A két bogatir


A film eredeti címe: Два богатыря
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.












Legutóbbi bejegyzésemben, ami egy bogatir lányról  készült rajzfilm ürügyén követtem el, egy kicsit elkalandoztam, és nagyon eltértem a tárgytól.
E bejegyzés szintén egy olyan rajzfilmről szól, pontosabban egy olyan rajzfilm ürügyén íródott, amely a szláv mítoszok világába visz el bennünket.
De most nem kívánok egyetlen szereplőről sem írni. Nem lustaságból. Egyszerűen azért, mert aki olvassa a blogot, az ismerheti az összes szereplőt. Tudja kik azok a bogatirok, ki az a Baba Jaga, és Halhatatlan Koscsej sem ismeretlen előtte.
A film nincs tíz perces, furcsa lenne ha tovább tartana ismertetőt olvasni, mint megnézni. Nem?

Miért szeretem ezt a filmet?
Mert szeretem. Nem hirtelen ötlettől vezérelve kezdtem neki a feliratnak. Viszonylag régi tervem volt ez is. Na nem olyan régi, mint az Archimédész-es rajzfilmé volt, de legalább annyira kedvelem, mint azt.
Mi ennek az oka?
Prózai.
Ez az 1989-ben készült filmecske pont olyan, mint amiért gyermekként kedveltem a szovjet meséket, a szovjet rajzfilmeket. Szépen megrajzolt karakterek, és vidám hangulat. Még akkor is van benne valami vidámság, ha épp szomorú amit látunk. Vagy legalábbis szomorúnak kellene lennie.
A rémisztő karakterek is szerethetőek valahol.
Elvisz a mindennapok gondjaitól, félelmeitől. Igazi mese.

Javaslom, próbáljátok ki!

A felirat megtalálható itt.

Néhány szó a  feliratról:
Ahogy említettem, nem egy hosszú film ez, de azért szeretnék két megjegyzést fűzni hozzá, a pontosság kedvéért. A filmben elhangzik két fogalom amiknél, szerintem, érdemes elidőzni.

Пэри (peri) - Jobb híján, legalábbis álláspontom szerint jobb híján, lidércnek fordítottam ezt a kifejezést. Magam nem ismerek megfelelőbb magyar szót, amit használhattam volna. De valójában, mi is az a peri?
Egy kitalált lényről van szó. A szó eredete perzsa. A پری kifejezés többféle alakba került át az orosz nyelvbe (пэри, пари, пайрика). A perzsa mitológiában gyönyörű, szép leányzó értelmében is használják e fogalmat. Időnként lány, máskor állatformájában jelenik meg. (Kutya, gyönyörű madár, hód, kígyó. Béka, teknős, tigris stb.) Fiatal lányként fehér, vagy piros a ruhája, de fiatal férfiként is megjelenhet. Az érzékiség fogalma is jellemzi őt, a legkorábbi időkben e kifejezésnek negatív jelentéstartalma is volt. Sötét erőkkel átitatott személyről, személyiségről van szó. Nézése, tekintete bénítóan tud hatni az emberre. Szó szerint meg tudja őrjíteni a halandót, képes nála emlékezet vesztést okozni. Egészségromboló hatást tud előidézni. Az aszályt, a rossz termés is a peri műve.
Keresztény kultúrkörben az ilyenre mondják, hogy sátáni lény.
Erdőben él, időnként kutya módjára. Szexuális kapcsolatba lépnek az emberekkel. Ezen cselekedetük gyümölcse rendkívüli emberek megszületése. (Az amikor egy szellemi lény férfi, vagy női alakot vesz fel, és szexuális kapcsolatba lép emberekkel nem ismeretlen a judeo-keresztény kultúrkörben sem. Mózes első könyvének hatodik fejezetében épp ilyen események vannak megírva. [1Mózes 6,2 és 4-es versek] Az eredeti szövegben itt a nefilim szó szerepel. Egyesek szerint a Biblia azért IS tiltja a promiszkuitást, mert minimálisra kívánják csökkenteni annak a lehetőségét, hogy nem földi eredetű lények szexuális kapcsolatba kerüljenek a földi emberekkel. Ugyanis Isten ítélete, a noéi korban, özönvíz formájában érte el az emberiséget, éppen ezért. A létrejövő hibrid kultúrát a Menny Ura el kívánta pusztítani, mivel így az emberiség teljesen az ellensége befolyása alá került volna. A középkor folyamán elterjed az európai kultúrkörben a succubus, és az incubus latin eredetű kifejezések. Ezek olyan szellemi lények, akik kéjes álmot okoznak, vagy közösülnek emberekkel. Az egyik kifejezés a női, a másik a férfi formát felvevő démonikus lényre vonatkozik. Ugyanakkor megjegyezném, hogy a fentebb említett bibliai verseknek van keresztény kultúrkörben más értelmezési lehetősége is. De mivel ezen írásocska nem hermeneutikai értekezés céljából íródott, ezért eltekintenék a többi ismertetésétől, és az exegézistől is.)
A középkori török-tadzsik költészetben csak pozitív töltete van e kifejezésnek.
Indoeurópai kifejezés eredeti jelentés feltehetőleg: világra hoz, megszül. Esetleg: tölteni, megtölteni.
Az idők folyamán a kis- és közép-ázsiai türk népei átveszik, és használni kezdik e fogalmat. Innen terjed el Észak-Kaukázuson át az oroszok lakta vidékekre is a használata. (Jellemzően a Kaukázus, a Volga vidékén, a Dél-Urál körzetében.)
E rövid áttekintés abban szerintem segít, hogy igazoljam miért használtam a lidérc szót a fordítás folyamán. Tagadhatatlan, hogy a magyar kifejezés, és az eredeti szó jelentéstartalma között van átfedés, de van különbség is. De én nem tudok jobbat nála.
A történet dialógusába beleillik, és nem akasztja meg a nézőt. Sokkal jobb, mintha az eredeti kifejezést hagytam volna a szövegben.

Kazi - Hagyományosan lóhúsból készített kolbászféleség a türk népeknél. Nem feltétlen darált húsból készül, időnként borda darabot is beleraknak, "beletöltik" a lóbélbe. A baskírok, kazahok főzik, a tatárok általában füstölik. Hagyományosan télen készítik.





Bogatir lány


A film eredeti címe: Богатырша
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















Időnként gondba vagyok a fordítandó szavakkal, kifejezésekkel. El kell döntenem, hol van a határ: mely kifejezéseket nem is kell egyáltalán lefordítani, hanem meghagyni az eredeti formájában. Nem kedvelem azokat a fordításokat, amikből teljesen kigyomlálják az eredeti nyelv jellegzetes neveit, kifejezéseit. Tudom, sokan nem így vannak ezzel. Véleményem szerint ezek az emberek csak egyszerű fogyasztók. Gyorséttermi fogyasztók. Igen, a mindennek találjunk megfelelő magyar kifejezést, még akkor is ha nincs ilyen, szemlélet olyan mint amikor gyorséttermekből akarjuk megismeri egy adott nemzet gasztronómiáját. Persze elismerem van erre igény (széles rétegekben), de ez akkor sem az, mint amikor elmélyed az ember másféle ételkultúrában.
Az egyéni ízekhez el kell (ha nem is nagyon) mélyednünk, időt kell szánnunk rá. Rohanva is lehet könyvet olvasni, de az igazi az, amikor a könyvben található jegyzetekre is van ideje az embernek. Mindez akkor jutott az eszembe, amikor azon tépelődtem le kell-e fordítanom ennek a mesének a címét. Hiszen az eredeti címben szereplő főnév semmit sem mond a magyar nézőknek. Viszont az alapszó már ismerős lehet néhányaknak. Egy olyan fogalom, amit nem szokott lefordítani a szakirodalom.

A 2015-ös év egyik orosz rajzfilmje a Bogatirsa.
A szó a bogatir női alakja. Szó szerinti jelentése: női bogatir.
A bogatir a szláv mítoszok egyik heroikus alakja, alakjai. Magát a szót hősnek, vitéznek fordíthatnánk.(Már ha szükséges egyáltalán lefordítani. Mert például a görög mitológiából ismert küklopszot sem fordítjuk le.)
Az egész szláv világ ismeri ezt a lényt. A dunai bolgároknál bajatur alakban, az ukránok bogatir, a lengyelek bohater, bohatir, a fehéroroszok bagatir alakban használják. A belorusz nyelvben másodlagos értelemben gazdag embert is jelent. De megtalálható ez a szó a mongol (bagatur), és a kalmük (bátr) nyelvben is. A magyar bátor szó is a bogatirból származik.
Kik voltak a mítoszok bogatirjai?
A bogatirok olyan harcos lovagok voltak, akik nem csak emberek ellen küzdöttek, hanem bátran felvették a kesztyűt a szellemvilágból származó lények, démonok ellen is. Az egyszerű nép gyermekei félistenként tisztelték őket. Általában csodamesék, és az úgynevezett bilinák (hősi ének) szereplőik ők. A róluk szóló történeteket úgy szokták jellemezni, hogy a kereszténység előtti korszak hitvilágának motívumai keverednek a keresztény szemlélettel, időnként történelmi eseményekkel. A bogatirok, a bogatirság eltűnését azzal magyarázzák, hogy a harcosok túl magabiztosak lettek, és megtámadtak egy természetfeletti sereget. Amint egy bogatir levágott egy ellenfelet, kettő másik ugrott a helyére. Végül a bogatirok elismerték, hogy vesztettek, és a hegyekbe menekültek, ahol kővé váltak.
A bogatirsa szó jelentése: Magas, fizikailag erős hölgy.
Erre utal a két, e kifejezés szinonimájaként használt kifejezés a богатырка, és a силачк. Az első szón egyből látszik, hogy a szótő megegyezik. Árnyalatbeli különbség van a két szó jelentéstartalma között. Az egyik általában női bogatirra vonatkozik, a másik ifjabb bogatir hölgyre.
A силачка szótöve a szil (erő) szó. Jelentése erős nő, erős leány.

Remélem akceptáljátok, hogy miért nem "erőszakoltam meg" az eredeti címét a rajzfilmnek, miért nem próbáltam valami "frappáns megoldást" találni. Tudom, hogy ezzel ellene megyek az aktuális (és sokak által elvárt) trendnek. De számomra egy másik nép nyelvének tanulása, gyakorlása, használata csak eszköz egy másik kultúrkör megismerésének.
Végül úgy döntöttem, hogy a rajzfilm címéül (is) szolgáló kifejezést meg is tartom, de magyarosítom is. Remélem elkerülöm ezzel azt, hogy botcsinálta (inkább félművelt, mint nyelvi leleménnyel rendelkező) nyelvújítónak tűnjek.

A rajzfilm egy ősi történetet (mesét) dolgoz fel, egy kicsit (vagy nagyon?) aktualizálva, napjaink filozófiájával egy kicsit megspékelve. Ilyesmi kísérleteket már láthattunk. Ősi történet, mai aktualitással leöntve: Dremaworks is ilyesmi rajzfilmekkel indított, ha jól emlékszem (Egyiptom hercege), vagy ott vannak a 20th Century Fox Jégkorszakai...
Mit mondjak? Érdekes kísérlet.
Arra tökéletes megfelel, hogy megismerkedjünk, újra felfedezzük a szláv mesevilág egyes szereplőit.
A történet bevezetőjében megemlítődik Koscsej és Boripolk, az ő küzdelmük. A jó és a rossz eme összecsapása nem központi esemény ebben a mesében, így hát ezen szereplőkről most nem emlékeznék meg. Annál is inkább, mert a Halhatatlan Koscsejről volt szó, nem is olyan régen.
Ugyanakkor az egyik központi szereplő (szinte) új a blogon. Ő Gorinics. Gorinics, a kígyó.
Iván Bilibin - Zmej Gorinics

Zmej Gorinics egy tűzokádó sárkány, aki a rosszat jelképezi a szláv mesevilágban.  Az szlovákok, csehek zmoknak, vagy szmoknak, a lengyelek smoknak, a beloruszok cmoknak, az ukránok zmijnek, a horvátok zmájnak, a bolgárok zmejnek hívják.
A gorinics szóban a nyelvészek szerint, a hegy (gora), és az erdő (lesz) szavakat kell etimológiailag megtalálnunk. (Magam az elsőt megtaláltam, a másodikat nem, de mivel ehhez [sem] értek, kész vagyok elfogadni, hogy valahol benne van az ószláv erdő is.) Mindez arra utal, hogy a néphit szerint hol is él a tűzokádó sárkány.
A mesékben sokszor úgy írják le azt a hegyes vidéket ahol a Sárkány él, mint ahol van egy tüzes folyó is, melyen egy híd található (Калинов мост), amelyet Zmej Gorinics őriz. Ez a híd vezet a halottak birodalmába (Потусторонний мир, Грядущий мир, Царство мёртвых, Тот свет, Мир иной).
Nagyon fontos, hogy a sárkány minden esetben többfejű. Általában három, vagy annak többszöröse (3,6,9,12), de előfordul, hogy öt, vagy hét feje van. Hogy a sok fej mi funkciót szolgál (azon kívül, hogy a főhősnek mindet le kell vágnia) nem részletezik a mesék. A közlekedést repüléssel oldja meg.
A testéről "leírásunk" nincs (a különböző népi történetecskék nem részletezik a kinézetét, azt a hallgató fantáziájára bízták), mégis az idők folyamán kialakult egy általánosan elfogadott kép róla, és évszázadok óta így ábrázolják Gorinicset.
Fontos tulajdonsága, hogy tűzokádó, ám a belőle kijövő tűz milyenségét soha nem részletezték.
Mint ahogy említettem, a neve arra enged következtetni, hogy a hegyekben él, ennek ellenére néhány mesében a tengerből jön elő.
Nem zárható ki, hogy kapcsolat van közte, és az iráni mitológiában szereplő Azhi-Dahha  között. (A korai zoroasztrianista vallási szövegek szerint a nevezett lénynek három feje, három szája, hat szeme van. Ravasz, erős, démoni karakter. Ugyanakkor emberi tulajdonságokkal is rendelkezik, nem tekinthető a mitológiai állatvilág részének.)
Zmej Gorinicsről fontos tudni, hogy a hajadonokat nagyon szereti. Elrabolja őket (esetleg túszként követel magának ilyen hölgyeket), főként étkezés céljából. Főnemesi származás előnyt jelent!
Ez a szokása (leányrablás, túszkövetelés) félelmet gerjeszt az emberek között.
Fő ellenségei: Dobrinya Nyikitics, Iván cárevics, és Fjodor Tyiron.
Ezzel a néhány mondattal össze is foglaltam, amit e rajzfilm egyik fontos szereplőjéről tudni illik. A szláv kultúrának a magyarra gyakorolt hatása miatt, úgy gondolom ez a kis összefoglaló inkább csak felújította, mint újdonsággal szolgált volna, a gyerekkorunkban hallott mesék világát. Hiszen a tűzokádó sárkányokkal (legkésőbb) már az óvodában "találkozhattunk".

A mese vége felé megemlítődik egy ősi szláv istenség Szvarog neve is. Kultuszának hatása napjainkban, és a közel múlt történetére, nagyobb mint gondolnánk. (Az ősi, kereszténység előtti kor démonai itt kisértenek közöttünk, és ez az egész, úgynevezett nyugati civilizációra jellemző. De kitérek majd erre is.)
 Szvarog a tűz istene, és a jelképe a kard. A Kijevi Rusz idejében (és területén) sokan tisztelték. Igen jelentős istennek számított. Nevének jelentése Az égboltozaton (mennyben) járó. A név állítólag szanszkrit eredetű. Ez a napra, a nap mozgására utal. A Rusz lakói számára (most a kereszténység felvétele előtti időszakról van szó, illetve a pogány vallású keleti szláv népesség esetén a Rusz megkeresztelkedése utáni időszakról is) az egyik legfontosabb isten volt. Megszólítása többek között az Отец Небесный (mennyei apa). Ez az (szó)alakbeli hasonlóság a kereszténység Istenének megszólításával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nagyon sokak esetében a kereszténység felvétele csak egy aktus volt, és istenkép változással nem járt. Ez elősegítette mind az ősi szláv vallási elképzelések továbbélését, mind a vallási szinkretizmust.
A Föld teremtését is Szvaroghoz kötik a paganisták. Nevezett lény megszerezte a bűvös, mágikus  Alatír követ (ajánlom figyelembe a Mesterek könyve című mesét, amelyben szintén szerepel a nevezett kövecske), és azt belehelyezte a tengerbe. A víz elkezdett fodrozódni, tajtékzani. Ez a tajték később kiszáradt, és ez lett a szárazföld. A rege szerint ezután sem hagyta békén a követ, kalapácsával ütötte-verte. e tevékenység közben keletkező szikrákból lettek a hős szláv harcosok, és létrejöttek a szláv istenek. (Többek között őt tartják Perun apjának is.) Tehát a szláv mitológia szerint Szvarog az anyagi világ megteremtője. (Azt mondják, hogy a szanszkrit var szó jelentése víz. Tehát nem csak a tűzhöz, hanem a vízhez is köze van.) A sajt, és a túró, a szláv panteon tagjai eledele volt, és épp Szvarog volt az aki megtanította az embereknek hogyan kell elkészíteni ezeket a termékeket. Ő tanította meg a földművelést, és adott fegyvereket az embereknek, hogy megvédjék magukat, és a földjüket. De elsősorban a tűz istenének tekintették. A tiszteletére létrehozott fabálványok közelében mindig volt izzó fém, kovácsüllő, és kalapács. (Kovács isten is volt.)
Коловрат Сварога
És el is érkeztünk egy érdekes dologhoz.
Ez nem más mint a szláv horogkereszt.
Maga a motívum is szanszkrit eredetű. Ez köztudomású. Helena Blavatsky (eredeti neve Jelena Petrovna Blavatszkaja) teozófus révén, pontosabban könyvei hatására (amely elég sok jelentős személyiséget inspiráltak) került be ez a jelkép az újkori nyugati kultúrkörbe. Tanítása szerint (amelyet indiai vallási álláspontra vezethető vissza) két fajta, két állású horogkereszt van. Az egyik a jó jelképe, a másik (ennek a tükörképe) a rosszé. Hitler ismerte ezt a tanítást, és tudatosan választotta a rossz jelképét a mozgalmának a jelképévé.
Szóval, ez a szanszkrit eredetű jelkép Szvaroghoz kapcsolható. A hagyományos, ősi szláv népi ábrázolásokban megtalálható. Ugyanakkor a kereszténység előtti naptárhasználatoknál is Szvaroghoz kapcsolható jelképeket használtak.
Коловрат Сварога
A Szvarog horogkeresztje (Коловрат Сварога) egy ősi szláv jelkép. A legrégebbi, legősibb napszimbólumnak tartják.
A nap jelképezi a élet erejét, a fáradhatatlan energiát, a tudást.
Jelképezi a születés energiáját, erejét, a növekedést, a fejlődést.
A szlávok szerint ez a jelkép elhozza a győzelmet, és a dicsőséget.

(Egyéb kapcsolódó jelképek, és jelentésük:
Sas - A madarak királya. A felemelkedés, és a felsőbbség szimbóluma. A harci szellem jelképe.
[Amikor azt halljuk, olvassuk mondjuk egy orosz film kapcsán, hogy valakit, vagy valakiket sasnak, sasoknak hívnak, nem árt ha eszünkbe jut ez a kis magyarázat. Egyébként a magyar archaikus kultúrától sem volt idegen, hogy "lesasozzák" a vitéz legényeket.]
Kétfejű sas -  Nagy történelmi események tanúja, a hős társa.
Ez az analógia más hitvilágban is megtalálható ezért nem zárható ki az egyiptomi, bizánci, hellén hatás. Jelképezi, hogy egységben az erő.)
2015-ös Szvarog kör (naptár), ukrán nyelvű 
A Szvarog kör nem csak időmérés volt használatos, hanem asztrológiai jóslásra is használták. A kínai, és a nyugati kultúrkörben is elterjedt 12 égöv helyett, az ősi szláv (vagy ahogy művelőik tartják: árja-szláv) asztrológia 16 állatövet ismer.
Hasonlóan a nálunk ismert csillagövi jelekhez, ezeknek a csillagképeknek is van egyéni grafikus jele. Az egyik ilyen jel épp egy baloldalas szvasztika. (Később visszatérek erre még!)

Olyan tizenegy-tizenkét évvel ezelőtt, egy magánbeszélgetés során hallottam ezekről a dolgokról először. Akkor és ott kicsit furcsán nézhettem beszélgetőtársamra, aki azt állította, hogy a szvasztika ősi szláv jelkép. Mondtam valami olyasmit, hogy tudom, hogy az ókorban is használatos jelkép volt (gyerekkoromban egy múzeum római kori kiállítási tárgyai között láttam egy bronz horogkereszt "kitűzőt"), de miért épp szláv lenne?
Szvarog kör az állatövi jelekkel

Biztos emlékeztek rá, hogy volt egy időszak, amikor bizonyos kevesek által olvasott, de nagyon jó minőségű fotópapírra nyomtatott sajtótermékek (Szovjetunió, Szputnyik) rendszeresen tudósítottak (bár nem hozták le főcímnek soha) arról, hogy ezt is, meg azt is orosz tudósok fedezték fel, készítették el először. (A tengeralattjáróra nagyon emlékszem. Ez szerintem ez az a kategória, amikor nagyon-nagyon ősi rokonságot keresnek a turbómagyarok. Ez is, az is a nemzeti kisebbrendűség érzésre vezethető vissza.) Úgy vélem, ez nem más mint pszichés kompenzálás. Dicsővé tenni a múltat, mert akkor a jelen... Nem. Nem tudom folytatni a mondatot, mert számomra követhetetlen ez a gondolatmenet. (Napóleon számára nem volt az, mert egyszer kijelentette, hogy legjobban a saját utódja szeretne lenni. Hiszen akkor micsoda előddel büszkélkedhetne. De tőlem idegen az e fajta kivagyiság.)
Szóval ez a kompenzálós mechanizmus jutott az eszembe, és miután ezt elmondtam, a beszélgetőtársam nagyon érdekes dolgokat kezdett el mondani. Tekintettel arra, hogy ő egy racionális mérnökember, aki ráadásul mások kultúrája iránt elfogadó beállítottságú, de mindezt össze tudja egyeztetni a patriotizmussal, igen érdekes dolgokat mondott nekem.
Koj-Krilgan-kala
 Ekkor halottam először Koj-Kriglan-kala városról. Ez romtelepülés a mai Üzbegisztán területén található. Az Amu-darja (Oxus) vizével látták el annak idején ezt a települést, így volt lehetséges az élet ezen a pusztaságon.
Az itt lakók az iráni kultúra jellegzetességeit hagyták az utókorra. Zoroasztrianusok voltak.

Innen már csak egy lépés volt a szláv-árja kapcsolatok szóba kerülése. Ekkor hallottam erről is először. Végighallgattam, és megértettem miért tartja ősi szláv jelképnek a szvasztikát.
Igen, azért mert az ókori árják használták.
(Azt kell mondanom, hogy akkoriban sikerült teljesen a realitás talaján maradnom beszélgetőtársammal, de most egyik kicsit "belemászok" a témába. Figyelem! A következő ókori sztorit nem támasztja alá sok minden. Főként mítosz az egész, de napjainkig ható ereje van!)
Valamikor nagyon régen az árják elhagyták addigi lakóterületüket (a Dnyeper vidéke), és elkezdtek vándorolni. (Figyeljünk az őshaza helyére!) Nem csak úgy egyszerűen világot szerettek volna látni, hanem feltételezés szerint a i.e 6. évezred közepén a Fekete-tenger kiáradt, és ez elől menekültek az emberek.  Azt mondják ebben az időben alakult ki a Boszporusz is, éppen ennek a kataklizmának "köszönhetően". Ennek az árvíznek a nagyságára jellemző, hogy 300 km-re becsülik a "hatótávolságát". Mondjuk azt, hogy egy mini özönvíz? Ekkor indulnak el az emberek Mezopotámia irányába. (Az utazásuk iránya tehát nagyjából észak-déli).  Már a többség. Mert úgy szól a fáma (hipotézis, hogy) azért maradtak árják ha nem is sokan a Dnyeper mellett is.
Aratta feltételezett helyei
De a többség a mai Irán, és India felé igyekezett.
Létrehoztak egy államot is, amit úgy hívnak, hogy Aratta. Ez az ország a Kelet Atlantisza.
Nem tudni pontosan létezett-e egyáltalán, és ha igen akkor hol található. Valamikori létezéséről "bizonyítékokat" csak a sumér vallási hiedelmek, regék írott alakjai szolgáltatnak számunkra. Ezen írásos emlékek alapján egyes asszírologusok, régészek megpróbálták beazonosítani hol lehetett az ország, de mint a mellékelt térkép is mutatja, ez nem igazán jött még össze. Más tudósok szerint kár is keresni, mert soha nem létezett, csak a sumér (vallásos)irodalom része ez a mitikus országnév. Az Arany Korszak szinonimája.
Miért fontos ez?
Ez a legenda nagyon fontos alapja napjaink ukrán nacionalizmusának. Szállodától, a táncstúdió át, a Právij Szektorig, sok mindenki használja erre, vagy arra az Aratta nevet. Ezzel próbálják bizonyítani (?), hogy egy ősi nép az ukrán. Igaztalan lennék, ha nem ismerném el, hogy az árja-szláv rokonság hangsúlyozása az oroszok között sem ismeretlen.
Az Árija zenekar Japánban (is) kiadott albuma
A már említett beszélgetés egyik "hozadéka" volt, hogy az általam addig még nem ismert Arija zenekarnak meg kellett hallgatnom öt dalát. De nem is ez a fontos, hanem a zenekarnév: Árija = Árja.
Azt gondolná az ember elsőre, hogy biztos faji felsőbbrendűséget hirdetnek a szövegeikben, de nem. (Egy interjúban Holsztinyin, az egyetlen aki a kezdetektől a zenekar tagja, határozattan tagadta, hogy bármilyen felsőbbrendűség az eszükbe jutott volna, amikor nevet választottak a csapatnak.) Tipikus heavy metal-t játszanak. Amennyire értek hozzá (semennyire), olyan New Wave of British Heavy Metal stílusban. A dalok szövegei is ennek megfelelőek. Nem sátánisták, de azért énekelnek halottak meneteléséről, motorozásról, a dicső történelmi múltról... Annak idején végig interpretálták nekem az egyik dalukat, ami az elmúlt rendszer volt haszonélvezőinek az új rendszerben való megbecsüléséről szólt. Vagy valami ilyesmiről...
(Csak hogy egy legendát eloszlassak: Az elmúlt rendszerben hallottam, hogy nálunk milyen jó, és magas színvonalú a többi szocialista országhoz képest még a pop-rock zene is, mert a nyugati hatás érezhető, a többi szocialista ország pedig zeneileg le van maradva. Még tőlünk is! Ennél már csak az "szebb" amikor kiérdemesült rocknyugdíjasok azt gondolják, hogy a zenéjük hozta el a rendszer fellazulását, a többpártrendszert. Szóval, a nevezett zenekar ténylegesen 1985-ben alakult meg, de az együttes megalakulásának ötlete, előzménye 1982-re datálódik. Már akkor, '82-ben, heavy metal zenekar létrehozásán ügyködtek a leendő csapat prominensei. Első hanganyagukat [Мания величия] 1985-ben adják ki, csak kazettán. Az ottani underground zenekaroktól megszokott módon. Egyébként a mai napig aktívak.)

Annyi mindenről írtam, de mindezt azzal a szándékkal is tettem, hogy jobban megérthessük, miért tud a náci eszmerendszer követőket találni a keleti szlávok leszármazottjai között. Azt gondolhatná az ember, hogy mindennek semmi köze nincs egy rajzfilmhez. Príméren nincs is, de a mitológia az ami mégis összekapcsolhatja ezt a két "műfajt".
Adva van az ősi vallás, aminek szimbolikája, és a nácik jelképrendszere között van átfedés.
Van egy érdekes jelenség, ami végigkísérte a 20.századot. A szélsőséges nacionalisták bármilyen spirituális háttérrel indultak, végül mindig megtalálták, megtalálják népük, nemzetük kereszténység előtti hitvilágát.
(Külön érdekesség, hogy szinte minden európai nemzetben az ébredő nemzeti öntudat egyik zászlóvivője valamilyen önmagát kereszténynek tartó vallási irányzat képviselője, akit azután "bedarálnak" az események. Arra gondolok, hogy szinte mindig támogatja valamelyik kereszténynek mondott felekezet a nemzeti mozgalmakat, de ezek a mozgalmak "túlnövik" a támogatókat, és... Megalakítják saját vallási csoportjukat amely az "ősi" hit alapján áll, és elkezdik harcukat a kereszténység ellen. Erre a folyamatra az egyik legjobb példa talán éppen Hitler, és az ő kis csapata. De ez a jelenség a Horthy korszak Magyarországán is lejátszódott. Nem köztudomású, de attól igaz, hogy a pogány honfoglaló magyarok [vélelmezett] hitvilágát követők állatáldozatot is bemutattak kis hazánkban annak idején [1936, Orosháza]. Ez azért már több mint hagyományőrzés, szerintem. Annál is inkább, mert az egyházügyi törvény szigorításakor, eme vallási közösséget is betiltották. De a vele azonos elveket valló politikai tömörülést, tömörüléseket nem. A '44-ben hatalomra kerülő Szálasi Ferenc vallási meggyőződését elég nehéz bibliai értelembe kereszténynek nevezni. Még akkor is, ha nevezett személy jó kereszténynek gondolta magát.)
1941-ben mikor Németország és európai szövetségesei megtámadják a Szovjetuniót a Baltikumban, az Ukrán SzSzK nyugati részén, a Belorusz SzSzK egyes részein örömmel, virággal fogadják a katonákat. Ezt a jelenséget sommásan azzal szokták elintézni, hogy a sztálinizmustól megcsömörlött emberek üdvözölték a szabadságot jelentő hadsereget.

Persze van ebben igazság, de nem ez a teljes igazság. Voltak akik tényleg lelkesedtek, és voltak akiket kivezényeltek az aktusra. Gondoljatok bele! A német nemzetiszocialista propaganda kihagyta volna azt a ziccert, hogy elhitesse a német közvéleménnyel, hogy a német hadserege nem hódítóként tekintenek, hanem barátként, felszabadítóként? Persze, hogy nem hagyta ki. Ne feledjük, hogy bár megszámlálhatatlanul sok kép, filmfelvétel készült a 2.világháború alatt, ezek közül a legtöbb (gyakorlatilag szinte mind) propagandafelvétel.
A nácik olyan jelrendszerrel operáltak, ami nem volt ismeretlen a keleti szláv gyökerekkel rendelkező fehéroroszok, ukránok, oroszok előtt. A náci fekete napja nagyon hasonlít Szvarog jelére. A szvaszika... Ó, de ismerős! Hiszen Perun útjának (csillagkép) jele is olyan! (Az hogy a náciké balos, míg Peruné jobbos, vajon kinek tűnik fel?)

Moszkva rengeteg pénzt költött (a két világháború között) az ukrán nemzetiségi könyvkiadásra, oktatásra. Így kívánta kihúzni a (legalább az 1.világháború óta) németekkel együttműködő nemzeti mozgalom méregfogát. Ezzel kívánta ellensúlyozni a Habsburg (majd később Német Birodalom) ügynökei által elvetett, és gondozott (galíciaiak között népszerű) Moszkva ellenességet, gyűlöletet.
Az ideológia?
De ismerős! Minden jót megígér az árjáknak. Hiszen mi is árják vagyunk! (Ugyan ki olvasta a Szovjetunióban a Mein Kampfot? Honnan tudták volna, hogy Hitler szerint a szláv faj alacsonyrendű. A keleti szláv meg pláne. Kiirtásra való. Na jó, néhányat meg lehet tartani rabszolgának, elvégre az német uraknak valakit dolgoztatniuk is kell majd.) Látszatra semmi tartani valója nem volt a Szovjetunió nyugati felének lakóinak a németektől. De hamar rájöttek, hogy miről szól a történet. Volt aki szembefordult a hódítókkal, és volt aki tovább kollaborált. Azok akik kiszolgálták a nácikat, a Baltikumtól a Fekete-tengerig húzódó országokban, a napjainkban is viruló (sokszor államilag támogatott) neonácizmus magvait vetették el.
Ezekben az országokban az oroszellenesség, és
a náci jelképek, egyenruhák használata kéz a kézben együtt jár. Csak nem illik erről beszélni, hiszen egyes országok EU tagok, a másik meg EU eltartott. Közös bennük az, hogy államilag megtűrt (és támogatott is, még ha egyes helyeken csak hallgatólagosan) a náci nosztalgia.
A belorusz, és az ukrán nacionalizmus csak akkor életképes, ha hangsúlyozni tudja azt (ami nem nagyon van), ami megkülönbözteti őket az orosz kultúrától. Nehéz feladat, hiszen közösek a gyökereik, és közös a múltjuk.
Talán ezért (is) tagadják meg atyáik közös erőfeszítését, a nácik elleni küzdelem emlékét. És ezért igyekeznek kisajátítani, és/vagy megtagadni a közös múltat. Ezért van az, hogy némely turbóukrán őseit Arattában keresi. Hiszen napjaink Ukrajnájának Kijevi Ruszra vonatkozó tantételeivel kapcsolatban jó néhány kínos kérdést fel lehetne tenni. Aminek a megválaszolása boríthatná az elméletet. Sebaj! Akkor még ősibbek vagyunk!
Kicsit paradoxonnak tűnhet, de mindezek ellenére, vagy éppen ezért, az orosz, a fehérorosz és az ukrán nácik egyébként olyan jól meg vannak egymással. Ahogy én látom, az egész nemzetieskedés olyan ambivalens dolog a posztszovjet régióban. De erről most (kímélendő a kedves olvasót) nem ejtenék szót. Talán majd máskor... Hiszen a téma olyan nagy, annyira szerteágazó. Talán ez írásocska segít abban, hogy kicsit árnyaltabban tudjunk kitekinteni a nagyvilágba. Felvillant egy-két dolgot egy olyan témában, amelyről vastag könyvet, könyveket lehetne írni. Talán egy kicsit hiánypótló is. Talán...

Egy ártatlan, jópofa mese kapcsán annyi minden szóba került... Remélem, nem baj?
A meséhez a feliratot megtalálhatjátok itt.

Kellemes kikapcsolódást!





Lila gömb


A film eredeti címe: Лиловый шар
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















Ez a bejegyzés egy régi tartozásom beteljesítése. Annyi minden közbejött a legutóbbi bejegyzés óta, ami Oldfan anyagaiból készült. Nem terveztem ekkora csendet ebben a „sorozatban”. Egyedül én vagyok az oka, hogy időlegesen megszakadt a publikálások sora.
Eredetileg úgy volt, hogy e filmről, és a hozzátartozó magyar nyelvű feliratról ez a blog fog először beszámolni. Nem Oldfan-en múlt, hogy nem így lett. De ami elmúlt, az elmúlt!
Ugyanakkor, hogy ne után közlés legyen a bejegyzés, a felirat készítőjének Filmbook-on megjelent írásának első verzióját prezentálom nektek.  

Kezdjünk bele!

A lila gömb  1987

Rossz hírem van.  Nem csupán az, hogy új cikket írtam, hanem, hogy a Földnek annyi. Biztosabban meghatározva, mint az elhíresült maja naptárban volt. Senkinek ne legyenek kétségei… arról, hogy ifjúsági filmet lát, amiben mégis megússzuk. Remélhetőleg, aki „fentebb” a bolygóról szóló forgatókönyvet csiszolgatja, szintén látta a mozit.
A film főszereplője, és az író
Gyerekeknek írni nehéz feladat. Nem elég, ha jó író az illető, - Nagyon is annak kell lenni!-  de külön érzék kell hozzá, hogy az ember kifinomult érzékkel egyensúlyozzon az irodalom többnyire felnőtteknek szánt művészi eszközei, és a gyermeki látásmód között. Mindezt tegye úgy, hogy maradjon érdekes, olvasmányos, szívhez szóló és tanítson. De nem szájbarágósan ám! Mert az a kutyának se kell, nemhogy az aprónépnek. Akik kicsik ugyan, de nem ostobák, és a maguk őszinte módján szigorúbb kritikusok, mint a felnőttek. Na, ha mindezen követelmények után a vakmerő tollforgató a fantasztikum világába óhajtja elkalauzolni a tinédzser korosztályt, akik tudvalevőleg az átlagnál is háklisabbak, ha a felnőttekről van szó, akkor az író alaposan kösse fel a lenge alsóneműt. Csoda-e hát, ha nem tobzódhatunk az ilyen vénával rendelkező szerzők közt válogatva? Azért akadnak, az ifjúság szerencséjére. Közéjük tartozott Kir (Kirill) Bulicsov, (1934-2003) akit mifelénk leginkább „Az utolsó háború” című figyelemre méltó regénye alapján ismernek az olvasók. Továbbá a Galaktika folyóiratban megjelent novelláiból, amelyek közül „A boszorkányok bolygója” keltett feltűnést az első megjelenésekor a kor fővonalától meglehetősen elütő megközelítésével. A szerző álnéven publikált, amire igazából semmi oka nem volt. Az semmiképp nem lehetett neki, hogy röstelkedni kellett volna az írásai miatt. Mind minőségi munka. Igor Vszevodolovics Mozsejko mégis Kir Bulicsovként híresült el az irodalmi körökben, ő tudja, hogy miért. Talán a forgatókönyv írói vagy a keletkutatói munkája miatt érezhette úgy, jobb, ha álnéven adja ki az énjének ezt a részét.
Miután az egykori Szovjetunióban az ifjúság nevelésének kiemelt fontosságot tulajdonítottak, külön filmstúdió foglalkozott a nekik szóló mozikkal. Lévén, hogy Bulicsov, – maradok a munkássága nevénél  – a film és az irodalom területén egyaránt dolgozott, előbb-utóbb összejött a kettő találkozása. 1987-ben készült el „A lila gömb” című film, amit az ő történeteinek alapján közösen írtak  Pavel Arszenov rendezővel. Alisza Szeleznyova kalandjainak eredetileg egy egész könyv lett szentelve, ami nálunk 1990-ben jelent meg, „Egy kislány Földről” címmel. Természetesen a megvalósult kommunizmus világában járunk. Pénz nincs, világbéke van, fénysebességű űrhajók és robotok úgyszintén. Sőt, az időutazás sem túl bajos ügylet. Szerencsére a mozi propaganda része ennyivel a háttérben nagyvonalakban letudva, egyébként a szerző szabadjára engedheti a fantáziáját. Persze, ha a bolygónkon rend van, akkor kívülről kell jönni a problémának, különben tömény unalomba fulladna a történet. Amiről szó nincs. Bulicsov remek turmixot hozott össze.  (Kellett is hogy ott legyen bábáskodni, mert be kell vallani, a mesekötet alakjait helyenként bizony alaposan átírták a mozi kedvéért. Például a kedvesen bumfordi, sziámi cica és robosztus maci keverékké lett Gromozeka alakja igazából csak a nevét őrizte meg.) A modernséget ötvözte a hagyományos népmesék szereplőivel és eszköztárával. Lássuk hát a medvét, ha már szovjet-orosz filmről van szó.
Jelenet a filmből
Aliza, a fiatal lány, az édesapjával utazik az űrben, a barátjukat, a más fajból való Gromozekát keresve. A véletlen egy addig csupán legendának hitt hajót sodor az útjukba, amely valamikor pusztulást jelentett más bolygókra. Hamarosan kiderül, hogy bár a kisbolygónyi űrjármű egykori hódító népe már nem él, a Föld mégis veszélyben forog. A megmentésére vissza kell utazni abba a múltba, amikor a varázslat még hétköznapi dolognak számított. Erre a legendákban és mesékben jól eligazodó Aliza a legalkalmasabb.
Naná, hogy ő a legalkalmasabb, ha egyszer ifjúsági fantasy moziról van szó. Igen, tényleg az a műfaj, ami fehér holló gyakoriságú volt szovjet korszakban. Természetesen fölösleges elfeket vagy orkokat remélni benne, vagy valami dögös csatajelenetet, merőben más a felfogás. Az említettek híján is egyedi darab, olyan, amiből csak elvétve készült hasonló. Pont az unikum jellege miatt úszta meg az idő szigorú rostáját.
Szolidan indít a történet. Háromfős űrhajó szeli hazafelé az űrt, benne egymással néha kicsinyesen civakodó emberekkel. Meg egy elvarázsolt békával, nehogy túl komolyan vegyük az alapszitut. Ez a szerkesztési mód végig megmarad a mozi során. Épkézláb sci-fi helyzetekbe rögvest beépül valami mesebeli elem. Van fénysebesség, szkafander, halálos veszély, meg cserfes kislány, zsörtölődő, de aranyszívű kapitány, akinek ott a tejföl az álla szélén. A Föld lehet békés és magabiztos, de a bürokrácia él és virul. Hőseinknek például az útjába áll, amint a bolygó megmentésére igyekeznek. Kész szerencse, hogy a sufniban ott egy időgép, mint minden rendes családias űrjárgányban. Átszelni pár tízezer évet legalább olyan sima ügy, mint a Star Trekben.  Sőt, simább, elvégre a SZU társadalmi alapötlete fejlettebb. 1987-ben, persze. Egy huszonháromezer éve kihalt hódító faj, - gyanúsan emberkülsejűek, - mégis ki akar velünk tolni még holtában is. A gyűlölködés vírusa, ami számos bolygót leamortizált már a kezük alatt, a címadó lila gömbbe zárva itt lapul valahol a bolygónkon. (Mintha behozatalra szorulnánk ezen a téren….) Gondolom, így elolvasva a sztorit, sokan máris legyintenek az egészre. Nem kéne. Kifejezetten szórakoztató a felvezető rész. Látszik, hogy profi írta a párbeszédeket és helyzeteket, egyszerre parodisztikusak és mégis komolyan vehetők. És pergőek, észre sem venni az idő múlását.
Jelenet a filmből
Szóval alig félóra után, amikor már kezdenénk magunkat beleélni a „Mentsd meg a bolygót!” űropera sokadik variációjába, egyszer csak éles kanyarral a „legendák korába” csöppenünk. Vagyis vissza Meseországba. És lőn sárkány, fülelő fa, griffmadár fióka, boszorkány, varázsló. Szóval, mi szem-szájnak ingere egy gyermeknek számára. Nem kimaradva belőle egy csipetnyi félelemérzet sem, mert a mesék eredeti alapja az volt, hogy a csavargásról szoktassák le a beste kölykét. A mitikus múlt veszélyes, az élén az orosz népmesék Baba Jagájával. Ő ugyan eredetileg jóval több volt a kor embereinek, mint a megszokott vasorrú bába helyi reinkarnációja, de itt csak ennyit kap.
Szvetlána Haritonova, a Lila gömb Baba Jagája
Ugye, milyen aranyos? 
Úgy, mint a griff bébi, ami mindjárt a kikelése után ártatlanul pislogva reggelizne a hőseinkből, ha hagynák magukat. Itt meg is állok a további részletezéssel. Azt hiszem, ennyi elég ízelítőnek, hogy jó hangulatú alkotás „A lila gömb,” amely remekül keveri modern kor fogásait a hagyományos mesefolklór alakjaival. A nagyon eltérő részleteket pedig a humor gyúrja össze fogyasztható eleggyé.
Aliza – oroszul Alisza – talpraesett leányzó, akinek vág az esze. Ilyen téren, lehetne akár az „Indul az űrhajó” szereplője is, de abból kimaradt. Így viszont megúszta a piros nyakkendőt, az sem lebecsülendő. Meseországbeli párja, Geraszik, nem marad el tőle. A vásott fiúcska, akire éppen a kondér várna a boszorkányék családi kunyhójában, törhetetlen optimizmussal állandóan találmányokon agyal, a veszélyre fittyet hányva. Lehetetlen nem kedvelni. Csakúgy, mint a szőrmók Gromozenkát, aki bölcs, megértő, de ha kell, bármikor birokra kell az emberevőkkel. Pozitív karakterekben erős a mozi. A rosszak közül az ütődött banyafi és maga a bibircsókos boszi sikerültek jól. A világűrből jött fő ellenfelek viszont borzasztóan sematikusak, semmi spiritusz nincs bennük. Ebben a formában kihagyott ziccer a jelenlétük. Továbbá a fő konfliktus, az eredeti alapötlet hamar hamvába fullad. „A nagy megmentés” nem izgalmas még egy gyereknek sem. Kár érte.
A szokatlan részletek párosításán túl a mozi erőssége a látványvilág. A sci-fi vonal e területén a szovjetek mindig kiválót produkáltak. Mondhatni a semmiből tudtak varázsolni. Kellett is nekik, mert pénzügyileg irtó szegény lehetett az eklézsia.  A számítógépes trükkök helyenkénti fapados volta néha kikiabál a képből. Kilóg a lóláb, meg a kötelek a repülőszőnyegről. Utómunkára nem futotta a laborban. A „szegény ember vízzel főz” igazságát a máshol meglévő képi ötletesség teljesen ellensúlyozni nem tudja.  Viszont a zene mondhatni tökéletes. A „szokásosnak mondható” fülbemászó sláger ezúttal sem marad el a stáblistakor, a történethez pedig stílusos szintetizátor dallamok adják a körítést. Elvégre az 1980-as években az a stílus dukált. Színészileg a felnőtteknek nem kell megszakadniuk, s akkor még finoman fogalmaztam. A két gyermekszereplő viszont roppan aranyos, de jobban megírt jeleneteket kaptak, mint a „nagyok.” A rendező tudta a dolgát. Az egyértelműen átjön, hogy többre lett volna képes, ha bővebb költségvetésből gazdálkodhat. A film kurtán-furcsán ér véget. Mintha leszóltak volna Moszkvából: „Ennyi volt, elvtársak, három nap a lezárásra.” Az utolsó negyedórára olyan hirtelen rántással futnak össze a szálak, mint Bendegúz öltéseinél az Indul a bakterházban. Hasonló eredménnyel. Kisebb gyermekek számára bizonnyal hasznos volt ez a megoldás a moziban, - jobban bírták türelemmel a szűk 74 percet – de dramaturgiailag zavaró. Végig az volt az érzésem, eredetileg nem így tervezték. Megerősített a hitemben a mostanában az Internet bugyraiból felbukkanó mintegy plusz 20 percnyi anyaggal hosszabb változat megjelenése. Sajnos, beszerezni nem tudtam, mert a viharos gyorsasággal eltűnt a „tecsődről.”
Mint az indításnál írtam, eredetileg a mozi a tinédzsereknek készült. Van egy olyan sejtésem, mostanság ők azok, akik legkevésbé áldoznak rá időt. Inkább megnézik helyette a „Sikoly 33 és 1/3” hat hónapig örökbecsű folytatását. „A lila gömb” ettől függetlenül nem rossz mozi. Több az erénye, mint az alapvetően a rubelek elfogyta okozta visszásságok. Családi szórakozásra megteszi. Különösen, ha az idősebbek hajlandók együtt nézni a csemetékkel és néhol szóbeli eligazítást adni nekik. Ők bizonyára jobban ismerik a klasszikus mesék figuráit, mint az új nemzedék. Csak el kell fogadni az alapigazságot, hogy „nem kell mindig kaviár.” Meg erőszak sem. A spéci trükkök helyett adjunk teret a gyermeki fantáziának és a saját nosztalgiánknak a képernyő előtt. Higgye el az olvasó, nem rossz csere az olykor-olykor.


Lopva, több részletben néztem meg a filmet. Tavaly elhatároztam, hogy kevesebb mindent „vállalok be”, hogy ne legyen annyira sűrű a napom. Ez egy ideig ment is, de viszonylag hamar véget ért a dolog. Minél mobilisabb lettem, annál több lett az elfoglaltság. Talán épp egy éve volt, amikor először láttam ezt a mesefilmet. Három vagy négy alkalom kellett hozzá. Erről egyáltalán nem a film tehet, hanem én. Erről, a szakaszos filmnézésről tényleg le kell szoknom!
Oldfan ellenben nem tétlenkedett (teljesen jogosan!), és már három-négy hónapja olvasható az írása a neten.
Elolvastam. Nagyon sok mindent leírt, amivel csak egyet tudok érteni.  Belőlem azonban, teljesen természetes módon, mást is kihozott az alkotás. Az egész történet egy kicsit olyan volt mintha egy új, kevert (szinkretista) eredetmítoszt prezentálnának az embernek. Persze, ha belegondolunk a legtöbb (nívós, vagy nívósabb) sci-fi maga egy alternatív világmagyarázat. Van benne eredendő bűn, és természetes van megváltás, megszabadulás. Egyáltalán nem véletlen, hogy a legnépszerűbb ilyen jellegű alkotásoknak szó szerint és átvitt értelemben is van kultuszuk.
A regényfolyamból PC-s játék is készült
A magam részéről úgy gondolom, de ez nem több részemről mint megérzés, hogy a könyv (amely a mai napig nagyon népszerű Oroszországban) azért jelenhetett meg, és film is azért készülhetett belőle, mert az akkori aktuális kultúrpolitikai irányvonalba nagyon is belefért.
Óhatatlan, hogy az értelmes emberben időnként felvetődjön a gondolat; honnan jöttünk, és hová tartunk? Ezek azok a kérdések, amikre soha nem fogunk tudományos választ kapni. Tudósok kutatják a kérdést, de biztosan soha nem tudjuk meg, hogy került, alakult (a nem kívánt rész törlendő) ki az Élet a Földön. Ahogy azt sem, hogy mi történik velünk akkor, amikor véglegesen leáll a szívünk. Ilyenkor teljesen véget ér minden? Vagy „csak” kitörtünk a tér-idő kontinuumból?
Mindig hitbeli meggyőződés marad az ember számára az ezekre a kérdésekre adott válasz. Mert természettudományos válasz, - bizonyítékkal (!) -  soha nem lesz rájuk.
Ebben az alkotásban jó érzékkel keverik össze a vallásos elemeket, a mesésekkel. Igen, az ateizmus és materializmus ideológiai alapjain álló Szovjetunió kormánya pénzt áldozott vallásos dolgokra is. No, nem támogatott mindenféle vallási elképzeléseket, de a legnagyobb konkurencia befolyásának csökkentésére volt pénz. Az emberek gondolkodását nem lehet máról holnapra megváltoztatni. Arra évtizedek, évszázadok kellenek. Azok a politikai erők amelyek nem veszik ezt figyelembe, csak káoszt, és zűrzavart tudnak gerjeszteni saját környezetükben. Gyakorlatilag erről szól a 20. század európai történelme.
A filmben szereplő lila gömbnél én egyből Pandora szelencéjére asszociáltam. Emlékeztek az ókori görög legendára? Ahogy Prométheusz kinyitotta a dobozt, egyből kiáradt belőle a halál, a betegségek, a szegénység, és sok más, nem kívánt dolog. Minden, ami tönkreteszi az emberiséget. A filmben nem ez volt az egyetlen dolog, ami valamelyik vallást jutatta eszembe, de nem térnék ki mindegyikre, tessék megnézni a filmet. Mert érdemes!
A másik vonal a mese. Érdekes módon itt is az villant be,, hogy minő véletlen, de egy akkor már több évtizedes kormányzati elképzelést segít eljuttatni a moziba járókhoz a film. A figurák különböző etnikumok hagyományos mesehősei. Pontosabban, vannak hagyományos, és vannak a történethez kitalált karakterek. Uuuh, a varázsló, vagy Gromozeka, e történethez lettek kitalálva. Pontosabban történetekhez. Ugyanis egy mesefolyamról van szó. Én nyolc könyvről tudok, és a Lila gömb ebben a sorozatban a harmadik kötet. Kir Bulicsjov (Nem baj, ha így írom a nevét?) 1982-ben írta meg ezt a könyvet. Ám csak 1983-84 során jelent meg (először) a Pionyérszkaja Pravdában, folytatásban. (Ugye milyen érdekes? Miért pont ott?) Nem gondolnám azért, hogy túlzott következtetést kellene levonni ebből a tényből. Félreértések elkerülése végett kijelentem, hogy a Lila gömb nem termelési regény szintű alkotás! Nem ideológiaterjesztés, avagy propaganda okán íródott meg. Ám az kétségtelen, hogy magában hordozza azokat az elemeket, amik miatt a kultúrpolitika irányítói úgy gondolták, hogy érdemes pénzt fektetni a dologba. De ezek egyáltalán nem tolakodóak, a történet vagy a dialógusok nincsenek erre kihegyezve. Az olvasók között biztos van, aki látta már az Utánam, srácok! című magyar ifjúsági sorozatot. Milyen az? Jó. Annak idején meg nagyon jó volt. Nézd meg ma, és meglátod, hogy a[z ideológiai] népnevelés ott van abban is. Nem bántóan, de ott van. (Attól függetlenül, szerintem egy jó ifjúsági filmsorozat.) A pionyír mozgalomnak, a magyar úttörőmozgalomhoz hasonlóan, lényegi küldetése az volt, hogy segítsen megfelelő ideológiai nevelést adni a tizenéveseknek. Nem bíztak mindent a szülőkre. De ha belegondoltok, minden ifjúsági mozgalomnak ez a célja. Elfoglalni a fiatalokat és ezáltal értelmet adni életüknek. És ez ideológia nélkül elképzelhetetlen.
Ahogy Oldfan is említette, a könyvből filmet készítettek 1987-ben. Az idők folyamán regényciklus három másik kötetét is feldolgozták. Rajzfilmen. Az jelenlegi utolsó feldolgozás 2009-ben készült (Alisza születésnapja), és az 1972-es születésű Natalja Jevgenyevna Guszeva, aki az 1987-es film főszereplője, kölcsönzi a hangját az egyik karakternek.
Szóval, a mesehősök. A film nézése közben az jutott az eszembe, hogy nem véletlenül vannak a kitalált, mondhatni gyökértelen, karakterek mellett a klasszikus szláv mesevilág alakjai.
Nagyon sokan, tévesen, úgy gondolják, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetét végig kíséri az internacionalizmus. Nem, ez nem így van. Nem kívánok most hosszabb filozófia és/vagy történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, legyen annyi elég, hogy az idők folyamán, a kor kihívásaira adott válaszként változott az ideológia gyakorlati megvalósítása. A nemzetiségi kérdéshez való hozzáállás nagyon összetett téma, könyvet lehetne írni róla. A lényeg, amire most ki szeretnék térni, az, hogy a harmincas évek legvégétől, de még inkább a negyvenes évek legelejétől, a szovjet állam vezetői újra építettek a nacionalista érzésekre. Egy soknemzetiségű országban ez veszélyessé válhat, ám a Központ a tuttira próbált rámenni. Az államalkotó nemzet fogalmát nem kívánta egy néppel kisajátíttatni. Ennél nagyobb merítésben gondolkodtak. Visszanyúltak a Kijevi Rusz idejére, és a keleti szláv életérzésre szándékozták alapítani a nacionalista propagandájukat. E gondolatkör megvalósítása épp az új himnuszban köszön vissza. Már ha nem a magyar fordítását tekintjük zsinórmértéknek. (Ahogy kishazánkban teszik nagyon sokan, legalábbis az interneten barangolva nagyon úgy tűnik. Messzemenő, a mára is vonatkozó következtetéseket tesznek, és egy nem pontos fordításba magyaráznak bele valamit, ami nincs ott.) Semmi baj nincs a Szovjetunió himnuszának magyar fordításával. Van benne pontatlanság, de hát az elsődleges célja a fordítónak az énekelhetőség volt, ennek azért alárendelt ezt-azt, de igyekezett a mondanivaló lényegét megtartani.
A „… nagy Oroszország kovácsolta frigy…” helyett „a „… nagy Rusz…” van az eredetiben. Nagyon nem ugyanaz a két dolog. A Rusz nem Rosszija az érintettek számára. Abban biztos vagyok, hogy minden fehérorosz, és ukrán nemzeti érzelmű személy egyetért velem ebben a kérdésben. A Rusz nem más, mint Fehéroroszország, Oroszország és Ukrajna, együtt. A terv az volt, hogy a közös keleti szláv identitás legyen az, ami össze fogja tartani az országot. E három nemzet lefedte az ország lakosainak jelentős részét, ám szükség volt a nem szláv lakosság támogatására is. Divatos szóval élve integrálni kellett őket a keleti szlávságba. Ezt sikeresen akkor lehet véghezvinni, ha gyermekkorban elkezdődik a hasonulás. Ha a grúz, csecsen, hanti, finn, üzbég, kazah, görög stb. nemzetiségű gyermekek megismerkednek a szláv mesehősökkel, akkor később is könnyebben azonosulnak a közös ország közös ügyeivel. Ennyi. Könnyebb az azonosulás, ha nem „vegytisztán” kapja a gyermek a másfajta kultúrát. (Lásd a repülőszőnyeget és Uuuh karakterét.)
Számomra mindez persze semmit nem von le az író, vagy a film érdemeiből. Ez nem befolyásolja az értékítéletemet. Mindezt csak azért írtam le, mert a mű megszületésének körülményei, esetleg, segíthetnek annak értelmezésében. Úgy, mint verseknél. Elolvasom a verset, és vagy jelent nekem valamit, vagy nem. Ha a mű születésének körülményeit megismerem, akkor ráérezhetek arra, hogy mi foglakoztathatta a költőt. Megsejthetem, mit jelenthetett neki az a vers. Esetleg lehet, hogy új jelentéstartalommal is megjelenik számomra. Csak a körülmények, az ismeretanyag változott, és ez indukálja a változást bennem.
Erre való a művészet. Hogy megváltoztasson minket, hogy kihozza belőlünk a jót. Segítsen elhagyni a monotóniát, hogy örülhessünk a szélnek, - az erősségtől függetlenül, - a szélcsendnek… Mindennek! Hogy érezhessük, élni csodás!

A filmbéli karakterek sokkal szerethetőbbek, gyermekhez igazítottabbak, mint ahogy a szláv mítoszokból ismerhetjük őket. Az igazi Baba Jagát ismerhetik már e blog olvasói, de például a Halhatatlan Koscsejről még nem volt szó. Mégis, ki is ez a Koscsej?
Iván Bilibin: A Halhatatlan Koscsej
Koscsej ( vagy másik variációban Kascsej) név eredeti jelentése vékony, sovány ember. A név etimológiája szerint a sovány ember értelem mellett, foglyot szintén jelenthet a név. Illetve, még zsugorit is.
A szláv mesékben hol varázslóként, hol a királyként jelenik meg. Időnként beszélő lova is van.  A lovat egyébként a Halhatatlan „készítette”. Egy kísérlete során jött létre. Ez egy olyan pro-Frankeinstein történet, azzal a különbséggel, hogy a „végtermék” egy ló, és nem egy ember. (Kissé félelmetes, ha belegondolunk, hogy a klónozás, génmanipulálás évszázados álma az emberiségnek. Ugyanakkor a régmúlt idők emberei, úgy látszik vallási meggyőződéstől függetlenül, nem tartották helyes dolognak az ilyen manipulációkat. Lám-lám, azért itt is összeér a vallás és a sci-fi. Hiszen a mesék régi korok hitvilágát őrizték meg számunkra. A sci-fi meg a jövővel foglalkozik tudományos alapon, elvileg.)
Az egyik legfontosabb „tevékenysége”, hogy elrabolja a főhős menyasszonyát. Ábrázolása általában magas, sovány öregember, esetleg csontváz. Az orosz tündérmesék mellett „feltűnik” cseh, és lengyel népmesékben is. Koscsem Megynoborgyimnak (lengyel verzió)  rézszakálla van, és az alvilág földalatti királyságának az ura. Az orosz népmesékben az ő örök ellensége, a jó megtestesítője, nem más, mint Iván cárevics. Akárhogy nem lehet legyőzni,  csak egy titkos, mágikus formula segíthet ebben. Ezzel nem ráolvasást kell gyakorolni, hanem ez a nehezen érthető, rébuszokban fogalmazó mantra egy leírás, ami ismerteti a módját annak, hogy lehet legyőzni a Halhatatlant. Több mese azt állítja, hogy Koscsej egy fogoly, aki le van láncolva egy toronyban. Háromszáz éves rabság fogalma fűződik hozzá.

Koscsej, a kultusza szerint, Csernobogvics (vagy Csernobog Vics, esetleg Csernobog) a „fekete isten” (a sötétség, a balszerencse,  a járványok rossz időjárás megszemélyesítője) kisebbik fia.  Fivérei Gorin (vagy Gorinics) és Víj. A fekete isten után Koscsej a legerősebb a sötétség urai között. Ezért mind fivérei, mind az apja ellenségei tartottak tőle. Úgy tartották, hogy tud parancsolni a sötétség erőinek, ezáltal uralmat gyakorol a holtak teste, és lelke felett. Egyes mesékben képes az emberekből „kiszívni” az életerőt. Nagyon jó kardforgató és különleges mellvértje van.
A Halhatatlan életerejét egy tojáshoz kötik. Ezt Rod, nyugati szláv megfelelője Radigoszt, a világ teremtésekor hozta létre. Egyesek összefüggést látnak a szláv mitológiában feltűnő tojás és az ősi agnosztikus, kabbalista szövegek között. (Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, ne tőlem kérdezzétek!) A tojás jelképezi az őserőt, azt az energiát, amely teremtő erő. Ezzel szemben áll a judeo-keresztény tanítás, amely egy intelligens, egy személyhez köthető, megtervezett alkotásnak gondolja a teremtést. Viszont a Nagy Bumm teória bizonyos tekintetben paralel a paganista szemlélettel. A Koscsej kultusz hívői úgy gondolták, hogy mivel a Halhatatlan ereje ahhoz a Tojáshoz köthető, - most szándékosan írom nagybetűvel - amely a világ teremtésekor jött létre, és részesült az akkor ott jelenlévő (gonosz) erőből (Vö. a gnosztikus állítással, amely szerint a gonosz teremtette a világot,) és ezt az erőt tudja közvetíteni Koscsejnek, aki így halhatatlan, és legyőzhetetlen. Egészen addig, amíg valaki össze nem töri a Tojást. Amely Tojás az Univerzum lényege is egyben.
Ahogy halványult az emberekben az ősi elképzelés, úgy jelentek meg az olyan mesék, melyben Koscsejt elpusztítják, megölik.
Kascsejt hívják még a Fekete Nap Urának is. A Fekete Nap egy ősi, szakrális, ezoterikus, okkult szimbólum. Nagyon elterjedt volt, nem csak a szlávok ismerték. Helene Blavatszky (Jelena Blavatszkaja) teozófus sokat tett e jelkép népszerűsítéséért.
A szláv mitológiában járatosak fontosnak tartják megemlíteni, hogy Koscsej nem a halál istene, hanem a halottak ura. Nem ő az, aki megöli az embereket, de ő az, aki uralkodik a halottak felett.

Láthatjuk, hogy Koscsej szerepe elég sötét a szláv hitvilágban, nem úgy, mint ebben a filmben. De hát, végül is ez egy gyerekeknek szóló mozi, és nem horror történet! A film minden hibája ellenére nagyon szerethető alkotás. Csak ajánlani tudom.

A hozzátartozó feliratot itt találhatjátok meg!


Lepkék

A film eredeti címe: Мотыльки
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.

















Lepkék - A szerelem és a halál küzdelme.

Meg kell tanulnod nemet mondani! – közölte velem egyik jó ismerősöm, talán két évvel ezelőtt.  Igen, meg kell. Korlátozott idővel rendelkezek én is. Ura kell hogy legyek az időmnek. Beláttam ezt, és igyekszem már nem megígérni senkinek semmit. Persze a régebbi vállalásaimra emlékszem, és igyekszem betartani őket. De nem akarok kényszerből semmit csinálni. Mert abban nincs öröm. Ennek ellenére, vagy éppen ezért lassan de biztosan teljesítem az ígéreteimet, és nem köteleződök el már senkinek. Ha figyelmembe ajánl valaki egy filmet, akkor amint az időm engedi „utánanézek” . De nem ígérek semmit.  Ez a bejegyzés egy kivételről szól.

Február közepén kaptam egy ímélt.
Tiszteletem. Óvatos olvasója vagyok a blogodnak (tudniillik korlátozottan van csak időm filmekre, úgyhogy igyekszem válogatni, tehát ezt is és azt is nézek, orosz, távol-keleti, európai, amerikai), minden tiszteletem a fáradozásodért, azt hiszem, a leginformatívabb blog, amit a neten találtam eddig film témában, már-már nyomasztó információmennyiséggel, tényleg megsüvegelendő.
A feliratok igényesek, érthetőek, nem elnagyoltak (amikkel azért elég sűrűn találkozom, ha filmet nézek, mert ugye angol-német-francia-spanyol(?) még oké, sokan beszélik, de a többit általában angolból fordítják, ami, ahogy tapasztalom, nagyon sok információ lemorzsolódásával jár...)
Hát ez (is) lenne az oka annak, hogy hozzád fordulok.
2012-ben hírét vettem egy készülő ukrán-orosz mini sorozatnak, ami a Мотыльки címet kapta (angolul rendszeresen Inseparable címen említik, esetleg (The) Moths). Az előzetes számomra több mint meggyőző volt, igényes sorozatot sejtetett.”
Ó! De jól esik a dicséret!
Leginformatív blog filmes témában! De hiszen van amikor nem is a filmről írok! Persze, azért a filmhez kapcsolódóan. Nem tehetek róla, számomra egy filmben nem az a fontos, hogy milyen nagy nevekre lehet hivatkozni, hanem hogy milyen intuíciókat, milyen gondolatokat indít el bennem. Igen, valóban néha nekem is olyan érzésem van, hogy túl sok az információ abban amit leírtam, de higgyétek el, szokott bennem maradni még így is ez-az. Arra tartalékolva, hátha valaki a hozzászólásába belekérdez.  Ami legtöbbször nem történik meg. :D
2013-ban, a csernobili katasztrófa évfordulója alkalmából mutatták be. A sorozat nagyjából 4x48-49 perc, tehát olyan 190 perc körüli. Sajnos, sehol nem találtam hozzá semmilyen feliratot, senki nem szánta rá még magát, pedig ahogy utána olvasgattam, jó a kritikája (IMDb-n jelenleg 8,3 csillagon áll - igaz, csak 160 értékelésből).
Amit találtam, az egy 118 perces, egész estés film verzió, tehát olyan 70 perccel rövidebb a 4 résznél. Ehhez a gyártó maga csinált angol feliratot, és ezt fel is tették a youtube-ra. Meg is néztem. Azt kell mondanom, a felirat elnagyoltnak tűnik, néhol szerintem nem mindent fordítottak le, máshol erősen tömörítették a mondanivalót.
De nagyon tetszett, a színészek szerintem jók, a történet jó, a megvalósítás pazar (ez egy rövid szpot a trükkökről:https://vimeo.com/64294795 ), sok háttértörténetet beleszőttek a filmbe, amelyek akkor és azóta napvilágot láttak. Természetesen dramatizáltak, összesűrítettek, amit lehetett, kitalált alakokat raktak a történetbe, ahogy az kell, de egy szerethető melodrámát írtak, aminek a hátterét a csernobili 4-es reaktorblokkban történt események adják.
Amit a film ellen fel tudok hozni, az a rövidítés: nyilván mellékszereplőket vágtak ki, hogy beleférjenek a 2 órába. Egy-két jelentősebb szereplő szála kurtán-furcsán megszűnik a filmben, vagy csak említés szintjén zárják le az adott történetet (például a főszereplő lányka nővéréét). Szóval érezni a filmen, hogy több volt benne, mint ez a két óra (a sorozat előzetesében is van több olyan jelenet, ami a filmváltozatból kimaradt).
Mit tagadjam, érdekesnek tűnt a levélíró felvezetése!
A blogon, Amundsennek hála (szó szerint!), a témával kapcsolatban van már egy bejegyzés. Egy a csernobili katasztrófáról  dokumentumfilmről szól, amely film számomra A Dokumentumfilm (ebben a témában). Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy eláruljam hogy jött létre az idea, ami következében e  jeles műnek van magyar felirata. Mindenesetre az látható, hogy Amundsent (is) nagyon foglalkoztatta az ügy, hiszen a negyedik verziónál tart a szöveg. Csiszolgatta-csiszolgatta a művet a szerző. Egyébként teljesen meg tudom érteni, én sem vagyok soha megelégedve a felirataimmal. Nem is igen szoktam a publikálás után megnézni a filmeket magyar szöveggel. A hibákat keresem, a hibákkal foglalkozom, ahelyett hogy elmerülnék a film meséjében. Biztos jó így magyarul? Én értem, de … Jobb lett volna azt írni, hogy… de, akkor…
Ennek ellenére, vagy éppen ezért, van négy régebbi feliratom, amit mindenképpen át szeretnék dolgozni! (Eddig is csináltam ilyet, a blogon tájékoztattam is ez ügyben mindenkit.)
Szóval, a Nehéz hetek krónikája szerintem alapmű!
Megkerülhetetlen dokumentumfilm. A téma number one-ja.
Ráadásul annak idején a publikáláskor bizonyos tekintetben megelőztük saját korunkat. (Hétvégén, hajnalban, mielőtt elindultam volna az egyik ismerősömhöz [segédkezni disznóvágáskor] ránéztem elektronikus levélfiókomra. Ott volt benne Amundsen üzenete: mehet a blogra ki a bejegyzés! Hát akkor rajta! Utána mentem a dolgomra.  Egész idő alatt arra vártam, hogy mehessek haza. Kíváncsi voltam, minden rendben van-e, vagy valamit elrontottam és azt már Amundsen jelezte, és javítanom kell. Úgy emlékszem semmi ilyesmi nem volt.) Nem sokkal később megtudhattam, megtudhattuk a médiából, hogy társadalmi vita, és tájékoztatás  nélkül, bővíteni fogják a paksi erőművet. Nem tudom, akkor se tudtam, hogy ez mennyire jó, vagy rossz megoldás. (Mármint a bővítés. A tájékoztatás hiányát teljesen rossz dolognak tartom. Elvégre rólunk van szó! Belegondolt valaki abba, hogy egy komolyabb üzemzavar esetén [hívjuk mondjuk komoly balesetnek] gyakorlatilag nincs hová kitelepíteni az embereket! Túl kicsi ehhez az ország.)
Gyógyszerek, gyógyhatású készítmények esetén kérdezzem meg orvosomat, gyógyszerészemet (?), hiszen mellékhatások lehetnek, ám az ország közepén (Na jó, ez erős túlzás!) történő atomerőmű építés esetleges mellékhatásai nem tartoznak rám? Nem kicsit képmutató az elitünk (?)!
Tudom, Paks 2 nem az atomenergiáról, nem a villamos áram termelésről, hanem a pénzről, a hitelről szól. Hogy a pávatáncra (régebbi nevén Kállai-kettős) legyen egy kis tér. Alkudozni lehessen itt is - ott is, és úgy tűnhessen, hogy a magunk útját járjuk. A különböző Nyitások is erről szólnak. Csak erről. Minden más csak porhintés.
Tehát a kérdésem az lenne, hogy volna-e kedved vagy lehetőséged magyar feliratot csinálni a filmhez?
Mit lehet erre válaszolni?
A mi lenne ha készítenél feliratot... kérésekre (már) nem szoktam pozitívan reagálni. De negatívan se. Most kivételt teszek!
És miért?
Mert kíváncsivá tettél. Kíváncsivá tett az írásod, és kíváncsivá tettek a linkjeid. Szerintem tökéletesen jellemezted az alkotást!
„Tetszik, mondhatni a szívemből való a filmsorozat. (A filmet nem néztem még meg.) Ám! Jelenleg egy tizenkét részes történelmi sorozaton dolgozom. Még elég sok hátra van belőle, de már kifelé megyek az erdőből.”
Valahogy így kezdődött el az üzenetváltás Tralfamador75-tel, melynek egyik „gyümölcse” ehhez a sorozathoz készült magyar nyelvű feliratok lettek. (A fordítás során tépelődtem azon, hogy szánjak-e időt a filmre is. Végül megtettem.)
A kedves levélíró rendkívül informatív az alkotással kapcsolatban. A lényeg benne volt/van az üzenetében. Mit tehetnék hozzá? Csak néhány személyes dolgot.
Ami megfogott a sorozatban az az, hogy nem egy klasszikus katasztrófafilmet láthatunk. Bár a robbanás a film „része”, láthatjuk később is a füstölgő romokat, de nem a katasztrófára, nem a látványra van kihegyezve a mű. Fontosabb az, hogy egyes emberek hogyan élik meg, hogyan változnak (ha változnak egyáltalán) a mindennapjaik.
És ez, a személyes érintettség nagyon fontos!
Nemcsak nekem, hiszen Tralfamador75 a következőt is megírta nekem:
„Az a helyzet, hogy a sorozat története érinti az én kedvenc témakörömet (még ha itt csak háttérről is van szó), amit nem is tudnék egyszerűen megnevezni, de talán maradhatunk annál, hogy "a nukleáris balesetek és háborúk és ami utánuk marad". És számomra Csernobil egy abszolút origó ebből a szempontból, pedig akkoriban, amikor történt, nem sokat foglalkoztam vele (10 éves voltam, és ugye agyon is hallgatták), de valahogy később ez egy olyan téma lett, ami sokat foglalkoztatott. Meg most is foglalkoztat. Csernobil pedig valami okból kifolyólag talán még inkább. Emlékszem a Panoráma különkiadására évekkel későbbről, na meg egy filmre, amit a királyi tévé is műsorra tűzött, én úgy emlékszem, talán 1990 tavaszán (de az IMDb szerint csak 1990 őszén volt Kanadában a bemutató, szóval nem tudom), s azóta sem: a Raspad című amerikai-szovjet filmet, aminek története szintén Csernobil körül forog. Emlékszem, mennyire felkavart ez a film, bizonyos jelenetek belém égtek, 1-2 éve letöltöttem, de végignézni még nem volt merszem; utánanézegettem, részben Pripjatyban forgatták, szóval elég autentikus az is (bár a film egy kitalált helyen játszódik, de általában az a vélemény, hogy tökéletesen ráillik a csernobili katasztrófára).
Ja, és el ne felejtsem a sehol sem fellelhető Szarkofág című tévéjátékot, ami miatt Szakácsi Sándor nevét egy életre megtanultam.”
Igen, a Szarkofág! De jó, hogy felidézted! Annak idején én is láttam! Rám is nagy hatással volt.
Akkoriban pedig fel sem fogtam mi történt. (Na nem én voltam így egyedül!) 1986-ról a napfényes tavasz, és a saláta jut elsősorban eszembe. Nagyon szép tavaszunk volt. Annyi salátát ettünk, mint még soha! Nagyon olcsó volt. Irreálisan. Azután szépen lassan kiderült miért olyan olcsó. Az exportunkat nem vették át, így irdatlan mennyiség maradt itthon. Ha megkérdeznék melyik zöldségek jellemezték gyermek- és ifjúkoromat, akkor a céklát, és a (kovászos) uborkát említeném. Ha 1986-ot kérdeznék (amely év az előbb nevezett időszakba esett), akkor a salátát. Az igazság az, hogy amikor megtudtuk miért olcsó (a sugárszennyezés miatt) még akkor is ettük. Ha nem látja az ember a Halált, akkor fel sem fogja, hogy van. (Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy jelenlegi kultúránk elrejti előlünk az elmúlást, az elmúlás tényét. Ezért élnek úgy az emberek, mintha soha nem jönne el a Vég. Ezért sem tudjuk megbecsülni egymást. Ne gyertek nekem a horrorfilmekkel, mert az nem az elmúlásról, hanem valami másról szól!)
Emlékszem milyen lassan csöpögtették az információkat! (Minden ellenkező híreszteléssel szemben ez nem rendszer specifikus dolog volt. Erre a legjobb példa Fukusima. A japánok ugyanúgy tereltek, ugyanúgy próbálták a környezetszennyezés nagyságát neglilálni, mint ahogy a szovjet vezetés tette. Persze kisebb baleset volt, mint  a csernobili, de azért maszatoltak a japcsik is rendesen! Ráadásul nem igazán értem, hogy miért kell oda atomerőművet építeni, ahol rendszeresek a földrengések? Vagy ha építenek, akkor a földmozgás legelső jeleire miért nem állítják le az üzemet? Mert a nagy rengéseket azért előre tudják jelezni! Nekem úgy tűnik, hogy az emberiség semmit nem tanult Csernobilból.)
Emlékszem, a rádióba bemondták, nem olyan nagy a baj, senki nem menjen jódot venni a gyógyszertárba. Felesleges pánikolni. (Terjedt a hír: Pesten hosszú sorok állnak sorba a gyógyszertár előtt. Pedig, a túrót! Hiszen csak a bennfentesek tudhatták, hogy a pajzsmirigyeinket telíteni kellene jóddal. Ez a leggyorsabb, és legbiztonságosabb védelem a sugárzás ellen. Az ólmot nem számítva.) Persze, hogy ettük tovább a salátát…
Azután bejelentették, hogy központilag kevernek jódot a sóba, és a tejbe. A boltokban néhány nap múlva tényleg megjelent a jódozott só feliratú termék. A zacskós tej színe azonban továbbra is fehér maradt. Lehet, hogy ez így természetes?
Amikor már minden mindegy volt, azután kezdtek arról beszélni, mennyire komoly is volt a helyzet. Ezek a személyes emlékeim ’86 tavaszáról.

Ami megfogott a sorozatban az éppen az, hogy a szereplők ugyanúgy nincsenek tisztába semmivel, ugyanúgy nem fogják fel a történés tragikus voltát, ahogy mi sem. A különbség annyi, hogy ők ott vannak ahol történnek a dolgok. Hiába előttük történik, hibába velük esik meg. Nem látják a Halált, így hát teszik a dolgukat (persze nem úgy ahogy szokták, hiszen nem minden nap evakuálják az embert). Éreznek, vágyaik vannak, miközben tudják hogy napjaik meg vannak számlálva. (Csak azt a számot nem ismerik még.) Pozitív dolog szerintem a történet szerelmi szála. (A sorozat nézői két pár történetét követhetik figyelemmel.) Láthatjuk mi a különbség a kamaszszerelem, és a párkapcsolat között.  Mivel televíziós sorozatról van szó, senki ne várjon látványos effekteket, számítógéppel szétrajzolt jeleneteket. A film (viszonylag) egyszerű trükkökkel operál, ám ez nem hátránya, hanem inkább előnye az alkotásnak.
Mielőtt átadnám a szót Tralfamador75-nek szeretnék néhány mondatot szentelni a sorozatot készítőire.

Néhány szót ejtenék a sorozatot/filmet készítő vállalatról. Az Film.UA cég egy kijevi központtal rendelkező  filmes tröszt. A cég saját bevallása szerint több mint húsz filmvállalat tartozik a csoportba. Ezen vállalatok egy része ukrán, másik része orosz. A céget 2006-tól (megalakulásától fogva) Viktor Mirszkij vezeti. A filmkészítéstől (szövegkönyv, megvalósítás), az elkészült termék reklámozásán át, a terjesztésig tart a profil a Film.UA-nál.  Főként televizíós sorozatokkal foglalkoznak, melyek orosz nyelvűek. A blogon is található már eddig is alkotásuk (Ballada a bombázóról), de ez az első olyan mű, amelynek elkészítettem a sorozathoz, és a sorozathoz készített DVD filmhez is a feliratot. A Ballada a bombázónál nagy dilemma volt, hogy a sorozathoz, vagy a filmhez készítsek magyar szöveget.  A film mellett mindig az szól, hogy hamarabb megvan vele az ember, a sorozat mellet pedig, hogy jobb, teljesebb, mint a DVD-n kiadott film. Akkor, végül mégis csak a film mellett döntöttem.
Hogy miért készítettem most el mindkét verziót?
Több mint egy óra különbség van a két alkotás játékideje között. És ez a különbség, véleményem szerint, látszik is. Melyik a jobb? Ez teljesen nézőpont kérdése. Én a sorozatot láttam először. Sőt, amíg nem voltam meg a sorozat nyersfordításával, addig nem is néztem meg a filmet.
Ha érzelemmentesen, szárazon nézem őket, akkor azt állítom, hogy a fő különbség az, hogy (természetesen) a sorozatban vannak olyan jelenetek, amik a filmben nincsenek. Illetve egyes jelentek hosszabbak a sorozatban. Ugyanakkor a készítők a jelenetek sorrendjébe is „belekavartak” itt-ott. De ez egyik végterméknek sem okoz hátrányt. A vágásokkal, rövidítésekkel sikerült más-más célközönséget is megcélozniuk. A film lényegre törőbb. Ez az előnye is, és hátránya is. A sorozatra sem lehet azt mondani, hogy dagályos lenne, és jól kihasználja a plusz játékidőt. Nekem jobban tetszik a sorozat, (de lehet, hogy csak azért mert a történetet általa ismertem meg) mint a film. Szerintem jól megfogta a korszak hangulatát.  (Egyébként is szeretem a nyolcvanas évek közepén készült/vagy játszódó filmeket.  És nem csak a „kötelező” darabokat!) Aranyosabb, bájosabb mint a film. Persze tudom, hogy e két utóbbi jelzőm furcsa a film témája miatt, de vállalom!
A bejegyzések végén, a blogon való keresés megkönnyebbítése miatt néhány címkét szoktam illeszteni. Sokáig tépelődtem, hogy ehhez a bejegyzéshez odaragasszam-e a romantikus jelzőt. (A romantikát ne keverjük a szentimentalizmussal!) Tralfamador75-nek igaza van, hogy ez egy melodráma. De mégis olyan aranyosan, bájosan van ábrázolva a kamaszszerelem, hogy az már romantikus! Legalábbis bennem ébresztett ilyen érzéseket. Ugyanakkor  nincs elrontva happy end-del. Ha hiszitek, ha nem a Bumer 2 jutott az eszembe!
Szóval, ez is egy olyan plusz, ami nincs benne a filmben. (A kulcsjelenetekre nincs idő.) Ezzel is több a sorozat. Más értelmezési környezetet ad a történetnek. Ugyanakkor a filmet nézve, nincs hiányérzete az embernek. A kamaszok érzelmi élete nincs annyira kibontva, de lássuk, be ott nem is hiányzik az embernek. De például Alja nővére hirtelen „eltűnik” a filmből. (A barátját nem is látjuk.) És ez „hiányozhat” egyeseknek.
Talán úgy teljes a dolog, ha mindkét verziót megtekinti az ember. Mirszkij vezette csapat mindkét esetben szép munkát végzett. Érdekességként megemlíteném, hogy a film szereplői orosz színészek, a producerek, rendező, forgatókönyvíró és a stáb is oroszországiak. Egyetlen színészt találtam a listán aki  Ukrajnában él. Ez Oleg Primogenov, aki csak a sorozatban látható, és egy tengerész édesapát (szerepe szerint elsősorban édesapát) alakít. Ő jelenleg a Koleszko Kijevi Akadémia Színházában dolgozik.  Illetve megemlíteném Jevgenyija Lozát, aki a luganszki Antraszitban született, és jelenleg a Moszkvai Zenész Színház tagja. A hölgy Marjana Sirokovát, Alja nővérének karakterét alakítja. (Ezen kívül még egy lettországi orosz színész szerepel a filmben.) Mindezeket csak azért említettem meg, mert már többször utaltam arra, hogy 2015 előtt az orosz-ukrán gazdasági és kulturális kapcsolatok egyáltalán nem hasonlítottak az Európában megszokotthoz. A legbőszebb EU pártiak álmaiban szerepel olyan közeli együttélés, mint ahogy élt a két ország a kijevi puccs előtt.
Bizonyos tekintetben ennek a szimbiózisnak a gyümölcsit élvezte, élvezheti a 2002-ben alapított Film.UA konszern is. Ugyanakkor a háborús pszichózisban élő kijevi vezetés politikai döntései a vállalat életében is változást hoznak. 2015-ben betiltották az összes 1991 után készült orosz mozifilmet Ukrajnában. (Az orosz nyelvű televízió adások mellett. Illetve indexre kerültek  egyes orosz nyelvű könyvek, és szerzők. A második körben kitiltottak orosz színészeket, könnyűzenei előadókat Ukrajnából.  Azt hogy a vezetés igyekszik elkerülni, hogy a lakosság ne csak a kormánypropagandát ismerje, érthető próbálkozás, de hogy a Csalóka napfény, vagy a Szibériai borbély milyen nemzetbiztonsági kockázattal jár? Ki tudhatja? Nem, nem nemzetbiztonsági kockázatról szólnak ezek a törvények, mint ahogy indokolták őket, hanem inkább kisebbségi nyelvhasználat sorvasztási kísérletnek tűnnek.) 2015-ben az ukrán törvényhozás ösztönzésére létrejön a КіноКраїна, amely projekt révén az Film.UA 2016-ban a lengyel  АТМ Grupá-val szándéknyilatkozatot ír alá egy közös sorozat elkészítésére vonatkozólag.

És most következzék egy írás nektek, a javaslattevőtől:


TroA megkért, írjak valamit a Мотыльки-vel foglalkozó posztjához. Azt gondoltam, mi sem egyszerűbb ennél, majd jól megírom, amit gondolok, és akkor az nagyszerű lesz. De nehézségeim támadtak, nem a mondanivalóval, hanem azzal, hogy azt meg akarom-e osztani?
Végül már-már letettem a dologról, amikor egyszerre bevillant egy dolog, ami foglalkoztat ebben a balesetben. Ez pedig az, hogy valójában ez is egyfajta félelem az ismeretlentől. A számok, a léptékek, a kimenetel, rájöttem, hogy...

...tisztában vagyok azzal, hogy valójában sosem leszek képes megérteni és felfogni azt, ami 1986. áprilisában történt a Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű 4-es blokkjában (s nem pusztán azért, mert humán beállítottságú vagyok).

Először is számomra felfoghatatlan, hogy milyen indok(o)kal lehet alátámasztani azt, hogy egy nukleáris kísérletet az automatikus biztonsági berendezések kiiktatása mellett folytatnak le (pontosabban ebben az esetben csak belekezdtek a kísérletbe – bár az egyes szakértők véleménye eltér ebben a kérdésben [is], vannak, akik szerint a kísérlet lényegében már befejeződött, amikor a baleset bekövetkezett).
Másodszor. A csernobili atomerőmű RBMK-1000 típusú volt, a részletek mellőzésével az a lényeg, hogy a nukleáris folyamatot grafitrudak segítségével szabályozzák, aminek jellemzője a „pozitív üregegyüttható”. A jelenség lényege az, hogy a rektorban a víz-gőz hűtőközeg alacsony teljesítménynél pozitív visszacsatolású közegként viselkedik. A víz neutronelnyelő képessége jobb, mint a gőzé, tehát ha a közegben a gőz aránya nő a vízhez képest, akkor kevesebb neutron nyelődik el, ami miatt gyorsul a maghasadás. Ha gyorsul a maghasadás, több neutron termelődik, ami tovább gyorsítja a maghasadást, nagyobb hőt termel, ami pedig a gőz mennyiségét növeli. Tehát „megszaladhat” az erőmű adott blokkja. Lényegében ez történt Csernobilban is, a viszonylag kis teljesítményen üzemelő 4-es blokk teljesítménye megugrott (szakértők szerint a névleges /hő/teljesítmény 10-szeresére, mintegy 30GW-ra).
Harmadszor. Az erőmű dolgozóinak egy része nem dolgozott korábban ilyen típusú atomerőműben, sőt, akár atomerőműben sem. Nem voltak tisztában a kockázatokkal. A kikapcsolt automata védelmi berendezések miatt a kezelőszemélyzet a tapasztalatára és reflexeire hagyatkozva végezte a kísérletet – ami ugye a fentiek alapján legalábbis felelőtlenségnek tűnik. Ráadásul a kísérletet egy másik műszak készítette elő, tehát nem az a csapat, amelyik konkrétan épp az irányítóteremben tartózkodott.
Negyedszer. Az RBMK reaktorok kockázatairól a tervezők nem tájékoztatták a személyzetet, következésképpen nem ismerhettek minden körülményt ahhoz, hogy biztonságosan végrehajthassák a kísérletet, amit terveztek (a lényege az volt, hogy megállapítsák, egy esetleges üzemzavar esetén (ha a keringtető szivattyúk leállnának) a dízelszivattyúk beindulásához szükséges nagyjából egy percig a turbinák forgása elegendő energiát biztosít-e a hűtővíz továbbáramoltatásához).
Az események ismeretéhez közelebb visz a Discovery Chanel A nulladik óra – A csernobili katasztrófa című dokumentumfilm, ami akár a Youtube-on is megtekinthető (ne rettentsen el senkit a szörnyű szinkron, maga a film rendben van, még ha eléggé hatásvadász stílusú is, ahogy ezt a kereskedelmi csatornák által gyártott filmek esetében megszokhattuk).


Jó leírást ad a balesetről az alábbi oldal is, részletesen tárgyalva magát a balesetet:

http://www.reak.bme.hu/csernobil/index.htm?start


...tisztában vagyok azzal is, hogy valójában sosem leszek képes megérteni és felfogni azt, ami az elkövetkező napokban-hetekben-hónapokban történt a károk és következmények enyhítése céljából.

Először is a kiérkező tűzoltók és mentők hősiességére, amit nem csökkent az, hogy gyakorlatilag nem tudták, mivel állnak szemben; a tűzoltók számára a tűz csak egy tűz volt a többi közt, a mentők-orvosok számára a sérült egy szerencsétlenül járt embertárs volt, aki számított rájuk a bajban. Mai eszemmel azt tudom csak, hogy olyasmivel dacoltak ott és akkor, amit nem láttak, nem éreztek, talán nem is hallottak róla, vagy csak annyit tudtak, hogy az valami „rossz”. (Ha egy kis magánmegjegyzést tehetek, ebből a szempontból emlékeztetnek ezek az emberek a utahi Francis Gerard novíciusra Walter M. Miller, Jr. Hozsánna néked, Leibowitz! című regényéből, aki a Radioaktivitásról ugyan semmi konkrétumot nem tudott, de azt igen, hogy valami szörnyű démoni lény lehet, akinek jobb nem keresztezni az útját.)
Másodszor ott voltak a baleset következményeit elhárítani igyekvő emberek, akik közül szintén többen meghaltak. Akik alagutat ástak a reaktor alá, hogy a reaktor alatt az alapozást megerősítsék és lehetővé tegyék a szarkofág megépítését. A három búvár, akik egy medencét eresztettek le, nehogy újabb gőzrobbanás történjen. A helikopterpilóták, akik bórt, ólmot és homokot szórtak a 4-es blokk maradványaira, hogy a szabadba jutó sugárzást csökkentsék. És persze az a nagyjából félmillió sorkatona, akit azért vezényeltek a Zónába, hogy segítsenek a károkat és a veszélyeket minimalizálni. Közülük is a „biorobotok”-nak nevezett katonák, akiknek a reaktor szétszóródott darabjait kellett az erőmű tetejéről kézi erővel, aligvédő ruházatban letakarítaniuk (miután a szovjet csúcstechnika, a holdjáró elektronikája is elromlott a radioaktív sugárzás miatt – lám, a szerves mégiscsak jobb a mesterséges anyagnál... Két perces munka – életre szóló következmények. Ma sem tudható pontosan, hányan voltak. Ma sem tudható pontosan, hányan haltak meg a két perc következményeként.
Maga a küzdelem legjobban talán Vlagyimir Sevcsenkó Csernobil. Nehéz hetek krónikája című filmjéből érezhető át, a rendező ott volt, ahol az események történtek, nem törődve a sugárzással szinte megállás nélkül forgatott, hogy megörökítsen egy példa nélküli eseményt, aminek során súlyosan megbetegedett és belehalt a forgatás körülményeinek következményeibe. (És itt mindenképpen külön köszönet TroA lelkesedésének a posztért, valamint Amundsennek a kiváló magyar feliratért – azt hiszem, nyugodtan mondhatom, mindketten nagy hiányt pótoltak.):
Csernobil. Nehéz hetek krónikája

De a Discovery Channel filmje, A csernobili csata igaz története is kellően részletes és alapos ebből a szempontból:



Két magyar dokumentumfilm is érzékletesen mutatja a 3-4 évvel későbbi helyzetet.
Az egyik A Zóna 1989-ből:

A másik a Halál Csernobilban 1990-ből:


Talán kicsit kilóg a sorból, de azért megemlítem Mihail Belikov Raspad című 1990-es filmjét, ami ugyan játékfilm, és néhol meglehetősen fekete humorral és szatirikusan jeleníti meg az eseményeket, de sokak szerint a filmben ábrázolt események teljesen megfelelnek a csernobili baleset során történteknek (a stáb forgatott is Pripjatyban és a környéken). S nem utolsósorban érzelmileg (szerintem) nehéz film (sajnos, magyar felirata nincs /ha értitek a célzást, khm/, a királyi tévé a kilencvenes évek legelején bemutatta, tehát elvileg létezik hozzá szinkron, bár erről az iszdb sem tud):
Raspad


Azt hiszem, a likvidátorok utóéletét tényleg átérezhetően és jól ábrázolja Emanuela Andreoli és Wladimir Tchertkoff The Sacrifice című filmje:



És egy film arról, hogy azok, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a környéket, hogy éltek - hogy élnek. Nicholaus Geyrhalter filmje, a Pripjaty:



...tisztában vagyok azzal is, hogy valójában sosem leszek képes megérteni és felfogni azt, ami a környék lakóira várt a baleset után. Hogy milyen lehetett elhagyni az otthonukat háromnapi élelemmel és ruhával. Hogy milyen lehetett aztán azzal szembesülni, hogy soha többé nincs visszatérés, hogy csak azért háromnapi a cókmók, hogy ne legyen nagy pánik és minél gyorsabban keresztül lehessen vinni a kiürítést, s valójában az ember a biztonságát, az emlékeit (amiből utólag bazári látványosság lett jó pénzért, borzongani vágyó turisták számára), mindenét hátrahagyta. Hogy az idős emberek ezen kívül az életüket is otthagyták, szó szerint semmijük sem maradt, az állataikat leöldösték, a terményeiket beszántották, az otthonukat lerombolták, felégették. Hogy barátok és családtagok szóródnak szét egy hatalmas ország különböző területeire.
Sosem fogom tudni megérteni, milyen lehetett a dilemmával szembesülni várandós nőként, hogy vagy abortusz, vagy annak kockázata, hogy ki tudja, mi vár a gyermekre. Hogy ugyan lehet, hogy egészségesen születik, de egy-két-öt-tíz év múlva esetleg leukémiás lesz, vagy pajzsmirigy-daganatos, és végeérhetetlen tortúrának lesz kitéve egy olyan országban, ahol mindent megtettek annak érdekében, hogy elhallgassák a következményeket, és igyekeztek a kiadásokat minimalizálni (hiszen évtizedeken át megmaradnak a baleset egészségügyi következményei, nemzetgazdasági léptékben mérve is érezhető mértékben terhelve a költségvetést).


Szóval számomra az az egész baleset felfoghatatlan. Nonszensz. Akár emberi mulasztás okozta, akár tervezési hiba, akár mindkettő, hihetetlen, hogy több százezer ember ember életét közvetlenül, milliókét pedig közvetve befolyásolja egy olyan katasztrófa, ami elkerülhető lett volna, amit még az utolsó pillanatokban is meg lehetett volna akadályozni.

Ebből a több százezer emberből fókuszál kettőre a Мотыльки. Egy tinédzser lányra, aki szertelen és szeszélyes, és szeretetet keres – de szerelmet talál, és egy (vélhetően) szintén tizenéves fiatalemberre, aki talán azt sem tudja, mit keres ott, ahol van, de azt tudja, hogy az életét örökre megváltoztatja; s nem csak az, ami az erőműben történt, hanem az is, ami az erőmű közelében, egy bizonyos szertelen és szeszélyes lány jóvoltából.
Örülök, hogy rábukkantam a filmre, s hogy TroA vállalta a sorozat magyar feliratát. Azt gondolom, a Мотыльки szinte mindenkinek megadhatja azt, amit elvár egy jó filmtől: izgalmat, drámát, romantikát, egy kis filozófiát, (nekem némi borzongást is), s úgy vélem, mindezt mértékkel és jó érzékkel adagolva, elkerülve a túlzásokat, ugyanakkor emlékezetes jelenetekkel téve maradandóvá az egész történetet, amit szervesen sikerült a háttér (a baleset) elé illeszteni. A filmben megjelennek a baleset és a kármentesítés ma már közismert epizódjai, a képzelt szereplők valós eseményeket élnek át (csak egy példa Alja édesapja, aki helikopteren szolgál és a sérült reaktor oltásában és a sugárzás csökkentésében vesz részt). Azt gondolom, a film megvalósítása is teljesen megfelel a mai igényeknek, akciófilmbe illő látványos jeleneteket nem nagyon érdemes keresni, mégis, a speciális effektes csapat kitett magáért, ahol az erőművet lehet látni, az valósnak hat (érdemes megnézni az effektekről készült kis videót, bár talán egy kicsit spoileres https://vimeo.com/64224323).
A színészek természetesen játszanak, a sorozatokra általában jellemző manír nélkül, ez is sokban segít szerethetővé tenni a karaktereket, szurkolunk nekik, szomorkodunk velük.  Marija Poezsajeva és Jurij Borisov között működik a kémia, ami, azt hiszem, legalábbis nem általános, ha filmet nézünk; mert hát igen, az jó, ha két színész jól reagál egymásra a filmben, de az sokkal ritkább, ha a néző úgy érzi: mintha a valós életet látnánk, mintha tényleg lenne köztük valami. De azt gondolom, igaz ez a mellékszereplőkre (például Pavel társa a beöltözésnél) és a statisztákra is.
A  Мотыльки számomra egy szelet 1986-ból, eredeti felvételekről már ismert jelenetekkel (manapság a filmből vett képkockákat látok ismeretterjesztő írások illusztrációjaként is – eredeti felvételek helyett vagy azok mellett); mondhatnám, hogy nosztalgikus (csak hát nosztalgiázni az ember nem a keserű dolgokon szokott), de inkább nem teszem, hanem azt mondom: így képzelem el azt, hogy milyen lehet egy lyukon át a múltba nézni. Mert az az igazság, hogy a balesetre nem emlékszem 1986-ból. Emlékszem a Halley-üstökös körüli felhajtásra, emlékszem az első magyar Formula-1-es futamra, emlékszem a szovjet-magyar 6-0-ra a mexikói focivébén, emlékszem a Challenger katasztrófájára, de Csernobilra nem.
Pedig ma már biztosan állítom, hogy olyan esemény volt, aminek hatása van az életemre – még ha nem is úgy, ahogy Aljának és Pavelnek a  Мотыльки-ben. Ám valamiképp kísért.
Köszi, TroA, a feliratot!

Tralfamador75



Néhány gondolat a feliratokhoz:

Ezen a felületen időről-időre megjelennek a különböző filmekhez készített feliratokhoz egy kis magyarázatocskák. Bár tudom, hogy a korszak nem kedvez a dolgok, körülmények elmélyült tanulmányozásához, mégis a magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy hátha nem csak én vagyok trendenkívüli. A felületesség, amely erényként átitatja mindennapjainak engem nem zavar, hiszen ez nem más mint a társadalom, társadalmunk, kultúránk egyik jellemzője, tünete.
Volt már ilyen máskor is a történelem folyamán, nem unikális a dolog.
Azok akik nem tervezik azt, hogy a sorozatot is meg fogják nézni, feleslegesnek tűnhetnek majd a következő néhány bekezdés. Csupán azért, mert amikről írni fogok, azokkal kapcsolatban semmi sem hangzik el a filmben (kivételt csak a Kino jelent).
Mindezek előtt egy érdekességet szeretnék megosztani veletek az alkotásokkal kapcsolatban.
bal o.: Jelenet a filmből; jobb o.:Ludmilla és Vaszilij Ignatyenko esküvői képe
A mozgóképen látható történetnek köze van a valósághoz is. Nem csak fikció ami megjelenik előttünk. És most nem arra a banalitásra gondolok, hogy az atomerőműben robbanás tényleg  megtörtént 1986-ban.
A két főszereplő karakter, Pável Gyerzsavin (Jurij Boriszov) és Aljevtyina Sirokova (Marija Poezsajeva) valami olyasmin megy át, ami valóban megtörtént. Persze, nem olyan romantikus a valóság, mint a filmben, de mégis létező személyek, és történet ihlette a sztori íróját. A két fiatalt nem Pávelnek, és nem Aljának hívták, hanem Ludmillának, és Vaszilijnek. Vaszilij Ignatyenko a Csernobili Atomerőműnél történt katasztrófa utáni kármentesítők egyike volt. Munkavégzése során kapott nagy mennyiségű besugárzást. Felesége, Ludmilla Ignatyenkova ebben az időszakban terhes volt. A sugárfertőzött Vaszilij kórházba került, ahol egy speciális kórterembe látták el. Ludmilla, a felesége, azért hogy bemehessen hozzá, és ápolhassa, letagadta terhességét, és azt hazudta, hogy két gyermekük van, és többé már nem akar szülni. Annak ellenére, hogy az orvosok megtiltották neki, hogy férjét látogassa, ő mégis rendszeresen gondoskodott róla. Vaszilij 14 nappal a megfertőződése után meghalt, a felesége karjai között. Amikor eljött az idő, megszülte kicsinyüket, akit Natasának neveztek el. A kislány mája radioaktívan nagyon szennyezett volt. Hamarosan meghalt.
Úgy gondolom nagyon könnyen elhamarkodott ítéletet tudna mondani az ember erről az ügyről. (Vagy így, vagy úgy.) De ez felfogható egy morális kérdésnek is. (Mert ez valójában egy nagyon nehéz morális kérdés. Jó választ adni rá, gyakorlatilag lehetetlen. Legalábbis a történet végének ismeretével. Persze, aki döntött, a feleség, az nem volt annyi információnak a birtokában, mint mi vagyunk. Ezért sem tudunk mi jó választ adni.)
Jelenet a filmből (Alja-Marija Poezsajeva; és Pável-Jurij Boriszov

A kerettörténetben két tizenéves megismerkedik egymással. Az ismerkedést a leányzó kezdeményezi. A párbeszéd elején olyasmiket kérdez a fiútól, ami akkoriban a kamaszok között nagyon fontos téma volt. Milyen zenét kedvelsz?

"- Á, zene! Kedveled napjaink zenéjét?
A Modern Talkingot, a Duran Durant, vagy a mi Kino zenekarunkat, például? Megfordult a klubotokban Coj?"
E mondatocska miatt engedjétek meg, hogy néhány mondatot "szóljak" a Kino zenekarról, ami napjaink orosz tömegkultúrájában (lásd még popkultúra) is érezteti hatását. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a Kino zenekar dalainak feldolgozása magára valamit is adó előadó számára kötelező! Emlékeztek a Csata Szevasztopolért című (tavalyi) film promo dalára? A Polina Gagarina által eladott Kukuskára? Na, az is egy Kino dal. (Ezt a többek között feldolgozta a BI 2, Zemfira, az Akvárium is.)
Mi lehet a máig tartó siker titka?
Szerintem egyértelmű, hogy a szövegek. Coj nagyon jó érzékkel írt olyan szöveget, ami tulajdonképpen semmi (racionális) konkrétumot nem tartalmaz, ezzel szemben az asszociációknak tágas teret ad. Hiszen itt van például ennek a dalnak is a címe!
Már ez maga a talány! Mit akarhatott mondani a szerző? - klasszikus kérdésére annyi, de annyi választ lehet adni. Gyakorlatilag pontosan lefordíthatatlan a cím. (Persze, van akinek, vagy akiknek ez nem akadály! Gondolok itt most a 2002-es Alekszandr Vlagyimirovics Rogozskin rendezte nagyszerű filmre. Aminek magyar címe a Kiskakukk lett. Valamiért. Tudom, nem én vagyok az első aki szóváteszi ezt. Tudom, ha felcsapunk egy orosz-magyar szótárt, akkor ezt találjuk megfejtésként. Csakhogy! Egyrészt, nem véletlenül nem fordították le az oroszok a nemzetközi fesztiválok kedvéért sem a Kukuskát Kakukkának. Nem azért mert nem találtak orosz-angol szótárat. Talán jelezni kívánták, hogy nem az irodalmi nyelvbe kellene keresni megfejtést. Talán csak a film többnyelvűsége miatt gondolták, hogy nem fordítják le a címet. Mindenesetre a film egyik főszereplője egy finn mesterlövész, és a кукушка a szlengbe mesterlövészt is jelent. Többek között. Mert mást is. És sajnos nem ez az egyetlen orosz film ami így járt.)
Miért lefordíthatatlan? (Persze ez így azért kicsit túlzás!)

"Песен еще ненаписанных, сколько?
Скажи, кукушка, пропой.
В городе мне жить или на выселках,
Камнем лежать или гореть звездой?
Звездой."
"Hány dal még megíratlan?
Mondd kakukka (kukuska), dalolj!
Városban élek, vagy messze távol,
Kövön feküdni, vagy lángolni csillagként?
Csillaggal!"
Persze itt elsősorban (talán a) kakukkról van szó, de azért a Szevasztopolba szerintem a mesterlövész értelme miatt került bele.
Ott van például a кукушкин ige. Jelentése csavarogni. Szótő megvan?
Most egy kis kakukk mondja, énekelje, vagy egy csavargó (romantikus értelembe például)? Mert a munkásvonat, mesterlövész kombó azért durva! Vagy nem?
Épp ez az, hogy a hallgató saját lelkiállapotának megfelelően értelmezheti (persze keretek között) a dalszöveget, ez az ami időtállóvá teszi ezt a verset.
És hány ilyen dalszövege van a Kinonak?
Sok.
Kino zenekar
A Kino zenekar a '80-as évek egyik legnépszerűbb szovjet együttese volt. A zenekar vezetője, dal- és szövegírója Viktor Coj volt. Két aktív leningrádi underground zenekar tagjai összeálltak, és létrehoztak egy közös supergroup-ot. Az elhatározás 1981-ben egy krími kiránduláson történt meg. Eleinte Garin és a hiperboloidok (Alekszej Tolsztoj regénye után) néven neveztették magukat. A csapatot 1982 tavaszán nevezték át Kino-ra. Akkora megismerkedtek Borisz Grebenscsikovval, az Akvárium zenekar alapítójával, a szovjet zenei underground jelentős személyiségével. (Az Akvárium működését 1980-ban a hatóság betiltotta.) Grebenscsikov befolyással rendelkezett a hatalom által nem preferált kulturális térben, és segített a számára szimpatikus nagyreményű ifjaknakat az érvényesülésben. Ebben az időszakban írja Coj a filmsorozatban is felcsendülő Алюминиевые огурцы című dalt. Már az első felvételeknél besegítettek a zenélésbe az Akvárium tagjai. Ezek az anyagok kazettán jelentek meg. (Eléggé elterjed a Szovjetunióban is ebben az időben, hogy feltörekvő előadók kazettán terjesszék munkáikat. Ugyanúgy, ahogy itthon is. Biztos van a blog olvasói között olyan, aki ilyen-olyan eljárással sokszorosított borítójú kazettákat nyüstölt a magnóján. És biztos olyan is van, aki csak sejti, hogy mit jelenthet ebben az esetben a kazetta szó. :D) A zenekar első kazettaalbumán 13 dal szerepel, és a játékidő hossza után kapta címét (45). (Később Coj úgy vélekedett, hogy túl nyers volt ennek az albumnak a hangzása, és megbánta, hogy így lett kiadva.) A következő kiadványuk, egy tényleges, minden értelemben kalózkiadvány, amelynek 46 volt a címe. Ezeket a demófelvételek nem akarta kiadni a zenekar soha sem, és hivatalosan nem is tartják a zenekar kiadványai között számon. Ez a felvétel csak azért készült el, mert új zenészeket próbáltak ki, és kíváncsiak voltak arra, hogy kívülállóként, hogy szólhat a formáció.
1984 elején kezdett a zenekar a leendő második kiadványukhoz (Начальник Камчатки) felvenni a dalokat. 1986-ban jelenik meg az első hivatalos anyaguk (Ночь), a Melodija gondozásában. Állítólag kétmillió példányt adtak el ebből a lemezből. Innentől véget ér az underground sztárság ideje, a csapat előtt megnyílnak a hivatalos fórumok. Még a televízióban is megjelennek. A népszerűség és elismertség megnövekedésével együtt jártak a külföldi koncertek is. Nem csak az úgynevezett szocialista országokban lépnek fel, hanem néhány úgynevezett kapitalistában (Dánia, Olasz-, Franciaország, USA) is. 1990-ben egy autóbalesetben meghal Viktor Coj (28 éves volt), és ezzel véget is ért a Kino sztori. 2012-ben a Pérvij Kanál Цой — Кино címmel dokumentumfilmet mutatott be Cojról, és a Kinoról.
Az Arbaton található Coj fala a bizonyíték, hogy még ma is hatással van az emberekre a Kino frontembere.
A felirattal kapcsolatban már csak egy megjegyzésem van hátra, és az is zenei témájú.
A filmben a kiürült Pripjatyban a két fiatal összetalálkozik egy részeggel. Ahogy szokott, az illuminált állapotban lévő úriember hetet-havat összehord, de hogy egy kicsit világosabb legyen a gondolatmenete (nem mintha túl lényeges lenne) nézzük meg, mit is mond:
"Harmadik napja lángolnak a falvak zenét már érzem, ideje a májat amputálni!"
Hát ez így nagyon szép, csak se füle, se farka.
A mondat egyik fele egy idézet. A nyolcvanas évek első felének népszerű műdalának, a Golicin hadnagynak, a hibás idézete. Maga a dal az úgynevezett Fehérgárdista Dalok közé tartozik.
Először 1977-ben adják ki hivatalosan az éneket. Magát a dalt, annak keletkezésének idejét, körülményeit legendák övezik. Egyesek szerint a polgárháborús emigráció dala, mások szerint a 2.világháború után keletkezett. A szerzőségre is több variáció létezik. A legtöbb ének az úgynevezett Fehérgárdista Dalok közül nem a fehérgárdistáké volt. Ezeket a polgárháborús emigráció hullámába tartozok nem ismerték. Ez a dalocska azonban nem feltétlenül tartozik azok közé. A '60-as években már biztosan tudjuk, hogy létezett ez az ének. 1974-ben egy regényben idézik néhány sorát. A '80-as években számos szövegvariáció születik.
Az utóbbi időszakban felvetették, (pontosabban, a magát nyíltan banderistának valló személy, Vaszil Ljutij [Zsivoszil Ljutics fedőnéven is működik] nevezetű felvetette) hogy a(z ukrán) szélsőségesen nacionalista UPA egyik, 1949-ben írt dalának átirata a Golicin hadnagy című alkotás. Szerinte Mikola Matol a szövegíró neve. Az eredeti vers címe pedig: Мій друже Ковалю. Állítólag valóban él Kárpátalján egy Mikola Matol vagy Matoluk nevű költő, ám ő 1952-ben született. Tehát Ljutij állítása maximum részigazságot tartalmazhat. Ha...
Az eredeti dalszöveg idézett része így szól: Negyedik napja lángolnak a kozák falvak.
Tehát a filmben szereplő részegnek saját belsejében lévő érzéseiről jut eszébe, az akkoriban nem feltétlenül rendszerhűnek tartott dalocska első sora.
A felirattáblában kénytelen voltam pontatlanul, csak falvakat írni. Az időtartam, az olvashatóság miatt. Persze használhattam volna az eredeti kifejezést is, de tartottam attól, hogy esetleg egy nem annyira ismert kifejezés elviheti a néző figyelmét.

Végezetül nem maradt más hátra, mint hogy néhány szót szóljak a feliratokról.
A sorozat részeit itt lehet letölteni: 1.rész   2.rész   3.rész   4.rész.
Ez a WEB-DL, és a WEB-DLRip-ekhez jó. Ez különbözik a SATRip-es verziótól. Az utóbbi rövidebb részekből áll mint a WEB-DL-es. Jelenetek rövidebbek időnként, és az egyik dialógus is rövidebb. (Illetve a Pérvij Kanál logója is szerepel a "kópián".) Persze a SAT-Rip még mindig hosszabb, mint a DVD kiadás (egyfilmes verzió). Úgy döntöttem, hogy a csonkolt jelenetek miatt a SAT-Rip-es verziót nem teszem közzé. Aki a sorozatot szeretné megnézni annak valamelyik WEB-DL-t javasolom.
Ugyanakkor az egy részes DVD-n kiadott verzióhoz elkészített feliratot itt teszem közzé.
Aki jobb minőségben szertné az egyfilmest megnézni annak javaslom a Youtube-t. Az ottanihoz is jó a felirat időzítése.

Szeretném megköszönni Tralfamador75-nek, hogy figyelmembe ajánlotta ezt a nagyszerű sorozatot. Nagyon tetszett, öröm volt (bármilyen furcsának is hat, hiszen elvégre egy nagyon szomorú eseményről szól) a feliratokkal foglalkozni. Élmény volt minden perc, amit rááldoztam a sorozatra. Úgy gondolom, nem véletlen 16+-os besorolású az alkotás (az Orosz Föderáció területén). Nem a látványvilága miatt, hanem a történet az ami indokolja a korhatáros besorolást.
Szerencsés dolognak tartom, hogy a televíziós verziót (4 rész) ismerhettem meg előbb. Nagyszerű alkotás! Még egyszer, mindent köszönök!