Rendhagyó bejegyzés - Eltűnt nyolc űrhajó

Azt éppen nem lehetne állítani, hogy viharos gyorsasággal készültek a fantasztikus filmek a szocialista tábor keblén belül. Némileg magyarázat rá, hogy a műfaj az átlagnál nagyobb költségvetést igényelt, és pénz dolgában mondhatni sosem álltak jól a stúdiók. Nem véletlen, hogy szinte minden fantasztikus film több baráti ország segítségével készült. A másik ok pedig az, hogy Sztálin fölöttébb gyanakodva tekintett erre a zsánerre, és hosszú időre jegelte a témakör mozijait. (Naná, még valaki másnak is lesz jövőképe rajta kívül.) A régi reflexek pedig sokáig éltek. Így aztán szinte viharos gyorsaságúnak mondható, hogy az 1970-es Meteorvadászok után potom két évvel leforgatták az Eltűnt nyolc űrhajó mozit. De jól tették…. mert a "vörös blokk" egyik legjobb sci-fi története került vászonra.

A világűrben játszódó történeteknek a 2001 Űrodüsszeia népszerűsége feladta a leckét, bizonyítván, hogy a gondolati tartalmat előtérbe helyező mozik éppoly sikeresek lehetnek, mint a látványra és izgalomra alapozó társaik. A már említett Meteorvadászok ugyancsak az intellektusos irányt követte. Tarkovszkij 1972-ben mutatta be a Solarist, és az Eolomea, - a film eredeti címe, - sem akart lemaradni tőle. Lássuk, sikerült-e megfelelni a korszellemnek.

Maria Scholl professzornő, az Egyesült Nemzetek Tanácsában az űrrepülések ideiglenes leállítást szorgalmazza, amikor sorozatosan tűnnek el űrhajók. Az okok boncolgatása közben szembe kerül Tal professzorral az egykori tanítójával. Mindeközben egy eldugott űrállomáson Dan Lagny, a kiváló pilóta, pokolian unja magát, és ki akar szállni a mások által oly regényesnek képzelt űrhajós életből. Ám az élet időnként furcsa dolgokat produkál. Találkozások, beszélgetések közepette valami nagyszabású titokzatos terv bontakozik ki. Olyasmi, ami igazi kihívás a merész vállalkozóknak.

A film rögtön a közepébe vág a dolgoknak és később sem követi a megszokott lineáris történet mesélés szabályait. Ide-oda ugrál időben és térben, ellátva a nézőt információ morzsákkal. A rendező Herrmann Zschoche volt, aki a TV-nél híradó operatőrként indult és alaposan kitanulta a központozás és rövid megfogalmazás fontosságát. A vágás technikája mondhatni rendkívüli. A kamera mozgatása sem szokványos, rengeteg félközelit alkalmaz, kevés a nagy látószögű felvétel. Így a néző úgy érzi, szinte testközelben ül a szereplőkkel, hallgatja őket, együtt lelkesedik, mérgelődik, vidul vagy szomorkodik velük. Kiváló megoldás, leköti a figyelmet. A zene remekül lett válogatva. Günther Fischer felelt érte, aki jazz megoldásoktól a fülbemászó pop zenés dallamokig mindent bevetett. A díszletvilág igazi szocialista megoldásokkal van teli, de ezúttal a legjobb értelemben mondva. Semmi csiricsáré, öncélú megoldás, minden funkcionalista, de nem rideg. Az űrképekből nincs túl sok, de a kor színvonalát megütik, igazából máig sincs bennük komoly kivetnivaló. A „kötelező” robot sem marad ki, amely ezúttal a film üdítő pillanatait gyarapítja.

A lényeg viszont az eljövendő új világ, ha már sci-firől beszélünk.  Nos, az milyen? Isten bizony, nem rossz. A legvonzóbb benne, hogy élhető, megkedvelhető, valós ízű. Nem akarnak holmi ideális falansztert eladni a mozi látogatóknak. A gondok egy része eltűnt, másik része megmaradt. A bürokrácia köszöni szépen, remekül tartja magát. (Elég merész fricska volt ez a maga idején a hírhedten vaskalapos német kommunista pártvezetőkre gondolva.) Van minden, de nem biztos, hogy a megfelelő helyen található. (Ezért kénytelen egy űrhajós zoknit ragasztani.)  Az emberek képzettek, jól élnek, de nem hibátlanok. Családi gondjaik vannak, szerelmesek lesznek, időnként túlóráznak, netán csalják a munkát, titokban piáznak a munkahelyükön, és néha, egyénileg, beleszürkülnek a nagy fejlődésbe. Vagy éppen módjuk nyílik valami valóban jelentőset végrehajtani. Soha rosszabb jövő ne jöjjön. Hadd említsem meg, hogy az alaptörténetet egy bolgár író regénye szolgáltatta, akit nemzetközileg Angel Wagenstein néven találunk meg. A főszereplő a honfitársa. Ivan Andonov akkortájt fölöttébb népszerű színész volt. Itt kiderül, miért. Szinte eszköztelen egyszerűséggel formálja meg az unatkozó bajkeverőből nagy áldozatra képes „hétköznapi hős” alakját. Cox Habbema fiatal professzornőként marad emlékezetes. Ő eredetileg holland származású volt, akit a szerelem csábított a "Berlini fal"-on túlra. Rolf Hoppe a maliciózus, de nagyon okos és nehezen kiismerhető Tal akadémikust alakítja, hibátlanul. Nem sorolom tovább, tulajdonképpen mindenki hozza amit kell. Egyedül az Űrtanács volt sematikus számomra. De ahogy elnéztem, oda az NDK-ban tanuló diákokból válogattak és az amatőrség még háttérszereplőként is átszűrődik a képeken.
Részemről a legjobb kelet-német fantasztikus mozinak tartom. Témájában, kivitelezésében máig állja a sarat, noha kétségtelenül elvár némi ráhangolódást az szereplők érzelmi hullámhosszára. Viszont ha az összejön, egy kivételesen aranyos, humoros és intelligens mozit kap az érdeklődő. Akció megszállottak kerüljék, mindenki más jól szórakozhat a megtekintésekor. Egyáltalán nem csodálom, hogy éppoly sikeres maradt, mint a premierje idején.
Megjegyzés: A film színes, mint az a képekből látható, de csak fekete-fehér előzetes találtam.

                                                                 Oldfan


A filmhez tartozó felirat megtalálható itt.

http://www.feliratok.info/?search=elt%C3%BCnt+%C5%B1rhaj%C3%B3&soriSorszam=&nyelv=&sorozatnev=&sid=&complexsearch=true&knyelv=0&evad=&epizod1=&cimke=0&minoseg=0&rlsr=0&tab=all

5 megjegyzés:

  1. Ismét egy oldfanos sci-fi. Megnéztem, és elolvastam az írást róla. A filmen bár látszik a kora, mégsem kell „szemétdombra” hajítani. Az idő próbáját eddig kiállta. Ugyanúgy nézhető, élvezhető, mint amikor készült. 1972 nem mostanában volt, de a film trükkjei a mai napig vállalhatóak. Mondjuk, nem vagyok egy CGI rajongó. Csak a látvány, vagy a hangzás önmagában nagyon kevés számomra. Ha elvisz a mese, akkor az apró hiányosságok, átlátszó megoldások nem tudnak kihozni az áhítatból. Félreértések elkerülése végett, ebben a filmben nincs ilyen. A látvány kidolgozottsága, a maga korszakában, világszínvonalú. Nagy TV-n néztem (nem mintha számítana), és meg voltam elégedve. Pedig nincs számítógépes effekthegyek, hogy is lehetne(!).
    A filmben lévő érzelmi szál megjelenítési módja ma már nettnek, túldimenzionáltnak tűnik. Legalábbis számomra. (Próbálom szépíteni a helyzetet. A mi volt előbb kérdéskörbe nem is mennék bele.) Ugyanakkor cseppet sem zavaró, hiszen nem realtimeban láthatjuk, hanem a szereplő visszaemlékezésében tűnik fel. És így bőven elmegy. Hiszen mindannyiunk megszépülve emlékezik a múltra. És épp ezért nem tűnnek ezek a snittek erőltetetnek. (Mert ha egy mai filmben látnánk ilyet, szinte biztos, hogy ilyen érzés is felmerülhetnének bennünk. ) Így minden rendben van.
    A filmről készült bejegyzés, amely eredetileg a Filmbookon jelent meg, előtt egy kicsit értetlenkedve állok. Nincs vele nagy problémám, csak egy ici-pici. Nem tudom igazán, hogy sikerült Sztálint belekeverni egy 1972-ben készült sci-firől készült írásba. Nevezett férfiú 1953-ban meghalt, a filmben nincs időutazás, úgyhogy értetlenül állok a dolog előtt. Persze, érteni vélem, hiszen sztereotípiát lehet puffogtatni, de megéri? A Szovjetunió sztálini korszakában a sci-fi irodalom nem az üldözött kategória volt. Már a húszas években rendszeresen jelentek meg magazinok, amikben folytatásokban adták közre az újabbnál újabb tudományos-fantasztikus regényeket, elbeszéléseket. Jó néhányat közülük önálló kötetben is kiadtak. Némelyikből még film is készült.
    Igaztalan az az állítás, hogy Sztálin nem tűrte el mástól, a sajátjától eltérő jövőképet. Sztálinnak nem volt saját jövőképe. Ő Marx sci-fijében hitt. Ahogy mindenki más, aki bármilyen beosztásban is volt az országban. Keleten és Nyugaton nagyon trendinek, progresszívnek (és egyedül üdvözítőnek) tűnt Karl Marx utópiája. (Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy egy széles látókörű, művelt ember más megváltott jövőben higgyen. ) Ezen sci-fi, mármint a Kommunizmus, megvalósítása foglalkoztatta Sztálint. Ennek az elképzelésnek Marx a megalkotója, és Engels volt a prófétája. A Tan világosan megmondta, hogy a Kommunizmus fejlett, ipari társadalmakból fog kialakulni. Osztályharc révén. Ezért (is) indult be az erőteljes iparosítás a Polgárháború után. Ez volt az ideológiai alap. Egy agrártársadalmat (cári Oroszország) átalakítani, hogy azután legvégül megvalósulhasson a nagy Álom. (Pénz, emberélet nem számított.) Sztálin halála után Mao-ce Tung volt az első, aki az eredeti sci-fit át akarta írni. Kitalálta, hogy egy agrártársadalomból is megvalósulhat a földi Menny. Ezt a változatát az eredeti műnek, a Nagy Ugrás névvel illették is illette kitalálója. Ennek egyik alfejezete a Kulturális Forradalom.
    Amennyiben Sztálin gyanakodva tekintett volna a sci-fi műfajára, akkor egyszerűen nem jelentek meg volna ilyen művek. Hiszen a médiát már Lenin idejében a bolsevikok uralták. Nem volt még csak velük szimpatizáló sajtóorgánum sem. Csak az övék. A szimpátia kevés volt Uljanov elvtársnak. De a Szovjetunióban virágzott a tudományos-fantasztikus irodalom. Egy-két alkotás nem ment át az ideológiai szűrön, de na bumm! Maximum nem készült belőle film, csak a brezsnyevi érában. Esetleg egyes részeit átíratták. De a túlnyomó többség által képviselt jövő maga volt a megvalósult Álom ábrázolása. (Továbbra is fenntartom, hogy számomra egy kicsit érthetetlen, hogy egy ’72-es sci-fi kapcsán miért merül fel Sztálin neve.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztálin a tudományos fantasztikumok iránti elkötelezettségéről annyit, hogy az atombombában látott fantáziát. A rakétafejlesztőknek (pl. A Főkonstuktőrnek) is az volt a pechje, hogy egy régi bolsevik, Tuhacsevszkij, karolta fel. A világháború megviselte a Generalisszimusz idegrendszerét, hirtelen nagyon sokat öregedett, szellemileg sem volt már a topon, így a Micsurin és a Liszenko féle biológiai tévedéseket is könnyen magáévá tette. Mi ez, ha nem a fantasztikum iránti elkötelezettsége?
      Úgy vélem a film teljesen apolitikus. Nem igazán értem, milyen rendszerkritikára gondol a film kapcsán Oldfan. A bürokráciát kritizálni egyáltalán nem volt új dolog az úgynevezett szocialista országok történetében. Gondoljunk csak Vlagyimir Majakovszkij(1893-1930) Önagyonülésezők című versére. Vagy magyar vonatkozásban mindjárt itt van nekünk Csurka István. Akinek (miközben a 3/3-as ügyosztállyal együttdolgozni kész írónk volt) egyes műveit németre is lefordították, és viszonylag nagy sikerük volt az NDK-ban. A kelet-németek nevezett magyar író írásaiban épp azt kedvelték, hogy szolid társadalomkritikát véltek kiolvasni (a szerintem egyébként könnyen felejthető) alkotásokból. Ha lenne rá igény említhetnék még másokat is, de ezen kis írásocska nem irodalmi kitekintés lenne… Szóval, szerintem a filmben megtalálható kritikai hang simán belefér a brezsnyevi korszak megengedő kultúrpolitikájába. Semmi bátor, semmi merész nincs benne. A hatalom által adagolt szabadságocska egy kicsiny megnyilvánulása. Persze a korszak emberének ennyi is hatalmasnak tűnt. De ez csak a pangásnak nevezett időszak csalóka megtévesztése. Hasonló ez egy Hofi kabaréhoz. És itt jön be a szubjektum. Azok, akik átélték azt a korszakot, vagy annak csak egy részét, egész másként tekintenek az ilyen apró kritikai élre, mint azok akik nem. Értem én Oldfan-t, értékelem a kikacsintását. Szubjektíven. Ám objektív tények alapján szemlélve említést sem érdemelne a dolog. De épp a szubjektívuma miatt lesz értékes, mert a korszakra jellemzőt, egy életérzést prezentál számunkra.
      Ráadásul egyedül az ENSZ az, ami kap egy fricskát. Persze, lehet hogy az az ENSZ, nem ez az ENSZ. De semmi nem utal a szereplők ideológiai elkötelezettségére. A filmben egy nemzetközi csapat küzd meg egy nemzetközi problémával. Szerintem ennél többet kár belelátni, szerintem.

      Néhány héttel a film megtekintése előtt néztem meg J. J. Abrams Stark Trekjeit. Mégsem volt a látványt illetően hiányérzetem, amikor ezt a szocialista országok által készített koprodukciót megtekintettem. Nem hiányzott a CGI, nagyon tetszettek a filmes trükkök. A történet, a karakterek egy „régmúlt” időt hoztak vissza. Amikor még keleten és nyugaton is készültek olyan filmek, amik nem valakinek a legyőzéséről, leuralásáról szóltak. Hanem egy boldog Aranykorról.
      A filmet megtekintésre mindenkinek ajánlani tudom!

      Törlés
  2. A hozzászólásokra reagálva: Sztálin: Ott van a cikkben a magyarázat: "Sztálin fölöttébb gyanakodva tekintett erre a zsánerre,... A régi reflexek pedig sokáig éltek."
    "Sztálin a tudományos fantasztikumok iránti elkötelezettségéről annyit, hogy az atombombában látott fantáziát." Abban ő nagyon is gyakorlatiasan, a hatalmának kiterjesztési lehetőségét látta.
    a Micsurin és a Liszenko féle biológiai tévedéseket is könnyen magáévá tette. Mi ez, ha nem a fantasztikum iránti elkötelezettsége? A válasz:Szenilitás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt jól megkaptam, de megérdemeltem. Miért nem fogalmazom meg pontosan a mondandómat?
      Az alapállítással volt problémám.("Sztálin fölöttébb gyanakodva tekintett erre a zsánerre...") Ha találok valamit ebben a témában, jelentkezem itt!

      A Liszenko-Micsurin ügyben adott válaszoddal kapcsolatban nem tudok nyilatkozni. Nincs megfelelő szakismeretem a témában. Olvastam ilyen állítást (és annak cáfolatát is) történésztől. De hát az sem ( a történész) szakmabeli.
      Az atombombában már évekkel Hirosima előtt látott fantáziát. Amikor még az sem volt biztos, hogy létrehozható. De mivel ezek származtatott témák jelen esetben, ezért nem is olyan fontosak...

      Törlés
    2. Az atombomba birtoklása egyértelmű a hatalommal, "Őbajuszsága" azt meg nagyon szerette. Kár is a témára több szót vesztegetni.
      Liszenko és Micsurin: Mindketten látványos sikereket ígértek és gyorsan megvalósíthatóan. Melyik diktátor mellőzné az ilyen terveket? Az ma már köztudomású, hogy a páros gátlás nélkül meghamisította a teszteredményeket. Sztálin viszont előállt a népnek az aktuális "nagy sikerrel," a jelentésük nyomán. Ki mert volna szólni neki, - abból a kevésből, akik tudták az igazat, - hogy hiba van a kréta körül? Kevesebbért is mentek emberek "hosszabb távú vidéki kiküldetésbe egy kies szibériai kempingbe." Vagy hirtelen nyomuk veszett.
      Sajnos, a sztálini gyanakvásról írott forrás holléte mára kihullott az agyamból. Talán azért, mert "valami okból" nagyon nem csípem a személyét.

      Törlés