Őszi maraton


A film eredeti címe: Осенний марафон
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztés: sub.















Az Őszi maraton Georgij Danyelija filmje. A rendező alkotásaiból e blog oldalain már korábban bemutatásra került a kultfilmnek számító Moszkvai séta (1964), az Áfonya (1975) és a Mimino (1977). Az Őszi maratont Danyelija 1979-ben forgatta. Stílusában, képi világában szorosan kapcsolódik az Áfonyához és a Miminohoz. Mindhárom filmben a hetvenes évek Szovjetuniójának mindennapi városi életébe tekinthetünk bele, mindennapi emberek problémáit ismerhetjük meg a kor hiteles ábrázolásával. Az Őszi maraton 1980-ban Dusanbében megkapta a Szovjet Filmek Fesztiválja nagydíját, többek között a Mitta által rendezett, A személyzet (Katasztrófa földön-égen) előtt.

Őszi maraton – a film címe egy utalás. Főhőse Buzikin, 46 éves főiskolai tanár, Leningrádban él. Jó ember, nem akar ő senkinek sem rosszat. Sőt, nagyon jó ember. Kedves, előzékeny, mindenkinek kész segíteni. Csak hát hazudik. Állandóan hazudik. Az emberek a valóságban általában ügyesebben hazudnak, de Buzikin nagyon rosszul hazudik, ezért állandóan lebukik. Szóval nem rossz ember, de van egy szeretője, mint rengeteg férfinek, ezzel kialakul egy klasszikus és megoldhatatlan szerelmi háromszög. Buzikin egész élete futás, gyakorlatilag saját maga elől, a hazugságai és félelmei elől. De valóban fut, rohan a munkahelyére, a kiadóba, a feleségéhez, a szeretőjéhez, de ugyanakkor a felesége és a szeretője elől, ezzel együtt fut a szituációkból következő felelősségvállalás, kellemetlen beszélgetések elől is. De ugyanúgy fut dán kollégájával is reggelente, talán ekkor kivételesen senki és semmi elől. A film fő üzenete, hogy saját magunk elől sohasem fog sikerülni elmenekülni.

Oleg Baszilasvili
Nagyon pontosan és árnyaltan jelennek meg a filmben a kialakult élethelyzet ábrázolások. Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a szereplők mindegyike, saját valódi életében is átélt hasonló szituációkat, ettől lehet az ábrázolás olyan őszinte és hiteles. Továbbá a Brezsnyev-korszak ábrázolása a hetvenes évek szovjet filmjeihez hasonlóan szokásosan pontos. Néhány orosz vélemény szerint ez egyenesen esztétikai sokk. Pontosan látjuk a korra jellemző összes külsőséget.  Külföldi kabát, csizma, táskák, ruhák, csuklós Ikarus-busz, jellegzetes lakások, berendezések, bútorok, tapéták, szárított virágok vázában egy ablakpárkányon… Érdekes, mennyire inspirálóan hatottak a filmkészítőkre ezek az akkoriban modern és korszerű, természetesnek tűnő külsőségek.

Jevgenyij Leonov
Magyarországon sem ismeretlen ez a film, bár egyes források szerint csak az 1980-as évben volt a mozikban látható és akkor is csak igen rövid ideig.  Viszont üdítő kivételként remek magyar nyelvű kritikákat lehet találni, akár az online források között is. Székely Gabriella írja a Filmvilág 1980/6-os számában: „…(a film) futóbajnok hőse leningrádi műfordító, aki ébresztős karórájának figyelmeztető csörgésére rohan a szeretőjétől haza a családjához, otthonról az egyetemre, előadásra, a tanteremből vissza szerelméhez. Véget nem érő, lihegtető ez a maratoni futás a boldogságért, a családi békéért, a karrierért, a munkáért. Ideges telefonok, néma vonalvég, ha a feleség veszi fel a kagylót; sértődött szerető, elkínzott feleség, díványra kirámolt ágynemű, kiűzetés a közös hitvesi ágyból, szakítások, hazug magyarázkodások (…) Danyelija sajátos remek orosz ízekkel is fűszerezi egyetemes családtörténetét. A Dosztojevszkijt fordító dán professzorral konzultáló hősünkhöz egyszer csak betoppan a szomszéd (Jevgenyij Leonov) letelepszik melléjük az asztalhoz, és megtanítja az ostoba külföldit fenékig hajtani a vodkás poharat, könyökre támaszkodva elüldögélni az üveg mellett…”

Natalja Gundarjeva
A rendezőről bővebben a Mimino kapcsán már tett említést e blog. A főszereplők viszont - egy kivétellel – meglehetősen ismeretlenek a magyar közönség számára. A főszerepet alakító, nálunk alig ismert Oleg Baszilasvili 1934-ben született, 1956-ban végzett a Moszkvai Művész Színház stúdiójában. A Szovjetunió és Oroszország nagy színésze. 2013-ig bezárólag több mint 80 filmben játszott. Két női főszereplő a szerelmi háromszögben, egyikük Natalja Gundarjeva, 1948-ban született, korának elismert művésze, a film fogatásának idején az egyik legfoglalkoztatottabb szovjet filmszínésznő, a 70-es években 22 filmben szerepelt. Sajnos viszonylag korán, 2005-ben elhunyt. A másik hölgy, Marina Nyejolovna, Gundarjevával csaknem egyidős, szintén rendkívül aktív és ismert és díjazott színésznő. A filmben szereplő dán professzor szerepét Norbert Kuchinke, német újságíró játssza, aki a Der Spiegel folyóirat moszkvai tudósítója volt. A forgatókönyvben eredetileg egy Hans nevű német professzor szerepelt, de ez kiváltotta az SZKP KB nemtetszését. Ugyanis - mondták – ha már egyszer német, akkor egyértelműsíteni kellene, hogy NDK vagy NSZK professzorról van-e szó. De gyakorlatilag mindegy is, hiszen a film egy ilyen német karakterrel nem eladható. Ezért írták át a szerepet németről dánra. Szintén a főbb szereplők sorában van Jevgenyij Leonov, aki a szovjet és orosz színházi élet nemzetközileg is egyik legismertebb alakja. Róla az Áfonya bejegyzésben többet is megtudhat az érdeklődő olvasó.

Norbert Kuchinke
Néhány érdekesség, amivel a fordítás során találkoztam:
  -   A film elején elhangzó idézetek, amit Andrej diktál a titkárnőjének, a forgatókönyvíró Alekszandr Vologyin művéből valók.
    -    Andrej dán kollégája Dosztojevszkijt fordít, így elhangzik a filmben a Megalázottak és megszomorítottak című műből egy idézet. A szituációban egy orosz szlenget értelmezett félre a dán professzor. Az „облизьяна зелёная” helyett „обезьяна зелёная” kifejezést értett és ezt fordította dán nyelvre („grøn abe”). Kimondva a két kifejezés szinte teljesen azonos. Az első szleng, kissé kevésbé használt kifejezés, a második a „zöld majom” köznapibb, elterjedtebb forma. A magyar műfordítás „zöld béka” jelzőt használ, ezért a feliratba is ez került. (Fordította: Institoris Irén.)
-          Andrej reggel ér haza, egyik kifogásaként megemlíti, hogy felnyitották a hidakat, ezért nem tudott jönni időben. Szentpéterváron a hidakat éjszaka egy adott időpontban felnyitják, hogy a Néván lehetőség legyen nagy hajók közlekedésére. Ennek hátránya, hogy aki nem ment át időben a Néván, az reggelig ott ragad, ahol éppen van.
-          Az erdei jelenetnél és később is előfordul, hogy a szereplők hol magázzák, hol tegezik egymást. Ez nem véletlen. Amikor Andrej komolyan,  erélyesen szól Vaszilijhez, akkor magázó formulát használ. Egyébként tegezi.
Marina Nyejolovna
-        A film egyik legfurcsább jelenete, amikor Billt beviszik a kijózanítóba, Vaszilij és Andrej között pedig egy elég szűkszavú, inkább utalásokkal történő beszélgetés zajlik a történtekről. Vaszilij azt mondja Andrejnek, hogy a detoxikáló a terhesgondozónál van. Erről a meglehetősen disszonáns jelenetről még tanulmányt is írt V.A. Milovanov a Tveri Művészeti Egyetem munkatársa Hétköznapiság és művészet: a referencia problémája címmel. Miért kell ennyire kihangsúlyozni a két egymástól teljesen különböző klinikai osztály egymás mellettiségét? A tanulmány megemlíti, hogy lehetséges, hogy a Vaszilij és Andrej közötti sajátos kommunikáció része a szűkszavú és furcsa helymeghatározás („Hol van most? Az ötösben, a sarkon túl. A terhesgondozónál.”), de ez a disszonancia inkább a film mesterien megrendezett művészi dizájnjának része. Ugyanis film alapjául szolgáló könyvben, az eredeti szövegben nem „terhesgondozó” szerepel, hanem „szakrendelő”.
-          A dán professzor orosz tudása párszor megjelenik a filmben, vicces felhanggal. Az egyik ilyen, amikor Andrejtől kérdezi, hogy hol aludt éjszaka. A kijózanítót nem tudta megjegyezni és elhangzik egy valójában nem értelmes szó a kijózanító helyett („трезвеватель” a  „вытрезвитель” helyett). Egyébként ez szintén maradandó  poénja a filmnek.

Az Őszi maratonhoz tartozó orosz kritikák és mozirajongó bejegyzések igen nagy számban lelhetők fel. A nézői kritikák közül idéznék egyet, érdemes. „Nekem fárasztó állandóan ezt a filmet dicsérni. Inkább csak azt mondom, irigylem azokat akik első alkalommal látják az Őszi maratont.”

                                                                                                                          Amundsen



A felirat itt lelhető fel.






Viharok Bolygója


A film eredeti címe: Планета бурь
A felirat tulajdonságai:
FPS:25
kiterjesztése: srt.















1957 - a Szovjetunió föld körüli pályára állítja az első szputnyikot. Elkezdődik az űrverseny a két szuperhatalom között. 1960-ban Kennedy elnök bejelenti az amerikai Hold programot, mely az orosz tudósokat szintén megmozgatja.  Később az orosz program katasztrófális véget ér, Hruscsov a tudósok többségét börtönbe küldi miatta. (Nem az elnézést korát élték, valakiknek fizetni kellett a kudarcokért. Semmi esetre sem a pártvezetésnek, persze.) Azért lett ebből a versengésből némi jó is, legalább a moziba járók számára. A fantasztikus filmek világa megélénkült. Ekkor még a keleti oldal reagált jobban. Míg az amerikaiak holmi holdbéli macskanőkkel voltak elfoglalva a stúdiókban, addig Klusancev egy egész világot teremtett a Vénuszon. Nem túl hiteleset, ha szigorúak akarunk lenni, de annál látványosabbat. Ő addigra már az 1957-es "Út a csillagokhoz" című mozival, ami egyfajta keveréke volt a dokumentum- és játékfilmnek, jelentős nevet szerzett magának. (Nagy kár, hogy az ígéretes pályafutása egy részeg sofőr miatt sajnálatosan rövid lett.) Kevéssé közismert, de az ő filmes megoldásaiból szép számmal találhatunk Kubrick korszakos jelentőségű 2001: Űrodüsszeia mozijában.
Lássuk hát az elődöt.


Három földi űrhajó közelíti meg a Vénuszt, ám a várt nagy találkozást egy szerencsétlenség előzi meg, az egyik jármű megsemmisül. A többiek ennek ellenére folytatják a missziót, leszállnak a bolygóra, a személyzet női tagját hagyva az űrben biztosításra. A bolygó felszínén csodás világ és számos meglepetés várja őket. Köztük olyan, amit inkább csak remélnek, mint tudnak...
A viharok bolygóját tulajdonképpen nevezhetjük az első valóban tudományos-fantasztikus szovjet filmnek. Azért, mert a kezdetétől a végéig játékfilm, nincs benne olyan keret, kibeszélés a közönséghez, mint a "Szólít az ég" esetében. A felfedezés örömét közvetíti a nézőknek, de, ha csak szőrmentén is, megjelenik az, hogy bizony nem lesz sima ügy a kozmosz meghódítása. Bátorság volt ez a tálalás egy olyan rendszerben, amely kudarc szót ismerni sem akarta. Kissé lassú indítás után a Vénusz felszínén aztán beindulnak a kalandok. Járunk a felszínen, röpülünk a levegőben, sétálunk a tenger alatt. Húsevő növények, röpködő dinoszauruszok, elsüllyedt város, lávaömlés - akad minden. A kalandból kalandba tartó földieket figyelő szemek és figyelmeztető hangok kísérik. Ám a tulajdonosaik rejtve maradnak. (Bolygónk történelmének ismeretében az óvatosságuk több mint indokolt.) Klusancev képi világa kifejezetten gazdag, érdekes, látványos, magával ragadó. Tulajdonképpen máig ezért érdemes megnézni a filmet. Annyira jó lett a leforgatott anyag, hogy Roger Corman felvásárolta ezt is. Igen, nem téved a kedves olvasó. Újra lett vágva, írva, két filmre is futotta belőle. Ezúttal Peter Bogdanovich volt az egyik balszerencsés kezdő, akinek szabni-varrni, új jelenetekkel  kellett kiegészíteni a történetet, hogy "eredetiként" legyen eladható. Így jöttek létre  a "Voyage To The Prehistoric Planet" és a "Voyage To The Planet of Prehistoric Women" című B-filmek. Kár volt az anyagért...
A nemzetköziség megjelenítése ezúttal sem maradt el. Egy amerikai tudós és a robotja tart a szovjetekkel. Némi barátságos vita akad köztük, de az együttműködés alapjában véve zavartalan. Biztató üzenet volt akkoriban. A robot mindenképp megér pár szót. A korszak legjobb alkotása, részletes kimunkáltságban magasan felülmúlja az egyébként jóval híresebb párját a "Forbiden Planet"-ből. Olvastam olyan véleményt, hogy azért nem véletlenül beszél össze-vissza az amerikai robot  a történetben, de szerintem aki írta, az nem látta a filmet. A robot megbízható, sőt, a végén hősi halottá lesz. A láva melege okozta funkciós hiba pedig teljesen indokolt, nem leszólása a másik fél technikájának. Ami fölhozható a történet ellenében, az a női szereplő fölöttébb sablonos szerepe, meg hogy a karakterek igazából statikusak. Furcsa, de az amerikai tudós az egyetlen, aki változik, a többieket már "készen kapjuk". Enyhe hiányosság, igazából nem zavaró. Ez film mindenképp megérdemli a helyét a sci-fik Panthenonjában, kisebb hibái ellenére is korszakos jelentőségű. Aki nem lövöldözős, gyilkolászós fantasztikumra vágyik, bízvást leülhet megtekinteni, nem fogja megbánni. int azt már többször jeleztem, az egykori "szocialista fantasztikus mozik" felújított változataiból már sok hozzáférhető, ez sem kivétel.


Ha néhány hónappal ezelőtt valakivel a tudományos-fantasztikus filmekről, vagy irodalomról kellett volna beszélgetnem, úgy éreztem volna magamat, hogy el vagyok veszve. Valahogy ez az szegmens kimaradt az életemből.
Oldfan-nek köszönhetően ma már nem érezném így. Nem csak azért, mert egy-két szovjet sci-fi-t megtekinthettem, neki köszönhetően. Nem csupán annak a néhány alkotás megtekintésére bírt rá, amiknek kapcsán néhány bejegyzés is született ezen a blogon. Alapos munkát végez barátunk az „új ige” terjesztésében. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lengyel és NDK-s alkotásokra is felhívta a figyelmemet. Ezzel párhuzamosan elkezdtem a témába vágó irodalmat is olvasni. És közben elő-előtörnek gyermekkori emlékeim. Hiszen akkoriban előfordult, hogy a jövővel, a jövő tudományos fejlődésével foglalkozó könyveket olvastam. És mennyire élveztem őket! Talán az utolsók egyike vagyok, aki tíz-tizenkét évesen Vernét olvasott rendszeresen. Barbicane elnök, Nemo kapitány, Robur, Antekirt doktor, mind-mind olyan technikai eszközt használtak, amik nem hétköznapiak voltak. Nagyon tetszett akkoriban, hogy nem egyszerű kalandregények ezek a művek, melyekben az említett karakterek feltűntek, hanem az író rendszeresen természettudományos magyarázatot is belefűzött a párbeszédekben. (Szerintem innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy tizenhárom évesen elolvastam Simonyi Károly „A fizika kultúrtörténete” című könyvét.)  Persze, ezek egy részét már felülírta napjaink tudománya, de a 19. században még úgy magyarázták a jelenséget, ahogy a neves francia író leírta.
Olyan tizenkét éves körüli fiúcska lehettem, amikor az unokabátyám a kezembe adott egy sci-fi antológiát. Ebben már cyborgok is szerepeltek, ami nagyban hozzájárult, hogy elidegenedtem a témától. (Pedig ha a napjaink robotika fejlesztési irányát nézzük, akkor már nem is tűnik olyan vad dolognak a cyborg „lét.”)
Bármilyen hihetetlennek tűnik, de mindezeket az emlékeket előhozta bennem ez a film. Oldfan nagyon sok fontos dolgot leírt már erről a filmről. Nekem csak annyi maradt, hogy néhány szubjektív kiegészítést leírjak.
A film cselekménye engem nagyon emlékeztet Sir Arthur Conan Doyle Az elveszett világ-jára. Szinte végig ez járt az eszemben, amikor először megtekintettem a filmet. Ugyanakkor nem mehetek el a mellett a tény mellett sem, hogy szerintem Alekszej Tolsztoj Aelitá-jával is összevessem a mozit. Kicsit erőltetettnek tűnhet ez a párhuzam, mert a neves szovjet író sci-fi-je tartalmilag egyáltalán nem hasonlít a filmre.
Hoppá! Akkor miért hoztam fel?

Mert az Aelita két orosz főhőse, Guszev és  Losz mérnök, megérkezik a Marsra, először egy húsevő növénnyel „akadnak” össze. Így mutatkozik be nekik a Vörös Bolygó. Pont úgy, ahogy a filmben is. Ebben ki is merül a két alkotás közötti hasonlóság. Nem sok, de szerintem ez lényeges momentum. Én a magam részéről nem tartom ezt véletlennek. Szerintem a film alkotói így tiszteleghettek a hazájában a mai napig népszerű sci-fi regény, az Aelita (és írója) előtt. A Viharok bolygója főhősei nem akarják exportálni a proletárforradalmat (nem is tudnák, hiszen gyakorlatilag nincs kinek, legalábbis, mintha nem lenne kinek…), nem úgy mint Guszevék. Teljesen más a film funkciója.
A földönkívüli élet létének, nem létének kérdése ott húzódik végig a művön. Persze, van benne más „üzenet” is.
Az egyik kedvencem ez:
„Nobel díjat akarsz kapni? Az emberiségért kell dolgozni, nem a pénzért.”
Ebben a mondatban egyszerre van benne a kapitalista versenyszellem kritikája és a szovjet kollektivizmus dicsérete. Egyrészt fájó, de van abban valami, hogy a díjakat nagyon ritkán osztják ki teljesítmény alapján. Ebből az is következik, hogy méltatlan emberek gyakrabban kapnak elismerést, mint a valódi teljesítményt nyújtók.
A kollektivizmus véleményem szerint nem a szovjet ideológia „gyermeke”. A közösségi jutalmazást, elismerést nem Leninék találták ki. Vegyük példának a katonaságot. Ott vannak a Gárdák. Az első (két) gárdaezredet I.Péter hozta létre. A preobrazsenszkij gárdaezred (1683-1917) és a szemjonovszkij (1687-1918) gárdaezred az orosz haderő elit alakulatának számítottak. A szovjet gárdahadseregeknek is privilegizált helyzetük volt a Vörös majd Szovjet Hadseregben. Nem csak kiváltság volt a tagjának lenni, hanem kötelesség is volt az alakulat jó hírének megőrzése. Ez a hozzáállás egyfajta közösségtudatot hoz létre a harcosok között. Nem az egyén hősiessége lesz a fontos, hanem a „csapatjáték”. És bizony-bizony, ez vészhelyzetekben az egyén hősiességét felgerjeszti. A „Magamért nem tenném meg, de értetek - vagy elvontabb fogalommal élve: a Hazáért, - megteszem”  életérzés inspirálhatja a katonákat. Ilyen lelkiállapotban a harcos kész gránáttal a kezében nekitámadni a harckocsinak, (A 2. Világháború során ez a keleti fronton ez többször előfordult. A háború után a Szovjet Hadsereg kiképzésének a része is volt ez a cselekménysor begyakorolása.) kész bármilyen hősi cselekedet végrehajtására (Ebbe azért „besegíthet” a küzdelem előtt kiosztott dupla szeszadag is. De hát, ahogy az egyik középiskola tanárom mondta: Fiúk! Ne feledjétek, forradalom idején soha sincsenek bezárva a kocsmák.)
Talán így érthetőbb Szafonov ász-vadászpilóta harcostársaihoz való hozzáállása. Screwball írásában olvashattok erről. A parancsnok számára nem a saját dicsőségének (jogos) növelése volt fontos, ha nem az alakulatának, az alakulatához tartozók dicsősége.
Ebből is láthatjuk, hogy ez egy másik kultúrkör.
És a filmbeli idézetben ez is benne van.
Persze másik idézetet is kiragadhattam volna a filmből. Mert a film dialógusai között jó pár érdekes mondás, mondat található. Talán nem véletlen, hogy miután megnéztem a filmet egy viszonylag hosszú e-mail-váltásra került sor köztem és Oldfan között. Nem csak erről a filmről, nem csak a filmhez szorosan kapcsolódó gondolatokról.
Napjainkban a film mondanivalója nem feltétlenül újdonságával hat. (Egyébként én úgy gondolom, hogy a saját korában azzal ugyancsak hatott.) De kétségtelenül inspiratív alkotásról van szó. Ezt bizonyítja a diskurzus is, ami létrejött köztem és a magyar nyelvű felirat készítője között.
És én szeretem az ilyen filmeket! Még akkor is ha napjainkban a film látványvilága nem feltétlenül bombasztikus. Nekem nem ez a fontos.

A feliratot ehhez a filmklasszikushoz itt találhatjátok meg.

Természetesen nem kívánok senkit megfosztani attól a lehetőségtől, hogy Oldfan munkáit megismerhesse. Sőt! Inkább bátorítani szeretnélek benneteket, hogy látogassátok azokat az oldalakat ahol a munkáiról olvashattok, értesülhettek:

Kellemes böngészést! 



 

Lehetetlen!


A film eredeti címe: Не может быть
A felirat tualjdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.















Egy nagyon érdekes filmhez készített feliratot Amundsen. (Általában elmondható szerintem hogy nagyon jó filmeket választ ki, amikhez azután lelkiismeretes munkával készít feliratot, feliratokat. Nagyon sokszor unikális a munkája.)
Leonyid Gajdaj
A mostani választása Leonyid Gajdaj egy 1975-ös munkája lett. A blogon nem az első Gajdaj mű, ami nem csak megemlíttetik. A magam részéről szeretem az előbb nevezett rendező munkáit. Tudom, hogy szinte már fan (geek, kocka stb) számba veszik azokat akik ilyen „régi” filmeket néznek, szeretnek. Én azt gondolom, hogy ami jó, az tegnap előtt is jó volt, és holnapután is jó lesz. A számítógépes technika sokkal látványosabbá teszi a filmeket. Látványosabbá, de nem feltétlenül jobbá. Talmivá válik a mozgóképszínház. (Gyakorlatilag visszatér a gyökerekhez.) Még akkor is, ha  a kompjuterekkel realisztikusabbá akarják tenni egyes filmek jeleneteit. Más filmeket viszont épp meseszerűbbé változtat a digitális világ. Óhatatlan hogy ezáltal az ócskát is értékesnek látjuk. Sokaknak fontosabb a 3D, az 5.1 mint a történet, mint a színészi játék. Persze erre a problémára is megoldást ad az idő. Ami ma nagyszerű, lélegzetelállítónak tűnik, az holnap már csak a tegnap gagyija lesz. Amit technikai újításokkal akartak eladni nekünk.
De itt vannak a tegnap ( tegnapelőtt) filmjei. Nem vagyok sznob (legalábbis remélem, hogy nem vagyok az). Tudom, hogy valami nem attól érték, mert régi (vagy régebbi). De Lermontov Korunk hőse a saját korában is arról szólt, amiről ma mesél nekünk. Nem egy ósdi regény, hanem egy tükör. Egy tükör amiben megláthatjuk napjaink, korunk hősét, hőseit. Az igazán jó film is ilyen. Nem csak annak a kornak szól amiben készült, hanem korszakokon átívelő az üzenete. Lehet néhány olvasónak furcsa, hogy egy könnyed hangvételű film kapcsán ilyen gondolatok törnek fel bennem.
Könnyed hangvételű film? A könnyed hangvétel nem zárja ki a komoly dolgokat. A film nem csak szórakoztat. A film kordokumentum is. Még akkor is, ha az alkotók nem akarták korukat dokumentálni. Hiszen ahogy gondolkodtak dolgokról, amilyen körülményeket „teremtenek” a karaktereiknek, amilyen kifejezéseket a szájukba adnak azok mind-mind  a létrehozók, a kor embereire jellemzőek. Kicsit ezért olyanok vagyunk, amikor betekintünk ezekbe a filmekben, mint a Nehéz istennek lenni történészei, akik küldetése az, hogy megfigyeljenek egy idegen bolygó történelmét. Persze mi amikor elmerülünk egy alkotásban, teljesen passzívan tehetjük ezt. Már abban az értelemben, hogy nem tudunk beleszólni a történet menetébe. (Tudom, hogy vannak kísérletek arra, hogy ez ne így legyen, de szerintem jól van ez így. Nekem nincs szükségem a Háború és béke alternatív befejezésére. Persze, lehet hogy maradi vagyok.)
Szóval itt van ez a közel negyvenéves film. Szerkezetét tekintve ez is egy almanach. Három történetet láthatunk. Három egymástól független alkotást. Elég neves színészek közreműködésével. Néhány ismerős lehet az olvasóknak, ha máshonnan nem is de mondjuk erről a blogról (bár remélem, hogy a legtöbbeknek nem csak innen). Ilyen Oleg Dal (Zsenya, Zsenyácska és Katyusa; A rossz jóember), vagy Leonyid Kuravljov (Áfonya) neve.

Az első novella címe: Bűn és bűnhödés
A filmecske - mint ahogy mindhárom - Mihail Mihajlovics Zoscsenko műve alapján készült. Ez már a második feldolgozás, az elsőt 1940-ben forgatták le a Leningrádi Filmstúdióban ( az akkori rendező Pável Kolomojcev volt).  A történet az 1920-as években játszódik, maró gúnnyal ábrázolva a korai Szovjetunió tehetős vidéki kereskedő rétegének életét.
Szereplők: Nyina Grebeskova, Vjacseszláv Nyevinnyij, Mihail Pugovkin, Mihail Szvetin stb…

A második novella címe: Különös eset
Ez a filmecske egy (illetve több) házasságon kívüli kapcsolat visszásságairól szól.
Szereplők: Oleg Dal, Larissza Jerjomina, Jevgenyij Zsarikov, Mihail Koksenov stb…

A harmadik novella címe: Esküvői incidens
Elég sokat mondó cím…Adott egy fiatalember, aki megismerkedik a villamoson egy nővel. Három napig találkozgatnak, majd megkéri a kezét. Ám az esküvőn nem ismeri fel, mert korábban mindig csak nagykabátban és sapkában látta…
Szereplők: Leonyid Kuravljov, Georgij Vicin, Szavelij Kramarov, Valentina Telicskina stb…

A filmhez tartozó felirat megtalálható itt.

És most a felirat készítője, fordítója sorait ajánlom a figyelmetekbe:

A filmről olvastam egy orosz kritikát. Amiért megmaradt bennem, az első mondata volt, mely szerint  a „Lehetetlen!” Gajdaj utolsó igazán jó filmjeként van számon tartva. A rendező korábbi filmjeivel nagyon magasra tette a mércét, olyan filmeket készített, amelyek ma, 40-50 év múltán is megállják helyüket. 12 szék, Briliáns kéz (Brilliantovaja ruka – amely e blogon is közzétett film). Nagyon magas az ezekre a filmekre szakosodott portálok által adott pontszám. Illetve megdöbbentően magas a nézőszám, 40-50 millió ember váltott jegyet ezekre a filmekre. A „Lehetetlen!” pedig minden kritika szerint a legnagyobb kasszasikert jelentő orosz komédia, amit valaha is leforgattak.
Az 1965-ös „Kísértés” után Gajdaj ismét olyan filmet akart forgatni, amely egymástól független, mégis rokon témával foglalkozó rövidfilmeken alapul. A három Zoscsenko novella a fiatal Szovjetunió vidéki életének negatív jelenségeiről szól. Ostobaság, részegség, kapzsiság, szellemi sivárság, amelyeket a jellegzetes Zoscsenko-humorral ábrázolja. Amennyire ismeretes számunkra, Zoscsenko művei alig lettek megfilmesítve. Ennek oka, hogy a szerző stílusát nagyon nehéz vállalkozás filmen visszaadni. (hazai párhuzam – Rejtő Jenő műveiből alig készült filmes változat.)
Gajdaj biztosra akart menni és jól bevált színészeit válogatta be a forgatásra. Georgij Vicin már a nyolcadik Gajdaj-filmben szerepelt, de Nyina Grebeskova is ötödször forgatott a rendezővel. Ugyanakkor feltűntek a fiatal és később nagy karriert befutó színészek is, mint például Oleg Dal. Összességében az alakítások fantasztikusak.
1974 őszén kezdték meg a forgatást. Érdekesség, hogy a vidéki jeleneteket a Moszkvától 1200 km-re található Asztrahányban forgatták. A filmet 1975 augusztusában mutatták be, óriási sikerrel. A magyar mozik 1976. novemberében vetítették, „Nősülni tudni kell!” címmel. A magyar kritikákat, ezzel együtt a kópiákat is valószínűleg por lepi már. Nem sok nyomát találtam a hazai forgalmazásnak. Annak ellenére, hogy ez valóban a mai napig híres film. Legutóbb a Chanel One Russia 2014. augusztus 3-án adta le a televízióban.
Egy érdekesség a filmhez. A harmadik novellában van egy lakodalmi jelenet.
- Мне горко! - mondja fájdalmas arccal az örömapa. Szó szerinti fordításban: Engem ez elkeserít! Mire a mellette lévő hölgy vidáman kiabálja: - Горко! Ami pedig az orosz lakodalmakon azt jelenti: - Csókoljátok meg egymást! Érdekes, azonos alakú, de teljesen mást jelentő szavak.
És hogy mi a legvalósabb és legvelősebb 2010-es vélemény az 1970-es években készült filmről, amely az 1920-as évek Szovjetunióját gúnyolja? „Az idő halad, de az emberek nem változnak…”
Nem én mondtam.






Slove. Egyből a szívbe


A film eredeti címe: Slove Прямо в сердце
A felirat tulajdonságai:
FPS:24
kiterjesztés: srt.



Orosz mozi blog...
Amikor rátaláltam arra a blogra, pont úgy nézett ki mint most. Azóta sem frissült.
Az utolsó előtti bejegyzésében ennek a filmnek a bemutatója van belinkelve. Megnéztem és tetszett. Már akkor felvetődött bennem, hogy jó lenne egy felirat ehhez a filmhez.
Nem sokkal később belekezdtem az első feliratomba.
Írtam Balának mert az Orosz mozi-n van egy feliratgyűjtemény.
Arra gondoltam esetleg oda kerülhetnének a feliratok amiket majd elkészítek idővel. Bala válasza nem volt éppen kedvező. Nem, nem utasította el az ötletet, csak megírta, hogy mostanában nem ér rá a blogra. Végül ügy döntöttem, hogy elindítok én is egy blogot. Ezt.
Ennek a blognak is van egy része, ahová "összegyűjtöttem" a blogon megjelenő filmek feliratait. Ennek az ötletét az Orosz mozi-ból "vettem". De nem bírok vele. Pedig Végh Attila még segíteni is megpróbált, hogy "gatyába rázzam" a kinézetét. Egyszerűen nem bírok a blogmotorral... Sajnálom.
A káosz legyűrt... Ez van.
Nem akartam "komoly" írásműveket erre a blogra. Ha hiszitek, ha nem a terveim között nem szerepelt a többórás gépelés havonta, hogy saját gondolataimat bárki elolvashassa. De nem így alakult.
Többek között azért mert az Orosz mozi már évek óta nem frissül.
Kedves Bala!
Időről-időre "feltűnnek" olyan személyek akik megírják mennyire kedvelték az Orosz mozi-t. Esetleg, hogy hiányzik nekik. Ez a felirat sem készült volna el, ha nincs a blogod!
Remélem tetszeni fog neked a film így is!
                                                   TroA

Ez a bejegyzés egy hamisítatlan akciófilmre kívánja felhívni a figyelmet.
A film cselekménye nem túl bonyolult, inkább látványos. Ahogy az akciófilmeknél lenni szokott.
Adva van egy apa, aki három gyermekéből tudatosan mesterlövészt nevel. Mindhárom gyerek természetesen katona lesz. Ám leszerelni csak kettő tud...
Egyikük rendőr lesz, a másik pedig... Ha jól tudom gumitalpasoknak is hívják őket. Szóval a másik fiú a gumitalpasoknak kezd el dolgozni. Elkezdeni könnyű, de be lehet-e fejezni? Túlélve... Erről szól a film.



Erről az orosz-német-usa koprodukcióról mindig az Orosz mozi jut eszembe...
A feliratot itt találjátok meg.

Boldog új évet, anyu!

A film eredeti címe: С новым годом мамы
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
a fájl kiterjesztése: srt.
















Az Enjoy Films vállalat 2012-ben készült játékfilmjéről szeretnék néhány szót ejteni. Ezen társaságnak már szerepel egy filmje ezen a blogon (Anyukák). Bizonyos dolgokban hasonlít, bizonyos dolgokban pedig különbözik ez az alkotás attól.
Miben hasonlít?
Ebben a moziban is egymástól független novellák vannak. Neves, Oroszország szerte ismert, és szeretett művészeket vonultat fel ez a film is.
Miben különbözik?
A filmnovellák száma jóval kevesebb. Csak öt történet alkotja a filmet. Az öt történetecske egymástól független, mégis időnként összefutnak, "összegabalyodnak" a szálak. Bármennyire hihetetlen, öt különálló "sztori"-val van dolgunk.
Az alkotás műfaji besorolása egy kicsit "problémás". Nem vígjáték, hiszen bár bonmot-ok találhatóak benne, de szívfacsaró, szívszorongató érzés is hatalmába kerítheti a nézőt.

Tudjátok miért kezdtem felnőtt fejjel rendszeresen orosz filmeket nézni?
Időnként megnéztem egy-két filmet... Nagyon ritkán oroszt is. Két dolog történt velem. Közel egy időben. De most csak az egyikről írok nektek. Megnéztem a Bumer című alkotást. Utána megnéztem a második részét is. A második rész közepe tájától elhatalmasodott bennem egy érzés. Szerettem volna ha a főhős megmenekülne, és szerettem volna ha megtalálná a boldogságot is. De láttam a film cselekménye alapján, hogy erre nincs sok esélye. Persze ha amerikai film lett volna... Szóval "drukkoltam" neki, reménykedtem. Közben volt bennem valami más is. Tudtam, hogy a hagyományos orosz filmnél nagyon kicsi az esélye, hogy hollywood-os legyen a vége. Ez egy orosz film, tehát nincs garantálva  a happy end! De hátha! (Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen az oroszt filmgyártásra is hatással van az amerikai álomgyár. És nem csak a filmkészítésre, hanem a társadalomra is.)
És ezektől az ellentétes érzelmektől vált a film számomra nagyon elevenné, érdekessé. Ezért tetszik! A Bumer két része számomra összetartozik. Még akkor is, ha a két filmben nem ugyanaz fogott meg.
Ezért, ezekért az érzésekért kezdtem el rendszeresen orosz filmeket nézni.
És ebben a fimben (Boldog Új Évet, Anyu!) is megtalálom az érzelmek kavalkádját.
Van benne szomorú rész, és van benne vidám.
De hát így kerek a világ!

Nem véletlen említettem meg a bejegyzés elején az Anyukák című alkotást. A Boldog új évet, anyu az előbb említett filmalmanach folytatása. Legalábbis amennyire ez a műfaj engedi. Ebben a filmben új karakterekkel ismerkedünk meg, és azok kalandjaiba tekinthetünk be. Mindegyik történetnek ugyanaz a tanúsága, de különböző stílusú alkotásokról van szó.

Az első novella címe: Anyák háborúja
Szereplők: Jekatyerina Vilkova (Mása), Szvetlana Ivanova (Léna), Liza-Gabriella Brovina (Mása lánya), Jevgenyija Kaverau (Léna lánya), Makszim Vitorgan (Mása férje), Konsztantyin Krjukov (Léna férje).

A második novella címe: A csellista
Szereplők: Tatyána Vaszilevna (Szvetlana Petrovna), Viktor Vaszilev (Iván, Szvetlana fia), Agnija Gyitkovszkite (Vika), Garik Harlamov (Gosa), Sztaniszlav Szadalszkij (Pjotr Iljics Alekszandrov).

A harmadik novella címe: Anya-lánya
Szereplők: Jekatyerina Klimova (Viktorija), Olga Szutulova (Galina), Kszénija Popovics (Szonja), Alekszej Grisin (az autószalon igazgatója).

A negyedik novella címe: Párizst látni és ...
Szereplők: Pável Volja (Vera Jevgenyijevna fia), Irina Rozanova (Vera Jevgenyijevna), Alain Delon (önmaga), Karen Badalov (orvos).

Az ötödik novella címe: Szerencseszám
Szereplők: Jelizaveta Bojarszkaja (Kszénija), Makszim Matvejev (Zsenya), Roma Zencsuk (Pása), Anna Banscsikova (Kszénija testvére).



Az öt történet (amiből a film áll) öt családi történet. Igazából ez egy családi film.
A felirat itt található.

Szólít az ég


A film eredeti címe: Небо зовет
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése:srt.















Sok mozi készült az élet dolgai alapján, de néha a filmvásznon történtek előzik meg a valóságot. Jelen esetben is ez történt. A versengés okozta halálos helyzet aztán majd az Apolló 13 történeténél nyer igazolást.

A Szputnyik 1957-ben röppent föl a világűrbe, hirdetve a Szovjetunió nagyszabású terveit. Nem csoda hát, hogy a filmes világ sem maradt közömbös a világraszóló esemény iránt. Miután a stúdiók és Bajkonur kapcsolata elsőrangúnak volt mondható, a valós tapasztalatokat első kézből kapták az alkotók, az 1960-as évek elején a szovjet filmművészet még Hollywood előtt járt technikában és látványvilágban, bármilyen hihetetlenül hangzik ez ma már. A "Szólít az ég" volt az első mozi, ami az új korszak hajnalát jelezte. Csak a filmeseknél persze, a világért sem holmi forradalomról volt szó. Röviden a történetről:
Az emberiség már kilépett a világűrbe, ahol bázissal rendelkezik, s készül a Mars meghódítására. A Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt rendelkezik űrhajóval. Ki lesz az első? A hírnév kedvéért az amerikaiak elhamarkodott döntést hoznak, felkészületlenül vágnak bele az útba. A veszélybe került hajó hívását fogja a vetélytárs csapat, akiknek dönteniük kell, mi fontosabb, a verseny megnyerése, vagy a másik fél megmentése.
Keretjátékba foglalt filmet látunk, benne a kor számos jellemző részletével. Tulajdonképpen a társadalom kutatók éppoly hasznát vehetik a megtekintésének, mint a sci-fi rajongók. Egy író érkezik a tervezőközpontba, - a kor jellemző vonása 1-1 ilyen "társadalmi fontosságú megbízatás" a részükre, - ahol elbűvöli a fejlődés és benne rejlő távlat. Az ihlet nyomán született mű maga a film, amit a végén bemutat a tudósoknak, mint forgatókönyvet.
Ettől ugyan nem figyelmeznénk rá ennyi évvel később. Akad viszont más bőven  más momentum, amiknek köszönhetően számon tartják az alkotást azon túl is, hogy nyitódarab. Csodásak a makettek, sőt a film elején, a múzeumban, eredeti tárgyakat láthat a néző. (Pl:Szegény Lajka kutya űrhajó-koporsóját.) Az indítóállomás, vagy az űrbázis képein sem fogott az idő, meglepően "modern" a kialakításuk. Máig mutatósak. A legnagyobb erény kétségkívül a földön kívüli világ ábrázolása. Különösen az Ikarosz kisbolygó sikerült remekül. Az 1920-as évek orosz absztrakt művészetének látványvilágát idéző vörös-fekete formák és erős kontúrok szemet gyönyörködtetőek. A híres "marskelte" jelenetet mondhatni szinte minden filmes lexikon idézi.
Az amerikai és a szovjet űrhajósok eltérő viselkedésének forrása a társadalmi rendszer különbözőségéből fakad. Ezt eléggé erősen hangsúlyozza a mozi.  Az előbbiek jól fizetett, de kényszerített munkások, akiknek nincs igazi választási lehetőségük. (A nyugati reklámokat kifigurázó rövid blokk máig találó.) A szovjet fél erős érzelmi alapokkal és meggyőződéssel bír, melyben szerepet játszik a bizalom a megfontolva haladásban. A hajójuk neve nem véletlenül "Haza", s anyaföldet visznek magukkal az útra. (A dolog valóság tartalmát most nem elemezném. A nyilvánosság pedig végképp nem volt a kor szovjet sajátossága.) A filmben is szereplő "Előbb vidd véghez, utána híreszteld" szlogen mögött sok kudarc rejtőzött, mint az ma már tudjuk. Az viszont már a legelső mozitól fogva következetesen lett alkalmazva, hogy a filmesek a megbékélést, a segítőszándékot akarják központba állítani. Rivalizálás lehet, valódi ellenségeskedés azonban még véletlenül sem kerülhetett a nézők elé.
A kezdet, mint az tudjuk, mindig nehéz. Vannak hát hibák a moziban a tudományos részleteknél. Láthatunk "szelet" légüres térben, mozgó űrhajó tetején sétáló űrhajósokat, hogy a két leglátványosabb lehetetlenséget említsem. A mai nézőnek lehet zavaró a "pionyírok" eléggé feltűnő, dramaturgiailag nem indokolható bevonása a mozi kezdésénél és lezárásánál. A láthatóan megjátszott "hurrá-optimizmus" a végén nagyon kilóg a stílusból. Miként az is, hogy a végén az egyik főszereplő nyíltan "kibeszél" a közönséghez.  De ha megnézzük a forgatás évét, mindjárt nyilvánvalóvá lesz, miért kerültek be a történetbe. Részemről legjobban a néhány űrhajós feltűnő pocakját rosszul rejtő kabátokon mulattam, a kozmoszban tartott nyakkendős születésnapi ünneplésről nem is szólva. A későbbi mozikban ezért az ilyen balgaságok eltűntek a képről.
A filmnek jelentős utóélete van. Roger Corman megvette a nyugati forgalmazás jogait, - több más szovjet moziéval együtt, - de nem találta eléggé izgalmasnak az anyagot. Ezért újravágta, sőt, extra jelenetekkel egészítette ki. A nem túl megtisztelő feladat a kezdő Francis Ford Coppolának jutott, aki Thomas Colhart álnéven végezte el a hentesmunkát. Az "eredmény" katasztrófális lett. A "minden idők két legbénább űrszörnye" titulusra joggal pályázható gumi és műanyag izékkel fölösleges volt "kiegészíteni" a "Battle Beyond The Sun" címen 1962-ben piacra dobott "új" filmet.
Bár a végére jutottak a nem túl hízelgő mondatok, azért azt kell írjam, az eredeti film méltán található meg minden jobb fantasztikus filmes gyűjteményben. Jóval több értékkel rendelkezik, mint ahány gyengébb pillanata vagy részlete van. Rajongókban beszerzendő mű, különösen a felújított változat piacra kerülése után.

Miközben először néztem a Szólít az ég-et kavarogtak bennem a gondolatok. Azután elhatároztam, hogy neki állok és írok pár mondatot a filmről. De hogy ne dolgozzak feleslegesen elhatároztam, hogy előtte elolvasom Oldfan írását a filmről. Elolvastam és elkeseredtem : Mit lehetne még írni erről a filmről?
Közöltem is a szerzővel, hogy szerintem jobb lenne, ha nem írnék semmit.
„Aludj rá egyet” – ez volt a válasz.
Ezután belegondoltam a dologba… Tényleg! Mit stresszelek? Hiszen elég ha „csak” a filmről írok. Elég ha elmondom a véleményemet az alkotásról. Minden más benne van Oldfan írásában.
Egyszer azt hallottam valakitől, hogy a tudományos-fantasztikus filmekkel a jövőre kívánják az embereket felkészíteni. Nem tudom, hogy általában tényleg ez-e a céljuk valakiknek (?), de ebben az esetben, ezzel a filmmel kapcsolatban úgy gondolom bátran állíthatjuk ezt. Hiszen a színfalak mögött már javában tartott az űrprogram, javában tartott az első emberi űrutazás előkészítése. Amikor megláttam a filmben az űrrakétákat első pillanatban Koroljov, a főkonstruktor jutott az eszemben! A sokat szenvedett, sok mindenen átment, a hányatott életű tudós-mérnök. Fiatalkori álma beteljesülésén dolgozott akkoriban, amikor a film készült. És élete álma, a Mars utazás a film egyik fő motívuma. Hiszen a főhősök űrhajója oda indul…
Oldfan említette azt a mentalitást, ami valljuk be Koroljovot is mozgatta, amelynek lényege az egyéni invidualizmus háttérbe szorítása a közösség céljai érdekében. Az önmagának élő ember számára botorság ez az életfelfogás. Az úgynevezett nyugati kultúrkörben felnövő ember számára jórészt érthetetlen ma már ez a fajta idealizmus. Pedig hatalmas dolgokat hozott és hoz létre a közösségi ember. Koroljov sem a fiatalon átélt borzalmakra gondolt, nem sértődött meg sem a társadalomra, sem annak vezetőire, hanem a Gulágról való hazaérkezése után ott folytatta tudományos munkáját, ahol jó néhány évvel korábban kénytelen volt abbahagyni.
Nem is olyan régen olvastam egy verset a Szovjet Irodalomban:

Mihail Lvov: Magaslat
            M.G. Fomicsevnek

Az osztagparancsnoknak egy napon
szóltak: vegye be a fennsíkot s lője
be a dombokat. A magaslaton
meghalhat, de jusson föl rá előtte.
És mi bevettük a magaslatot,
és mindnyájan tudják, kik megmaradtak,
hogy valahányunk életében ott
vár rá, hogy elfoglaljuk, egy magaslat;
s útközben meghalunk, életünk
árán a tűzfészket a levegőbe
röpítve: temessenek a tetőre,
amelyet mindenképpen beveszünk.

1944        Rónay György fordítása

Ez  egy katonavers, és bár egy háborús epizódot dolgoz fel, de nem a hadműveletnek állít emléket, hanem az emberi önfeláldozásnak, önátadásnak, a küzdésnek. Számomra erről szól ez a vers. És ez az indulat, ez az a mozgatórugó amely Koroljovot (az élete egy rövid szakaszáról készült 2007-es filmről itt olvashattok) is mozgatta.
Filozófusoknak való vitatéma, hogy melyik a jobb, a helyesebb életfelfogás: az önmagának élés vagy az önös érdekeket háttérbeszorító önfeláldozó élete. A válasz erre a kérdésre nagyon nehéz, még akkor is ha a második opció romantikus volta miatt elvileg szimpatikusabb lenne. Ha őszintén belegondolunk a önfeláldozó, közösségi ember léte utópia. Be nem teljesülő utópia. Mert mindannyian önzők vagyunk. Születésünktől fogva. A különbség talán csak annyi, hogy van, aki képes időnként az önérdekét a háttérbe szorítani, és van, aki soha nem is akarja.
Számomra a kezdetektől szembe tűnő volt a filmben a tudós személyisége. Az alkotók szemmel láthatóan törekedtek a stilizált intellektuális karakter létrehozására. Olyan érzésem volt miközben megnyilvánulásait figyeltem, mintha a jövő társadalmának irányítóinak, vezetőinek prototípusát akarnák bemutatni a nézőnek.
Érdekes a tudomány szerepe a 20.századi ember életében. A század első felében a tudomány kutatásának, a tudományos ismeretnek megszerzésének hatalmas „kultusza” volt. Az emberek igyekeztek művelődni. Ki ne hallott volna az olvasókörökről, a dalárdákról? Ezek a civil közösségek nem a jómódúak klubjai voltak. A nehezen megélő emberek, akiknek sokszor mindennapi küzdelem volt a kenyérre való megszerzése, jöttek össze ezekben a közösségekben. Persze nem csak a kulturálódási vágy hozta őket össze, hanem ezek a körök gyűlésein való részvétel társadalmi eseménynek is számított. Ekkoriban nem volt még divat az ingyen buli, a fesztivál. E kulturális reneszánsz hullámait használták ki a hivatásos forradalmárok (akik a 19.század „ajándékai” a 20.század részére). Ők sem voltak buta emberek. Magasan képzettek voltak, akik írásban is jól artikulálni tudták véleményüket. És mivel az olvasás divat volt, így gondolataik, eszméik széles tömegekhez eljuthattak. Nem véletlen, hogy az Eszme győzelme után is nagy hangsúlyt tettek az oktatásra. Az sem véletlen, hogy egyik utópiájuk éppen a tudósok által vezetett társadalomról szólt. (Ez az egyik magyarázata annak, hogy egyes bolsevik vezetők [Sztálin, Ceausescu házaspár stb] „gyűjtötték” a tudományos elismeréseket.)  Én a filmbeli tudós mondatai mögött ezt az ideát látom. De Jules Verne Nemo kapitánya is épp ezt (is) sugallja. Ha már itt tartok, Verne Gyula is szívesen választotta regényének hőseinek tudósokat. Bizonyos tekintetben a filmbéli tudós szerepe analóg ezekkel a héroszokéval.
Lajka kutya
Ahogy említettem egyszer valakitől azt hallottam, hogy a tudományos-fantasztikus filmekkel az embereket felkészítik a jövőre. A Szólít az ég nézése közben többször úgy éreztem, hogy az alkotás egyik célja, hogy a széles közvéleményt felkészítsék az emberi űrutazásra. Az Oldfan által is említett ünnepléses jelenet (lelkes pionyírok üdvrivalgása) is szerintem ezt a célt szolgálta. Hogy tudja mindenki, hogyan kell majd fogadni Gagarint. (A filmek mindig viselkedés mintákat is közvetítenek. Emiatt hatással vannak a társadalmakra, a társadalmi normákra is.) De nem Gagarin volt az első földi élőlény a kozmoszban. Az első élőlény aki a Földről eljutott az űrben Lajka kutya volt. A kutyus 1954-ben született. 1957. november 3.-án reggel 5.30-kor Földkörüli pályára állítják (fellövik) a Szputnyik 2-est. A fedélzetén tartózkodott Lajka. Gyakorlatilag a biztos halálba küldték, ugyanis nem tervezték azt, hogy az űrobjektum vissza fog térni a földre. A kutya az kilövést követő 5.-7.órában meghalt. Halálát a stressz és a meleg okozta. Annak idején mégis azt feltételezték, hogy legalább egy héttel túl fogja élni az űrhajó elindítását. Az űrjárművet úgy tervezték, hogy a henger alakú kabinja ellenálljon a túlnyomásnak és biztosított legyen benne a kutya levegőellátása hét napon keresztül. Ezt egy levegőregeneráló készülékkel érték (volna) el (Ezen egység kémiai úton vonta ki a széndioxidot az elhasznált levegőből). Elhelyeztek benne egy önetető készüléket is. Lajka számára feltöltötték egy zselészerű tápanyaggal.
A kezdetekkor felmerült, hogy majmot kellene fellőni először az űrbe, de ezt a lehetőséget elvetették, mert nagyon zajosnak és elevennek találták. Ezután arra gondoltak, hogy egy közel azonos súlyú kutya legyen a kísérlet alanya. Hat-hét kilós jószágot tartottak megfelelőnek, de azt eleve elvetették, hogy egy házi kedvenc legyen a „befutó”. Úgy gondolták, hogy ezek a jószágok túlságosan is elkényeztetettek. Így egy menhelyről hoztak ki több kutyát is. A kiválasztási folyamat több szempont alapján zajlott. Az egyik szempont az volt, hogy mennyire fotogén az adott jószág. (Természetesen „komolyabb” szempontok is szerepeltek a kiválasztás során. Például vizsgálták, hogy zárt kisméretű kabinban hogy viselkedik a jószág.) A kiválasztás nyertesén, Lajka kutyán, műtét hajtottak végre, amely műtét során különböző érzékelőket helyeztek a testébe. Ezek a jeladók élettani adatokat közöltek a tudósokkal. (Ezek segítségével állapították meg Lajka halálának körülbelüli idejét, illetve a halál okát.) 1957. október 31.-én bekenték a bőrét híg alkohollal és jóddal. Ezután elhelyezték a nyomásálló kabinba, és kamerán keresztül figyelték, hogy a kutya hajlandó-e a számára odakészített vízből inni.
A kilövés (1957. november 3.) után a földi személyzet Lajka biológiai jellemzőit (szívverés, vérnyomás, testhőmérséklet stb) figyelemmel kisérték. A Szputnyik 2 négyszer kerülte meg a Földet, amikor az első űrkutya elhunyt. A halálának az elsődleges oka az volt, hogy a tervező mérnökök elszámolták magukat és az űrhajó kabinjának hőmérséklete elérte a 40 Celsius fokot. Ezt a megterhelést nem sokáig bírta Lajka. Maga a szputnyik 2370-szer kerülte meg a Földet, amíg el nem égett 1958. április 18.-án.
A korabeli közvélemény reakciója nem volt egységes. A Kremlbe özönlöttek a levelek. Rengetegen állatkínzásnak tartották Lajka esetét. Sőt, olyan levél is érkezett amelyben azt írták, hogy nem kutyát kellett volna a Szputnyik 2-vel kilőni, hanem a SzKP első titkárát, Nyikita Hruscsovot. Ugyanakkor nem öncélú volt ez a kísérlet. Ugyanis azt bizonyította be, hogy az élő szervezet képes túlélni a rakéta kilövésével együtt járó fizikai stresszt és a súlytalanság állapotát. Ma ezek az információk számunkra teljesen egyértelműek, ám Lajka űrutazása előtt ebben csak reménykedhetett az emberiség. Verne Gyula vágyálmáról kiderült, egy tudományos kísérletnek köszönhetően melynek egy kutya lett az áldozata, hogy valósággá válhat.
Lajka halálával nem állították le az űrkutatással kapcsolatos állatkísérleteket. Belka és Sztrelka volt az elsők, akik élve visszatértek az űrből. A kutyapárosról rajzfilmet készítettek 2010-ben. Ezt az alkotást már láthattuk a Magyar Televízióban is.
A Szólít az ég című film története mai szemmel nézve lineáris. Nincsenek benne komoly csavarok, de hát ez a korszak filmjeire jellemző. A látványvilágára semmi panasza nem lehet az embernek (persze ha nem felejti el, hogy ez még nem a számítógépmágusok kora). A magam részéről meg vagyok vele elégedve. Nekem tetszik.
Nagyon inspiratív alkotás. Miközben néztem a filmet, miközben a cselekményre figyeltem, rengeteg minden jutott eszembe.(A teljesség igénye nélkül egy-kettőt leírtam most.)
Én szeretem az ilyen filmeket…

A filmhez két magyar nyelvű felirat is található.
Az egyik a német DVD kiadáshoz készült. A másik pedig, amelyet egy kicsit nehezebb megtalálni a net-en, az egy orosz televíziós változat. A két verzió közötti különbség két perc. Mindkét verzióhoz a felirat megtalálható itt.
Kellemes kikapcsolódást kívánok mindenkinek a filmhez!

Oldfannal tervezünk még néhány közös cikket, amelyek a szovjet fantasztikus filmek kincsestárából előhúzott, már-már a feledés felé tartó alkotások lesznek. Ám úgy véljük, nem így kéne történnie és a magunk egyszerű eszközeivel próbáljuk megváltoztatni a folyamatot.

Letűnt birodalom


A film eredeti címe: Исчезнувшая империя
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése:srt.















Nagy örömömre szolgál, hogy értesíthetlek benneteket, hogy kubul újabb orosz filmhez készített feliratot. Szerintem remek választás...

Megint egy olyan film, (mint a korábban ismertetett “Istenek irígysége”), amely egy szerelmi történet kapcsán, annak hátterében mutatja be a brezsnyevi korszak világát. A címe: „Letűnt birodalom”. (Eredeti címe: Исчезнувшая империя, szó szerinti fordítása talán inkább „Eltűnt birodalom” lenne, - a magyar filmadatbázisban is így szerepel, - de szerintem a „letűnt” szó jobban fejezi ki a lényeget.)
A film a korai 70-es években játszódik. Szergej, Sztyepán és Kosztya jó barátok. Szergej és Sztyepán pedagógiai főiskolára járnak. (A Szovjetunióban csak a tudományegyetemeket hívták egyetemnek, a többi felsőfokú intézményt főiskolának nevezték.) Szergej kissé link, jópofa fiú, akinek meglehetősen laza viselkedése ugyancsak megütközést vált ki az akkor igen fontosnak kezelt tárgyat, a párttörténet tanító oktatóból.

Szergej egy évfolyamtársával Ljudával, kezd járni. A lány születésnapjára egy Pink Floyd lemezt akar vásárolni, amit persze csak hatalmas összegért a feketepiacon lehet beszerezni. A pénzt úgy teremti elő, hogy antikváriumban adja el tudós nagyapja értékes könyveit. A feketepiacon egy seftelő árus először bizalmatlan vele szemben, ezért a "Címem a Szovjetunió", egy akkoriban népszerű slágert ajánl helyette. Végül mégis elad neki egy Rolling Stones lemezt. Amikor Szergej és Ljuda meg akarják hallgatni az ajándéklemezt, kiderül, hogy a seftelő átverte Szergejt, a lemez egy Csajkovszkij felvétel.

Nem sokkal később az évfolyamon egy új, csinos lány, Kátya jelenik meg, akivel Szergej flörtölni kezd. Ljuda ezt persze megtudja, és kirúgja Szergejt. Sztyepán, aki titokban szerelmes Ljudába igyekszik a lánnyal barátságot kötni, és egyre több időt vele tölteni. Egy alkalommal a könyvtárban tanul Sztyepán és Ljuda, megjelenik Szergej, aki ki akar békülni a lánnyal. Szergej egy csellel elküldi Sztyepánt, hogy kettesben maradhasson Ljudával. Ekkor egy mesés ajándékkal lepi meg a lányt: jegyet hoz a Taganka Színházba a Hamletre  a főszerepben Viszockijjal . Úgy tűnik, hogy a lány hajlamos a békülésre, de Szergej végül elfelejt elmenni a színházba, mert barátaival mulatni megy. Italozás közben elbeszélgetnek az életükről:
-      Neked mindened van kocsi, dácsa. És micsoda főiskolára jársz! Ráadásul ingyen! Mi a franc hiányzik még neked?
-      Szabadságot akarok, haver. Érted? Akkor, és oda akarok utazni, mikor kedvem van, látni akarok, olvasni akarok.
-      …
-      Te meg megbámultad a Nyugatot, Angliát Ausztráliát, nem kellett volna téged odaengedni. Én meg itt élek nekem meg jó itt, ha nincs is kocsim meg dácsám.

A vidéken eltöltött nyári gyakorlaton Szergej még egyszer próbálkozik békülni Ljudával, de nem jár sikerrel. Bosszúból elmegy Kátyával egy közeli üdülőhelyre.  Ám hamarosan összevesznek és Szergej otthagyja Kátyát. Egy étteremben összetalálkozik barátjával, Kosztyával, ahol egy verekedésbe keverednek. A kiérkező rendőrök Szergejt el akarják vinni, de Kosztya javaslata nem marad hatástalan.

Moszkvába visszatérve Szergej ismét igyekszik békülni Ljudával, de ekkorra már erre nincs lehetőség.
Nemsokára rákban meghal Szergej édesanyja. A nagyapa megkéri Szergejt, hogy valamikor keresse fel a közép-ázsiai Hvárezmet, ahol ő és veje (Szergej apja) archeológiai feltárásokat végeztek. Szergej elutazik Közép-Ázsiába, hogy felkeresse Hvárezmet, ahogy anyja nevezte a „letűnt birodalmat”.
A film utolsó jelenete napjainkban játszódik. Szergej és Sztyepán, aki a 90-es években Finnországba emigrált, egy repülőtéren találkoznak. És megint csak az életükről van szó:
-     Na és nem akarsz hazajönni?
-      Isten ments! Szerjoga, a mi címünk a Szovjetunió. Ez itt meg mi? Hol van Moszkva? Nem ismerek rá. Minden idegen, olyan vad... Mi maradt? A kolumbárium a Danyilovszkij Temetőben?

A filmet az a Karen Sahnazarov (két társrendezővel, Szergej Szimaginnal és Alla Verlotszkijjal) rendezte, aki 1998 óta a Moszfilm filmkonszern vezérigazgatója. Egy interjúban így vall magáról:
Én kétségkívül szovjet ember vagyok, soha nem tagadtam, ellenkezőleg, büszke vagyok rá. A Szovjetunióban születtem, nőttem föl, az az én hazám, a hadseregben a Szovjetunióra esküdtem fel. …. Nem nosztalgiát, hanem hatalmas tiszteletet érzek az akkori periódus iránt."
Karen Georgievics Sahnazarov apai ágon örmény arisztokrata, anyai ágon orosz családból származik, 1952-ben született. 1975-ben kapta kézhez rendezői diplomáját. Egy orosz filmadatbázis  szerint tizennyolc filmet rendezett, és tizennégy film forgatókönyvének volt (társ)szerzője. Legnépszerűbb filmje a nálunk is bemutatott „Más mint a többi” (Курьер) 1986-ban készült, egy szomorú-vidám történet egy fiúról, aki az iskola elvégzése után teng-leng, kifutófiúként dolgozik, és hülye vicceivel idegesíti környezetét. Szerelmes lesz egy professzor lányába, a családdal is viccelődik, végül a lány szakít vele, ő meg várja, hogy behívják katonának. A „Cár gyilkosa” című filmjét, amely egy fikciós játék a cári család legyilkolásáról egy paranoiás beteg és orvosa között, 1991-ben a Cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma díjra jelölték..
Aktív társadalmi életet él, az Orosz Föderáció „Társadalmi Kamarájának” (Общественная палата) tagja, 2012-ben részt vett V. Putyinnak az elnöki poszt betöltéséért indított kampányában. 2014 márciusában aláírta a művészek nyilatkozatát, miszerint támogatja Putyint a „Krím félszigettel kapcsolatos politikájában”. Tehát a rendező nem csupán „szovjet ember”, hanem szervesen beilleszkedik a jelenlegi establishment-be. Talán nem véletlen az átfedés.
De hogyan vélekedik Sahnazarov erről a filmjéről? „Számomra ez a film mindenekelőtt a fiatalságomról, arról az országról szól, ahol éltem. A hetvenes évek – a Szovjetunió hatalmának csúcsa volt. Úgy tűnt, hogy az ország erősebb, mint valaha, és semmi sem fenyegeti, de valójában ez volt az a kiindulópont, ami után elkezdődött a birodalmi rend felbomlása. Ekkoriban a fiatalok nyugati zenét hallgattak, beszédükben nyugati szavak jelentek meg, mindent kétségbe vontak. Néhány év múltán éppen ezek a gyerekek voltak azok, akik belekezdtek egy új ország építésébe.”
Tehát mi ez a film? Nosztalgia a fiatalság, vagy nosztalgia a világhatalmat birtokló Szovjetunió iránt, vagy mindkettő iránt. Igen, a rendező fiatalságáról, arról az országról szól amiben élt. De hogy mennyire jól találták meg az alkotók a szerelmi történet és az ország légkörének bemutatását, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mi lett belőle, amikor 2012-ben egy új változatot készítettek filmből. Az új verziónak „Szerelem a Szovjetunióban” címet adtak TV és DVD (illetve Blue-Ray) forgalmazásra szánva. Az új verzió rövidebb lett, a zene fontosabb szerepet kapott, viszont kimaradtak a politikai utalások, így elmaradt például a korábbi film zárójelenete is, ezért a politikai hátterű drámából egy édes-bús szerelmi történet kerekedett.
Miről is szól a“Letünt birodalom”? Igen, a fiatalságról és az akkori életformáról. Azt hiszen mindkettőt visszasírja a rendező. Ugyanakkor figyelemreméltó egy amerikai kritikusának véleménye is, aki kevesli a filmben a politikai utalásokat, viszont a tanulság szerinte az, hogy világszerte minden generáció áldozatul esik a feltűnő ruházkodás és az olcsó pop zene vonzásának.
Érdekessége a filmnek, hogy a forgatókönyv egyik szerzője Szergej Rokotov, számos népszerű krimi szerzője, a filmben szereplő nagyapa alakját saját nagyapjáról, egy neves archeológusról mintázta, aki Hvárezm feltárásában meghatározó szerepet játszott. A film operatőre Sandor Laszlovics Berkesi magyar származású (nemzetiségű?) neves oroszországi művész.
A filmet 2009-ben 2 Nika díjra,(ami az egyik legrangosabb orosz filmdíj, lényegében az amerikai Oscar orosz megfelelője) terjesztették fel. Ugyancsak 2009-ben 2 Arany Sas díjat (legjobb rendezés, legjobb mellékszereplő) kapott, amit az Oroszországi Filmművészeti Akadémia tagjai szavaznak meg.
Az orosz kritikusok alapvetően kedvezően fogadták a filmet, mert ugyan készült már néhány film, amely a kései Szovjetunióban játszódik, de szerintük a „Letűnt birodalom” rekonstruálja legjobban és talán leghitelesebben azt a korszakot. Valóban, a film felvillantja azt a környezetet, amelyben a film fiatal szereplői éltek: a mindenhol előtűnő Pártot éltető plakátokat, Brezsnyev nehezen artikulált makogását a TV-ben, a nehezen hozzáférhető rockzene iránti rajongást, a fekete piacot, a drogozást, a magától értendő protekciót (kórházban, színházjegyért), a rendőrök megvesztegethetőségét, stb. (Nem kétséges persze, hogy ezeknek a jelenségeknek némelyike nem csupán a pártálam velejárja.)
Többen úgy találják, hogy ezt a filmet az alkotók mintegy ellenpólusnak szánták a nem sokkal korábban bemutatott filmnek, „A 200-as fuvar”-nak (Груз 200, amelynek nálunk Bádogkoporsó címet adtak). “A 200‑as fuvar” ugyanebben az időben játszódó, kategóriába nehezen besorolható film, a háttérben a 80-as évek elejének Szovjetuniója. A film sivár környezetben játszódik, tele van borzalommal, és szinte minden szereplő ellenszenves (néhány szakadt külsejű alkoholista, perverz rendőrtiszt és annak elmebeteg anyja, gyáva egyetemi tanár), de még az áldozattal sem tudunk igazán együtt érezni, egy fiatal lánnyal, mert ő örökké a kerületi párttitkár apjával fenyegetőzik). Ez egy ilyen, pusztulásra ítélt világ, sugallja nekünk „A 200-as fuvar”.
Sahnazarov, mint azt az idézett nyilatkozataiból láttuk, bár egyértelműen nosztalgiával tekint vissza a szovjet évekre, nem ilyen egysíkú fekete-fehér véleményt alkot, bemutat egy sor visszásságot is, vagyis a korabeli terminológia szerint „belülről bírál”.
A kritikusok egybehangzóan dicsérik a fiatal színészek játékát, azt a film egyik fő erényének tartják.
Kinek érdemes megnézni ezt a filmet? Szerintem azoknak mindenesetre, akik végigélték a pártállam szétesésének éveit. Hogy azután ha megnézik ezt a filmet lesz-e nosztalgiájuk? Nem hiszem, hacsak nem a fiatalságuk iránt. Mi magyarok külső szemlélői voltunk ennek a világnak? Nem hiszem, hiszen akkora nagy különbség a szovjet valóság és a magyar helyzet között azért nem volt. Érdemes azonban megnézni a mai fiataloknak is. Tekinthetik ezt történelmi filmnek, képet kaphatnak arról, hogy milyen volt szüleik vagy nagyszüleik fiatalsága.
A film alkotói:
Rendező:                Karen Shakhnazarov (Szergej Szimaginnal és Alla Verlotszkijjal)
Forgatókönyvíró:   Jevgenyij Nyikisov és Szergej Rokotov
   
Operatőr:               Sándor Berkesi
     
Zeneszerző            Konsztantyin Seveljov
Producer:               Karen Saknazarov
Szereplő(k): Alekszandr Ljapin  
Lidia Miljuzina   
Jegor Baranovsky  
Ivan Kuprejenko   
Janina Kalganova

A film magyar felirata INNEN tölthető le.

Ez az összállítás a www.virtualis-filmklub.com weboldalon található filmismertetés alapján készült.

Köszönöm kubulnak, hogy a Vosztok blog számára elkészítette ezt a rövid ismertetést. A szerző teljes írása itt olvasható.

A blue ray rippekhez (FPS: 23,796) tartozó felirat pedig itt van.