut ( Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól) tanulmányozott ebben az időben. Nehéz így közös nevezőt találni…
A legnagyobb probléma pedig a trónörökös fitymaszűkülete volt. Ez a fogyatékosság akadályozta a házasélet gyakorlásában. Ugyanakkor félt a műtéttől, és nehezen szánta rá magát a beavatkozásra.
A házasság első éveiben, este a hálószobában, Péter játékkatonáival küzdött, ahelyett hogy a feleségével „birkózott” volna. Katalin volt, hogy nézte játszadozó férjét, volt hogy olvasni próbált a csatazajban.
1747 őszétől egyre szigorúbb ellenőrzésnek van kitéve az ifjú pár. Udvartartásuk tagjai csak a felügyelettel megbízott Csoglokov házaspár tudtával, és engedélyével léphetik át a nagyhercegi pár szobájának küszöbjét. Péter a vadászkutya idomítás szenvedélyébe menekül.
Lestocq kegyvesztett lesz (1748). A cárnő várbörtönbe vetteti udvari orvosát. A vád államellenes szervezkedés, felségárulás. Lestocq Poroszország javára intrikál. Az ügybe majdnem Katalin is belekeveredik. Már nem a cárnő, hanem Besztuzsev gróf „kegyeit” keresi. Belecsöppen az orosz nagypolitikába.
1749-ben Erzsébet megbetegszik. Nehezen gyógyul fel. Majdnem meghalt. Ez pánikot okoz az udvarban. Nincs utódja a trónörökösnek, de él még Ioann Antonovics!
Ekkoriban tűnik fel Katalin életében Szergej Vasziljevics Szaltikov gróf (Nemrégen nősült. Felesége leánykori neve:  Matrjona Pavlovna Balka.) . A gróf dolgát maga a cárnő könnyíti meg. Ebben az időben szólítja fel a Csoglokov házaspárt, hogy bármi áron legyen gyermekáldás a nagyherceg családjában. E művelet első lépcsőfoka az lehetett, hogy Péter elveszti a szüzességét. A „tettes” állítólag egy Groot nevű özvegyasszony volt. Erre az időszakra tehető a Szaltikov-féle románc is. (Melyet a nagy intrikus, Besztuzsev is támogatott. Ezáltal elmélyült közte és Katalin között a politikai szövetség.) Néhány hónappal később Szaltikov már menekülne kapcsolatából (nem a házasságából!). De nem olyan egyszerű a dolog! Haj, az államérdek!
1754. szeptember 20.-án Katalin elő gyermeket hoz a világra. (Ez már a harmadik szülése, de az első élve maradt gyermek. Kilenc év után megvan a várt fiúgyermek! Az uralkodó dinasztiájának sorsa biztosítva! Erzsébet elveszi az újszülöttet az anyjától. Ellátásáról, neveléséről önmaga akar gondoskodni. Később Katalin is ezt fogja tenni az unokájával. A gyermek a keresztségben a Pável nevet kapja. Az édesanyja a születése után negyven nappal láthatja majd őt először. De a kis Pável [Pál] nyolcéves korában ismerhette meg a szüleit. A "nagymama" [Erzsébet] pátyolgatta, gondját viselte, féltőn szerette.)
Katalin Voltaire-rel (Világtörténet), Montesquieu-vel (A törvény szelleme), Tacitus-szal (Annales) ismerkedik. Szaltikov kikopik az életéből.
A nagyherceg borivás mellett a Holsteinből hozatott zsoldosaival foglalkozik. Az Oranienbaumban , Pjotr Fjodorovics állandó tartózkodási helye, állomásozó testőr ezredekben felháborodást vált ki a német csapatok megjelenése. A zúgolódók szerint a nagyherceg elárulja, és kiszolgáltatja hazáját a poroszoknak. Katalin igyekszik elhatárolódni férjétől, nem akarja hogy a botrány őt magát is bemocskolja.  A nagyhercegnő egyre jobban belebonyolódik az udvari intrikák világába. A közvélemény egyre inkább orosznak tekinti. Gondolkodásmódja alapja az orosz érdekek védelme. Egyre népszerűbb. A katonák között is. A porosz király úgy érzi, kezdi elveszíteni egyik potenciális oroszországi szövetségesét. Az angol diplomácia segítségével megpróbálja Katalint „visszaszerezni”.  1755 pünkösdjén Oroszországba érkezik Sir Charles Hanbury-Williams, az új angol nagykövet. Azonnal megpróbál a nagyhercegnő szívére hatni. Az időnként pénzügyi problémákkal küzdő Katalin ki-kisegíti. Majd, mivel önmaga túlkorosnak bizonyul, beveti az egyik ismerősét: Stanislaw Poniatowski-t (Sztaniszlav Ponjatovszkijt, a későbbi Sztaniszláv Auguszt lengyel királyt). Kölcsönös vonzalom alakul ki a fiatalok között.
A férfi számára ez a nagy szerelem, a nagyhercegnő meg mintha csak kedvtelésnek venné a kapcsolatot.  A nagyherceg is léha életet él eközben. Utazgatás, katonáskodás, részegségek, dorbézolás , vacsorák „énekesnőkkel”.  És ő is találkozik a nagy szerelemmel: Jelizaveta Voroncovával.
1756-ban még nem Voroncova az egyetlen Péter életében, de a többi hölgy egyre inkább kiszorul, és Jelizaveta egyedül marad a porondon. A nagyhercegi pár között a viszony ebben az időszakban, paradox módon, rendezett, barátságos.
1756 szeptemberében Oroszország, Ausztriával közösen háborúzni kezd Poroszország ellenében. Az orosz katonák örültek, hogy részt vehetnek Erzsébet első háborújában. Ám pénzügyi okok miatt az öreg Aprakszin tábornok csak 1757 tavaszán indítja meg a tényleges hadműveleteket. Az anyagi eszközökkel nem túlságosan fényesen ellátott orosz hadsereg a kor legjobban felszerelt, legjobban kiképzett hadserege ellen vonul. Júliusban az oroszok elfoglalják Memelt, augusztusban Grossjägersdorf mellett megsemmisítő vereséget mértek a poroszokra. Ennek ellenére Aprakszin visszavonja csapatait. Otthon kitör a botrány! A parancsnokot leváltják, az új vezető Wilheim Fermor (William Fermor, Villim Villimovics Fermor), aki balti-német származású (1702-ben született Pszkovban). Valószínűleg az történhetett, hogy Aprakszin tábornagy a győzelem után azt a hírt kapta, hogy Erzsébet cárnő haldoklik. És mivel köztudott volt Pjotr Fjodorovics rajongása II.Frigyes porosz király iránt, a tábornagy gondolt a jövőjére, és kedvező pozíciót kívánt szerezni a jövendő cárnál. Ám elszámította magát, és ez a karrierjébe került. Fermor igyekezett védeni elődjét. Közölte az udvarral, hogy a hadseregnek ellátási gondjai vannak, és ez indokolta a visszavonulást. Erzsébet árulásra gyanakodott. Az összeesküvés vezetőjeként még Katalin személye is felmerült benne. Haj, aki jó kapcsolatot ápol az angol nagykövettel… (Anglia Poroszország szövetségese volt ebben, a hétéves háborúnak nevezett konfliktusban.) A nagyhercegnő ebben az időszakban újra (hivatalosan ez a második terhessége) áldott állapotban van. Az újszülött leány lesz, és Erzsébetnek fogják hívni.
A tábornagyi botrány Besztuzsev befolyását is erőteljesen csökkenti. Mihail Voroncov (Jelizaveta Voroncova az unokahúga) alkancellár a gróf beosztására vágyik. 1758. február 14.-én letartoztatják Besztuzsev grófot. Katalin elől titkolni akarják ezt a tényt, ám ő megtudja. És elkezd félni.
Férjével a viszonya erősen megromlik. Orosz nyelvű levelet ír Erzsébetnek. Hangoztatja, hogy kész hazautazni szülőföldjére. Látványosan gyakorolja a pravoszláv liturgiát. És vár. Érzi, továbbra se bíznak benne. Betegséget színlel. Gyónni akar. Ugyanazt az egyházfit akarja gyóntatónak, mint akinek a cárnő szokott gyónni. (A cárnőtől kihallgatást kérni, nem volt egyszerű feladat.) A pap kijárja a kihallgatás lehetőségét a cárnénál. A beszélgetésük tartalmáról Katalin emlékiratában olvashatunk.  Sikerül érzelmileg maga mellé állítania a cárnőt. Megmenekült! A Besztuzsov-ügyet eltusolják. A grófot nem végzik ki, nem zárják börtönbe, csak vagyonelkobzás, és kényszerlakhely kijelölés történik. Katalin ismét a cárnő kegyét élvezi.
Zorndorfi csata - Carl Röchling festménye 
1758. januárjában Fermor elfoglalja Königsberget, augusztus 25.-én megvívják a zondorfi ütközetet. A kor legvéresebb csatája ez. Mindkét félnek több mint 10000 halottja van. (Csak az orosz félnél 12000 a sebesültek száma.) Minkét fél, az oroszok és a poroszok is, úgy gondolták, hogy ők győztek. Fermor veszteségei miatt nem támad tovább, szünetelteti a hadműveleteket.
Pjort Fjodorovics  poroszbarát viselkedése felháborítja az orosz tisztikart. Ebben az időszakban ismeri meg egymást Grigorij Orlov és a nagyhercegnő. A hogyanról pontos információnk nincs, csak pletyka. A viszony valamikor 1759 tavaszán vagy nyarán kezdődhetett. Katalin számára rangon aluli volt a kapcsolat, ezért jobban titkolózott, mint eddig bármikor. A gárdatiszt huszonöt éves volt ekkor, Katalin harminc.
1760-ban az orosz hadsereg elfoglalja Berlint. A nagyherceg nyíltan beszél arról, hogy a cárnő halála után feleségül veszi Voroncova kisasszonyt. Ebből az következik, hogy Katalinra a legjobb esetben is kolostor vár.
1761. december 23.-án a cárnőnek rohama van. A végső. A nagyherceg, a nagyhercegnő és a Razumovszkij-fivérek jelenlétében felveszi az utolsó kenetet, és elmondja a haldoklók imáját. Majd elbúcsúzik a jelenlévőktől, és szokás szerint, bocsánatot kér tőlük a bűneiért.
Pjotr Fjodorovics III.Péter néven trónra lép. Szokás szerint esküt tesz neki a nemesség, a papság, a hadsereg, a polgárság, a céhek képviselői. Daskova hercegné visszaemlékezése szerint senki nem lelkes. A hadsereg zúgolódik. A nagyhercegnő a gyászszertartás hetiben látványosan búcsúzik el a volt uralkodónőtől, férje viszont látványosan nem törődik a gyásszal. Nevetgél, hangosan beszélget a ravatal mellett. Iszik, és énekel, különcködik. Még a temetésen is. Viselkedése visszatetszést szül.
Pétert amint kikiáltják császárnak, az első dolga, hogy megszüntesse az ellenségeskedést Oroszország és Poroszország között. Felmondja a szövetséget Ausztriával, és Franciaországgal. Visszaadja az elfoglalt területeket Poroszországnak. Hadsereg reformba is kezdett. A gárdistáknak megparancsolta, hogy ne a nagy péteri orosz egyenruhákat viseljék, hanem egy a porosz uniformishoz hasonlítót. Az új cár közutálatnak örvendett a hadseregben. Ezután a pravoszláv egyháznak ment neki. Megtiltotta a templomokban a szentképek jelenlétét. (Kivételt képeztek a Krisztus ábrázolások, és a Szűzanya képek.) Az összes magánkápolnát bezáratta. Az oroszországi protestánsoknak szabad vallásgyakorlást engedélyezett. Palotájában lutheránus kápolnát tartott fenn (Miközben a cár Nagy Péter óta az orosz pravoszláv egyház feje.) A raszkolnyikok felé is tett engedményt, türelmi rendelet formájában. Elrendelte az egyházi javak elkobzását.
A mongol uralom alatt elindul egy szociális folyamat. A közös hit (amelynek a gyakorlása elé a tatárok nem gördítenek akadályokat) egyfajta összetartó erővé, közös identitás alappá válik az ország  szláv lakosságánál. A kulikovoi csata (1380) után ez a folyamat megerősödik, nyílvánvalóvá válik. A pravoszláv egyház nemzeti egyházzá vált. (Nem ez az egyetlen ilyen keresztény felekezet, mert például a magyar református egyház is nemzeti felekezet. Nem véletlen, hogy a református lelkészi ruhát kisajátították a ’90-es években magukat nagyon magyarnak gondoló politikusok.) Orosznak lenni, és pravoszlávnak lenni egy és ugyanazt jelentette évszázadokon át. (És napjainkban is nagyon sokan így gondolják az orosz társadalomban.)  Így Péter nem csak az orosz ortodox egyház ellen intézett támadást, hanem az orosz közösség alapja ellen is. A türelmi rendeletével egy kisebbség vallási jogait biztosította, de a többség szemében támadta az oroszságot. Ez óriási hiba volt a bironista évek után. Hiszen a köznép a németeket minden rossznak az okozójának tartotta. Ráadásul a Szibériába száműzötteket is hazahívta. (Köztük volt Biron is.)
1762. március 1-én kihirdetik a nemességet érintő Kiáltványát. Ez az érintettek körében kedvező visszhangra lelt, de az ország nagyobbik fele, a hadsereggel az élen már kellően utálta az új uralkodót. A cár hadjáratot fontolgatott Dánia ellen (örökségét, Schleswiget szerette volna visszafoglalni). Feleségét folyamatosan megalázta a nyilvánosság előtt. Így miközben őt egyre jobban utálták, Katalin egyre népszerűbb lett. Grigorij Orlov fivéreivel közösen, nyílt cárellenes hangulatkeltést végzett a gárdatisztek között. Alekszej Orlov számvivő volt a testőrségnél, így bor és pénzosztással tudta támogatni testvérei munkáját. Természetesen a cárnő nevében osztogatott.
A gárdaezredek és vezetőik nyíltan Katalin pártján voltak.  A feszült belpolitikai helyzetet mintha Péter nem érzékelné. Orianienbaumban továbbra is a dán kalandot készíti elő. Katalin Peterhofban tartózkodik, nem az ottani palotában lakik, hanem egy tengerparti lakban. Innen könnyebb menekülni, ha kell…
Június 28.-a hajnalán Alekszej Orlov meglátogatja Katalint, és közli vele, hogy minden készen áll a hatalomátvételhez. Azonnal Pétervárra utaznak. Az Izmajlovszkij Ezred (A Háború és béke magyar fordításában ezt az alakulatot Izmaili Ezrednek nevezi a fordító. Nevezett regény cselekménye nem ebben a korszakban játszódik!) katonái kitörő lelkesedéssel fogadják Katalint. Felesküsznek neki. Ahogy annak idején Erzsébet, úgy most Katalin is kaszárnyáról kaszárnyára jár. A különböző gárdaezredek katonái (Izmajlovszkij, Szemjonovszkij, Preobrazsenszkojei) végigvonulnak a Nyevszkij-Proszpekten, a városi lakosság ovációja mellett. A Kazanyi-székesegyházban II.Katalin egyeduralkodónőt cárnővé kiáltják ki az ott szolgálatot teljesítő papok. Péter már Peterhofban van, amikor értesül a szentpétervári eseményekről. Hajóra száll, megpróbál menekülni.  Kronstadtból elzavarják, visszatér Orianienbaumba. Itt, következő nap feltűnnek a gárdisták,  Alekszej Orlov vezetésével. Péternek Grigorij Orlov kézbesíti Katalin levelét, amelyben a cárnő követeli, hogy mondjon le.  Péter aláírja a lemondását. Ezután Peterhofba megy, ahol letartóztatják.
Július 6.-án Alekszej Orlov, Fjodor Barjatyinszkij herceg és még néhány tiszt, azzal az ürüggyel, hogy Pétert őrzik, annak közelébe férkőznek. Másnap Pjotr Fjodorovics meghal. Hivatalosan a halál okának az aranyeres bélgörcsöt adják meg. Valójában gyilkosság történt. Alekszej Orlov levelet ír a cárnőnek, amiben elismeri az idegenkezűséget. Állítása szerint Péter összeveszett Barjatyinszkijjel, és a vitából tettlegesség lett. A dulakodás közben valahogy meghalt a volt uralkodó. Nagy valószínűség szerint maga Katalin nem adott utasítást a gyilkosságra, de jól jött neki. Pjotr Fjodorovics nemléte megerősítette pozícióját. Ugyanakkor rossz fényt is vetett rá. Teljesen, egyértelműen nem jelenthető ki, hogy a gyilkossági tervről esetleg nem tudhatott. (Utasítást biztos nem adott ki rá. De hogy esetleg hallgatólagosan nem-e belegyezett…? Ki tudja? Ki tudhatja?)
Szeptemberben, Moszkvában, az Uszpenszkij-székesegyházban cárnővé szentelik Katalint.

A koronázás után a cárnő grófi rangot adományozott az Orlov fivéreknek. Ám Grigorij ennél többet szeretne. Házasodna, de a cárnő ezt nem tartja célszerűnek. Úgy véli ártana a megítélésének, ha egy felfuvalkodott grófocskához hozzámenne. Mert Grigorij viselkedése egyre kínosabb. A felkapaszkodott kisember pszichés betegsége, a dölyf, a gátlástalanság elhatalmasodik bensőjébe.  Ennek ellenére valószínűleg Katalin elgondolkodott a titkos házasságon. Voroncov kancellárt megbízta, hogy látogassa meg Alekszej Razumovszkij grófot. Amennyiben a gróf bebizonyítja, hogy (igazak a pletykák, és) valóban elvette titokban Erzsébet cárnőt, akkor mint a cári család tagja, tekintélyes évjáradékot kap a kincstárból. Razumovszkij Oroszország egyik leggazdagabb embere volt. A kancellár jelenlétében a gróf elővett egy rózsaszín szalaggal átkötött iratot, megcsókolta azt, és a tűzbe dobta. Nem akart mentséget szolgálni Katalin és Grigorij frigyéhez. Így szól a fáma, de hogy mennyi igaz ebből a történetből? Senki se tudja. Grigorij Orlov tíz éven át lesz Katalin társa.
De a történet folytatása már nem ennek a bejegyzésnek a feladata!

Adós vagyok még egy szál elvarrásával a sorozattal kapcsolatban!
(Már ha csak fő vonalakban tekintünk a történetre. Mert van azért ezeken kívül is egy-két apróság, ami  nem egészen úgy történt, mint ahogy a filmben láthatjuk. Például Katalin valóban kap ékszert a szülés után, ám azt nem utasítja vissza. Nem hagyja Erzsébet asztalán. Valójában visszakérik tőle, mert a kincstár ki van ürülve, és Pjotr Fjodorovics is ajándékot követel magának a nagy nap emlékére. Vagy Szaltikovot nem az ország határára küldik katonai szolgálatra, hanem a svéd udvarba megy, futárként. Neki kell bejelentenie a svéd királynak, hogy megszületett a trónörökös.)

A titokzatos fogolyról van szó. Anna Leopoldovna fiát - Nagy Péter bátyjának dédunokájáról van szó – négy éves korában elszakították családjától. Amíg Holgomorban élt, egy lelkész megtanította olvasni.  1746-ban átszállítják Szolovi-szigetre. 1756-tól Schlüsselburgban raboskodik. Csak két őrrel találkozhatott, de azok nem szólhattak hozzá.  Vallásos könyveket olvashatott. Titokban abban reménykedett a hatalom, hogy a rab olvasmányélményei hatására szerzetesi fogadalmat tesz majd.
Schlüsselburg
Történt azonban, hogy a schlüsselburgi erődbe helyeztek egy Vaszilij Mirovics nevezetű tisztet. Ő egy idő után rájött, hogy a névtelen fogoly, akit személyes őrein kívül senki se láthatott az erőd személyzete közül, nem más mint VI.Iván. Lassanként kialakult benne a küldetéstudat. Úgy vélte, neki kell az 1-es számú foglyot a cári trónra ültetnie. Tervét közölte katonatársával Usakovval. Mindketten igyekeztek fellázítani a helyőrséget. Kiáltványt is szerkesztettek. Egy baleset folytán Usakov vízbe fúlt, így Mironics egyedül várta a kedvező alkalmat.  Ami el is jött szerinte 1764. júliusában. (Katalin cárnő éppen Livóniában tartózkodott.) Beszédet intézett a katonákhoz, és behatolt a börtönbe. Feltörte Ioann Antonovics cellájának zárát, ám odabent csak egy haldoklót talált. A két börtönőr, Vlaszev és Csekin, a parancsnak megfelelően (amely szerint a titkos fogoly élve nem hagyhatta el a celláját) cselekedtek. Mirovics, akinek a nagyapja a Mazepa-féle felkelésben részt vett, felnyalábolta és kivitte az ifjú testét. Az udvaron zászlót borítottak a halottra. Ezután az önjelölt királycsinálót letartoztatták.

A bíróság halálra ítélte. II.Katalin nem adott kegyelmet neki. Politikai okból nem is adhatott, hiszen (főleg külföldön ) elterjedt az a pletyka, hogy Mirovics tettét az udvarból inspirálták. Az uralkodói kegyelem esetleges megadása, csak erősítette volna a rosszindulatú feltételezést. 

Oroszország 1689 és 1800 között

Néhány gondolat a feliratokhoz

A szövegben időnként felbukkannak olyan nevek, vagy kifejezések, amik talán egy kis magyarázatra szorulnak. Néhányra ezek közül kitérnek, a felbukkanásuk sorrendjében.
1. A grivnya, és a rubel szavak jelentése
A filmbeli dialógusból kiderül, hogy a rubel nagyobb értékű mint a grivnya. De mi az a grivnya? Napjainkban Ukrajna nemzeti valutája. Váltópénze a kopek.
A grivnya, és a rubel eredete:
Középkori grivnyák
A Kijevi Ruszban a grivnya általános értékmérő eszköz volt. A grivnya (гривна) szótöve a грива. Egyesek úgy gondolják, hogy ez a szó (felső rész, taraj, sörény, tarkó stb) jelentése arra utalhat, hogy a ruszok a nyakukban hordák a vagyonukat. Ezüst karikák formájában. Mintegy nyaklácnként. Amikor szükségük volt egy kis „pénzre”, akkor levettek egy karikát (amely karikák azonos súlyúak voltak), és fizettek. Használtak vert pénzeket is, de ilyeneket nem készítettek még ekkoriban a keleti-szlávok. A 12-14.században már egységesen tömb alakú a grivnya. Ez az úgynevezett vert pénz nélküli időszak. A 11.században  a kijevi grivnya hatszög alapú rúdacska. Súlya kb.140-160 g.

Körülbelül a 13.századtól kezdi a rubel elnevezés felváltani a grivnyát. Novgorod az első helység, ahol az új elnevezést használni kezdik. Innen terjed el országszerte.
Novgorodi grivnya 
A Nagy Szovjet Enciklopédia szerint a grivnyát félbevágták, és ezt hívták rubelnek. Mindkét felét. Tehát a rubel rudacska is súlymérték volt, de kinézetre különbözött a grivnyától, hiszen máshogy készült a szélén jól látható volt a roncsolás (veret) nyoma. A 14.-15.században a Litván Nagyfejedelemség pénzét már rubelnek hívják (de forrástól függően izrojnak is nevezték). Ezek 100-105g súlyúak, kb 10-17cm hosszúak, és végükön veret található.
A 15.században beindul a pénzverés, így megkezdődik a súlymértékes fizetés kiszorulása. A rubel lesz a monetáris elszámolás alapja.
Az ezt követő időkben a grivnya megmarad súlymértéknek. Rézpénzek megnevezésére is használják. Eleinte 2 és fél kopejkát érő pénzt nevezték így, majd a három kopejkásat. Végül a tíz kopejkás neve lett a grivnya (ezt már ezüstből verték).
1918.március 1-jén az újonnan létrejövő Ukrajna Központi Rádája saját hivatalos pénznemévé teszi a grivnyát. Az 1922-24 közötti pénzügyi reform folyamán vonták ki a forgalomból.
A Szovjetunióból kiváló Ukrajna egy átmeneti időszak után, 1996-ban ismét bevezeti nemzeti valutájának elnevezéseként a grivnyát.(Kucsma 1996.08.29.-i, 762/96 számú elnöki rendelete. A forgalomba hozatal kezdete: 1996.09.02. A pénz csere 1998-ig tartott.)
Bár 1996-ig tartó időszakban nem rubelnek hívták az ukrán pénz, mégis személyes tapasztalatom alapján állíthatóm, hogy még napjainkban (épp az idén) hallottam idősebb embertől, hogy rubelnek nevezte a grivnyáját. Azok a fránya megszokások…

2. A Frauline
A фрейлина a német Fräulein szó átvétele során került az orosz nyelvbe. Olyan ifjú nemes hölgyekről van szó, akik a péteri udvartartásban a nagyhercegnőket, a császárnőket kísérték, körbevették, szolgálták őket. A Rangtábla besorolása szerint a szolgálati idő függvényébe megkülönböztették a frauline-okat. (Pl. sztasz-dáma, [статс-дама], kamer-frauline [камер-фрейлина]. Az első megjelenése a Rangtáblában 1722. január 24.-én volt, és természetesen az idő múlásával módosultak a rangok, és az elnevezések. Újabb jöttek, időnként megszűntek egyesek. Maga a rendszer francia eredetű, de mivel német közvetítéssel jutott Oroszországba, ezért a német kifejezés honosodott meg.)
Csak hajadon hölgyek kaphatták meg ezt a rangot. (Nem keveredők össze a palotahölgyekkel [ami egyébként a придворная дама]. A palotahölgy nem lakott az úrnője palotájában[, az udvarában], az udvarhölgyekkel-frauline-okkal ellentétben. Az egyik jelenetben el is hangzik a pridvornaja dáma, a sok frauline-ozás között. Másik különbség, hogy palotahölgy csak nemes lehetett.) A frauline a ruháján hordott egy „jelet” (gyakorlatilag ez ékszernek is tekinthető volt), amely tartalmazta a monogramját annak a személynek, akiknek a szolgálatában állt. Amikor férjhez ment, elvesztette a jogot, hogy viselje ezt a jelzést, de férjével együtt továbbra is megjelenhetett az udvari szertartásokon, melyeket a Téli Palota Nagytermében tartottak.
A frauline-ok egy része nemesi származású volt. Akik nem, azok férjhez menetelükkor hozományt kaptak a kincstártól. A nemes lányok 14-20 éves koruk között szolgáltak ily módon az udvarban. Ezért fizetést is kaptak.

Fontosnak tartottam, hogy az eredeti kifejezés megmaradjon a szövegbe, ezzel kívántam érzékeltetni, hogy az udvari életre hatással lévő nyugati divatokat meg sem próbálták russzizálni.

3.Kenyeres bor (хлебное вино)


Gyakorlatilag vodka néven nevezzük ezt az italfajtát. Orosz nemzeti ital. A különböző alapanyagokból (élesztő vagy kenyér felhasználásával erjesztett víz [lásd még a kvász]; erjesztett maláta; kenyérlisztből erjesztett cefre; rozsból vagy búzából erjesztett cefre) desztillált alkoholos ital. A „feltalálásának” időpontja vitatott. A 15.században már közismert ital a Rusz területén. Gyógyszerként is használták, innen ered a napjainkban ismert nemzetközi neve (ahogy eleinte csak a Moszkva környékén nevezték): a vodka. Az Élet Vize kifejezés rövidült alakja ez.

Az első ismert, bizonyítottan ennek az italnak az írott nyelvi emléke az 1517-es Tractatus de duabus Sarmatiis-ban található.
A Matvej Mehovszkij (Matfij Mehovita, Maciej Miechowita, de ismert még Maciej Miechowita, Maciej z Miechowa, Maciej Karpiga, Matthias de Miechow néven is [1457-1523]) lengyel származású tudós. Fentebb említett művében írta le először a Visztula és a Don, a Don és a Kaszpi-tenger közötti vidék részletes földrajzi, és néprajzi viszonyait.
Geográfiai és etnográfiai ismeretek mellett történészi munkát is folytatott. A következőket írja a Két Szarmatában: „Gyakran kevernek csípős fűszereket az alkoholba, mézet és egyéb dolgokat. Zabból égetett szeszt készítenek, és megisszák hogy megszabaduljanak a láztól, és a hidegtől.” (Az idézet fordítása oroszból történt. Megtalálható: Меховский М. Трактат о двух Сарматиях. 1936.  114.o.)
B.V. Rogyionov úgy gondolja (Книги-справочника по истории русского винокурения), hogy a 15.század utolsó negyedébe és a 16.század elejére (1479-1515) már bizonyíthatóan kialakult a kenyeres bor készítésének technológiája. A 17.század közepétől már csak búza, és gabonafélék az alapja a desztillációs folyamat előtti alapanyagnak. Rézüstben párolják, legalább kétszer desztillálnak. A folyamat végeredménye egy több mint 50%-os nedű, melyhez vizet kevernek. (A lepárló berendezés legelső részletes leírása 1697-ből származik.) A desztillációs folyamat egy szűrőn megy keresztül. Ez a szűrő hagyományosan folyami homok volt, és csak a 19.század második fele óta használnak aktív szenet erre a célra. A technológia fejlődésével a (szűrt) lepárlások után napjainkban, amennyiben ezt megkívánja a minőség, kémiai anyagok segítségével még tovább tisztíthatják a nedűt.
Az alkoholtartalom nagysága szerint különböző elnevezésekkel illették (1839-1843 között) a szeszes italt. (Ezeken a neveken árulták a különböző erősségű italokat: Полугар, Пенное вино, Трёхпробное вино, Четырёхпробный спир, Двойной спирт).
Napjainkban az orosz vodka standart töménysége 40%. (Hivatalosan 40-45%, de gyakorlatilag az alsó érték az legelterjettebb. Van is egy szólásmondás, hogy a vodka hidegbe-melegbe [más verzió szerint télen-nyáron], mindig 40 fokos. Illetve van még az 50[vagy 56]%-os kategória, de ebbe a termékek elenyésző része tartozik.) Az Európai Unió szabályozása szerint a vodkának minimum 37,5%-osnak kell lennie.
Akit ez a téma jobban érdekel, azoknak ajánlom Igor Sumejko könyvét (10 мифов о русской водке, ISBN 978-5-699-35356-9).

4. Kínzóállvány vagy csiga (дыба)

A történet folyamán többször utalnak egy kínzóeszközre. Kétszeresen is gondban voltam ezzel. Nem vagyok járatos a kínzóeszközök világába (se), egyrészt. Másrész egy kivétellel minden esetben rövid időintervallum állt rendelkezésemre a fordítás során. A kifejezés, amit át kellet ültetnem a дыба szó volt. Egy eset kivételével mindig csigának fordítottam. Ez szótanilag is, és a szerkezet mechanikája szerint is megengedhető szerintem. Amikor kicsit több idő állt a rendelkezésmre, akkor kínzóállvány szerepel a feliratban.
De mi is a дыба?
Olyan kínzóeszközről van szó, amellyel az áldozat testét addig nyújtották, amíg az ízületei szét nem szakadtak. Két fő fajtája van ennek az eszköznek, és használatban volt a 16-18.század folyamán  mind Európában, mind az Orosz Birodalom területén.
Oroszországban eredetileg egy állványzat volt ez, amihez hozzákötözték az áldozatot. (Innen származik a szólás: Tedd az állványra!  Cажали в дыбу!) Az eszközről az első irásbeli emlék a 13.századból való (1229).
A (Nyugat-)Európai verziója ennek a berendezésnek egy ágyszerűség volt.  Az ágy végére csigákat szereltek. Kötéllel megkötötték a kínzandó személy kezét, lábát. A kötelet a csigák segítségével feszítették meg.  A deluxe verzióra vastüskéket is szereltek, hogy ezek beleakadva az áldozat testébe extra fájdalmat is okozzanak.
A másik változat az ahol az áldozat függőlegesen helyezkedett el. egy bakra volt erősítve (a bak földbe ásva), meg egy kapufélfához. Az áldozat keze hátrakötve. A megkötött kéz felfüggesztve a kapufélfához. A kézen lévő kötél feszítésével megnyúlt az ember.
Az Orosz Birodalomban is járt extra szolgáltatás a nyújtás mellé. A hát lemeztelenítve, és úgynevezett „tűzpróbának” alávetve. Európában mindkét változat használatban volt, az oroszok csak a második verziót használták.


A Cár című filmben is feltűnik ez a kínzóeszköz.


5. A sorozat utolsó mondata kicsit idegenül hathat magyar nyelvi (sajnos csak nyelvi) környezetben. Az összetett mondat második felét elhagyva minden rendben lenne. Ha csak így fordítottam volna le a mondatot, akkor egy nagyon szép, és konform mondat lenne. Ám fontosnak tartom, hogy egy film megnézésekor ne csak a cselekmény jusson el a nézőhöz. Ezért sem hallgattam el a mondat teljes jelentését. A szöveg második fele az orosz középkori államfelfogás egyik nyelvemléke. Egy olyan gondolaté, amely ma is áthatja a keleti (és nem csak az orosz!) népek gondolkodását.
Az ország uralkodója nem csak vezeti az országot, hanem saját tulajdonaként tekint rá.
(Mindenki gondoljon erről, amit akar.)   

Végezetül

Végigvettem néhány dolgot ebben a bejegyzésban, amit a film készítői nem a történelmi hűségnek megfelelően ábrázoltak. Hiba volt ez részükről?
Egyáltalán nem!
Úgy vélem, hogy regényes, romantikus környezetbe tálalva, kicsit megmásítva a valóságot, mégis egy nagyon jó, korszerű képet sugároznak nekünk arról a korról. A karakterábrázolás nem sematikus. Kerülik a történelmi kliséket, a megszépített történelemet. Hús-vér embereket látunk. Nincs heroizáló pátosz. A szereplők ténykedését többféleképpen értelmezhetjük. Nincsenek abszolút jók, és rosszak. Olyanok a szereplők, mint akik tényleg emberek. Hibákkal, erkölcsi nemességgel, és nemtelenséggel felövezve. El lehet képzelni, hogy így történhettek a dolgok, ahogy lefilmezték. (Ezért is kértem a bejegyzés[nek viszonylag] az elején, hogy aki nem ismeri az orosz történelem eme szakaszát, az a korrigáló megjegyzéseimet ne olvassa el, csak a sorozat megtekintése után.)
Szerintem érdemes végignézni ezt a sorozatot! 

A 2015-ös Nagy Katalin
Nem tartom véletlennek, hogy 2014 után, 2015-ben is készült egy sorozat Nagy Katalin cárnőről. Tagadhatatlan, hogy azok számára akik viszonylag otthonosan mozognak az orosz történelem eseményei között, óhatatlanul feltűnhet néhány párhuzam az akkori események, és a maiak között. A nagy kérdés nem is az, hogy ezt a magas labdát le kell-e ütni, hanem az, hogy hogyan teszik ezt meg.
A Katalin című alkotás (2014), amiről elsősorban ez a bejegyzés szólna, nagyon ügyesen teszi ezt meg. Nem szájbarágós, a nézőt felnőttként kezeli. Szemmel láthatólag nem akar aktuálpolitizálni. Mégis, a romantikusan előadott történet mögül, ki-ki villan a történelmi párhuzam.
A büroni korszakra semmi utalás nincs a filmben, de a történelmi előzmények ismeretében nagyon nehéz nem párhuzamba állítani azt az időszakot a jelcini érával. Az orosz táradalomra kifejtett hatásuk nagyon hasonló volt. És innen már csak egy ugrás az a sztereotípia, hogy a nyugatiak befolyása után, egy igazi patrióta szemléletű rezsim igazgatja/igazgatta a országot. Jekatyerina Alekszejevna (Nagy Katalin) származását tekintve nem volt orosz, mégis igaz orosszá lett, mert azzá akart válni. Így a jelcini adminisztrációt követő "uralkodó"-kra is elmondható, hogy múltjuk nem feddhetetlen, de Oroszország javát szolgálják. Kikerülhetetlen ez az általánosítás ebben a történelmi analógiában. Napjaink nyugati véleményformálóinak, politikusainak hatalmas felelőssége van abban, hogy a nemzetközi helyzet ennyire kiéleződött. Európa tragédiája, hogy a konfliktus törésvonala épp itt, kontinensünkön (is) húzódik, az Ukrajna-Szíria tengely mentén. (Ez a két gyilkos tűzfészek, közös abban, hogy az USA-OF érdekérvényesítés áldozatai az ott lakók. Magam részéről érdekesnek tartottam, hogy miután az arab tavasznak nevezett eseménysor, amelyet csak súlyosan elfogult személyek tartanak ma már spontán eseményeknek, megbicsaklik Szíriában, ezután éleződik ki az ukrán belpolitikai helyzet. Asszad jelentős hadianyag utánpótlást kap Moszkvától, majd ezután Kijevben, kihasználva a téli olimpia (Szocsi) miatti (nyugati irányú) orosz külpolitikai inaktivitást, olyan helyzet áll elő amely nem sokkal később Janukovics elűzéséhez vezet. 2015-ben, azután, hogy gyakorlatilag patthelyzet áll elő Donyeckben, az orosz légierő a szír kormányerők aktív támogatásába kezd. Úgy tűnik, mintha a Brzezinski doktrína megdőlni látszana. [Oroszország Ukrajnával nagyhatalommá válik, Ukrajna nélkül azonban csak egy gyengécske ország. Gyakorlatilag így lehet összefoglalni azt a külpolitikai vezérlőelvet, amit a neves amerikai külügyi szakembernek tulajdonítanak.] Ezt a feltételezést igyekszik cáfolni a jelenlegi szíriai helyzet. Úgy látszik hiába igyekezett az USA vezetése "leválasztani" Ukrajnát mind gazdaságilag, mind kulturálisan Oroszországról.
Ennyi és nem több. Semmi demokrácia, semmi jobb élet az embereknek. Sima nagyhatalmi érdek. A katasztrófa azért tudott kialakulni, mert Ukrajna és Oroszország szimbiózisban éltek. Egy életközösséget próbálnak a nyugatiak szétszakítani. Elhitték [?], hogy a nyugat-ukrajnai nemzeti identitás az egész országra jellemző. Hogy lenne az, mikor nemzettudat sem egységes az egész országban? Ezért [is] kellett a jóléti propaganda a majdani eseményekkor.)
Propaganda 2014-ből
A nyugati politikusok felelőssége az is, hogy ennyire egyszerűen apologetikus magyarázatot tud adni napjaink hivatalos orosz kultúrája a nyugatról érkező kihívásokra. Úgy tűnik időnként számomra, mintha tudatosan adnák a magas labdákat. Európának, a múltja miatt, sokkal okosabban kellene politizálnia.
Mondjuk nehéz olyan időszakot mondani a közös ezer éves múltból, amikor nem akarták/akartuk erőszakkal lenyúlni a keleti szlávok területét és/vagy anyagi javaikat. Ezért (is) lenne szerintem fontos, hogy a ismerjük a múltat, hogy a hibák, félreértések elkerülhetők legyenek. A gazdasági erőfőlényből való intézkedés nem pótolja a bölcsességet, az előrelátást. (Sajátos az orosz történelem szemlélet egyik axiómája, mely szerint Moszkvának mindig küzdenie kellett a keleti és a nyugati hódítók ellen. A Keletiek [tatárok, törökök] "csak" kifosztani akarták a szlávokat, a Nyugatiak [német, lengyel, litván, francia stb] pedig kifosztani, és ideológiailag átnevelni [katolizáció, kommoditás, vallási pluralizmus, szélsőliberális eszmék stb]. A Nyugat nem csak a keleti szlávok vagyonát, hanem a lelke is el akarja rabolni.)
A 2015-ös Nagy Katalin című sorozatról véleményt mondanom még korai lenne. Még nem néztem végig. Ugyanakkor el kell ismeri, hogy egész máshogy fogják meg ebben az alkotásban a múltat, mint a Katalinban. Pjotr Fjodorovics (Pável Gyerevjanko) karaktere jobban hasonlít a kortársak leírására. Persze ez nem azt jelenti, hogy a valósághoz közelibb is. Hiszen ahogy a történelmet a győztesek írják, úgy a történelmi visszaemlékezéseket is. Katalin alakja (Krisztina Kucserenko és Julija Sznyigir) gyermekibb, naivabb. Az mindenesetre pozitívum, hogy ketten is megformálják. Hiszen még gyermek volt, amikor Oroszországba került. A Katalin című sorozatban egy kicsit félrevezető, hogy a női főszereplő nem öregszik. Pedig két évtized, az két évtized! Mindenesetre érdekes ez a sorozat is. Megmutatja legalábbis számomra, hogy egy nagyszerű sztoriról van szó. Nagy jellemábrázolásokat lehet/lehetne kihozni a karakterekből. Annyiféleképpen értelmezhetjük a szereplőket, tevékenységüket, hogy az már egy William Shakespeare-nek, vagy egy Lev Tolsztoj-nak is témát adhatott volna. Na jó, Shakespeare túl korán élt ehhez.
Ugyanakkor a tavalyi sorozat látványvilága valahogy a gyermekkoromba látott kosztümös filmeket juttatja eszembe. Ez nem negatív észrevétel lenne. Nem az az izzadságszagú, verejtékezős, törekedjünk a valóságszerű megjelenítésre iskola követői az alkotók. Én szeretem az ilyen filmeket, de nem voltak jellemző gyermekkoromban az ilyen filmek. Mégsem mondanám, hogy avitt alkotás lenne a Nagy Katalin. De mint már írtam, határozott véleményt nem nyilváníthatok róla, hiszen még csak az elején tartok...

A 2014-ben készült Katalin című sorozatnak van egy magyar vonatkozású érdekessége. A címszereplőt alakító Marina Alekszandrova 1982. augusztus 19.-én született Kiskunmajsán. Édesapja, Andrej Vitaljevics Pupenyin tüzértiszt. A család 1986-ban a Bajkál vidékre költözik, majd a Tula következik. 1987-ben már Leningrádban vannak, itt érettségizik le Marina (1999). Ezután Moszkvába költözik, ahol elkezdi színésznői tanulmányait.
2008. június 7. és 2010. áprilisa között Iván Sztebunov felesége.
Néhányotok, azok akik megtekintették a blogon is megtalálható 2011-ben készült  Viszockij. Köszönet hogy élsz című alkotást, láthatták, "találkozhatott" vele. Abban a filmben Viszockij második feleségét, Ludmilla Abramovát alakította.
Marina A. és Andrej B.
2011. július 11.-én egy egyesült államokbeli szülőotthonban megszüli első gyermekét, Andrejt. Az édesapa a new yorki születésű Andrej Boltenko (1973. július 14). Ő volt 2012-ben a Vecsernij Urgantnak a producere és a rendezője is. De az ő nevéhez, producerkedéséhez fűződik a Paul McCartney Live in St.Petersburg filmecske is. Jelenleg a Pérvij Kanál egyik vezető rendezője.
2015 szeptemberében megszületik második közös gyermekük, egy leányzó.

Úgy gondolom nincs már más dolgom, mint megadni nektek egy linket, ahol megtalálhatjátok a sorozat epizódjaihoz a magyar feliratokat.
Hát, itt van!
E tizenkét részes sorozat release-eit két nagy csoportba oszthatjuk:
1. A 12 rész 10 epizódos változata (WEB-DLRip, WEB-DL 720p, WEB-DL 1080p,  ExKinoRay, Files-x)
2. A 12 rész 11 epizódos változata (SATRip)
Az egyes csoporthoz a felirat itt található.
A kettes csoporthoz pedig itt.
A két felirat csoport közötti lényeges különbség (az ídőzítés mellett), hogy az egyikben három momdatocskával több hangzik el, mint a másikban. E három mondat azonban nem jelentős. A színészi munkát (mimika) kiegészítik, de önmagukban nem jelentősek. Igazából nem is indokoltak. Az epizódszámok számomra igazi zűrzavart jelentenek. A WEB DL-eknél az elsőnek a neve az, hogy 1-2.rész, a másodiknak, hogy 3-4.rész, ám a SATRipeknél ez csak az első három résznek felel meg.
Hivatalosan tizenkét részes a sorozat, ám tizenkét epizódra vágva nem létezik. Mind a 10, mind a 11 epizódos verzió teljes. Gyakorlatilag a választás szempontját csak az kell, hogy befolyásolja, hogy milyen formátumba szeretné az ember megtekinteni.

Kellemes filmnézést!