Feliratok

Rendhagyó bejegyzés - Holtak bolygója 1960

Íme egy mozi, ami igazi kuriózum a maga nemében. Miért is? Mert ez volt az egyetlen kelet-német alkotás, ami az Egyesült Államokban  közismert és sikeres lett.  Ám kár volna azt hinni, kikövezett utat járhatott be. Mint azt tudjuk, a hidegháború korszakában a kulturális kapcsolatok szinte befagytak a, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a nyugati alkotások erősen megválogatva – igen, a cenzúra, - kerültek be, másrészről viszont a DEFA szájbarágós tartalommal teli történetei után. Az NDK politikai vezetése még a szocialista táboron belül is „vonalasnak” számított, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a nyugati alkotások erősen megválogatva – igen, a cenzúra, - kerültek be, másrészről viszont a DEFA szájbarágós tartalommal teli történetei után sem kapkodtak. (Nem bizony, még a „béketábor” kerítésein belül se igazán.)  De lássuk a tartalmat.



 A földi tudósok arra a következtetésre jutnak, hogy a szibériai Tunguzka meteor valójában egy idegen civilizáció felrobbant űrhajója volt. A Vénusz bolygó lakói jönnek szóba a fennmaradt henger információi alapján, ám azon a planétán semmi olyan jel nem tapasztalható, ami életre mutatna. Ezzel együtt a Föld nemzetei összefognak, hogy űrhajót küldjenek oda. Némi vita után összeáll a számos ország tagjait magában foglaló legénység és a hajó átszeli az űrt. Ám a bolygón több mint furcsa jelenségek sorát észlelik. Neki látnak felderíteni, mi történhetett.




A mozi két világosan elkülöníthető részből áll. Az első: a földi felvezető mozzanatok. A készítés időpontját tekintve elég furcsa, hogy egyértelműen egy multi-kulturális világot ábrázol, ahol eltűntek az népeket elválasztó korlátok, legfeljebb magánéleti és technikai zűrök keserítik az űrhajósok összeverbuválását. No meg a bürokrácia akadékoskodik, de csak kicsikét. Ebbe a szakaszba csempészik be az ideológiát, vagyis a tudásukat a háborús eszközökre elfecsérelni muszáj volt tudósok kesergését, az atomveszélyt, a nemzedéki konfliktusokat. De mindezek csak szőrmentén jelennek meg, pár odaszúrt mondattal a Nyugat felé. Jó-jó, azt is megelőlegezik, hogy szovjet ember lép majd elsőnek a Holdra, ami mostanra persze végképp komikusan hat. De akkoriban ez afféle kötelező tiszteletkörnek számított a „Nagy testvér” felé.

Fontosabb ennél, hogy azt mutatják, ugyan élnek még a régi beidegződések, ám az űrhajósok közössége becsüli egymást, számíthat a másikra. (Gene Roddenberry két évvel később indította a Star Trek projectet. Vajon látta ezt a mozit előtte?) A legénységben semmi piszkálódásnak nyoma sincs, legfeljebb sakkban akarják felülmúlni a másikat, de ott meg a robot mindent visz. (Igen, 1960-as években járunk. Ki a manó látott akkortájt olyan világűrös filmet, amiben nincs robot? Kinézték volna az illető rendezőt a szakmából. Ez a pre-R2-D2 legalább okos, aranyos, nem akar ártani az embereknek, ami más, amerikai mozikban bizony megesett.) Csak ízelítőül a nemzetköziségből: van kínai nyelvészünk, japán orvosnő, lengyel főmérnök, indiai matematikus és afrikai technikus és így tovább. Minő véletlen, a „komangyír” azért csak szovjet…
A szelíd ideológiai csipkelődés nem csúszott át az amerikai rostán. Amikor a kis formátumú, olcsó mozikra specializálódott Crown International Pictures mintegy 15 percet (vagy talán többet is) kivágott a moziból, sokat ártva vele a jól felépített szerkezetnek. (Úgy tudom, a hirosimai utalások és atombomba bírálat esett áldozatul  az ollónak.) Ennél rosszabb, hogy a helyi vélemények szerint valami borzalmas angol szinkront tettek a film maradékára. Hogy a fentiek ellenére mégis sikeres lett a mű, az egyértelműen a „vénuszi” jeleneteknek köszönhető.

A film igazi erejét az idegen bolygó képei jelentik. Tényleg kreatív a látvány, képes elhitetni, hogy egy másik világon járnak a hőseink. Azon ritka eset volt, amikor nem spóroltak a pénzzel, és ez át is jön a nézőnek. A trükköket ugyan a mai szem már könnyedén kiszúrja, de aki hajlandó átadni magát a mesének, nem fog csalódni. Stanislaw Lem „Asztronauták” című regénye volt az alapanyag és a történet ezen szakaszában érvényesülnek legjobban az írói erényei. Megjegyzem, Lem ettől a mozitól sem volt elragadtatva, éppúgy, mint a műveinek későbbi megfilmesítéseitől. Ha minden igaz, pont a kötelezően becsempészett ideológia bosszantotta. Mostanra ezek az ellentétek elcsitultak, sőt, gyanítom, a fiatal nézők ki sem szúrják a politikai tiszteletköröket. Vagy nem foglalkoznak velük. Tulajdonképpen nem is kell. A látvány és a fordulatos történet simán elvan mindenféle fölösleges maszlag nélkül. Nekem személy szerint az is tetszett, hogy hurráoptimizmus sincs benne. A bátor földiek sok titkot feltárnak, de korántsem mindent. Máskor csak találgatnak, sőt, a tragédia sem kerüli el őket. Bizony, nem ártott tudtára adni a nézőnek, hogy ami az emberiségre vár az űrben, az nem sétagalopp lesz. Vélhetően ezek az elemek voltak azok, amik az amerikai nézőket szintén megragadták, a fentebb említett kellemetlenségek ellenére. A „First Spaceship On Venus” – ezzel a címmel forgalmazták a filmet a nagy vízen túl, - ugyanis sokuknak jelentett maradandó élményt, az Interneten ez világosan nyomon követhető.


Egyetlen dolog van, amit mindenképp hibának rovok fel a mozinak. A színészek erősen közepes volta. Egy ilyen érdekes történetben az emberi tényező lett a leggyengébb láncszem. Részemről nincs olyasvalaki köztük, akit maradandó karakterként tudnék említeni.  De a mozi zenéje sem igazán nagy hatású. Afféle vatta a háttérben, puszta körítés. A képi világ, a jópofa Omega nevű robot, még az ideológiai részből is megőrződött valami az emlékeimben, de a színészekből alig valaki. Mielőtt valaki rosszra gondolna, nincs ripacskodás, vagy a képzetlenség más jele. A helyén van minden alakítás az adott jelenetekben, csak az a plusz hiányzik, ami az elsajátított mesterségbeli fogásokat művészetté emeli.


Ismét csak az a helyzet állt elő, hogy a magyar forgalmazás címválasztása nem volt szerencsés, a német eredeti jobb volt.  (A néma csillag) A "Holtak bolygója" bizony poéngyilkos megoldás.



Végezetül egy kis kikacsintás: Amikor a filmen ital, konkrétan whiskey kerül elő, majd amolyan oroszos módon gallér mögé öntik, azt hiszem, nem csak nálam jelent meg némi mosoly. Szóval, ebből is látszik, néhány részmozzanat nincs elsimítva, pedig tudjuk, a patás koma a részletekben rejtőzik.  A sci-fi műfaj kedvelőinek illik ismerni ezt a mozit. A kevés hátulütőit ellensúlyozzák a máig élvezhető részei. Bátran ajánlom minden kedves olvasónak.

                                                                                                                            Oldfan

Az eredeti bejegyzés megtalálható itt: http://filmbook.blog.hu/2013/08/09/holtak_bolygoja
A filmhez tartozó felirat pedig itt.

14+

A film eredeti címe: 14+; Четырнадцать плюс; 14 плюс
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztés: srt.
















A RussianFilm-en "találkoztam" először ezzel a filmmel. Elolvastam a néhány mondatos ismertetőt, és reménykedtem, hogy majd feltűnik a neten is ez az alkotás. És feltűnt! Úgy gondoltam, hogy majd valamikor készítek hozzá feliratot.
Telt-múlt az idő. Egyszer kaptam egy elektronikus levelet Ádámtól. (Annak idején ő ajánlotta nekem az Üvegházhatás című filmet. Ami egy nagyon jó film.) Megemlítette, megkérdezte nem-e... De - válaszoltam, csak most egy nagyobb projektben vagyok benne. Egy sorozatban. Ha az meglesz, akkor utána megcsinálom. Eljött december legvége. Megint kaptam Ádámtól egy üzenetet. Jókívánságai mellett, udvariasan rákérdezett, hogy ugye nem felejtettem el? Nem, nem felejtettem el. Hogy felejtettem volna el, mikor ez egy nagyon jó film! Kedves, aranyos, jó. Nagyon jó.
Az első szerelem története.
Nem sziruposan, nem rózsaszín ködfellegekkel tarkítva. Inkább realisztikusan, de közben azért romantikusan is. Amilyen az első szerelem szokott lenni. A szerencséseknél. Akik át tudták élni ezt. Olyan 14+-osan. Akik nem voltak már kiskamaszként teljesen a materializmus, a hedonizmus, a cinizmus rabjai. Akik lehettek gyerekek, és ezért átélhették az "átmeneti" korszakot.
Október vége felé többször beszélgettem egy Balaton környéki fiatalemberrel (No, azért nem volt annyira fiatal. De öreg se.) Elszomorodva mondta, hogy a vidék fiataljainak egy jelentős része, hogy gondolkodik a... párkapcsolatokról.
Hát nem egészen úgy, ahogy mi. Annak idején. Ha a fele igaz, amit mondott, akkor is sajnálom az ottani mai tízen-huszonéveseket.
Emlékszem az első csókra. És is eszembe jutott a film nézése közben. Emlékszem a lányra, a szituációra. Emlékszem mennyire meglepődött, és én mennyire megkönnyebbültem, amikor megtettem! Mégsem lett folytatás, pedig lehetett volna. Tizennégy plusz voltunk. Nagyon ritkán összefutunk. Időnként beszélgetünk. Arról a napsütötte délutánról soha. Már egy jó ideje nem is lenne ildomos; meg minek is?

A két főszereplő a kép két szélén.
A film egy lakótelepi szerelemről szól. Ez nem a francia Házibuli című filmben látható középréteg világa, hanem a panelproliké. Magam egyáltalán nem szeretem ezt a kifejezést. Talán mert egy politikai kompány időszakában hallottam először. A droidot sem szeretem. Ez a film pedig a droidok között játszódik. Nincs fehér lovas herceg. De nem is várja azt senki.
A mozi egyik főszereplője, Alekszej (Gleb Kaljuzsnij alakítja), elvált szülők gyermeke. Anyukájával él együtt. A másik főszereplő Vika (Uljana Vaszkovics), aki a város másik felén lakik, és az ott található iskolába jár. Kettejük megismerkedését, és bimbózó kapcsolatát tekinthetjük meg e film révén. A fiatalok, ahogy a kortársaik, egyszerre gyerekek még, és már (egy kicsit) felnőttek is.
Engem megfogott ez az alkotás. Volt olyan jelenet, amiben kamaszkori önmagamra ismerhettem, és ez nagyon jó volt. A film sztorijával egyidőben újra tizenéves is lehettem. Talán ezért is telitalálat ez a film, szerintem. Nekem kicsit olyan, mint az Annie Hall.  Nevezett filmet számtalanszor láttam. (Magam olyan tíz és húsz közöttire teszem a megtekintéseim számát, de lehet hogy több is egy kicsivel, mint ahogy saccolom.) Woody Allen minden tekintetben ennek az alkotásnak köszönheti a karrierjét. Van még egy-két jó filmje (és számtalan nézhetetlen, az Annie Hallra "rájátszó", művészieskedő iparosterméke), de szerintem ez nála a csúcs. A film értékei mellett, W. Allen személyes életében is rengeteget profitált ebből az 1977-es alkotásból. E filmmel tudta kialakítani image-ét. (Érdekes, hogy a filmben van egy jelenet, ami éppen erre utal. Ennek ellenére a világ "megkajálta", hogy Woody Allen egy gátlásokkal küzdő értelmiségi figura. Miközben gátlástalansága [és nem kizárt, hogy ez enyhe kifejezés] Mia Farrow-val történő szétmenése, elválása [pontosabban ezen eseményhez elvezető út] során lehull[hat]ott volna a báránybőr a farkasról. De a bemázolt deszkabálványt körüllengő lila füst nem akart eloszlani. Talán hasonló ok miatt, amiért Roman Polanskit is mentegették... Napjaink pop-kulturális médiájával foglakozóknak nem érdekük a bálványdöntögetés. Lehet, hogy ugyanolyan sötét titkaik vannak?)
Alvy Singer (tulajdonképpen róla szól az Annie Hall) már negyvenes éveiben van, de a nőkkel kapcsolatban csak csetlik-botlik, mint egy tizenéves. Gátlásos, mint Ljosa. És ezért szerethető karakterek.
Említést érdemel, legalábbis magyar szempontból, a film egyik mellékszereplője, Vika édesapja.
Jelenet a Filmből (Jobbra Berkesi Sándor.)
Őt Berkesi Sándor ( Шандор Ласлович Беркеши), az orosz filmgyártás egyik jeles operatőre, alakítja. Például, a blogon szereplő, Út Berlinbe című film készítésekor ő állt a kamera mögött. (De említhetném a Letűnt Birodalmat is.) Nemcsak szerepel ebben a filmben, hanem ő az egyik operatőre is az alkotásnak. Mellette még Kirill Bobrov, és Alekszandra Avdonyina kezelték a felvevőgépet.

Nem mehetek el szótlanul a mellett, hogy a mozi reklámja során (pl. a trailerében is) elhangzik egy olyan állítás, mely szerint a film szereplői nem színészek. Ez igaz is volt ez a film készítése, illetve a bemutató idején (2015), ma már nem állíthatnánk ilyet. Gleb a tavalyi évben, már egy televíziós sorozatban is szerepelt. Tehát, ha színiiskolát nem is végzett, de egyre több a gyakorlata a dologban.

Ha valamihez hasonlítanom kellene ezt a filmet, akkor az a Mindenki meghal, de én meghal, én megmaradokKönnyebbség volt, hogy ebben a filmben a dialógusok nem voltak "túlterhelve" a tinédzser szleng kifejezéseivel, ám tagadhatatlan, hogy azért van benne néhány. Maga az alkotás nem annyira naturalisztikus, mint a Mindenki meghal. Úgy gondolom, hogy a 2008-as filmnél igyekeztek minél józanítóbb alkotást készíteni. Itt is, ott is nyolcadikosok a főszereplők. Mindkét filmnél fontos szerepet kap az osztálydiszkó. Ám amíg az egyiknél ez a végcél, a másiknál ez csak elindítja az eseményeket. Érdekes lehet, egymás után megnézni ezt a két filmet...

Néhány megjegyzés a felirathoz   

Két helyen, viszonylag erőteljesen, belenyúltam  a szövegbe.

Az először, mindjárt a film elején található jelenetben. A helyi közértben vagyunk. A vevők sorban állnak. A kamaszlányok kerülnek sorra:
- Rágót, azt a rózsaszín Chupa Chupsot; és három kékítő tonikot.
- Tizennyolc vagy? - kérdez vissza az eladó.
Az eredeti szövegben a következő hangzik el: Жвачку вот эту розовую Чупа Чупс и три синих тоника. A vastag betűvel kiszedett kifejezés szó szerinti fordítása : kékítő tonik. A szlengben a синий (kék) többek között részeget is jelent. (De jelenthet tetovált embert, prostituáltat, fagyasztott csirkét is.) Ebben az esetben a kifejezés a kékre itta a fejét szólás rövidüléseként foghatjuk fel. A синяк szintén ugyanezt jelenti. Egyúttal elárulja, hogy aki kékre itta a fejét, annak a feje össze-vissza van ütődve, zúzódva. Részegén esett-kelt, vagy jól eltángálták. Azért kék a feje.  A közértes hölgy reagálása (Tizennyolc vagy?) egyértelművé teszi, hogy mindenki tudja, mit is takar a kékítő tonik kifejezés. A jelenetben jól látható, hogy a kapott részegítő ital kék dobozba van csomagolva, így kétszeresen is jogos a népi elnevezés.
Ugyanez a kifejezés jelenthet kék hajfestéket is. Ám az eladónő (Szofija Urickaja formálja meg ezt a karaktert) sem erre gondol.

A másik ilyen jelenet. Ljosa anyukája (Olga Oblaszova alakítja) beszélget Valérral, az új ismerősével. A férfiről szinte semmit nem tudnánk, ha nem lenne árulkodó a szóhasználata:
"El tudod képzelni? Felajánlottam az üveget neki, úgyhogy elmondta nekem, hogy elrejtették előlem azt a két csozét. És akkor ez a cingár,ez a hosszú, kétméteres gerenda, olyan bambán bámulva mondja: Nem adom ki a barátaimat!"
Igen, a csoze kifejezésről van szó. Eredetileg itt az архаровец kifejezés hangzik el. Jelentése rabló, csavargó, huligán, bűntettre kész ember.
Nyikoláj Petrovics Arharov
A kifejezés eredete II. Katalin korára vezethető vissza. Akkoriban a moszkvai rendőrfőnököt Nyikolaj Petrovics Arharovnak (1742-1814) hívták.
Komolyan vette megbízatását, és szisztematikusan (szó szerinti értelemben!) hozzálátott a moszkvai alvilág felszámolásához. Eleinte a moszkvai rendőröket hívták arharovecnek (Arharov emberének). Később a jelentéstartalom megfordult, és épp az üldözendő, mihaszna embereket nevezték így. Amennyiben meghagyom az eredeti kifejezést a szövegbe, az csak a megértést nehezítette volna. Így kerestem egy olyan magyar kifejezést, ami jól fedi a szó jelentéstartalmát. Így került a szövegben a szentesi csoze (csozé) tájszó. Tekintettel arra, hogy ma már nem csak a nevezett alföldi városban használják ezt a kifejezést, úgy gondolom felhasználhatóvá vált a felirat számára.
A csoze (csozé) szó eredete:
Rambovszky József 1837-ben született Varsóban. Felesége a Heves vármegyei Cibakról származó Schiler Mária volt. A házaspár 1862-ben a Torontál megyei Nagyszentmiklóson telepedtek le. 1865-ben áttelepülnek Szentesre. Rambovszky megszerzi a Zöldkoszorú nagyvendéglő bérleti jogát. Ez a műintézmény a város központjában állt. A vendéglő épületét felújítja, a kertben egy arénát épített (1869), ahol vándorszínészek léphettek fel. Egy évvel később gazdasági terjeszkedésbe kezd. Kibérel még egy vendéglőt (Újvilághoz), és a gőz- és kádfürdőt is. 1871 őszén a Zöldkoszorúban kialakít egy kávéházi részt.
A Zöldkoszorú előtti terület volt az emberpiac. Reggelente ott ácsorogtak a munkára vágyok. Amikorra Rambovszky felkelt, és kiment a "piacra", a dolgosabb embereket már rég elvitték napszámba. Az ott maradtak közül tudott válogatni már csak a vendéglős. Favágásra, hasításra, takarításra kellett neki csak az alkalmi munkaerő. No co jest? (Mi van, Mi kéne?) - kérdezte tőlük a lengyel. A rendszeresen elhangzó kérdésből alakult ki, hogy a semmirekellőket elkezdték csoze(csozé)nek nevezni. Tekintettel arra, hogy viszonylag könnyű, és rövid ideig tartó munkát kellett végezniük, és a fizetségük általában fröccs, vagy sör volt. 
Rambovszky 1887 szeptemberében Szegedre költözött. Eleinte a Fekete Sas Szállót, majd a Hétválasztó nevű szállodát üzemeltette. 1889-ben a párizsi világkiállításon társával együtt felállította a Magyar Csárdát, amit a szentesi csárda alapján rendeztek be.
1894. október 9.-én hunyt el, Budapesten.

"- Tényleg nem kell! Biztos ott van Volkov.
- Nyúl vagy farkas!"
Szójáték, hiszen a Volkov (aki üldözi Ljosát) név jelentése Farkas. Ugyanakkor, mint tudjuk a nyúl a gyávaság szinonimája is lehet.

Az ifjú hölgyek által, enyhén ittas állapotban, énekelt Quanto costa? kezdetű dalocska a Propaganda együttes slágere. Egyébként a film zenéi is nagyon jók! Nem véletlen mert olyan előadók hallhatók a filmben, mint a Gazon, a The Ska Vengers, a Fabrika, Richard Cheese, Mano Negra, Mihail Bojarszkij, Radiohead, Jajca Faberzse, Neil Sedaka, Jane Birkin és Serge Gainsbourg, Verka Szerdjucska, Leningrád, Adriano Celentano, Korabl, Gasztrit, The Business, Alekszandr Pusnoj.
A filmhez tartozó feliratot megtalálhatjátok itt.


Számomra hab a tortán, hogy egyik "titkos" kedvencem (Ki büszke egy punk csapatra? :P), a Gazon, hozzájárult e nagyszerű film hangulatához. Okszana Mironova énekhangja nekem nagyon tetszik. Mintha pozitív életigenléssel lenne tele. Még akkor is, amikor elég lehangoló dolgokról énekel.
Napjaink orosz punkzenéjének egyik meghatározó előadója a moszkvai Gazon.
Bármilyen furcsának is tűnik nekünk, innen Magyarországról, de az orosz punkzene születését 1979-re teszik. Leningrád városában megalakul Andrej Panyov vezette Avtomaticseszkije Udovletvoriteli (Автоматические удовлетворители) zenekar. Körülbelül ezzel egyidőben olyan zenekarok tűnnek fel a balti tagállamokban mint a JMKE, Propeller, Velikij Luki, Szibériában a Nyik Rock And Roll (Ник Рок-н-ролл), a Krímben a Vtoroj Eselon (Второй Эшелон). A hatalom igazán veszélyesnek a szibériaiakat találta (a '80-as évek elején feltűnő Grazsdanszkaja oborona [Гражданская оборона] zenekarra kell most gondolni), hiszen ők nem csak a punk külsőségeit "vették le", hanem egy földalatti mozgalomszerűség is kialakult körülöttük, ott abban az időben. Jelentős zenekarok voltak még Szibériában a Инструкция по выживанию, a Csornij Lukics (Чёрный Лукич), a Pikk Klakszon (Пик Клаксон), a Kooperatív Nistják (Кооператив Ништяк), és a Csornozjom (Чернозём)... Hogy csak a legismertebbeket említsem.
Ezek a késő hetvenes kora nyolcvanas évekbeli zenekarok a mai napig meghatározóak, megkerülhetetlenek. A nyolcvanas évek vége elhozta az orosz punk alkonyát. A politikai események valahogy kioltották a zenészekben lévő lángot, elmúlt a lendület. Ahogy elmúlt a Szovjetunió, úgy (különböző okok miatt) feloszlottak a punk zenekarok is.
Hogy azután a '90-es évek elején friss, új zenekarok alakuljanak, és a punkzene újabb hulláma induljon el Oroszhonban. Az évtized második felében már ismét pezseg a punkkultúra mind Moszkvában, mind Szentpéterváron. (Elég ha csak a Purgenre [Пурген] gondolunk.) Vagy a legutóbbi évek felhozatalára: a Moscow Death Brigade-ra, vagy a Siberian Meat Grinderre.

Következzék, a filmben is (a végén a stáblista alatt) felcsendülő, a Beiszunk a Gazon (Газон) zenekartól: