Csillagközi nyomozó

A film eredeti címe: Звездный инспектор
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.
















Csillagközi nyomozó (Zvyozdny inspektor) 1980
A Nemzetközi Űrfelügyelet állomását lerombolja egy ismeretlen űrhajó. A Felügyelet nyomozást indít, amely során felfedeznek egy titkos tudományos laboratóriumot, ahol mesterséges intelligenciával kísérleteztek. Csakhogy ez a mesterséges értelem kiszabadult az ellenőrzés alól és saját rabszolgájává tette a kísérletező tudósokat.

Ez bizony már nem klasszikus évek reményekkel teli hozzáállása.  A film elején rögtön némi űrpusztítást láthatunk - elég gyenge kivitelben, - egy indok nélkül lövöldöző űrhajóról. Követi némi polémia az ENSZ fórumán, ahol "furcsa mód" a gyanúsakat angolos nevű nagyvállalatok képviselik, míg a jó irányt, minő véletlen, nagy SZU szorgalmazza. Természetesen egy szovjet(orosz)nyomozó találtatik a legalkalmasabbnak a rejtély kibogozására., aki pár társával elindul a kötelessége végrehajtására. Egy árva szó nélkül, bár igazi fegyverzettel nem rendelkeznek és tudják, valaki ott kint nagyban játszik. Közben hamarosan az érintetteknél vagyunk egy eldugott bolygón és nem nehéz felismerni, az illetőket keményen manipulálják. Szóval rejtély a rejtélyben helyzet állt elő. Az önálló akarttal bíró mesterséges értelem fenyegetését négy évvel később a Terminátor sokkal jobban fogja előadni, egyébként is, a téma messze nem új sci-fi vonalon, már számtalan, ennél jobb kibontása létezik. A történet csöndesen halad a valószínűsíthető vonalon, különösebb meglepetések nélkül, de nem unalmasan. A képi világa helyenként ügyes, de néha ordítóan pénzhiányos speciális effektek sora rontja el.

Mintha Rajnai András kísérleti stúdiójának képi világa került volna át a TV képernyőről a mozivászonra.  Ami már akkor sem számított magas trükk színvonalnak, inkább volt érdekes, mint nívós. Azért egy elzárt világrendszer lakója még  ennek is örült, mert a nyitás politikája a kulturában még odébb van. A mozi annyira közepeske, hogy tényleg csak a die-hard fantasztikus filmrajongók és ritkaság keresők érdeklődésére tarthat számot. Ez a rendezésre, zenére, színészi játékra egyformán igaz. Mostanra már minden bizonnyal "Nézd meg és felejtsd el" kategória az ifjabb korosztálynál, az idősebbeknél, akik megedződtek a hasonló mozikon talán mégsem. Nem vitatom, a filmebn buzog a tartalmi jószándék, de ennyi elég kevés a maradandó élményhez. Igazából attól lesz mégis fontos egy kicsit, ami hiányzik belőle. Vagyis a hit, hogy az emberiség képes lesz erőtvenni önmagán, sötétebb énjét hátrahagyva, nemes céljaival fog kilépni  a világűrbe és nem a belső problémáit szabadítja rá a gyanútlan kozmoszra. Ilyen az utópisztikus személet jellemezte a korai szovjet filmeket és okos kivitelnél felemelő érzést adott. Ám a mi főhősünk korántsem képviseli az optimista vonalat. A mozi elején és végén egyaránt a Földön jár, társak nélkül, elegánsan elvonulva. Ki is mondja, alig várja, hogy végre nyugta legyen. Hová lett hát a tettrekész, kihívásokra vágyó szocialista embertipus? Eltűnt a brezsnyevi pangásban, beolvadt a reménytelenségbe süllyedt társadalomba, egy lett a sok közül. Teszi a dolgát, még nem vall kudarcot, de alig várja, hogy haza húzhasson a vidéki dácsája magányába. Gondolom, a hűtőben már várja pár üveg Sztolicsnaja és egy nagy adag ruszli, hogy valami jó mégis legyen az életben. Ez a mozi megmutatja, milyen messze tűntek a világmegváltó álmok. Itt örül a rendszer tagja, ha legalább a régi módon folyik tovább az élet. Mert jobbra már nem számít, de a zsigereiben érzi, rosszabb jöhet. Például valami olyan erő, ami már a gondolatait sem hagyja meg az embernek, hanem beülteti a saját eszméit a másik fejébe, elveszi a maradék önálló akaratát is. Lehangolóan reménytelenséget sugalló összkép egy szebb reményekkel indult világhatalom közérzetéről, váltsunk hát gyorsan.

Nagyon nehéz helyzetben vagyok. Adva van egy krimi, ami történetesen az űrben (is) játszódik. Van egy írás a magyar nyelvű felirat készítőjétől. Amiben talán minden benne van, ami a filmről megírható. Van egy megállapodás köztem és Oldfan között. A rám vonatkozó részt kellene most teljesítenem. Nem oly régen kaptam egy ímélt (e-mail-t, furcsa, és zavaró ez az új módi), amelyben a kedves levélíró arról írt, hogy a blog filmjei közül többet megnézett, mint amennyit véleményezett már. (Itt szeretném megköszönni mindazoknak a fáradozásaikat, akik így vagy úgy, de hozzászólásaikkal életben tartják a blogot! Hiszen minden egyes üzenet jelzés arra, hogy van értelme a munkánknak.) A levél írója annak a véleményének adott hangot, hogy időnként egyszerűen semmit nem tud hozzátenni a bejegyzésben írtakhoz, és ezért nem is ír semmit. Hát, így vagyok én is Oldfan ezen írásával.  Pici, lényegtelen, apróságokat másként írnék le, hasonlóképpen mint ő, de úgy érzem minden lényeges dolgot leírt a filmmel kapcsolatban.

Dimirij Alekszejevics Gluhovszkij

Itt tartottam, amikor történt velem valami. De nézzük az előzményeket: A nyáron meghívottként részt vettem egy családi rendezvényen. A mellettem ülő tizenéves szótlan fiatalemberrel megpróbáltam kommunikálni. Kicsit merev és erőltetett volt a társalgásunk. Pedig igyekeztem. Szeretem a diót feltörni. Magam is dió vagyok, és szeretem, amikor valaki sikeresen „felnyit”. Gondolkodtam, hogy amikor legközelebb találkozok a fiatalemberrel, akkor majd hogyan tudnám társalgásunkat lazábbá, kevésbé merevvé tenni. Eszembe jutott, hogy hallottam mennyire tetszett neki Dimitrij Gluhovszkij Metro 2033 című könyve. (A téma kedvelőinek megjegyezném, hogy nem van második része is, Metro 2034, sőt idén nyáron megjelent a harmadik rész is, Metro 2035 címmel.)

Hogy jön ez ide? Hát, elkezdtem olvasni az előbb megnevezett könyvet. Az utóbbi időben többször hivatkoztam, itt a blogon is, hogy erőteljes időhiányba szenvedek. Persze! Nincs ideje erre, vagy arra, de azért olvasgatásra van idő, igaz? Igen, utazás közben sokat olvasok.

Hátha ez lesz a kulcs a fiatalemberhez… Olvasgatás közben „bevillant” a Csillagközi nyomozó című alkotás. Az a mozi, ami egy egyszerű kriminek készült. Az a film, aminek legfőbb erényének azt tartottam, hogy bemutatja a kora nyolcvanas évek feelingjét. (vagy fílíngjét?) A mozgóképekről szerintem, általánosan elmondható, hogy a történetük, üzenetük mellett bemutatják az adott kort, korszakot, amikor készítették. De így van ez a legtöbb regénnyel, verssel is. (Épp nemrég hallottam a rádió egyik adásában egy véleményt. Valaki arról beszélt, hogy Agatha Christie művei azért népszerűek napjainkban is, mert kortalanul lettek megírva. Tudható mikor játszódik a cselekmény, de nem veszik el a korszak apró, finom, árnyalatnyi jellemzőiben.  Tény, hogy napjainkban nem cél a részletekbe menő ismeret megszerzése. Instant a kultúránk. Azonnal kell az ismeret. Az így megszerzett tudás azonban felszínes, de azt az érzetet adja, hogy széles látókörűek vagyunk. Hiszen akár néhány perc alatt eltudunk „mélyedni” bármiben. És nagyképűen mindezt elneveztük információs forradalomnak, információs társadalomnak.) A Csillagközi nyomozóban is ott van, ahogy Oldfan helyesen meglátta,  a nyolcvanas évek életérzése. De van, amiről nem írt, és számomra reveláció lett, miután a Gluhovszkij regényében a Kreml-i metróállomáson történő eseményeknél erre a közel negyven éves alkotásra asszociáltam. Rádöbbentem rá arra a nyilvánvaló tényre, hogy a Csillagközi nyomozó egy nagyon fontos morális kérdésről is szól. A bűntett, és annak kinyomozása egy dolog. A történet veleje a pszichológia, és az azzal történő visszaélés. Hiszen egyetlen tényleges elkövetőre visszavezethető az egész eset. Egyetlen szereplő manipulálja a környezetét, és eme személy ördögi furmányossága miatt haltak meg emberek a film elején.

Ekkor letettem a könyvet, és elkezdetek a gondolatok árjai sodródni bennem.

Életünk során a mindennapjainkban állandó pszichés nyomás alatt állunk. Állandóan megpróbálnak - és valljuk be sikerrel - manipulálni bennünket. Nem csak a vállalati hirdetésekre és reklámokra gondolok. Nem csak a politikusok napi propagandájára. Nagyon sokszor tudományos köntösben jelenik meg a pszichózis. (Az „angol tudósok szerint…” kezdetű beszámolók már köztudomású blődségekről szólnak, de vannak ennél sokkal kifinomultabb módszerek is.) Van igény az instant információkra, ami elősegíti a manipulálhatóság, a kiszolgáltatottság térnyerését. Emellett az elemző gondolkodás háttérbe szorul. Mert az időigényes, és izzadságszagú, de azért egy kis intuíció sem árt azért közben. Nem adja könnyedén az ehhez is értek életérzését. A hamis mindenhez értek életérzést.

A hidegháború során a nagyhatalmak tanulmányozták a pszichológiai hadviselést. Amikor ezt a mondatot elolvassuk, akkor nem csak a propagandára, a reklámokra kell gondolnunk. Voltak arra irányuló kísérletek, hogy pszichésen kényszerítsenek embereket olyan dolgok elvégzésére, amiket maguktól nem tettek volna meg. Nem okozott morális problémát az ilyen irányú kísérletek finanszírozása.

Talán nem véletlen, hogy ez a téma egy ilyen szórakoztatónak szánt filmben is felhasználásra került.  Vagy az is csak a manipulálás része lenne? :D

Óhatatlanul felmerülhet egy kérdés az emberben: Milyen hatással volt ez a film a saját korának az emberére? Elolvastam egy-két orosz nyelvű kritikát a moziról. Ők akkor, a 80-as évek elején, egészen másként tekintettek azokra a filmes trükkökre amiket láthatunk, mint a ma embere. Bizony-bizony, talán észre se vesszük, hogy mennyire elkényeztetett minket a számítógépes animáció! Hol van már a látványtervezők, a trükkmesterek tudománya? Hol van ma már a nézők lelkesedése? Hiszen azok, akik ifjúként beültek a mozik zsöllyéibe, azokat elvarázsolta, magával ragadta ez a film hangulatával. Ma felnőttként, rádöbbentek, hogy mennyire nem értették, nem érthették a film mondanivalóját. A zene, a fények elbűvölték őket, betöltötték és beindították a fantáziájukat. Számukra kultikussá vált ez a mozi. Egy sorban említik Az Orion hurokkal, a Rögös útvezet a csillagok közével. Így a ma embere számára, azok számára akik nem látták még ezt a filmet egyszerre lehet egy régi (?) sci-fi történet, és kordokumentum a ’80-as évekből. Mindenféleképpen érdeklődésre tarthat számot ez a mozi! Próbáljátok ki!

Az érdeklődők itt találják meg a feliratot.

Megjegyzés:

Tudom, hogy az írásomban szereplő orosz regényíró nevének átírását nem az általam leírt formában ismeri az átlagos magyar olvasó. A magyar kiadás fedőlapján, fedőlapjain nem így, ahogy én írtam, és ahogy az MTA által megfogalmazott átírási szabály szerint írni kellene, van feltüntetve a könyv szerzőjének a neve. Mert annyira anglomán, sznob a szakma. A betűvetők, és a média betanított munkásai önkényesen használják az angolos átírásokat. Nem csak a szláv neveknél, hanem mondjuk a kínaiaknál is. Időnként például el kell gondolkodnom, hogy a magyar zsurnaliszták melyik kínai történelmi személyiségre hivatkoznak. Mert az angolos alakból nem mindig ugrik be nekem. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a Metro fordítójának „bűne” a szerző nevének helytelen átírása a címlapon, mert a regényben úgy egyébként a helynevek, a le nem fordított [mert lefordíthatatlan] szójátékok átírásánál helyesen járt el.

Az első kötetben időnként találhatóak olyan utalások, amelyek egy mai átlagos magyar tinédzsernek semmit nem jelentenek. Örömmel tapasztaltam, hogy a fordító nem gyomlálta ki ezeket. Ezáltal megmaradt az oroszos „íze” a történetnek. Maga a cselekmény elég korszerű módon lett megírva. Az események pörögnek. Magvas gondolatok is szárnyalnak, de az események pörgése miatt a instant kultúra kedvelői észrevétlenül túl tudnak jutni rajta. Az kulturális utalások (bár nem sok van a könyvben) miatt van a műben egy csipetnyi eltérés a standard nyugati posztapokaliptikus trendtől. De épp csak egy csipetnyi.

Kiegészítés:

Egy érdekes adalék a manipulálás témaköréhez.  A kultúra szó a latinból került a magyar nyelvbe (is). Az eredeti szó tövéből egy másik szavunk is származik. Ez a kultusz szó. Mindez arra utal, hogy az ókori rómaiak szerint egy adott közösség vallási hiedelmei meghatározzák annak kulturális attribútumait. A vallási hiedelmek (egyes szerint mindegyike, mások szerint csak egy része) viszont, amennyiben nincs alapjuk, a manipulálás egyik formája lehetnek. Az emberiség történetében nagyon sokáig a vallás volt az identitás alapja (egyes vallások esetében ma is így van). Nem csak az identitás, hanem a kultúra alapja is. Így nem kell csodálkozni azon se, hogy maga a kultúra is a manipulálás egyik megjelenése. (Lásd például történelmi események más-más értelmezése.) Nem kivétel ez alól a filmművészet sem. Ezért jó, ha az ember tisztában van a mű - és nem csak a filmekről állítom ezt - keletkezésének körülményeivel, kulturális beágyazottságával. Ebben az esetben talán még az alkotás megértése is könnyebbé vagy többrétegűvé válhat.

Egy szovjet „nyomozós film” kapcsán ilyen impressziók értek. Az elején magam sem gondoltam volna.